Megjelent az Egyházfórum 2010/2. számában
A VILÁG KELETKEZÉSE ÉS AZ EMBERISÉG EREDETE A BIBLIA SZERINT
A nemzetközi kutatási eredmények ismeretében és fényében1 a PPKE HTK Ószövetség professzorának legújabb könyve – valójában egy korábbi mű leegyszerűsített változata2 – műfajilag egyszerűen besorolhatatlan. Tudományosnak semmiképpen nem tekinthető, mivel annak minden ismérvét nélkülözi (nem elemez, nem érvel, kijelentéseit nem támasztja alá, s mindennemű szakirodalmat mellőz); ugyanakkor tudománynépszerűsítőnek sem mondható, hiszen elbeszélő (mondhatni prédikációs) stílusú tartalma nem több a Biblia egyszerű, és kifejezetten keresztény (katolikus) teológiai színezetű, parafrázisánál. Jóllehet a bevezetőben a szerző tisztázza, hogy az őstörténet kapcsán (Ter 1–11) lényegében véve múltba tekintésről beszélhetünk3, a későbbiekben azonban ez a szempont feledésbe merül, hiszen nem tudjuk meg, hogy egész pontosan honnan és miért is történik meg ez a múltba nézés. Arról nem is beszélve, hogy az olvasó alig tud meg valamit arról, hogy itt egy rendkívül összetett, több rétegből álló és több forrásból is táplálkozó, szövegről van szó, amely feltehetően Kr. e. a IV. sz. végén – a III. sz. elején került összeszerkesztésre (Rózsa folyamatosan szerzőről beszél), amikor a hanyatló perzsa birodalomban még továbbélő mezopotámiai (pl. babiloni) hagyományoknak már a térségben megjelenő hellén kultúrával is számolniuk kellett.
A könyv egyes fejezetei (sokatmondó címekkel) követik a szentírási szöveg szakaszait – a világ teremtése, az ember teremtése, az ember bűnbeesése, az első bűn következményei, az első gyilkosság, az emberiség élete az első bűn és az első gyilkosság elkövetése után, az emberiség története a vízözönig, a vízözön, a bibliai őstörténet tanítása a népek eredetéről, egymáshoz való viszonyáról és bűnéről, a szemiták nemzetségtáblája – és határozott, mondhatni vitathatatlan, teológiai/üdvtörténeti kitételeket fogalmaznak meg. Pl. „A hatnapos bibliai teremtéstörténet… a kinyilatkoztatás fényében… minden időre érvényes tanítást adott Isten és a világ, Isten és az ember, az ember és a világ kapcsolatáról” (38. old.); „Az első bűn és nyomában az első gyilkosság zsilipet nyitott meg a történelemben” (86. old.; ami valójában a történeti és a teológiai dimenziók gátlástalan összemosásáról tanúskodik); „Az emberiség mindig rászolgált és a jövőben is rászolgál a megsemmisítő ítéletre, gonoszsága azonban inkább egy végzetes belső gyengeségnek tűnik, mint tudatos lázadásnak Isten ellen, aki éppen ezért irgalommal fordul teremtménye felé” (133. old.; ami egyfajta gnosztikus-manicheus teológiai szemléletet tükröz); „Ábrahám kiválasztása az üdvtörténet új korszakát indítja el, s Izrael népén keresztül Jézus Krisztushoz, mindenek üdvözítőjéhez vezet…” (165. old.).
A könyv dogmatikai (sőt dogmatikusnak is mondható) jellege (pl. „az őstörténet a mai ember számára is [vagyis helytől és kultúrától függetlenül!] érvényes tanítás és remény forrása”; 177. old.) legvilágosabban az utolsó fejezetben domborodik ki, amelyben a szerző „az őstörténet üdvtörténeti mérlegé”-ről ír. Itt csupán arról, a lényegtelennek semmiképpen nem mondható különbségről feledkezik meg, hogy a judaizmus kontextusában értelmezett (keletkezés és recepció), illetve a keresztény üdvtörténetbe ágyazott történet nem egészen ugyanazzal a teológiai tartalommal rendelkezik. Emellett már csak tényleg részletkérdés, hogy az illusztrációk esetében nem mindig tudjuk meg, hogy azok pontosan honnan származnak (pl. 30., 45., 134., 150. old.), illetve hogy az ókori szövegek csakis egyetlen célt szolgálnak: kidomborítani a bibliai szöveg teológiai felsőbbrendűségét (pl. bemutatni, hogy nem mitológia).
