1973–74-ben a Magyarországi Metodista Egyház lelkészeinek és theológiai hallgatóinak mintegy fele felmondta az egyházuk és a korabeli diktatórikus államhatalom közötti langyos együttműködési konszenzust. Az időközben rangos egyházpolitikai fejleménnyé duzzadó elégedetlenség legfontosabb mozzanatát az képezte, hogy az Iványi Tibor lelkész körül csoportosuló lázongók ellentmondtak a küszöbön álló egyházvezetői választásnál megkövetelt pártállami intervenciós igényeknek. A korabeli egyházpolitikai palettán szerfelett szokatlan fellépés következménye pedig az lett, hogy a rebelliseket, a velük együtt tartó gyülekezetekkel együtt, 1974-ben – állami sugallatra és segédlettel – kirekesztették az „anya”-egyházból. A „távozók” egy új közösséget hoztak lére, az ugyancsak metodista hitelveket követő Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET), amelyet hosszú küzdelmek (éveken át tartó bírósági, rendőrségi, közigazgatási és egyéb állami zaklatások) árán 1981. október 1-én az immár oszlásnak induló korabeli diktatúra új, önálló egyházi szervezetként ismert el.
1973–74-ben a Magyarországi Metodista Egyház lelkészeinek és theológiai hallgatóinak mintegy fele felmondta az egyházuk és a korabeli diktatórikus államhatalom közötti langyos együttműködési konszenzust. Az időközben rangos egyházpolitikai fejleménnyé duzzadó elégedetlenség legfontosabb mozzanatát az képezte, hogy az Iványi Tibor lelkész körül csoportosuló lázongók ellentmondtak a küszöbön álló egyházvezetői választásnál megkövetelt pártállami intervenciós igényeknek. A korabeli egyházpolitikai palettán szerfelett szokatlan fellépés következménye pedig az lett, hogy a rebelliseket, a velük együtt tartó gyülekezetekkel együtt, 1974-ben – állami sugallatra és segédlettel – kirekesztették az „anya”-egyházból. A „távozók” egy új közösséget hoztak lére, az ugyancsak metodista hitelveket követő Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET), amelyet hosszú küzdelmek (éveken át tartó bírósági, rendőrségi, közigazgatási és egyéb állami zaklatások) árán 1981. október 1-én az immár oszlásnak induló korabeli diktatúra új, önálló egyházi szervezetként ismert el.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (a Wesley János Lelkészképző Főiskola, továbbá számos közoktatási és szociális-diakónai intézmény, köztük az Oltalom Karitatív Egyesület fenntartója) a rendszerváltás utáni évtizedekben fokozatosan vált az ország egyik legismertebb egyházi közösségévé.
A történelem sajátos fintora, hogy a jelenlegi kormányzat, amelynek egyes szereplői egykor még együtt küzdöttek a MET tagjaival is a szabad és demokratikus Magyarországért, a lelkiismereti és vallásszabadságért, az elnyomottak, szegények és más hátratételeket szenvedő embertársaink méltóságáért és megsegítéséért, és nem utolsó sorban a történelem szemétdombjára méltó náci-fasiszta eszméktől, az idegen- és másságellenesség mételyétől, az állam-és kegyklerikalista tévelygéstől való megszabadulásért, jelenleg teljes erővel e torz eszmék rehabilitálásán fáradozik (éspedig talpig keresztény mázba burkolózva), sőt, hatalmi ambícióiból következően, kifejezetten is diszkrimináló hadjáratot folytat a Lélek szabadságában megszülető hitvalló közösségek (mint egyébként sok más, szekulárhumanista törekvéseket megvalósító szervezet) ellen is.
Az Orbán-rezsim által kialakított, tudatosan szabadságtipró és feudális szellemiségű mai egyháztörvény vallási közösségek sokaságától vette el, nota bene, a keresztény humanista és nemzeti értékreprezentációjukkal hivalkodó ún. történelmi egyházak júdási hallgatása mellett, az 1990: IV. tc. alapján biztosított egyházi jogállást.
A civilizált világban egyként elítélt mai magyarországi valláspolitika megalkotói legújabban azt a trükköt eszelték ki, mintegy diktatórikus válaszként is az Európai Unió felől emelt roppant súlyos kifogásokra, hogy az egyházi statusuktól jogtipró módon megfosztott vallási szervezetek (és persze az újonnan alakulók is) akkor nyerhetnek (ismét) egyházi elismerést, ha igazolni tudják, hogy közösségük az ország lakosságának legalább 0,1 százalékát (azaz kb. 10 ezer főt) elérő taglétszámmal rendelkezik.
Az egyházi üdvsovinizmust elutasító, és helyette az isteni határtalanságban megalapozódó korlátlan üdvözülés jó hírét hirdető, továbbá a zsidóellenességet, a rasszizmust és egyéb kirekesztő nézeteket konfesszionális alapon kárhoztató, az egyetemes értékeket magáénak valló, és szolgálata egyik legjelentősebb fókuszpontjának az elesettek iránti diakónia gyakorlását tekintő Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tudhatta ugyan, hogy lelki értelemben vett tagjainak (ha tetszik, az ecclesia invisibilis-nek) a száma már évek óta sok tízezerre tehető, konkrét tagnyilvántartást eddig azonban nem vezetett (hiszen ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a jobb, Mt. 6:3). A kialakult kényszer közepette most mindenesetre nem lehetett erkölcsi szabadsága ezt a munkát is nem elvégezni. Így tudhatjuk azt, hogy a MET-egyház csak azon tagjainak a száma is közel 20 ezerre tehető, akik a hozzájuk intézett kérés nyomán – ráadásul a parlament által külön is gonoszul szűkre szabott harminc napos határidőn belül, szeptember 2-a és 30-a között – vállalták annak az adminisztratív rögzítését is, hogy e közösséghez tartozónak tekintik magukat.
E tény önmagában véve természetesen aligha több (pillanatnyi) formális adatnál. Azt azonban ékesen bizonyítja, hogy a „disszidens” metodisták 32 évvel ezelőtti magvetői szolgálatát és vízióját valóban a bizonyságoknak látható és láthatatlan fellege (lásd Zsidókhoz írott levél 12.1) igazolja vissza.
A születésnapos közösséget a Wesley János Lelkészképző Főiskola Theológus és Lelkész Szak a 124. Zsoltár szavaival köszönti:
„Ha nem az Úr az, a ki velünk volt, mikor ránk támadtak az emberek:
Akkor elevenen nyeltek volna el minket, a mint felgerjedt haragjok ellenünk;
Akkor elborítottak volna minket a vizek, patak futott volna át felettünk;
Akkor átfutottak volna rajtunk a felbőszült vizek. […]
A mi segítségünk az Úr nevében van, a ki teremtette az eget és földet.”
Majsai Tamás
tanszékvezető egyetemi tanár