Megjelent az Egyházfórum 2010/4–5. számában
SZENTFÖLDI ÚTIKALAUZ
A színes fotókkal, térképekkel, ábrákkal és időrendi táblázatokkal gazdagon illusztrált – és értelemszerűen a nagyközönségnek szánt – kötetben az oxfordi professzor (Wycliffe Hall) Jézus életének és tevékenységének helyszínein vezeti végig az olvasót. Kérdés azonban, hogy ez a döntően a Lukács szerinti evangéliumra alapozott mű – amely semmiféle szakirodalmi jegyzéket nem tartalmaz – mennyiben tekinthető megbízható, a modern kutatás eredményeit hasznosító útikalauz-nak. Már önmagában az is problémás, hogy a több évtizeddel később keletkezett evangéliumokat (mind a négyet) olyan kortárs beszámolóknak minősíti, amelyek „tömörek, és rendkívül tárgyilagosak. Kizárólag a tényekre szorítkoznak, és mindent elkövetnek, ami hatalmukban áll, hogy életre keltsék a történelmi személyiséget”, vagyis Jézust (9. old.).
A könyv felépítését tekintve az egyes fejezetek Jézus életének egy-egy állomását ismertetik, egyfajta korabeli („bibliai”) rekonstrukciót kínálva. Ugyanakkor, mintegy kiegészítésképpen, a szerző taglalja a mai látogató elé táruló képet is; ellenben mellőzi a kortárs (helyesebben szólva az elmúlt száz évben felmerült) politikai problémákra való utalásokat. „Szükségszerűen kitérünk minden olyan fontos körülményre – írja –, amely a tájat a Jézus kora óta eltelt kétezer esztendőben megváltoztatta. Megvizsgáljuk tehát a régészeti szempontokat, az adott hely hitelességét, és a későbbi keresztény zarándokok vagy történészek bizonyítékait” (12. old.).
A képzeletbeli szentföldi „látogatás” értelemszerűen Betlehemben kezdődik. A szerző azonban óvakodik attól, hogy a teológiai narratíva történetiségének kérdését felvesse. Ezt követően Názáretbe „látogat” az olvasó, ahol Jézus a gyermek- és ifjúkorát ténylegesen töltötte. Utána következik a Jordán vidéke (találkozás Keresztelő Jánossal, és megkeresztelkedés), a júdeai sivatag (a negyven napos elvonulás helye), Galilea (a nyilvános működés helyszíneivel), Szamária, Cezárea Filippi, Jerikó, Betánia („a megváltó Jézus életadó hatalmának színtere”; 113. old.), az Olajfák hegye, a jeruzsálemi Templom, Jeruzsálem (az utolsó vacsora és az ítélet helye), a Golgota és a Szent sír, valamint Emmausz bemutatása.
Mivel a szerző szövege döntően a Biblia vitatható kitételekkel tarkított parafrázisa – pl. Flavius Josephus tudta, hogy Jézus volt a Messiás (13. old.); a názáretiek megértették, „hogy a köztük felnövekvő királyi jogosultat istápolni és védelmezni kell” (35. old.); a Jordán folyó „Izrael és a jordán királyság nemzetközi határát jelenti” (49. old.); „akárcsak Józsue (a ‘megváltó’), amikor Jerikóba lépett, Jézus saját kivételes megváltói szerepére utal: küldetésének megfelelően nem csak ezt a várost, az egész világot megmenti” (106. old.); „Jézus önmagát egyfajta ‘egyszemélyes ellen-Templomnak’ fogta fel” (138. old.) – értelemszerűen komoly fenntartásokkal kell kezelni. Ezzel szemben a kiemelt keretben megjelenő földrajzi, történelmi és régészeti információk elfogadhatóbb minőséget képviselnek.
Végeredményben elmondható, hogy a mű magyar kiadását minden bizonnyal a remélt anyagi haszon motiválta. Ily módon ez a munka is lényegében a hazai nagyközönség vallási műveletlenségét hivatott fenntartani, hiszen kizárólag így lehet az ilyen jellegű munkákat (képes albumokat) eladni. Ami önmagában nem is lenne probléma, amennyiben a komoly szakirodalom is (legalább részben) hozzáférhető lenne. Ennek megjelentetését azonban a hazai kiadók – a piac hiányára hivatkozva – nem igazán vállalják fel. S ezzel az ördögi kör be is zárult.
Fordította Bíró Katalin. M-érték Kiadó, Budapest, 2008
JAKAB ATTILA