Olvasói levelek 2011/1

Tegnap megkaptam az Egyházfórum legújabb számát. Ez, akárcsak a korábbiak, szintén nagyon érdekes és kritikus írásokat tartalmaz, amelyeket élvezettel olvastam. Ezek a cikkek kinyitják az ember szemét! Lapjuk hiánypótló a magyar folyóiratok széles kínálatában. Gratulálok önöknek az Egyházfórum 25. születésnapjához, és szívből kívánok egészséget, erőt és bátorságot, hogy munkájukat a jövőben is folytathassák.

J., Pécs

­***

Minden baj ellenére van egy lap, amelyik máig hirdeti a reformzsinat üzenetét. Azt írtad egyszer, hogy Isten a gyengeségeinkkel tölti be az akaratát. Végig ilyen az Egyházfórum története… Most az ünnepek alatt láttunk egy Böjte Csaba filmet. Imponáló az érzéke a lényeglátó egyszerűséghez. Elmondta, hogy azoknak, akik a gyerekeit nyaraltatták mondta egyszer, hogy az ítéletkor – Mit tettél értem? – felelhetik: „Uram, nem emlékszel, két hétig nálam nyaraltál!” – “Uram, nem emlékszel, 25 évig olvastak Magyarországon a Te egyházad megújítását megkezdő zsinatról?! A végén már csak az Egyházfórumban! De nem felejthették el!” – Hát így! Tehát boldog évzárást és bizakodó kezdést kívánok, jó munkát, szép sikert vele, aztán majd tovább, ahogy jön…

M., Budapest

­***

Én is azt gondolom, hogy az egyháznak, mint intézménynek sokkal inkább az Evangéliumról, a Szeretetről kéne szólnia, és misztikus értelemben is, úgy, hogy kinyitva lenni a végtelenre, és sokkal kevésbé olyan sallangokról, amik most túlságosan dominálnak. Az egyház szó számomra több jelentésű szó, úgy gondolom, hogy Krisztus értelmezésében tágas és befogadó, sőt határtalan, és nem feltétlenül a szentségek vételéhez vagy a tanítóhivatalhoz kötődik, hanem mindenkire kiterjed, aki kulturális, nemzeti és tradicionális gyökereitől függetlenül a határtalanra vágyik, egy kicsit már enged a Szeretetnek, és maga is szeret valamennyire, vagy legalább akar szeretni, illetve akar a szeretetben növekedni, ha máshogy nem, hát a szíve legmélyén.

Az intézménynek és az élő közösségnek valahol össze kell majd érnie és főleg az intézményi merevségek feleslegessé válásával. Borzasztó sok terület van, ahol szükség lenne szerető pasztorációra, befogadásra, felemelésre, gondozásra. Az egész világ lelki beteg, és akkor az egyház olyan képet mutat, amivel az emberek nem tudnak mihez kezdeni. Pedig az emberek nem ateisták, egyre kevésbé azok, illetve egyre több olyan ember lesz, aki megcsömörlik a kegyetlen anyagias élvezet hajszában, és elgondolkodna máson is. Ezeknek az embereknek segítség kell, érett-érő, alázatos, gyengeségben erős vezetőkre van szükségük, akik maguk is úton járnak, és tudnak adni valamit azoknak, akik kérik.

Mindenütt ébrednek az új iskolák, új szellemiségek, egyre több ember van, olykor nem is vallásosak, akik csak a saját tapasztalatukból, vagy ilyen-olyan élményekből építkezve megdöbbentően messzire tudnak eljutni szeretetben. A 21. század az emberi kapcsolatokról fog szólni, és arról, hogy hogyan növekedhetünk ezekben a kapcsolatokban, illetve hogyan segíthetünk másoknak is növekedni. Ehhez kéne egy radikális felismerés az egyházban, mert az lenne az egyház dolga, és nem az ókor ápolgatása.

Gy., Budapest

***

Igen Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Alulírott Bakos T. Gergely OSB a 2010/4-5-ös számuk 63-64. oldalán található írás kapcsán fordulok Önhöz. Egy recenzióról van szó, amely Benoît Standaert „Megbocsátás és kiengesztelődés” címmel megjelent kötetéről szól. (Lásd Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2008.)

A szóban forgó írás első három bekezdése szépen fogalja össze minden (szerzetesi) lelkigyakorlat lényegét. Mindez kapcsolódik a recenzeált könyvhöz, ugyanakkor éppúgy elmondható volna szinte minden más (szerzetesi) lelkigyakorlatos elmélkedéssorozat kapcsán.

A negyedik bekezdés jobban közelít a tárgyhoz, szó szerint (idézőjelek között) idéz a kötet 138. oldaláról. Az idézet helyesen a következő: „A béke emberei mindig elővételeznek valamit a jövőből. … Többet láthatunk a hátukból, mint az arcukból, mert szenvedélyükben mindig néhány lépéssel előtte járnak azoknak, akik megérteni és követni próbálják őket.” Sajnos, a recenzens által idézett szöveg nemcsak eltér a könyvben találhatótól, hanem értelmetlen is. (Így „elköteleznek” olvasható benne „elővételeznek” helyett. A második, hosszabb idézett mondat pedig egy olyan alárendelt tagmondattal végződik, amely nemcsak nem található az idézett oldalon, de nem is kapcsolódik értelmesen a főmondathoz.)

Az ötödik, utolsó bekezdés lényegében egyetlen záró fohász idézéséből áll. (Lásd a kötet 147. oldalát.) Ez lényegében pontos idézet. (Avval a kiegészítéssel, hogy egy kettőspont helyett vesszőt alkalmaz, valamint egy igealakot múlt idő helyett jelenben, és a föl- igekötő helyett fel- igekötővel hoz.)

Mint olvasójuk, úgyis, mint a szerző, Benoît Standaert jó barátja s egyben a kötet magyarra fordítója őszintén sajnálom, hogy egy ennyire semmitmondó, pontatlan sőt, értelmetlen „recenzió” jelenhetett meg lapjukban, amelyet egyébként őszinte érdeklődéssel és nyitottsággal veszek kézbe és forgatok.

Önt és munkatársait is kiváló tisztelettel és szívélyes üdvözlettel köszönti:

Dr. Bakos Gergely OSB

Mi is nagyon sajnáljuk a recenzió hiányosságait! Elnézést kérünk a szerzőtől, fordítótól és olvasónktól. (A Szerk.)