Paul M. Zulehner pasztorálteológus, az Egyházfórum társalapítója 2026 áprilisában 777 monográfiából, folyóiratokból és audiovizuális anyagokból álló tudományos előhagyatékát adta át a Linzi Katolikus Magánegyetemnek. Ez alkalomból hangzott el alábbi előadása, amely korunk égető globális kihívásait – a háborúkat, a klímaválságot, a migrációt és az informatizációt – vizsgálja kortárs teológiai, mélylélektani és szociáletikai távlatban. A tanulmány központi kérdése, hogy „megroggyant” világunkban a vallások a probléma vagy a megoldás részei-e? Az alábbiakban az Egyházfórum 2026/2 számában megjelent írás elejét közöljük.
Engedjék meg, hogy elmélkedésemet egy sorsfordító történelmi esemény felidézésével kezdjem. Peter McCormick francia–kanadai filozófus, a párizsi Nemzetközi Katolikus Intézet professzora éppen előadást tartott egy lvivi konferencián, amelyhez online csatlakoztunk. 2022. február 24-ét írtuk – egy tragikus történelmi napot, amikor Oroszország a nemzetközi jogot lábbal tiporva megtámadta Ukrajnát. McCormick professzor volt a konferencia első felszólalója, ám alighogy befejezte beszédét, megszólaltak a légvédelmi szirénák, és a tanácskozás hirtelen félbeszakadt. Ebből a megrázó élményből egyetlen mondatot őriztem meg tőle, amely így hangzik: „We are living in a tumbling World” (Megroggyant világban élünk).
Áttekintés
Mielőtt részletesen kifejteném, mit kellene tenni vagy mit tehetnének az egyházak ebben az Európát mélyen érintő, instabil világban, engedjenek meg egy rövid áttekintést!
1. Az első téma „megroggyant világunk”, amelybe természetesen beletartozik a „megroggyant Európa” is, hiszen mi e világ szerves részei vagyunk.
2. E kihívásokkal teli világstruktúrával és Európával kapcsolatban a félelem egyre nő, a társadalmak pedig láthatóan kifogynak a reményforrásaikból – ennek pedig, amint majd bemutatom, beláthatatlan következményei vannak.
3. Így merül fel a kérdés: vannak-e még reményforrásaink, vagyis képesek vagyunk-e újra a remény hangján énekelni a félelemmel átitatott világban? Vajon mi, az egyházak – és velünk együtt a világvallások hatalmas ökumenéjében gondolkodva a többi vallás is – a remény hiteles bábái lehetünk-e? Ez a kérdés áll ma este a középpontban.
4. Ezután következik egy ellenpont. Nem hunyhatjuk be naivan a szemünket: Ferenc pápa szavaival élve „a vallások gyakran – túl gyakran – a probléma részei, nem pedig a megoldásé”. Ez a megállapítás – zenei kifejezéssel élve – valláskritikai ellenpontot alkot. Már régen hozzászoktunk ahhoz a tényhez, hogy mivel a vallás emberi valóság, mindig ambivalens, azaz kétarcú marad. Ennek rövid kifejtése után…
5. …végül eljuthatunk ahhoz a kérdéshez, amit választott témánk sugall: adhatunk-e égi ajándékokat ennek a megroggyant világnak? Ha igen, mik lehetnek ezek? Mit tehetnénk – nagyon tömören fogalmazva –, hogy ez a világ egyre inkább Isten országának jegyeit hordozza, vagy más szóval „mennyeibbé” váljon?
A megroggyant Európa
Ezt a témát csak felületesen és tömören vizsgálom.
1. Európa és az egész világ első számú kihívását napjaink háborúi jelentik. Nem csupán az Európát közvetlenül érintő ukrajnai háború, hanem az a szörnyű háború is, amely az Egyesült Államok, Izrael és Irán között zajlik, de az elfeledett afrikai fegyveres konfliktusok is. A svéd SIPRI (Stockholm International Peace Research Institute / Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet) jelentése szerint a világ hadiipari kiadásai soha nem látott mértéket öltöttek. E számok hallatán Ferenc pápa szavai csengenek a fülemben: „A fegyverkezés a szegényeket öli meg.” Ez társadalmi és etikai szempontból tűpontos diagnózis, amely rávilágít arra is, miért alakult ki éles ellentét Ferenc pápa és Donald Trump között.
2. A második kihívás a klímavészhelyzet, amely mindannyiunk számára súlyos gondot okoz. Európa is foglalkozik ezzel a Zöld Megállapodás keretében. A ránk zúduló energiaválság azonban számos korábbi ökológiai eredményt és előrelépést tönkretesz. A háborúk minden esetben ökológiai katasztrófák is: így van ez Ukrajnában, és ma Iránban, a Hormuzi-szorosban is.
