Egyre gyengülő szívműködése miatt a karácsony előtti vasárnap be kellett vinni a kórházba, ahol szentkarácsony hajnalán Székely Tibor István földi pályafutása 79 éves korában véget ért. Mindezt orvosprofesszor lányának értesítéséből tudhattuk meg, akit édesapja még arra kért, válaszoljon az üdvözletekre, mivel ő erre a kórházi ágyon fekve nem képes. Egy rendkívül gazdag élet záróakkordja volt ez, amelyet családja és sokunk számára nemcsak a társaságában töltött idők tesznek emlékezetessé, hanem az a rendkívüli jelentőségű szellemi hagyaték is, amelyet örökül kaptunk.
Tibor egyházi pályára készült, de egyike volt azoknak, akiket a forradalmat követő kispaplázadás résztvevőjeként kirúgtak. Számos ügynöki jelentés készült szemináriumi, majd civil életéről. Később titokban felszentelték, de működése ellehetetlenülése miatt „pályamódosító” lett; egyházi hozzájárulással felmentették és megnősült. Fizikai munkás, később gépészmérnök lett, majd 1975-ben a vegyészmérnöki karon környezetvédelemből diplomázott. Élete nagy részében tervező volt, majd kutatóintézetben dolgozott, nyugdíjasként is folytatta tevékenységét az Országos Műszaki Információs Központ Könyvtárban. 71 éves korában vonult nyugállományba a Budapesti Műszaki Egyetemről. Számos műszaki publikáció és útikönyv szerzője.
Még teológushallgató korában írta meg A magyar bibliafordítások történetéből – 1500–1955 című dolgozatát, amelyet 2008-ban, a Biblia évében átdolgozott. Fordulatot jelentett életében, amikor lehetősége nyílt a levéltárakban folytatható kutatásokhoz. Hozzálátott a dokumentumok feltárásához és közléséhez, hogy a túlélők is megismerjék, mi történt velük annak idején. A személyes élményektől átitatott, de rendkívüli alapossággal megírt tanulmányai a Széchényi és a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban is hozzáférhetők. Ezek: Az Opus Pacis és a Központi Szeminárium kispapjai, A Hatalom és a Központi Szeminárium kispapjai és a Kispaplázadás. Összefoglaló címen is megjelentek: 1948–1961. Magyar egyháztörténeti karcolatok a 20. század közepéről (BM és ÁEH dokumentumok tükrében). Ezekhez hozzácsatolta az ún. kisszemináriumok egyikének történetét annak felszámolásáig: Az esztergomi kisszeminárium történetéből (1948–1951). Egykori piarista diákként ő szerkesztette, és 2000-ben önálló írásként jelentette meg A Budapesti Piarista Általános Gimnázium Évkönyvei, 1950–1955 című könyvet. Ez a kötet visszamenőleg állítja össze az 1950–1955-ös évkönyveit, az akkor összegyűjtött, de nem publikált adatokból, statisztikai kimutatásokból.
Eredményeit igyekezett minél szélesebb körben közreadni. Így megjelentek az Egyházfórum lapjain is (bizonyára többen emlékeznek szenvedélyes hozzászólására az Egyházfórum Fidentia pro ecclesia emlékérmék 2012-es ünnepélyes átadásakor). Írásai hű képet adnak nemcsak a „lázadó” kispapokról és az üldözöttekről, hanem a teljes korabeli magyar katolikus egyházról. Kikerülhetetlen részét képezik annak a múlttal szembenézni képes tényfeltáró munkának, ami a remélt megújulás érdekében egyre sürgetőbb feladatként jelenik meg a mai egyház életében!
Tibor, köszönjük! Hálával emlékezünk Rád!
WINKLER LAJOS