Minden gyengesége ellenére Rózsa Huba tudománytalan művének a megjelenése mégis fontos és főképpen tanulságos esemény. Elsősorban azért, mert rávilágít a rendkívül szövevényes, szinte átláthatatlan, ellenben a döntésekből és történésekből jól kikövetkeztethető magyar politikai, akadémiai/egyetemi és egyházi érdek- és hatalmi összefonódásokra (pl. katolikus bíboros-érseki előzetes ideológiai normakontrol gyakorlása az előadókat illetően a Magyar Tudományos Akadémia vallási témájú tudományos rendezvényei esetében; valószínűsíthető egyházi érdekérvényesítés egyes, szakmailag értékelhetetlen, oktatáspolitikai döntések hátterében). Rózsa professzor műve ugyanis egyértelműen magyarázatot ad arra, hogy a katolikus és református teológus társadalom és egyházi vezetés miért mélységesen ellenérdekelt egy hatáskörűkön és befolyásukon kívül eső vallástudományi/vallástörténeti tudástermelő és tudásközvetítő szellemi műhely megjelenésében a hazai felsőoktatási mezőben.4 Abban reménykednek ugyanis, hogy ennek hiányában hazai viszonylatban semmiféle összehasonlításra nem nyílik lehetőség, s ezáltal homályban maradhat a magyar teológiai oktatás ideológiai korlátok közé szorított színvonaltalansága és elmaradottsága.5 Ilyen körülmények között érthető, hogy miért lehetetlen Magyarországon egy semleges tudományos mezőt és szakmai közéletet kialakítani.6 Az intellektuális belterjesség, valamint a feudális mentális és srukturális berögződések miatt ugyanis a tekintély nem a szakmai teljesítmény természetes folyománya, hanem a betöltött státuszból levezetett általános igény és követelmény. Ebből kifolyólag minden kérdésfeltevést lényegében a tekintély megkérdőjelezésének (és értelemszerűen személyes sértésnek) fognak fel az érintettek. Hatalmi körökben (lényegében a portásig és a biztonsági őrökig lebontva) ezért találkozunk annyi frusztrált psziho-szociális esettel. De miért csodálkozunk, ha a hazai egyházak valójában nem enyhítik és orvosolják, hanem még jobban fokozzák a helyzetet. Nem véletlen tehát, hogy a társadalom nagymértékű bizalmatlansággal viseltetik irányukba.
Szent István Társulat, Budapest, 2008
JAKAB ATTILA
1 Lásd pl. Ch. Uehlinger, „Genése 1-11”, in: Th. Römer – J.-D. Macchi – Ch. Nihan (szerk.), Introduction . l’Ancien Testament [=Bevezetés az Ószövetségbe], Labor et Fides, Gen.ve, 2004, 114-133. old.
2 Rózsa Huba, „Kezdetkor teremtette Isten. A bibliai őstörténet magyarázata (Ter 1–11)” (A Biblia világa), Jel Kiad., Budapest, 1997.
Ez a korábbi kiadás mértékadóbb, mint a mostani; ugyanakkor pedig szakirodalmi jegyzéket is tartalmaz (204-210. old.).
3 Egyszerűen nevetséges, hogy Rózsa átveszi Gál Ferenc teljesen elhibázott dogmatikai megfogalmazását (Dogmatika I, Budapest, 1990, 141), és ő is „múltba tekintő prófétai beszédről” értekezik (7-9. old.). Annál is inkább, mivel a ma ismert bibliai szöveg szerkesztője semmiképpen nem tekinthető prófétának.
4 Lásd Patsch Ferenc SJ, „Vallásteológia, vallástudomány, hermeneutika. Katolikus védőbeszéd a vallástudomány oktatása mellett”, Confessio 35 (2008/3) 55-67.; Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem, „Vallástudomány a teológia szemszögéből”, Vallástudományi Szemle 4 (2008/4) 57-63; Peres Imre, „A vallástudomány a teológia spektrumában”, Uo., 65-74. A PPKE által elindított vallástörténeti mesterképzés lényegében a judaizmusra szorítkozik, és garantáltan kerülni fogja a kereszténység (különösképpen az ókereszténység) nemzetközileg mérhető történeti megközelítését.
