AZ ÉLET TEREMTŐJE
A keleti egyházak részéről gyakran – és tegyük hozzá, jogosan – éri a nyugati keresztényeket az a vád, hogy megfeledkeztek a Szentlélekről. Teológiánkban egy igen erőteljes krisztocentrikus hangsúly mellett szinte nyom nélkül elveszett a pneumatológiai szempont. Ennek hiánya szisztematikus teológiai irodalmunkban olykor kifejezetten szembetűnő. Ezért is örömteli, hogy a hazai vallásos könyvpiacon találkozhatunk egy új könyvvel, R. Dabelstein, A Szentlélek c. művével. Mivel a szerző gyakorló lelkipásztor, a könyv szövege, látásmódja alapján megszólíthatja a szélesebb olvasóközönséget – ez kifejezett szándéka is: „Leírásunknak az a célja, hogy hidat verjen és kapcsolatot teremtsen a között, amit a Biblia szereplői a Lélekkel és jelenlétével kapcsolatban megéltek, és a között, amit az ember ma tapasztalhat meg működéséből.” (10) Ezen idézetből egyenesen következik a mű hármas alapszerkezete: tapasztalat – Biblia (két részben: Ószövetség és Újszövetség) – a mai egyház / hívő élete.
A tapasztalat kapcsán R. Dabelstein támaszkodhat arra a számos hétköznapi élethelyzetre, amelyben egy lelkipásztornak hívei körében része lehet. Felismerése talán így foglalható össze: az ember életében ezer formában megmutatkozik az isteni kegyelem és áldás, ám ezt nem tudatosítja magában, nem érzi és éli át kellő súlyával (14). Pedig épp ezek a „hétköznapi áldások” lennének a Szentlélek működésének, hatékony jelenlétének leginkább megragadható jelei. Ha a pneumatológia valóban a hittapasztalatból s nem elvont szempontokból szándékozik kiindulni, akkor épp ez a nagy kihívás: hogyan ébredjen rá a keresztény ember létének minden pillanatában a Szentlélek jelenlétére?
Maga a Szentírás mutat nekünk utat. Az ószövetségi könyvek Izrael sajátos történeti tapasztalatán keresztül tárják fel a Lélek jeleit (18–21). A választott nép ezáltal ébred apránként tudatára annak, hogy Isten Lelke tulajdonképpen az élet lehelete, az Éltető Lélek. A fogság történelmi pokla fogja ezt a felismerést a maga teljességében kifejteni: nem csak a jelen életnek, de a megújulásnak, a feltámadásnak, a teljes átalakulásnak is ő a Lelke.
A keresztények számára ez a felismerés és tapasztalat az Újszövetségben teljesedik be. Jézus – mint aki a Lelket küldi – maga is a Lélek erőterében cselekszik. Küzd a démonok ellen, felruházza a Lélek erejével a tanítványokat. Jézus Lelke hozza létre és élteti az egyházat, amely mindenét a Lélekből meríti. Nem csak a karizmákról van szó (ezek jelentőségét a kereszténységen belüli megújulási mozgalmak kellőképpen hangsúlyossá teszik, ám a mindennapi gyülekezeti hitéletben továbbra is elrejtve maradnak), hanem olyan kérdésekről is, mint a keresztény közösségek spiritualitása vagy Krisztusnak a Lélek általi jelenléte a gyülekezetekben.
A záró fejezet ettől az elemezéstől indulva teheti fel a kérdést: miképpen válhat hatékonnyá a mai keresztények körében a Szentlélek, mint az élet teremtője? Számunkra a legérdekesebbek mindenképpen azok a kérdések, amelyek felvetik, vajon csak az egyházra korlátozódik-e a Szentlélek (81skk), illetve a „Hangsúlyok és felfedezések” c. fejezet (91–104), amely az egyes keresztény egyházak, felekezetek teológiai hagyományában vizsgálja, milyen sajátos szemponttal közelítették meg Krisztus Lelkét, s ez milyen hatással volt lelkiségükre, hitmegélésükre. Ugyanígy elgondolkodtató a „Konkretizálások” c. fejezet (114–121), amely azt vizsgálja, hány és hány helyzetben, milyen gazdagon vehetnénk észre mindennapjainkban a Szentlélek működését, ha kellőképpen nyitottak és figyelmesek lennénk rá. Ezzel függ össze a szentlelkes spiritualitás kialakításának szükségessége a keresztény közösségekben.
A belső, teológiai és lelkiségi megújulás szükségességének jele az, hogy míg az ókeresztény közösségekben a krisztushívők szinte versengtek a karizmákért, szinte egymásra licitálva próbálták felmutatni a Lélek gyümölcseit, addig napjainkban a Szentlélek ajándékai mintha „parlagon feküdnének és elsatnyulnának” (70) a keresztények között. Mi hát a teendő? Tudjunk valódi, eleven szentháromságos személyként tekinteni a Szentlélekre (130), s így együtt imádkozzunk az eljöveteléért: Veni Creator Spiritus! Veni Sancte Spiritus! A Szentlélek pedig működni kezd bennünk, „életet teremt… kapcsolatokat hoz létre… megújítja a föld színét” (130).
R. Dabelstein könyve olvasmányos, s a jó pásztor kezével vezet végig a felvetett kérdéseken. Zárásaként szinte önkéntelenül is imába kezdünk – ezt segítik azok az imádságok, amelyekkel az utolsó oldalakon találkozunk. Minden keresztény számára fontos a Szentlélekkel kialakítandó személyes kapcsolat – ebben nyújt értékes segítséget e könyv.
Ford. Gromon András, Kálvin Kiadó, Budapest, 2007.
DR. TÖRÖK CSABA