Megjelent a Egyházfórum 2015/1. számban
AZ ÁRJA NÉPISÉGTUDAT ÚJPOGÁNY ISTENSÉGE ÉS ANNAK MESSIANISZTIKUS ANTIUNIVERZALIZMUSA, A NEMZET SZAKRALIZÁLÁSA
Sok írás jelenik meg arról, hogyan lehet értelmezni, leírni a mai magyarországi helyzetet. Mivel a 2012. január 1-jén életbe lépett Alaptörvény Preambuluma a „kereszténység nemzetmegtartó erejé”-ről és a „Szent Koroná”-ról beszél, Magyarországon és külföldön egyaránt sokan értelmezik a szöveget úgy, mintha itt a keresztény államról vagy a monarchikus tradíció (királyság) felélesztéséről lenne szó. Olyan véleményeket is hallani, amelyek a feudális középkorig, vagyis a felvilágosodás előtti időkig vezetik vissza eszmeiségét.
Az új Alaptörvényben azonban nem a keresztény egyházról vagy a kereszténységről mint univerzális hitvilágról van szó, de nem is a monarchikus tradícióról s egyáltalán nem a felvilágosodás előtti korszakról. Az Alaptörvényben és a népnemzeti koncepció híveinek kommunikációjában nem arról van szó, amit „istenhit”-nek nevezünk, hanem a „nemzetbe vetett hit”-ről vagy „nemzetvallás”-ról, amelyet a „nemzet szakralizálása” (vagy a vallás nacionalizálása) kifejezéssel nevez meg a szakirodalom.1 Ennek a megjelenítője a Preambulumban a „nemzeti hitvallás” szófordulat is. A „nemzet szakralizálásá”-val jellemzett folyamatban arról a jelenségről beszélünk, amikor tulajdonképpen a nemzet veszi át Isten szerepét, vagyis pótvallásként a nemzet válik szakrális térré és az imádat tárgyává.
Hogy miképpen lehet elképzelni azt, amikor az istenszeretet lényegében nemzetszeretetté válik, Hegedűs Lóránt református püspök (1930–2013) fejezte ki legegyértelműbben 2008. március 29-i beszédében. Ezen a napon került sor a Hősök terén harmadik alkalommal a Jobbik paramilitáris szervezete, a Magyar Gárda újabb hatszáz tagjának felavatására, a harmadik gárdaavatásra. A püspök a következőket mondta:
A radikalizmus élet-halál kérdésekben nem ismer megalkuvást. Nincs alku. Ez a radikalizmus szélsőségmentes, tehát ez a szélsőségmentesség nem enged bennünket végletessé válni, nem enged bennünket végzetessé válni. De a szélsőségmentesség enged bennünket radikálisan központosulni. Hazaszeretet lesz az istenszeretetből, mert látjuk, hogy a legrettenetesebb az, hogy elfogyasztanak bennünket (megjegyzés: „bennünket”, vagyis a magyarságot – M. M.). […] Ha ebből a fiatal Magyar Gárdából minden édesapának, édesanyának tiszta családi élete és négy gyereke lesz, a Kárpát-medencében továbbra is mi maradunk a legnépesebb nemzet […]. A hazaszeretet után a családszeretet jön. Tisztaság és nem szenny. Ne engedjétek, drága barátaim, hogy elzüllesszenek benneteket, mert akkor oda visznek, ahova ők akarnak. Ha az istenszeretet, hazaszeretet, családszeretet egyéni öntudattá válik, értéktudattá, akkor végül nyilvánvaló lesz a lelkiismeret, az a hatalmas vár. Legyetek felelősek magatok előtt családotokért, hazátokért, az emberiségért, világotokért, s akkor győzelmes lesz a ti menetetek, s így áldja meg Isten a Magyar Gárda szent ügyét szeretetben meggyökerezvén! Amen.2
