Gyakorlati teológiai kézikönyv lelkészeknek és nem lelkészeknek
Összefüggések. Ha egy szót keresnék a kötet bemutatására, akkor ezt választanám. Ha többet, akkor azokat a jellemző kifejezéseket sorolnám fel, amelyek a jórészt evangélikus lelkészek és teológusok írásait tartalmazó könyvben feltűnőek: önazonosság, személyesség, közösségépítő szándék, integráció, koinonia, kiégett lelkész, konfliktuskezelés, hagyományos közösségek felbomlása, értékes idő, mentorság, rugalmasság, kreativitás és végül „örülünk, hogy itt vagy velünk”. E szavak erejét a közösség építésén és megtartásán munkálkodó szerzők tapasztalata és eleven bölcsessége adja, hiszen gyakorlati kézikönyvről van szó, ami egyben olyan önéletírása is lehetne a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, amelynek egyes részleteit külön-külön fogalmazta meg 24 őszintén és igényesen gondolkodó egyháztag. Olyan munkáról van szó, amely az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 10 éve indult hatodéves képzése (leendő lelkészek gyakorlati éve egy lelkész mentor vezetésével) során aposztrofált közösség- és gyülekezetépítési stratégiákat, kihívásokat, egyéni kompetenciákat, a közösségben rejlő lehetőségeket veszi számba.
A kötet izgalmát, feszültségét így nem csak az új meglátások, hanem az újszerű belátások is adják, hogy az olvasók betekinthetnek egy élő magyarországi egyház szervezeti és működési mozgásvilágába. Nem azért izgalmas a könyv, mert újraolvashatjuk benne például Klaus Douglass német lelkipásztor – egyébként néha egyoldalúan sokszor idézett – gondolatait, hanem azáltal, hogy ezek a gondolatok milyen aktivitást váltottak ki egy konkrét helyzetben lévő közösségben, milyen a hatástörténetük, mennyire erős hazai recepciójuk.
A könyvben szereplő dolgozatok feltételeznek egy szűkebb olvasótábort: a közösségépítőket, legyenek azok lelkészek, pedagógusok, humánreferensek vagy akár trénerek, akiknek feladatuk, hogy összefüggéseket teremtsenek, ill. rámutassanak a már meglévő kapcsolatokban rejlő lehetőségekre. Ők olvasókká és „olvasottakká” válnak egyszerre, hiszen több tanulmány is önreflexióra késztet: és mi a helyzet velem, hogyan állok én ezzel a kérdéssel, jobban csinálnám-e, tudom-e a helyes választ? Nekem is ezt kellene tennem! De jó ez az ötlet, valósítsuk meg mi is! Velem is ez történt, és milyen jó, hogy ezzel nem vagyok egyedül!
Mert a könyv lényegi mondanivalója az, hogy „összefüggünk” egymással, és ezáltal válhat a közösség iránti érdeklődésből érdekeltség, a keresésből másokra találás. Hiszen olyan paradigmaváltáson megy keresztül az ember függetlenségre irányuló törekvése napjainkban, amely ismét éppen a függőség által megtapasztalt szabadság irányába mutat. Hogy a közösség szabadít fel a függetlenség kiszolgáltatott helyzetéből, hogy a jó közösség olyan farmakon, amely képes megvédeni a sokszor egyedül nehezen értelmezhető élethelyzetek kiszolgáltatottságától. A közösségépítés „lelke” azonban minden tanulmányban nyilvánvaló: a közösséget elsődlegesen az építi, aki megkönyörült a Paradicsomon kívül rekedt ember egyetemes magányosságán, létezésének társtalanságán. Aki lelkével ismét összefüggést hoz létre teremtmény és Teremtő, Atya és gyermek között. Olyan reláció ez, mely közösség iránti vágyat ébreszt, szétoszt és részesít, és ezáltal egybevon.
Elismerés illeti a szerkesztőt. Nem csupán azért, mert a dr. Szabó Lajos professzor szerkesztésében megjelent kötet hiánypótló munka, hanem azért is, mert a figyelmes olvasónak feltűnik a szerkesztői tevékenység lényege: a jól megválasztott tanulmányok egymással egységet alkotnak úgy, hogy nem ismétlik a másikban felmerülő gondolatokat, hanem kiegészítik azokat. Olyan „lelki értékvilág” tűnik fel a lapokon, amelyből merítve bárki gazdagabbá teheti egyéni és közösségi életét. A tanulmányok olvasása közben az idő valóban értékes idővé válik!
Luther Kiadó, Budapest 2010.
OROSZ GÁBOR VIKTOR