Az Egyházfórum Alapítvány kuratóriuma a Fidentia pro ecclesia (Bátorság az egyházért) emlékérmet 2025-ben Fabiny Tamás evangélikus püspöknek ítélte az evangéliumi értékek hiteles hirdetéséért és a rábízottak következetes képviseletéért. Az elismerést 2026. január 24-én adtuk át Budapesten, a Háló Közösségi és Kulturális Központban. Az alábbiakban a Szemlélek Alapítvány elnöke, Gégény István laudációját közöljük.
Nincs könnyű dolga annak, aki méltatni próbálná Fabiny Tamás testvérünk életművét. Hónapok óta egymást érik ugyanis a köszöntések, laudációk, díjátadók, így felmerül a kérdés, lehet-e újat mondani. Mégsem lehetetlen küldetés friss szavakat találni, hiszen olyan gazdag kincsestárból meríthetünk, hogy szinte nem is akaródzik felhagyni a hálafolyam bővítésével. Nem Fabiny Tamásnak hálálkodunk, hanem őérte adunk hálát. Hűségéért, bátorságáért, Isten gyermekeire jellemző fogyhatatlan lelkesedéséért, kreatív pásztorkodásáért.
Az első kifejezés, amely elénk élt, közöttünk megvalósított küldetése kapcsán szívembe ötlik, a hírvivő karaktere. Nem a postásé, aki lezárt borítékokat juttat el meghatározott címekre, inkább a kikiáltóé, aki kiáll a térre, a piacra, a társadalom közösségének szíve közepébe, és továbbadja az üzenetet, amit kapott. Merészel bátran kiáltani, a lég terén áthatolva, messzire szólva, még akkor is, ha nem kellemes ezt tennie, ha egyesek szerint nem alkalmas az időzítés, netán sokan szeretnék, ha inkább csendben maradna. Nem fecseg, hanem üzen: szavainak súlya, ereje van, amit mond, arról beszélni kezdenek egymás közt az emberek.
A hírvivő tipikus közvetítő, medium. Nem ő találja ki az üzenetet, hanem megkapja, megérti, magáévá teszi, majd a célcsoport számára befogadható módon továbbadja. Nem önfejű, nem öncélú, hanem munkatárs, kooperátor, információipari szakmunkás. Jól tudja ezt Fabiny Tamás, aki teológus, lelkész létére alaposan kiismerte a kommunikációs szakma csínját és bínját, hiszen hosszú ideig a Duna Televízió munkatársaként is szolgálta a magyarok közösségét. Ezt a definitíve közvetítői, médiabeli szolgálatot püspökként sem adta fel, az utóbbi években például a Püspökkenyér című műsor egyik állandó vendégeként osztja meg gondolatait. Ha megkérdeznénk az utca emberét, nevezzen meg néhány magyar püspököt, bizonnyal összegyűlne pár híres név, amelynek viselője elsősorban pozíciója miatt ötlik sokak eszébe; tevékenysége okán ismert pásztor viszont nem sok akad. Fabiny Tamás ilyen ember: nem hírneve van, hanem közismertsége. Ismerős hang, ismerős tekintet, ismerős elkötelezettség.
Még nyelvújítást is köszönhetünk neki: az általa nyilvánosan ismertté tett „állványimádás” fogalma vetekszik Beer Miklós püspök „önszórakoztató gettóegyház” kifejezésével. Ők ketten kétségkívül, a szép egyházi kommunikáció csábításának nem engedve, az igaz beszéd embereiként állnak előttünk: látják, méltatják a jót, de nem hallgatnak kínosan a gyógyítandó részletekről sem.
Ne hallgassuk el mi sem, hogy Fabiny Tamást próbára tette a pártoskodó politika, de meg nem törte, inkább megedzette. Használni, játékszerré silányítani nem engedte felekezetét, lelkészi elnök-püspökként e téren vívott küzdelmeibe talán jobb is, ha nem látunk bele teljesen. Ő és munkatársainak evangéliumi hűsége akár népszámlálási adatokban, akár más számszerű kimutatásokban is mérhető, de az „utca kereszténye” is gyakran nyilatkozik úgy, hogy az evangélikusok maradtak meg leginkább az egyházi szuverenitás szűk ösvényén – más felekezetek tagjainak büszkeséggel és csodálattal vegyes irigykedése közepette.