Fontos kiemelni egyrészt, hogy Hegedűs püspök beszédében egyfajta „nemzetféltés”-ről vagy „magyarságféltés”-ről van szó, erre utal például a következő kijelentés: „a legrettenetesebb, hogy elfogyasztanak bennünket”. A püspök azonosul a magyarsággal mint népcsoporttal, amelynek ő egy részét képviseli. Nem individuumként mondja tehát szövegét, hanem a nép közösségének részeként. Így beszédével automatikusan szociológiai értelemben vett „MI”-csoportot (ingroupot) kreál, amelyhez mindig tartozik egy szociológiai értelemben vett „ŐK” (outgroup), akik a „mások”, az „idegenek”, az „ellenségek”, a „kirekesztendők” stb. Az „ŐK”-et (vagyis az outgroupot) nem kell minden esetben konkrétan megnevezni, elég csak sejtetni, hogy „tőlük” jön a veszély. Erre utal a mondat: „Ne engedjétek, drága barátaim, hogy elzüllesszenek benneteket, mert akkor oda visznek, ahova ők akarnak.” Hogy kik ezek az „ŐK” (kikből áll az outgroup), azt egy adott kulturális kontextusban mindenki érti, tehát azonosítani tudja a sejtetett ellenséget. Máshol, más szónok adott esetben konkrétabban fogalmaz, megnevezi az ellenséget. Így például dr. Fricz Tamás politológus 2009 tavaszán az akkor alakult Civil Összefogás Fórum képviseletében meg is szólította „a nagyméltóságú helytartótanács”-ot, vagyis „az ülésező MSZP és SZDSZ vezetői”-t, akiknek szerinte „nyugodtan lehet sápadtnak lenni és reszketni méltóztatni”.3 A balliberális ellenzék Fricz gondolatmenetében „távirányított kormány” képében jelenik meg. Csakhogy a „távirányított kormány” a szakirodalomban jól ismert antiszemita sztereotípia (szakkifejezéssel: zionistic occupied, vagyis ’elzsidósított’, ’idegen uralom alatt álló’). A távirányító e sztereotípia szerint legtöbbször Tel-Avivban székel, de lehet, máshol is, például New Yorkban vagy, mint itt, Moszkvában, és onnan irányítja a kormányokat mint marionettbábukat. A mindenkori politikai baloldal felé irányuló antiszemita támadás szintén ismert a szakirodalomban, a „baloldal” a „judeobolsevizmus” megtestesítője.
MI IS AZ ANTISZEMITIZMUS?
Az ismert német szociálpszichológus, Theodor W. Adorno (1903–1969) 1940-ben lefektetett Memoranduma óta tudjuk, hogy az antiszemtizmushoz nem kellenek zsidók, az antiszemitizmus nem zsidóellenesség, hanem világnézet, világmagyarázat, illetve gondolkodásforma, amely összeesküvés-elméleten alapul, és paranoid. Adorno a Memorandumban a következőket írja: „Szociálpszichológiai elemzések vezettek ahhoz az alapvető kérdésfeltevéshez, hogy milyen az a zsidókép, amelyet az antiszemita ember megalkot magában. Ez a kép a leghalványabb összefüggésben sincs a zsidókkal, és határozottan távol áll mindenféle realitástól. Ez a kép nem más, mint fantazmagória.”4 Adorno és kutatótársa, Max Horkheimer (1895–1973) másutt az antiszemitizmust „kollektív paranoia”-ként értelmezi.5 Más szóval az antiszemitizmus összeesküvés-elméletes gondolkodásforma, amelynek hátterében tudatalatti szorongások és félelmek húzódnak. Így függ össze egymással a „népféltés” vagy „nemzetféltés” és az antiszemitizmus. A „népféltés” mindenképpen ellenségképgyártás forrása, vagyis az ellenségképgyártás a „népféltés” immanens része, így az antiszemita világnézet legfontosabb mozgatórugója.
