Boross tanár úrnak Ruganyos volt a gúnyneve. A ruganyosságosságot – okkal, joggal – tőlünk, ötödikes-hatodikos osztályától követelte. Ő maga nagyon törékeny volt. És nagyon szegény. Mindegyik ruhadarabja a más-más tanártársától származott, s mint általában a szegény embereken, rengeteg réteg ruha volt rajta télen-nyáron. Állítólag neves őszibarack-nemesítő volt, akit éppen a Micsurin-korszak kárhoztatott arra, hogy növénytant tanítson nekünk, osztályfőnökként pedig ruganyosságot és emberséget. Ez utóbbit mindig ordítva. Engem nagyon szeretett, s mint nemesített gyümölcsöt magával vitt a családlátogatásokra. Jó néhány osztálytársam a mintapéldány előtt kapott verést. Másnap meg én tőlük. Az osztályfőnöki órák még kuszábbak, áttekinthetetlenebbek és reménytelenebbek voltak, mint a szaktárgyiak. Kivéve azokat az ihletett pillanatokat, amikor a sok-sok réteg kabát, mellény, szvetter alól – bizonyítva, hogy a Ruganyos nem csak afféle hagymahéj – előkerült a lényeg, egy gyűrött papírdarab, és arról felolvastatott egy verset, ezúttal halkan, a végén felzokogva.
Boross tanár úrnak Ruganyos volt a gúnyneve. A ruganyosságosságot – okkal, joggal – tőlünk, ötödikes-hatodikos osztályától követelte. Ő maga nagyon törékeny volt. És nagyon szegény. Mindegyik ruhadarabja a más-más tanártársától származott, s mint általában a szegény embereken, rengeteg réteg ruha volt rajta télen-nyáron. Állítólag neves őszibarack-nemesítő volt, akit éppen a Micsurin-korszak kárhoztatott arra, hogy növénytant tanítson nekünk, osztályfőnökként pedig ruganyosságot és emberséget. Ez utóbbit mindig ordítva. Engem nagyon szeretett, s mint nemesített gyümölcsöt magával vitt a családlátogatásokra. Jó néhány osztálytársam a mintapéldány előtt kapott verést. Másnap meg én tőlük. Az osztályfőnöki órák még kuszábbak, áttekinthetetlenebbek és reménytelenebbek voltak, mint a szaktárgyiak. Kivéve azokat az ihletett pillanatokat, amikor a sok-sok réteg kabát, mellény, szvetter alól – bizonyítva, hogy a Ruganyos nem csak afféle hagymahéj – előkerült a lényeg, egy gyűrött papírdarab, és arról felolvastatott egy verset, ezúttal halkan, a végén felzokogva.
Hetedikre eltűnt Boross tanár úr. Elmegyógyintézetbe? Kutatóintézetbe? Csak találgathattuk. Immár teljesen normális osztályfőnökök vittek tovább minket egészen a gimnáziumig. Húsz éves koromban, amikor egyetem helyett a Fővárosi Épületszerelőipari Vállalat segédmunkásaként a Köbölkúti iskola kazánházában tettem-vettem, úgy érzetem, elérkeztem a mélypontra, s rettenetesen sajnáltam magam. Ekkor furcsa – valahonnan ismerős – zsivaj ütötte meg fülemet, ugyanis még ezen a szinten is folyt oktató-nevelő tevékenység: itt, a pokol legfelső bugyrában volt a politechnika terem. Kiderült, nem is az alapzsivaj, hanem az azt túlharsogó próbálkozás volt ismerős: Boross tanár úr hangja. És abban a pillanatban nyílt is az ajtó. Ő maga volt, méghozzá a mélypontján. Immár csak a hangja -vagy inkább csak visszajáró szelleme – a sok-sok réteg ruha alatt. Kérlelhetetlenül megismert, a nyakamba borult, s könnyes szemmel ismételte: „Ugye, megmondtam, hogy te még sokra viszed!”
Az ember- és erkölcstannal házalva az utóbbi évtizedekben sok-sok iskolában megfordultam. Főleg igazgatói és tanári szobákban, olykor azonban körbevittek, ilyenkor a zsivajra füleltem, s Boross tanár úrra. Vártam őt – még talán vágytam is – bibét s porzót rajzolni, ruganyosságot és emberséget harsogni, embert faragni, verset mondani, egyszóval kísérteni szellemét, ami ránk férne. A ruganyosság (ha tetszik, rugalmasság, nyitottság, nagyvonalúság, nagylelkűség) és az emberség (ha tetszik, nagy E-vel), melyek egyaránt hiányoznak az iskolából, a közéletből, az egyházi világból, idelent és odafent. Amióta az Ember-, erkölcs- és társadalomismeretet odafent elkeresztelték Erkölcstannak és Etikának, még jobban hiányzik a ruganyosság. Ez utóbbi abban az értelemben, hogy „Hatalmas a gyöngédség, és semmi az erő”, ahogyan a stalkertől hallhatjuk Tarkovszkij Zónájában, nagyon hasonlóképpen, amint Lao-ce, Szalézi Szent Ferenc és a Biblia is mondja. A stalker pedig így folytatja: „A merevség és az erő a halál útitársai, a hajlékonyság és a gyöngeség az élet frissessége. Ezért, ami megmerevedett, nem győzhet.” Ezek szerint „országosan” vesztésre állnánk? Amíg a borosstanárurak, a stalkerek, a ruganyosak és az emberségesek felbukkannak az alagsorban, a zónákban, a templomokban, a parlamentben, az osztálytermekben, addig még a győzelem sem reménytelen.
Kamarás István OJD