Requiem – Nyugalmat. Ez a gyászmise első szava, amelyben az Egek Urától kéri az egyház, hogy engesztelődjön ki egy (vagy az összes) megholt bűnös lélek tettei miatt. Talán elég, ha Katolikus lexikon cikkét idézzük az ügyben: „gyászmise (lat. requiem): elhunyt katolikus hívő lelki üdvéért bemutatott →szentmise. – Vasárnapot és nagy ünnepeket kivéve mondatható a halálhír vételekor, a temetés napján, halál évfordulóin. A lit. szövegeinek alapmotívuma az egyház közbenjárása az elhunytért”.
Requiem – Nyugalmat. Ez a gyászmise első szava, amelyben az Egek Urától kéri az egyház, hogy engesztelődjön ki egy (vagy az összes) megholt bűnös lélek tettei miatt. Talán elég, ha Katolikus lexikon cikkét idézzük az ügyben: „gyászmise (lat. requiem): elhunyt katolikus hívő lelki üdvéért bemutatott →szentmise. – Vasárnapot és nagy ünnepeket kivéve mondatható a halálhír vételekor, a temetés napján, halál évfordulóin. A lit. szövegeinek alapmotívuma az egyház közbenjárása az elhunytért”.
Itthon és külföldön élő magyar értelmiségiek vonják felháborodva felelősségre a szombathelyi ferenceseket amiért gyászmisét mutatnak be a háborús bűnösként kivégzett Bárdossy Lászlóért „Hogyan kerülhet sor Szombathelyen egy Bárdossyt méltató szentmisére? Kik javasolták azt, és kik támogatják azt a magyar Katolikus klérusban és a magyar Ferences Rendben?”– olvassuk az Amerikában élő Lázár Györgynek az ÉS 2012. december 14. számában megjelent cikkében.
Nos, meg kell mondanom, hogy ezt minden katolikus bárhol és bármikor támogatná. Csak és kizárólag azokért az elhunytakért lehet gyászmisét bemutatni, akiket bűnös embereknek tart az egyház. Az igazakra, a szentekre pedig nem gyásszal emlékezik. Így fehér miseruhában, örvendezve emlékezhet meg a boldoggá avatott IV. Károlyról, pirosban a valóban mártírhalált halt Apor Vilmosról, de feketében mondhat misét Károly fiáról, Habsburg Ottóról. A Jézus jobbján megfeszített és ott megtért rablót szentként tiszteli, a bal latorért csak gyászmisét mondhatna. (Csak egy együgyű plébános tartott, az anekdota szerint, Nagypénteken gyászmisét a halott Krisztusért…) A cikkíró szarkasztikusnak szánt mondatára, miszerint „Ilyen alapon akár Adolfért is lehetne misézni” – értelemszerűen azt kell válaszolnunk, hogy igen. Ebből a szempontból nincs jelentősége, hogyan viszonyultak az egyháziak a még élő háborús vagy egyéb bűnösökhöz.
A problémát igazából az jelenti, hogy vannak, akik az évfordulót ünneplésre használják: „A tavalyi megemlékezést a Magyar Nemzeti Arcvonal – Hungarista Mozgalom szervezte, szerintük Bárdossy ,személye és küldetése a fényt jelenti a sötétség elleni korokon átívelő történelmi harcban’” – írja cikkében Lázár György.
A szerző és a ferencesek levelezéséből felmerülhet a gyanú, hogy az egyháziak némiképp azonosulnak ezekkel az eszmékkel A tartományfőnök azzal védekezik, hogy a helyi plébános kompetenciája, hogy „kiket enged be a templomába”. Véleményem szerint megengedhetetlen, ha a gyászmisét bárhol és bármikor – ha szabad ezt a kifejezést használnom – helyi szentté avatásra, az elhunyt megdicsőítésére, szélsőséges eszméket valló csoportok ideológiájának hirdetésére próbálják használni. Az elhunyt méltatásának nem lehet sem eszköze, sem alkalma a gyászmise. (Nem pusztán azért, mert akiért bemutatják, annak csak a keresztnevét jegyzik és hirdetik ki, s a hívek úgysem tudják ki ő valójában.)
Úgy gondolom, világszerte van bőven vitás kérdés a hívők és nem hívők – esetünkben a katolikusok és nem katolikusok – között, de a felek mindegyikétől elvárható, hogy felkészült kérdésekkel és világos állásfoglalással próbáljanak egyetértésre jutni, nyugalmat teremtve itt a földön is!
Jalos