Megjelent az Egyházfórum 2010/2. számában
Főtisztelendő, szentséges Atya!
Azért merek Önhöz levélben fordulni, mert az a meggyőződésem, hogy a pápák hosszú sorában sok szent életű és hitvalló pápa is volt, de Ön az egyetlen, akinél az irodalom és a művészet mélyebb ismeretét és feltétlen humorérzéket fedezhettem fel. A humor valahol olyan arányérzék is, amely az embereket oda tudja tenni, ahová azok valók. A nagy magyar író, Karinthy Frigyes, így mondta: „A humorista az, akivel viccelnek…”; és valóban, aki átérzi a gúny tárgyát, az érti meg igazán az élet értelmét és jelentőségét.
Egyszer egy idős ferences atya ilyen módon okított: „Jegyezd meg, fiam, az élet értelmét és felelősségét, mert az Úristen a komor embereket kiköpi a szájából.”
A humor szó eredeti értelmében az emberi test nedveit jelentette, így fordul elő Hippokratésznél is. Gondoljuk csak meg, mit jelent a „száraz ember” kifejezés. Így ezen testnedvek befolyásolják az emberi viselkedést és a temperamentumot, mozgáskészséget: ezért beszélhetünk vérmes, ideges, ingerlékeny, közömbös embertípusról. Ezen testnedvek egyensúlya szabályozza szerinte az egészséget és a betegséget is. Később is feltűnt ez a nézet: La Rochefoucauld így ír: „A szerencse és a testnedvek irányítják a világot.”
Úgy gondolom, hogy a kereszténység az igazi öröm és a derű vallása. Ezt az örömöt tükrözik vissza az Ön levelei is. Hiszen ezekből a levelekből csak úgy árad az a meggyőződés, amit Vörösmarty Mihály fejezett ki százötven évvel ezelőtt:
„Mi dolgunk a világon?
Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért.”
Azt érzem, hogy ez a tettvágy és a jóra való törekvés sugárzik ezekből a levelekből. Szentséged nem csupán a teológiával és az irodalommal foglalkozott,
hanem az embernevelés problémái is érdekelték. Nagyon érdekes számomra, hogy Szent Péter utóda részt vesz jelen korunk társadalmi nehézségeinek megoldásában. A levelek között van egy néhány, amelyet régi korok történelmi személyiségeihez intézett: ezekből a mai emberekhez szóló életvezetési tanulságok bújnak elő. Még a mesefi gurához (Pinokkió) szóló képzelt levél is a fiatalokhoz szól: útmutatás a serdülők társas kapcsolatainak megoldására. Mint Szent Péter utóda, az utolsó levél szinte beszámoló az elvégzett munkáról, jelentés a Mesternek. Úgy idézi a Megváltó szavait, hogy az program és kötelesség lehet minden írással foglalkozó ember számára: „Legyen a ti beszédetek igen, igen, nem, nem, ami ezek nélkül több, a gonosztól származik.” (Mt 5,37)
Abban a reményben, hogy leveleit lelkük épülésére olvasni fogják a hívők és az Egyháztól távol levők is:
Krisztusban híve, egy megrögzött levélíró.
Bev. Josef Höffner. Ford. Kerényi Dénes. Kairosz Kiadó, Budapest, 2008.
RADNÓTI RÓBERT