A Bokor-nagyközösség 2025 októberében megünnepelte, hogy 80 évvel ezelőtt született. Az Egyházfórum 2026/1. számában erről neves fél-külső szakemberektől idézve Pál Amanda jó összefoglalót írt. Az ünneplésből és az említett írásból azonban nem rajzolódik ki jövőkép. Pedig kár lenne a hajdani parazsat hagyni végleg hamuvá hűlni. Érdemes és fontos a múltra támaszkodva előre is nézni. Az írás az Egyházfórum 2026/2 számában jelent meg; az alábbiakban a szöveg elejét közöljük.
A szerző a Bokor korábbi tagja.
I. A hajdani Bokor mint alap és mérce
A hajdani Bokor elvitathatatlanul „tartóra tett mécses”, „só” és „kovász” volt. Nem egyszerűen egy volt a kommunizmus éveit átvészelő vallásos, egyházközeli csoportosulások között. Mélyről fakadóan, radikálisan „más” volt:
• Gondolatvilágát megpróbálta mindenféle rátapadt kultúrköri sémától függetlenítve, közvetlenül az Evangéliumokból felépíteni.
• Rendszerkritikus volt (nemcsak a politikára, hanem az egyházra és egyebekre is értve ezt).
• Az élet profán területeiről is az evangéliumi irányelvek alapján próbált gondolkodni, tudatosan vállalva azokat a kockázatokat, amelyeket a másságával kiváltott.
Ezzel párhuzamosan a múlt tanulságait is fontos számontartani:
• A viszonylagos süketséget a saját témáin kívüli egyebekre – társadalom, ökológia, lélektani törvényszerűségek, megélhetési kérdések stb.
• A személyi kultuszt („Rien ne pousse à l’ombre des grands arbres” , vagyis semmi sem tud megnőni a magas fák alatt – írta a szobrász Brâncuși, amikor otthagyta Rodin műhelyét).
• A pótlék-eszményeket (egy mondat szemléltetésként Bulányi Györgytől: „Aki nem megy papnak, az legalább fél tucat gyerekkel építse Isten Országát…” – miközben Jézus egyetlen szóval sem beszélt a nagycsaládos eszményről), stb.
Az ilyen gondolati alapállásból következően a Bokor-nagyközösség a kommunizmus idején a hagyományos vallási csoportok közt egyfajta „fenegyerek” habitusúvá vált. De ez nem cél, hanem csak következmény volt. Mindenesetre parázs volt, és nem limonádé… Ha az ember komolyan veszi Jézus tanítását és példáját a békességről/szelídségről, az osztozásról, a szolgáló szeretetről, a lelkiismeret elsőbbségéről, akkor előbb-utóbb ütközik a világ rendjével, amely lojalitást, beilleszkedést, alávetettséget, bólogatást, kiszolgálást, hasonulást vár el. Annak idején a nem öncélú, hanem az evangéliumi másságra törekvésből fakadó ütközések, elszigetelések, felülről jövő heves elítélések (is) jelezték a Bokor hitelességét.
Mennyire él a mai Bokorban és a közösség jövőjéről szóló vízióban az eredeti (prófétai, radikálisan evangéliumi) törekvés és másság? Egy évfordulón megkerülhetetlen a saját mércékkel megméretés, az önreflexiós tisztázás.
A kérdés nem a megvalósítás, hanem a látásmód, a szemléletmód tisztázottsága (tisztán tartása). Azon belül is: a megkülönböztetések képessége, érzéke. Például a polgári értékrend és az evangéliumi értékrend, vagy az erőszakmentesség és a békességteremtés megkülönböztetése. Vagy hogy Bulányi páter eszményrendszere 1963-ban és 1997-ben hogyan alakult reagálásként ugyanarra: arra, hogy egyháza Gyurka bácsit érdemben nem fogadta vissza.