Minden kirekesztési formában fontos az a dichotomikus világmagyarázat, amellyel a beszélő a saját környezetét egy MI- és egy ŐK-csoportra osztja fel, amelyben a MI-csoport (ingroup) és az ŐK-csoport (outgroup) egyaránt homogenizált közösségekként jelenik meg. Bennük az egyének nem individuumok, hanem azon közösség részei, amely kötelezően magán hordja a kreált közösség összes neki tulajdonított kulturális és/vagy biológiai jegyeit.
ANTISZEMITIZMUS – AZ UNIVERZALIZMUS AGÓNIÁJA – NEMZETVALLÁS
Mint ahogy Gerő András Képzelt történelem című könyvében6 kifejti, az úgynevezett „nemzetvallás” kialakulása, amely párhuzamosan zajlott az univerzalizmus agóniájával, már a 18. században elkezdődött, s a 19. század vége felé teljesedett ki. Ebben a folyamatban lassan háttérbe szorult az univerzális istenhitű vallás, és helyébe egyfajta nemzethit lépett. Az új, erős nemzeti identitás annyiban progresszív volt, hogy az egymással szemben álló vallási csoportokat és a rendi különbségeket is átfedte, és ezeken túlnyúló azonosságot teremtett. Az a folyamat azonban, amelyet a „nemzet szakralizálásá”-nak nevezünk, már egyáltalán nem volt progresszív, ellenkezőleg: a modernitáson belül egy antimodern folyamat kezdetét jelentette, hiszen az identitás kohézióját nem a demokrácia nyújtotta, hanem egy újfajta istenség. Ebben a folyamatban a nemzeti identitás került mindaz fölé, ami addig volt. A „fönt” érzetét és képzetét csak úgy lehetett megteremteni, ha egyfajta megkérdőjelezhetetlenséget, vagyis szentséget tulajdonítottak a nemzeti értékeknek. Így a „nemzet”-ből világi istenség, Gerő kifejezésével: „nemzetisten” vált. Ugyanakkor szükségszerűen megjelent az az embertípus is, amely mérsékeltebb gyakorlója volt a nemzetvallásnak, amolyan „nemzeti ateista”. Feltűnt a „nemzetáruló”, vagyis a Júdás figurája is abban a típusban, amely valamilyen formában ellenszegült, vagyis megkérdőjelezte a „nemzeti szentség”-et, ehelyett inkább univerzalisztikus, nemzetközi értékeket képviselt.
A németországi antiszemitizmuskutatásban konszenzus van abban a tételben, hogy a „nemzeti ateista”, illetve a „nemzet Júdása” (Gerő találó kifejezései) azonos a modern antiszemitizmus „zsidó”-jával, vagyis mindazokkal az emberekkel vagy embercsoportokkal, akik a népnemzeti (völkisch) közösségvízióval ellentétben határozzák meg magukat (internacionalistaként, liberális demokrataként, urbánus gondolkodóként, kozmopolitaként, európaiként stb.), s ami (Adorno gondolatmenete értelmében) teljesen független attól, hogy az antiszemita gyűlölet célpontja önmagát zsidóként határozza meg, vagy sem. Így fordulhat elő, hogy még maga az Európai Unió vagy a NATO is kvázi „távirányított”, „elzsidósított” szervezetekként jelenhetnek meg tüntetéseken, és nyilván ez az elképzelés járt 2009-ben annak a politikusnak a fejében is, aki a parlamentet „Kossuth utcai zsinagógá”-nak nevezte, amelyet szerinte ki kellett volna füstölni.7
Ezekből a példákból is látható tehát, hogy a kultúratudomány által a „nemzet szakralizálása”-ként definiált folyamat az antiszemitizmus legfontosabb mozgatórugói közé tartozik, amelynek legfőbb ellenségképe az univerzalizmus. A „nemzet szakralizálása” és a „népféltés” tulajdonképpen egyazon jelenségek: a „nemzet szakralizálása” a „népféltés”-ből alakul ki. Így a „nemzet szakralizálásá”-nak elterjedése párhuzamosan folyt és folyik ma is az univerzalizmus agóniájával, vagy az univerzalizmusellenességgel, vagy illiberalizmussal.8
A „nemzet szakralizálásá”-nak folyamata a „nép”, illetve „népiség” középpontba helyezésével járt a történelem folyamán a 19. század második felétől Németországban ugyanúgy, mint Magyarországon. Magyarországon ma is ez történik. Németországban már nem, mert az NSZK a holokauszt tanulságaként 1945 után tudatosan szakított a völkisch-népnemzeti tradícióval.