Tamás testvérünk ugyanakkor nem csupán hírvivő, nem kizárólag a szavak embere. Emberi, spirituális, pásztori gesztusai okán hídemberként is tekinthetünk rá. Ki tudja, néhány evangélikus atyafinak talán soknak is tűnhet az az elszántság, ahogyan nyitogatta az ablakokat, egyre csak tárta a kapukat, elment ide, szóba állt amazzal, reflexióiban és cselekedeteiben, néha már puszta jelenlétében is következetesen ökumenikus, egységfókuszú perspektívát képviselve, másokat ugyanerre inspirálva.
Katolikusként nehezen tudnám elhallgatni, mennyire megérintett, amikor miatta kellett későbbre halasztanunk egy programunkat, merthogy épp akkor hunyt el Ferenc pápa, és neki ott volt a helye a katolikus püspöktestvérek által szervezett imaesten. Nem azért, mert hivatalosan meghívták, hanem mert – ismétlem – ott volt a helye. Nem kiemelt szereplőként, hanem keresztény testvérként, a valahányadik padsorban, a búcsúzók, emlékezők, hálaadók között. A mögöttünk hagyott karácsony előtti napokban pedig ott láthattuk a XIV. Leó pápával közös fotón, s már akkor tudni lehetett, hogy hamarosan visszatér a Vatikánba. Természetesen nem lett kriptokatolikus. Evangélikus identitása megkérdőjelezhetetlen, ám az nála nem megkülönböztető jelzés, hanem erős alap, amire bátran lehet olyan várat építeni, ami nyitható ablakokkal és szélesre tárható kapuval van felszerelve.
Folytatódhatna itt egy hosszú felsorolás alundi találkozótól a pannonhalmi teológiai szimpóziumokon át megannyi eseményig, aspektusig, de félő, hogy valamit úgyis kihagynék. Fabiny Tamás ráadásul nem csupán felekezetközi értelemben vált hídépítő ikonná, hanem az oly sok sebet hordozó magyar társadalom csoportjai között is szüntelenül keresi az átjárókat, ösvényeket, szimbolikus és valóságos csatornákat, amelyek segítségével „közvetíthet”. Immár nem üzenetekről beszélünk, hanem sorsok gyógyításáról, lelki árkok betemetéséről, akár közéleti alapú befeszülések enyhítéséről. A napjainkban egyszerre felértékelődő, egyszersmind sajnálatosan devalválódó békesség kifejezése is szorosan összekapcsolódik emberi habitusával: a megtört nádat nem töri össze, nem fog ő ostorral kikergetni senkit sehonnan. Meghív, inspirál, és ott van a tekintetében az az örök derű, amit első alkalommal II. János Pál szemében fedeztem fel.
– A fiatalság a szív állapota – írta Ferenc pápa a Christus vivit kezdetű enciklikában, és semmi kétségem nincs felőle, hogy Luther is mondhatott vala valami hasonlót annak idején. Az a legjobb, hogy ennek a történetnek egyáltalán nincs vége, a lelki hidak építését életkortól függetlenül bárki elkezdheti, vagy bármeddig folytathatja.
Hála van a szívünkben Tamás testvérünkért, akinek hírvivői bátorságáért méltán jár a Fidentia pro ecclesia elismerés, amelyhez szívesen hozzágondolom a magam sajátos nyelvújítását: számomra Fabiny Tamás igazi Pontifex evangelicus.
Hála érte, köszönet neki, és egy kicsit irigylem magunkat, hogy személyesen ismerhetjük őt, megszoríthatjuk a kezét, közvetlenül tanítványai, társai lehetünk hírvivő és hídépítő missziójában!