Tisztelt Főszerkesztő Úr!
A 2010/6. sz. bevezető-összegző cikke ismét megerősített abban, hogy igenis érdemes kitartani, túlélni és fennmaradni ebben az igen nehéz korban. „A remény hal meg utoljára”, halljuk olykor, és én egyre jobban hajlok arra, hogy erősen próbára tett hitünk, sokszor fogyatkozó és meggyengült szeretetünk mellett ennek a reménynek örök perspektívái vannak!
Az egész Ószövetség tekinthető egy hosszú, sóvárgó reménységnek, ami az isteni Ige földi testet öltését várja és sóvárogja, de emellett józanul és higgadtan megpróbál saját, egymást váltó korszakai számára is élhető, betartható főleg etikai-erkölcsi normarendszert állítani a választott nép elé… Ugyanakkor a választott nép és később az Egyház története során meglehetősen óvatos gyanakvás és bizalmatlanság kíséri a karizmatikus, profetikus megnyilvánulásokat. Ezáltal egy kiszáradt, hatalommal kollaboráns, illetve azon osztozó hierarchia és intézményrendszer szigorú szabályok és dogmák között vergődő, a világi hatalomnak alávetett papság és Templom, (a makkabeusi kor utáni, hasmoneusi, heródesi dinasztiák markában vergődő, rómaiaknak kiszolgáltatott, elnyomorított, adókkal sújtott, kiszipolyozott) nép reményeként születik meg a várva-várt Megváltó, az Isten Fia, a Mester. Ő minden erejével, szolgálatával, tanításával, gyógyításával könnyíteni szeretné népe helyzetét, nemcsak a túlvilágon, hanem már itt a földön is… Akinek szavai nem meg- és gúzsba kötnek, hanem megoldanak és felszabadítanak „Isten fiainak és lányainak szabadságára”. Aki vitába mer szállni kora írástudóival, farizeusaival és szadduceusaival. Aki nem elpusztítani, hanem beteljesíteni szeretné Atyja parancsára mindazt, amit Ő prófétái, és az utolsó időkben Fia által nyilatkoztatott végérvényesen ki. Ezt ezek az emberek „sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják”, egyszerűen megakad a torkukon. Ezért addig mesterkednek, amíg elítélik, kivégzik, ahogy ez előttünk az Írásokban (Evangéliumokban) ismert. Ezt követően pedig bekövetkezik a sokakat komoly zavarba ejtő feltámadás.
Ez a zavar az azóta eltelt mintegy kétezer év óta tart, botránkozást és megosztást kelt. Az Egyház az első keresztény évszázadok hősies, szép, az „első szeretet” korának nevezett időszaka után pedig a hatalmat világméretben gyakorló római császárságnak esik mintegy és újólag áldozatává Nyugaton és Keleten. A felparázsló hitviták után a császári hatalom (Nagy Konstantin, I. Justinianus) szemet vet a fiatal Egyházra és felkínálja neki a földi-evilági hatalmon való osztozást. Ahogy pedig nőni kezd az Egyház hatalma, újra megjelenik az erős intézmény, az erős hierarchia, a zsinaton birkózó eszmék harcában pedig sokszor, új dogmák árnyékában ezrek, tíz- és százezrek vesznek el az Egyház számára. Létrejön a megosztott kereszténység, ami hosszú harcok, eszmei és fegyveres küzdelmek után talán a XX. és XXI. század kemény kihívásai és ismétlődő kisajátító tendenciái között kezd rádöbbeni a teremtett világ, a természet iránti felelősségére, az erkölcsi relativizmus csapdáira, felsejlik előtte, hogy közre kell működni a fenntartható fejlődés kereteinek kidolgozásában! A tét nagyobb, mint valaha volt…
Én, de még remélem sokan mások, akik a folyóiratot és könyveket olvassuk – amely ha néha még „megrontani” látszik is az intézményes tradicionális, de lassan tartalmában már üres rendet –, hisszük, hogy az Egyházfórum meg tud mutatni közös keresztény fellépést, együttműködést, együttgondolkodást és imákat – s ennek folytán tetteket is…
Ehhez kívánok sok erőt, reményt, kitartást a 2011. évre is.
Sz.L., Budapest
Engedje meg, hogy az Egyházfórum friss számának kézhez vétele és végigolvasása után kifejezzem mély örömömet és elismerésemet… Az Egyházfórum mind megújult külsejében mind tartalmában a hazai katolikus médium-világ legbátrabb, tehát legszínvonalasabb kiadványa. Mintegy elővételezi egy – immár sokak által kívánt – III. Vatikáni zsinat eszmeiségét, szellemét.
Régi ismeretségünk miatt is különös figyelemmel olvastam el volt kollégám, Vigh Szabolcs „Családtervezés, szerelem, élvezet, boldogság” című tanulmányát.
Viszont nem kis megdöbbenéssel értesültem Öntől, hogy 1970. február 9-én 9 neves teológus, köztük Joseph Ratzinger levélben fordultak a német püspökökhöz, amelyben megkérdőjelezték a kötelező papi cölibátust, és kérték, hogy ezt azt álláspontot képviseljék VI. Pál pápánál is. Ma Joseph Ratzinger XVI. Benedek néven pápa. Tehát döntési helyzetben van. Ám mai álláspontját ismerjük. Vajon mi változott 1970 óta?
Ön és munkatársai szemléletükkel nyilván sok konfliktust vállalnak, sok támadást viselnek. Erősítse Önöket a bibliai tanítás, „Az igazság szabaddá tesz”. Nyomatékosítsuk: csak az igazság.
G.D., rk. pap, Budapest
Szeretnék szívből köszönetet mondani Önnek, hogy az a gennyes-fekélyes seb végre kifakadhatott, mely Anyaszentegyházunkat annyira betegítette, s melyet a pécsi botrányos dolgok leleplezésével az Ön által szerkesztett Egyházfórumnak köszönhetünk.
A kár mérhetetlen nagy, és itt nemcsak a már komoly költségvetési tételnek számító, előző vezetés alatt eltűnt, hiányzó milliárdokra gondolok, hanem a megállapíthatatlanul óriási mértékű hitelvesztésre, melyet ez a botrány megannyi lélekben okozott.
Az a nézetem, hogy minden ilyen esetet fel kellene göngyölíteni, minél előbb, annál jobb.
De azt is vallom, hogy ez egyben istenérv is – ha pusztán emberi szervezet lenne az egyház, ennek a „bűnmennyiségnek” töredéke romba döntötte volna már rég.
Ez azonban nem mentesíthet egy jó szándékú embert sem a felelősség alól.
És Ön – Önök ebben példát mutattak.
Hála és köszönet érte!
Ezt egy olyan előfizetőjük mondja, aki csakis hűségből tart ki a lapjuk mellett, mivel életünk azóta is egyetlen külföldi családi nyaralását nyertük egy előfizetők közötti nyereménysorsolás kapcsán 1994-ben, négy gyerekkel (Svájc, Lugano tó, Morcote, Casa Rachele). Azóta már 6 gyerekünk van. Csak ez a szép élmény, melyet Önöknek köszönhetünk, tart meg az előfizetők között, mert sokszor feszegetnek olyan problémákat, amelyekre azt szoktam mondani, hogy van elég keresztény felekezet, amely pl. mindenáron nőt akar látni a szószéken. Miért nem megy a reformátusokhoz vagy evangélikusokhoz vagy máshová, oly bő és széles a választék. És sok hasonló dohogásom szokott lenni, és már régesrég lemondtam volna az előfizetést …, de ezért a pécsi rendcsinálásért most kiemelten és különösen hálás vagyok.
Gy.Gy.