Magyarországon és a volt szocialista országokban a II. világháború után sem halt ki a népnemzeti, „etnikai kultúrnemzeti” tradíció. A legújabb kutatások megcáfolták azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a kommunizmus újradefiniálta volna a „nép” fogalmát, sőt a háború előtti értelmezés olyannyira élő valóság maradt, hogy Detlef Claussen német szociológus szerint a reálszocializmus végét kevésbé a demokratikus, mint sokkal inkább az „etnonacionalista rendszerváltás” jelentette.9 Így a rendszerváltás után is tovább élt, s ráadásul – a rövid Bozóki-érát szinte átlépve – egyre erősödött az etnikai, népnemzeti, völkisch szemlélet, amely 2010-re Magyarországon kormányzóképes többségbe került.
A „nemzetféltés”, a „népféltés” vagy más szóval a „nemzethaláltól való félelem”, amely tipikus jelenség volt már a 19. század második felétől, „kultúrpesszimizmus” címszóval vonult be a történetírásba. Az egyik legismertebb ilyen jellegű kiadvány a német publicista, Wilhelm Marr (1819–1904) 1879-ben kiadott publikációja volt, amely ezzel a kiáltással végződik: „Finis Germaniae!” (’Germániá[nak] vége!’).10 A publikáció „zsidóságnak a németség fölötti győzelmét” elemzi, vagyis a mű antiszemita. Az idézett utolsó kiáltás mögött rögtön feltűnik a nemzethaláltól való félelem és a kultúrpesszimizmus. Hogy ezek miért annyira veszélyes jelenségek, arra Fritz Stern hívta fel hathatósan a figyelmet 1961-ben a Kultúrpesszimizmus politikai veszélyessége című könyvében.11
Ez a „nemzetféltés”, vagy „népféltés”, vagyis tudatalatti szorongás, félelem jelenik meg ma is az összes antiszemita kijelentésben, ezt hallhatjuk Hegedűs Lóránt püspök fent idézett szavaiban is: a „magyarság”-ot félti valamely külső elnyomástól. Hegedűs püspök javaslata a „nemzethalál” ellen a biológiai szaporodás. Ezért ajánlja a szerinte legjobbaknak, legméltóbbaknak, vagyis a gárdistáknak, hogy nemzzenek és szüljenek minél több gyereket. Számára „a gárdisták” egyenlő a „nemzet”-tel, amely, ha szaporodik, a legnépesebb lesz a Kárpát-medencében. Ez színtiszta fajelmélet.
MIT JELENT A FAJELMÉLET?
A 19. század végétől a biológiai, vér szerinti, vagyis etnikai-kulturális és származáscentrikus népmeghatározás képezte a a rasszizmus alapját Németországban is, Magyarországon is. A „népiség” (Volkstum) fogalmának mindkét országban az ún. „kultúrnemzet”- (Kulturnation-) elképzelés adta az ideológiai hátteret, mert ezzel az elképzeléssel már akkor „nemzet”-ként lehetett kezelni a „nép”-et, amikor még nem vált politikai értelemben államnemzetté (ez Németországon 1871 [a német tartományok egyesítése], Magyarországon 1867 [a kiegyezés, amelytől kezdve Osztrák–Magyar Monarchiaként létezik]). A népnemzeti felfogásban a származáscentrikus „nép” a „nemzet” szinonimájává vált, és kifejlődött a népnemzeti közösség elképzelése, németül Volksgemeinschaft, angolul pedig – Roger Griffin fasizmuskutató fordítása szerint: rational/national community.12 Mint látjuk, ebben a kifejezésben benne van a „faj” szó.
