Orbán Viktor beszédének kritikája. Mi komoly, és mi képmutatás?

(A teljes cikk az Egyházfórum 2022/3. számában olvasható.)

[…]

Valóban rasszisták Orbán megnyilatkozásai? A Fidesz vezetője által többször megismételt „nem akarunk kevert fajúvá válni” kijelentés a rasszizmus fegyvertárába tartozik. De ha szigorúan ragaszkodunk a következetességhez, hozzá kell tennünk, hogy a szembenállás, az elkülönülésre való felszólítás csak akkor válik rasszistává, ha az a saját faj felsőbbrendűségének érzéséből fakad.

[…]

Orbán Viktor illiberalizmusának vannak következetes kritikusai. De a tusnádfürdői beszédére adott reakciók többsége (amelyekről én tudok) egyáltalán nem ebbe a kategóriába tartozik. Az ellene irányuló mozgósítás olyan jelenséget tükröz, amely évtizedek óta egyre inkább megfigyelhető a közéletben. A társadalmi gondolkodás egyfajta „pavlovi reflexszé” való átalakulásáról van szó: a világ automatikusan lázba jön, amikor felfedez egy „elátkozott” szót, függetlenül attól, hogy mit is jelent az valójában, amint egy konkrét kontextusba helyezik. Elterjedt az a magatartás, hogy bizonyos szavakat fegyverként használnak.

[…]

Az a fesztelenség, amellyel a fasiszta, cigányellenes, antiszemita, szélsőséges stb. szavakkal dobálóznak, ellentétben áll ezek büntetőjogi vonzatával, amely természetessé tenné, hogy a használatukkal való minden visszaélést szankcionáljanak. Nem ez a helyzet.

Jogosan sajnálkozhatnánk a gondolkodásnak azon a leépülésén, amelyet az ilyen jelenségek eredményeznek. De még ennél is aggasztóbb a közfelelősségre gyakorolt hatásuk. Miközben a megbélyegzés körét folyamatosan kiterjesztik, a „bűnösök” utáni hajtóvadászat szenvedélye ahhoz vezet, hogy nem figyelünk arra, mi igazán komoly, vagyis mi az, ami igazán számít.

[…]

 

Orbán Viktor Tusnádon kifejtett álláspontja összhangban van mindazzal, amit korábban mondott, beleértve azt is, hogy nem volt hajlandó elítélni Oroszországot a bucsai mészárlásokért (mondván: vélhetően „tömeges manipuláció”). Orbán Viktor empátiájának hiánya az ukrán tragédia iránt megdöbbentő. Csakhogy a Fidesz vezetőjének érzéketlensége is irracionális. Ukrajna orosz meghódítása tragédia lenne a több mint 150 ezer ukrajnai magyar számára, akik egy fojtogató diktatúrába kerülnének. Az oroszok által megszállt területeken az ukránok ellen ma folytatott népirtás politikája, amely az invázió óta széles körben elterjedt, minden valószínűség szerint a többi nemzetiséget is érintené. Nyilvánvalóan a lengyeleket és a románokat is sújtaná, de azt kétlem, hogy Putyin azzal hálálná meg Orbán barátságát, hogy a magyarokat mentesíti a népirtó politika intézkedései alól. Orbán Viktor és más magyar vezetők az ukrajnai magyar oktatás korlátozása miatt panaszkodnak, amelyről az ukrán állam 2015-ben, az akkori szerencsétlen körülmények között döntött. Nem gondolkodnak el azon, hogy ehhez a jogkorlátozáshoz képest milyen lesz egy erőltetett, gyors magyartalanítás, az ellenállás legcsekélyebb esélye nélkül?

Orbán felhívása, hogy ne támogassuk Ukrajnát (hiszen: „Ez nem a mi háborúnk”), nemcsak az ukrajnai magyarok elárulása. Ez a politika tovább csökkenti a magyar állam azon politikájának legitimitását, hogy támogatja a határon túli magyar közösségek jogait. Ha a más nemzetekkel – jelen esetben az ukrán nemzettel – való szolidaritást az etnikai egoizmus nevében tagadják, és így legitimálják azt mint legfőbb kritériumot, akkor nincs érv a többség etnikai egoizmusának megkérdőjelezésére. A kisebbségi jogok abból a felismerésből fakadnak, hogy az „emberi” a maga általánosságában etikailag magasabb rendű, mint a nemzeti identitás. „Engem csak a magyarok jogai érdekelnek” – mondja Orbán, ezzel hagyja, hogy az ukrán, román, szerb és szlovák többség a saját nemzeti érdekei elsőbbségével legitimálja magyarellenességét.

[…]

A 2022-es esztendő világszerte lehetőséget kínált a politikusoknak, hogy kiállják azt a nagy próbát, amelyet Vlagyimir Putyin bűnöző rendszere jelent számukra. Különleges év ez, amikor a szabadság és az emberiesség elleni támadással szembeni erkölcsi érzelmek a nemzetközi közösség egy részének fő politikai ethoszává váltak. Ez az az év, amikor az EU és a NATO újra felfedezte identitását, melynek lényegi eleme a közös etikán és észérveken alapuló lelkiismereti szolidaritás. Orbán Viktor szemben úszott ezzel az árral. Véleményem szerint elmulasztotta, hogy a történelem jó oldalára álljon. Kifejezetten problematikus, hogy az otthoni és a külföldi magyar közösségekben elért sikerei identitásválságot okoztak az egész magyarság számára. Úgy vélem: a magyarság egyre kevésbé fog az 1956-os forradalom eszméjéhez kötődni, hanem egyre inkább a 2022-es, Putyinnal való cimboráláshoz. Szomorú.

 

Gabriel Andreescu