Végiggondoltam, kiket ismerek, akiket az Egyházfórum terembérlés ügyében megkereshet. A lista igen rövid, és nem tudlak sok jóval biztatni. Az iskolák városi vagy egyházi fenntartásban vannak, ezek nyilván semmilyen rendezvénytermüket nem adják, ha az igazgató még másnap is igazgató szeretne lenni.
A Civil Közösségek Háza (CKH) – bár tudtommal egyesületi fenntartásban működik – a városi közgyűléstől komoly, talán többmilliós támogatást is kaphat évente, mivel n+1 pécsi civil szervezet kapcsolódik hozzájuk. A város ugyan nem fenntartójuk, de szerintem a CKH egyesület működéséhez elég jelentős támogatással járul hozzá, hogy az igazgató döntését ilyen vagy olyan irányba befolyásolhassa.
A Horvát Klub, a Rácz Aladár Közösségi Ház és a Lenau Ház nemzetiségi intézmények egyesületi fenntartásban. Elvileg függetlenek, de a vezetőségeik nyilván jó kapcsolatok ápolására törekszenek a püspökséggel… Vagyis a képlet hasonló: az ilyen intézmény a rendezvényed befogadásával egyházi berkekben valószínűleg mindjárt megkapná az „egyházellenes” bélyeget…
Elvileg maradnak a hotelek a bérelhető rendezvénytermeikkel. Ezek azonban biztos nem olcsóak, másrészt pedig lehet, hogy a management azért a városra is pislant fél szemmel, merthogy a város lehet megrendelőjük külföldi testvérvárosi és egyéb delegációk ügyében. A hotelek bevételérdekeltsége bizonyára nagy, de nem „minden áron”. A városvezetés minden időben megrendelések adásával vagy nem adásával a gazdaság szereplőire is befolyást tud gyakorolni.
A hívő emberek többségében nincs civilkurázsi – mitől is lenne. Nem használják az agyukat elég bátran, és nem törődnek bizonyos tényekkel. Az egyházhoz való hűség náluk egyenlő az épp adott püspök feltétlen elfogadásával, tiszteletével. Amerre szól a kolomp, arra megy a nyáj is. Aki nem a nyájjal poroszkál, az minimum gyanúsnak, de talán akár rögtön ellenségnek is számít.
II., Pécs