A „népiség” középpontba állításával egyre nagyobb szerepet játszott a háború előtti Németországban, és játszik ma is Magyarországon a származáscentrikus, etnikai „magyarság” (Németországban: „németség”) fogalma, mely kulturális és biológiai, tehát vér szerinti származást jelentett és jelent.
A Magyarországon használatos „nép”, vagy „népnemzet” fogalma is megegyezett a „faj” fogalmával. Hanák Péter történész szavaival: a magyarországi „nép” fogalma „nem a nemesség és a polgárság alatti dolgozó rétegeket, hanem egy idealizált archaikus közösségre visszanyúló etnikai identitást” jelentett, s a „századvégen a »népi« a fajival azonosítható értelmet nyert. Ebből a népies nemzeteszméből és szervezési gyakorlatból alakult ki a szociáldarvinizmus, a konzervatív szociálreform és az agresszív nacionalizmus hatására a rasszizmus, amelynek diszkriminatív joggyakorlata, antiszemitizmusa századunk második negyedében olyan rettenetes eszmerombolást és fajirtást eredményezett […] az egész régióban”.13
A népnemzeti ideológiában immanensen benne lévő biologizmus azt jelenti, hogy a gondolat képviselői egy kulturális, vagyis hitbéli jelenséget igyekeznek természeti, vagyis biológiai alapú érvelésekkel alátámasztani. Szerintük minden népnek vagy népcsoportnak önálló organikus és sajátos, származási alapú, „genetikai” fejlődéstörténete van, amely nemcsak kulturális, hanem vér szerinti kötődést is mutat. Ez viszont a fajelmélet alapja.
A fentiek alapján remélhetőleg sikerült bizonyítani, miért fajelméletes Hegedűs püspök javaslata, miszerint a „nemzethalál” elkerülése a Magyar Gárda tagjainak biológiai szaporodásával lenne megoldható.
FAJELMÉLET MINT ARIOZÓFIA, MINT EVILÁGI METAFIZIKA, AZ EVILÁGI MEGVÁLTÁS ÍGÉRETE
Az eddig leírtak azt is jelentik, hogy egyértelműen modern, azaz felvilágosodás utáni jelenséggel állunk szemben, hiszen a nemzetfogalom, a nemzet vagy nemzetek öntudatra ébredése, amely eredetileg progresszív folyamatként indult, a modernitás része és a szekularizáció velejárója. A felvilágosodás előtt az univerzális isten volt a legvégső instancia, a kezdet és a vég, az alfa és az ómega. A felvilágosodás mintegy lehozta az univerzális istenképet a földre, ahol ezentúl az ember a természetben és vele együtt a biologizmusban kereste az utolsó instanciát, a kezdetet és a véget, az alfát és az ómegát. Az ember megalkotta magának az új tekintélyt, az új „isten”-t, mely azontúl a népek, népcsoportok merevnek és stabilnak hitt képében, „népnemzet”-ként jelent meg. A „népnemzet” tehát nemcsak felváltotta az univerzális isten szerepét, hanem új tekintélyt kínált, amely kultúrpartikulárisnak nevezhető. A kultúrpartikularizmus azt feltételezi, hogy minden népnek, népcsoportnak megvan a saját homogén kultúrája. A népnemzeti ideológia nem más, mint tekintélyelvű, a kulturális partikularitást hirdető, evilági metafizika, amely evilági megváltást ígér.