5 Erre vonatkozóan lásd még Fodor György, a PPKE rektora, teológiai fundamentalizmussal telített „Jövővárás az Ószövetségben” (Pápai Református Teológiai Akadémia, Pápa – L’Harmattan, Budapest, 2009) c. most megjelent művét; vagy a KGRE HTK Ószövetség professzorának, Karasszon Istvánnak, elavult tárgyi tudást kínáló legújabb könyvét: „Izrael története. A kezdetektől Bar-Kochbáig” (Kréné. Ókori források – Ókortörténeti tanulmányok, 10), Új Mandátum könyvkiad., Budapest, 2009. Karasszon „Az óizraeli vallás” (A budapesti Református Teológiai Akadémia Biblia és judaisztikai Kutatócsoportjának kiadványai, 6; Budapest, 1994) c. művének az előszava a legjobb bizonyítéka annak, hogy végeredményben neki is engednie kellett az ideológiai elvárásokhoz való alkalmazkodás kényszerének – vélelmezhetően azért, hogy a mai napig professzor maradhasson! Ezt támasztja alá az a tény, hogy a KGRE HTK Újszövetsés professzora, Balla Péter, alapvetően fundamentalista evangelikál teológiai álláspontot képvisel (lásd művét: „Az újszövetségi teológiát ért kihívások. Kísérlet a tudományág igazolására”, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2008). Sokatmondó, hogy az 1994-ben, Edinburghban, megvédett doktori disszertáció magyar változata nem a Kálvin Kiadónál jelent meg (amely ellenben megjelentette Siegfried Zimmer, „Árt-e a hitnek a bibliatudomány? Egy konfliktus tisztázása”, Budapest, 2009, c. munkáját). Ha valaki azt állítja, hogy ilyen szellemi háttérrel tényleg nemzetközi színvonalú, ideológia-mentes (a vallásfilozófián és a néprajzon túlmutató) vallástudományt lehet művelni a KGRE-en (vagy akár a PPKE-en), az lényegében önmagát ámítja. Különösen, ha azt is szem előtt tartja, hogy a KGRE Hermeneutikai Kutatóközpontja szintén a Biblia fundamentalista megközelítésének fellegvára. Egyébként az Apor Vilmos Katolikus Főiskola megbuktatott vallástudományi képzése a legjobb bizonyíték arra, hogy felekezeti környezetben kizárólag egyházilag ellenőrzőtt (és nemzetközi mércével mérve évtizedekkel elmaradott) teológiát lehet csak művelni. Ezt a fajta hazai teológiát nevezik ma Magyarországon – a vallási/teológiai műveltséggel egyáltalán nem rendelkező, ellenben erős kompenzációs kényszertől szenvedő balliberális oktatáspolitikusok megalkuvó és feltétlen támogatásának is köszönhetően – vallástudománynak! Egyébként ez a fajta fejlődési irányvonal teljes mértékben ellentétes a nyugat-európai folyamatokkal, ahol a teológiai oktatás halad a vallástudomány irányába. Értelemszerűen adódik tehát a kérdés: kinek jó és miért a magyar szellemi elmaradottság?!
6 Ennek legbeszédesebb bizonyítéka a magyar vallástudós (valójában pasztorál teológus) Máté-Tóth András azon kitétele miszerint „A vallásról való tudományos beszéd elsődleges tere a vallások teológiái”. Máté-Tóth A. „A kiadó előszava”, in: „Úton… Tanulmányok Tomka Miklós tiszteletére”, Szegedi Tudományegyetem BTK Vallástudományi Tanszék, Szeged, 2007, 11. old. A kijelentés súlyát akkor érzékeljük igazán, ha szem előtt tartjuk Máté-Tóth András sértődött hangvételű és érzelmekkel telített kirohanását („Vallástudomány? Magyarországon”, Egyházfórum 20 [6. új] évf., 2005/1, 22. old.) egy olyan írásomra, amely – sajnos! – még mindig időszerű, mert az oktatáspolitikai történések igazolták; és folyamatosan igazolják (lásd Jakab A., „A vallástudomány Magyarországon”, Egyházfórum 19 [5. új] évf., 2004/6, 25-27 old.).