Megjelent a Egyházfórum 2019/4. számban
Emlékeim az egyházakról és a társadalomról
Az idén nyáron érdekes memoár jelent meg egy olyan szakpolitikustól, aki korábban a Magyar Köztársaság egyházpolitikájáért viselt felelős hivatalt. Platthy Ivánt még Németh Miklós bízta meg azzal, hogy a megszüntetett Állami Egyházügyi Hivatal helyett szervezze az állam és az egyházak közötti kapcsolattartást, és ő ezt feladatot csaknem egy évtizeden keresztül töretlenül ellátta az Antall-, a Boross- és a Horn-kormányokban, az időszak végén már államtitkári beosztásban. Ez a feladat igen bonyolult volt, hiszen beletartozott az előző negyven év jogsérelmeinek orvoslása, az elvett egyházi ingatlanok ügyének rendezése, az iskolai hitoktatás újraindítása és még sorolhatnánk. Ebben az időszakban látogatta meg hazánkat két alkalommal II. János Pál pápa, az ezekkel kapcsolatos állami feladatok is Platthy államtitkársága látta el. 1997 jelentős eseménye volt a konkordátum aláírása az Apostoli Szentszékkel, az év végén ez a dokumentum képezte az alapját a többi történelmi egyházzal való megállapodásnak is. Az államtitkár politikája végig teljesen egyértelmű volt: hazánkban az állam és az egyházak egyenrangú felek, kölcsönösen nem avatkozhatnak be egymás belügyeibe. Sikerét jelzi, hogy 1997-ben a volt szocialista országok egyházpolitikusai Budapesten szimpóziumot tartottak, és kidolgozták a Budapesti ajánlás nevű jogszabálygyűjteményt. A szimpózium sikere és az addigi következetes egyházpolitika hatására már „magyar modellről” kezdtek beszélni. Ezután a kormány, az ENSZ egyik szervével közösen, világkonferencia szervezésébe kezdett 1998-ra Budapestre, hogy megtárgyalják az egyházak szerepét a 21. század kihívásainak (túlnépesedés, menekültek, klímaváltozás, globalizáció stb.) megoldásában. A konferencia jelentőségét mutatja, hogy azt az USA alelnöke nyitotta volna meg. Az 1998-as kormányváltás után azonban a konferenciát szervező államtitkárt felmentették, nyugdíjazták, és a konferenciát törölték. A felmentett államtitkár azonban továbbra is igyekezett tanácsaival segíteni az egyházpolitika alakítását. Utolsó komoly munkája a 2012-es új egyházi törvénytervezet véleményezése volt. Ebben kimutatta, hogy az új törvény ismét kategorizálja az egyházakat, és a politika döntésévé teszi azok elismerését. Ezzel pedig megszűnik az állam és az egyházak közti egyenrangúsági viszony, vagyis ismét megjelenik az aczéli gondolkodás a politikában: van olyan egyház, amelyet az állam támogat, másokat csak megtűr, illetve egyesek működését ellehetleníti. Ezzel az állam a hitélet legelemibb szabadságába avatkozik be a saját hatalmának fenntartása érdekében. Az Alkotmánybíróság ugyanezt a részt alkotmányellenesnek minősítette. (A konfliktust a kormány úgy oldotta fel, hogy a kifogásolt részt egyszerűen beemelte az Alaptörvénybe.) A véleményezés arra is kitért, hogy a törvénytervezet továbbra sem orvosolja az egyházak vagyonának elkobzásából eredő jogsérelmet. A nyugalmazott államtitkár az elkobzott vagyon értékével arányos örökös járadék megállapítását javasolta, ahogyan ez például a Cseh Köztársaságban történt, mert a közfeladatok ellátásán kívüli állami támogatás (a hitéleti támogatása, a kistelepülések lelkipásztorainak támogatása) megalázó, és kiszolgáltatja az egyházakat a mindenkori hatalomnak. A jogalkotó egyik észrevétellel sem törődött. Bizonyosan teljesen más lenne ma az állam és az egyházak közti viszony, ha a Platthy Iván nevével fémjelzett egyházpolitika töretlenül fennmarad, és valószínű, hogy a mai magyar társadalom egésze is némileg más képet mutatna.
Szeged, Gerhardus Kiadó, 2019, 310 oldal
Végh Endre