A tanulmány azt vizsgálja, miként járulhat hozzá Sarah Coakley teológiája a magyarországi egyházi és nyilvános teológia megújulásához egy olyan közegben, amelyet a politikai kereszténység, az állami függés és a teológiai leegyszerűsítések egyaránt terhelnek. Az írás amellett érvel, hogy az anglikán rendszeres teológus kontemplatív, aszketikus és trinitárius szemlélete termékeny alternatívát kínál a magyar egyházak átpolitizált és védekező önértelmezésével szemben. A dolgozat bemutatja, hogy a kontempláció és az új aszkézis nem a világtól való visszavonulás, hanem az önismeret, a teológiai megkülönböztetés és a közösségi felelősség forrása, amely új alapokra helyezheti a teológiaoktatást, a liturgikus gyakorlatot, a diakóniai jelenlétet és a felelős társadalmi megszólalást. Az írás az Egyházfórum 2026/2 számában jelent meg. Az alábbiakban a tanulmány elejét közöljük.
Az elmúlt évek magyar egyházpolitikai folyamatai világossá tették, hogy az állami retorikára és támogatási rendszerre épülő stabilitás legfeljebb látszólagos biztonságot kínált a bevett egyházak számára. Nemzetközi és hazai elemzések egyaránt alátámasztják, hogy a 2011 utáni egyházpolitika olyan szelektív modellt erősített meg, amelyben egyes „történelmi” egyházak jogi és anyagi kiváltságokért cserébe a politikai rendszer legitimáló eszközeivé váltak. Mindeközben közéleti megszólalásaik egyre óvatosabbá és kiszámíthatóbbá lettek. A következmények lelki és társadalmi természetűek is, hiszen amikor egyházi vezetők hallgattak a jogállamiság, a szegénység, a menekültkérdés vagy a roma közösségek ügyében, akkor hitelességük még saját híveik szemében is megrendült. A politikai kereszténység így rövid távon legitimációt, hosszabb távon azonban bizalmi és teológiai eróziót hozott.
E jelenség mögött véleményem szerint a teológiai gondolatok felszínes interpretációja húzódik meg. Ezt a jelenséget korábban fantomteológiának neveztem. E fogalommal azt az egyházi és teológiai beszédmódot jelölöm, amely a teológiai hagyomány kritikus és hozzáértő feldolgozása helyett leegyszerűsítő közhelyeket, politikai érvelés során jól használható szimbólumokat és populáris értelmezéseket használ. A fantomteológia megjelenésének egyik ismérve éppen az, hogy az egyház saját erejét az állam védelmében, a társadalmi presztízsben és az intézményi fennmaradás biztosításában keresi, miközben háttérbe szorul a kereszt paradoxonnak tűnő teológiája. Hiszen a keresztény közösség hitelessége nem a dominanciájában, hanem a krisztusi önkiüresítésből fakadó szabadságban és sebezhetőségben mutatkozik meg.
Ebben a helyzetben kínál hasznos szempontokat Sarah Coakley teológiája. Az anglikán rendszeres teológus a hatalom, a sebezhetőség, a vágy és a kontemplatív imádság öszszefüggéseit egyszerre gondolja újra dogmatikai, spirituális és társadalmi nézőpontból. A Powers and Submissions című kötetében a hatalom és a sebezhetőség paradoxonát vizsgálja, God, Sexuality and the Self című munkája a vágy teológiai értelmezését kapcsolja össze a Szentháromság-tannal, a The New Asceticism-ben pedig azt mutatja meg, miként lehet túllépni a represszió és a szabadosság hamis alternatíváján a vágy imádságban formálódó rendezettsége felé. Megállapítása szerint „a »vágy« fogalmának fő problémája, hogy a modern, posztfreudi korban annyira erősen szexualizálódott, hogy elhomályosult és zavarossá vált a kapcsolata más vágyakkal – beleértve az Isten utáni vágyat is.” Eközben Coakley számára a kontemplatív ima semmi esetre sem jelent menekülést a világ elől, hanem olyan átalakító gyakorlat, amelyből a teológiai megismerés és az egyházi önkritika egyaránt gazdagodhat. Éppen ezért gondolatai olyan értelmezési keretet kínálnak, amely hazánkban is segíthet újragondolni az egyház nyilvános szerepét, oktatási és diakóniai gyakorlatát, valamint politikai szerepvállalását.
A következőkben arra a kérdésre keresek választ, hogy miként járulhat hozzá Coakley teológiai gondolkodása a magyarországi egyházi és nyilvános teológia megújulásához. Előbb a vágy pedagógiáját és a kontemplatív megismerés útját tárgyalom. Ezt követően az önismeret, a teológiaoktatás és a közösségi–nyilvános gyakorlatokra térek ki. Nem egyszerűen Coakley teljes rendszerének rekonstrukciójára törekszem, hanem annak felmutatására, hogy a kontemplációból kiinduló teológiai látásmód miként kínálhat ellensúlyt a magyar egyházi közeg átpolitizált és gyakran védekező önértelmezésével szemben.