3. A harmadik kihívás a migráció. Soha nem menekültek még ennyien a háborúk és a politikai üldöztetés elől, mint napjainkban. Lehetetlen előre látni, milyen migrációs hullámokat vált ki a jelenlegi iráni és libanoni háború. Főként nők és gyermekek kényszerülnek elhagyni a lakhelyüket. Egyre többen menekülnek természeti katasztrófák, és különösen a szegénységgel járó reménytelenség elől is. Őket inkább „reménymenekülteknek”, nem pedig gazdasági menekülteknek
nevezném.
4. Végezetül hadd említsem meg az iparosodás és az informatika kérdéskörét. XIV. Leó pápa az első iparosítás korszakára, valamint XIII. Leó „Rerum novarum” kezdetű enciklikájára emlékezve választotta a nevét. XIV. Leó jelenleg második iparosításról beszél: míg az elsőt a gőzgép, a másodikat a mikrochip feltalálása fémjelzi. Ahogy az iparosítás, úgy az informatizálás is jelentős társadalompolitikai és szociáletikai kihívás elé állít bennünket.
Ezzel távolról sem soroltunk fel minden kihívást. Nouriel Roubini Megathreats (Megafenyegetések) címmel könyvet írt, amelyben tíz óriási kihívást nevez meg: ezek közül kilenc disztópia, és mindössze egyetlen az utópia. Az állás tehát 9:1 a rossz végkifejlet javára.
Nő a félelem
A világ kifogyóban van a reményforrásokból. Az utóbbi időben kiváló szakemberek foglalkoztak tudományos szinten a félelemmel: köztük Monika Renz mélylélektankutató és teológus, Dominique Moïsi politológus, valamint Ruth Wodak nyelvész. Monika Renz meggyőződése, hogy mindannyian félünk. Egyfajta „ősszorongás” lakozik a lélek mélyebb rétegeiben, amely elvág minket az ősbizalom forrásától. Ezt a forrást ő Istennek nevezi, mások az isteninek, vagy C. G. Jung nyomán az Önvalónak hívják. Az ember eszerint az útravalóul kapott ősbizalom és az élet e legbelső középpontjához való hozzáférést elzáró ősszorongás között éli az életét.
Napjainkban a félelem világszerte elhatalmasodik – írja Dominique Moïsi –, különösen Észak-Amerikában és Európában. Első könyvében úgy fogalmazott, hogy ezt a két kontinenst a félelem kultúrája (Cultures of Fear) hatja át. Ezeken a területeken az emberek életét alapvetően a félelem határozza meg. A világban egyébként más kultúrák is léteznek. Moïsi az arab térséget például a megaláztatás kultúrájaként (Cultures of Humiliation) jellemzi. Napjainkban a világ egyik legnagyobb problémája az arab világ megalázása – gondoljunk csak George W. Bush hajdani iraki háborújára vagy Donald Trump Iránnal szembeni fellépésére.
A félelem következményei súlyosak. A félelem felszámolja a szolidaritást, és a rivalizálás légkörét teremti meg. A félelem gonosszá tesz – vallja Eugen Drewermann. Emellett a félelmet populista célokra használják fel. Ezt a szempontot képviseli Ruth Wodak, aki Európa összes jobboldali populista pártprogramját tanulmányozta. Ahelyett, hogy a bizalom politikájával mérsékelnék a félelmet, a választási győzelem érdekében – a félelemre épülő politika eszközeként – a populisták tudatosan szítják azt. Ez pártpolitikai szempontból kifizetődő, állampolitikai szempontból viszont végzetes.
A populisták hihetetlen galériájával találkozunk szerte a világon, és ez a tendencia csak egyre erősödik. Az 1970-es években még senki sem számított arra, hogy napjainkra ilyen hatalmas, világszintű jobboldali politikai fordulat következik be. Talán a szekularizációs hipotézisre is igaz, hogy amint kellően telítődik, átcsap az ellenkezőjébe. Vannak ugyanis jelei az egyházhoz kötődő vallásosság bizonyos fokú visszatérésének a 14–18 évesek körében. Angliában, Franciaországban vagy éppen Ausztriában szaporodnak a respiritualizációra, illetve a vallás visszatérésére utaló jelek.
Európában emelkedik a felnőttkeresztségek száma. Emellett repedések mutatkoznak a jobboldali politikai irányvonalon Lengyelországban és Magyarországon, és csökken Donald Trump népszerűsége az Egyesült Államokban, még a leghűségesebb MAGA (Make America Great Again / Tegyük újra naggyá Amerikát) mozgalomhoz tartozó hívei körében is.