Mi is az evilági megváltás? Az evilági megváltás a „nemzet újjászületésé”-nek, vagyis egy „új rend” megteremtésének az ígérete, az ún. palingenezis (palin: ’új, megújulás’; genezis: ’keletkezés, születés’). A megváltás nem a keresztény és univerzális értelmezésnek megfelelő, az emberi bűnöktől való halál utáni, túlvilági megváltást, feloldozást jelenti, hanem a partikuláris, népnemzeti értelemben vett, halál előtti, evilági, „nemzeti” megváltást. A „nemzeti megváltás” annak az ígérete, hogy minden egyes ember beolvad a népiség, vagyis népnemzeti kifejezéssel az árja (homogén, fajtiszta) „magyarság” boldog egységébe. Ez egyenlő az úgynevezett ariozófiával, vagyis fajelméletes filozófiával, amelyben a fajtiszta „vérközösség” a „nemzeti újjászületés” garanciája, és amelyben az „isteni szellem”, az „új szellemiség” hordozója a „vér”. A fajelméletet a „vér vallásá”-nak is nevezi Hitler főideológusa, Alfred Rosenberg leghíresebb könyvében, A 20. század mítoszában.14 Ugyanazon korszak magyarországi fajvédői is a vérközösségben látták a „nemzeti megváltás”-t.15
Ezért voltak különösen veszélyesek Orbán Viktor miniszterelnök mondatai 2012 októberében az ópusztaszeri Turul-szobor felavatásakor. Akkor a következőket mondta: „A turul-őskép a magyarok ősképe. Beleszületünk, akárcsak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onnantól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt és az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe.” 16
A mai magyarországi ariozófia, illetve fajelméletes, valamint a „nemzet”, a „magyarság” és Európa elsüllyedését, eltűnését vizionáló, úgynevezett apokaliptikus, válságérzetes és bukásszcenáriós ezoterikus filozófiának ma négy legjelentősebb képviselőjét tartjuk számon. A sor László András (*1941) filozófussal kezdődik, aki Hamvas Béla (1897–1968) filozofikus író mellett az úgynevezett tradicionális létszemlélet legismertebb magyarországi képviselője, az úgynevezett tradicionális iskola megalapítója és szellemi vezetője. László András elsősorban Hamvas ezoterikus társadalompolitikai írásaira támaszkodik,17 ezeket fejleszti tovább, és összegzi a „jobboldaliság alapevei”-ként18 a Jobbik szellemi háttérintézményében és elitképzőjében, az Attila Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémiában. Ennek az elitképzőnek alapítója, vezetője és oktatója László András tanítványa, dr. Baranyi Tibor Imre (*1967), debreceni könyvkiadó és filozófus, a jobbikos pártelnök, Vona Gábor tanácsadója. Szintén oktató a Jobbik elitképzőjében Bogár László közgazdász (*1951), a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, az első Orbán-kormány idején (1998–2002) a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, a kormánypolitika hosszú távú terveivel megbízott Stratégiai Elemző Központ elnöke és Orbán személyes tanácsadója, aki munkássága elismeréseként 2011. november 17-én a Fővárosi Közgyűlés Pro Urbe-díját kapta. Ehhez az eszmei körhöz és az elitképzőhöz tartozik, ha nem is oktatóként, de ajánlott szerzőként19 Pokol Béla (*1950) jogtudós és politológus, egyetemi tanár is, aki 2011 óta alkotmánybíró. Mindegyik felsorolt szerző vagy tanár annak az európai, 20., 21. századi, úgynevezett apokaliptikus, válságérzetes, bukásszcenáriós és ezoterikus irodalmi irányzatnak szellemi örököse, amely a történelmi fasizmus, illetve a nemzeti szocializmus előkészítésében játszott nagy szerepet. Ez az irányzat olyan nevekkel fémjelezhető, mint Julius Evola (1898–1974), René Guénon (1886–1951) és Oswald Spengler (1880–1936). 20
Baranyi Tibor Imre két fő műve a „magyarság–örök hagyomány–létrontás” hármas egységének a jegyében íródott.21 Lényegüket azért érdemes összefoglalni, mert erős társadalmi igény mutatkozik erre az ideológiára. Mutatja ezt, hogy 2015-re a Jobbik a második legnagyobb párttá nőtte ki magát:
A kötetek kiindulópontja az egykor fénylő „magyarság”-nak mint „ethnos”-nak, mint „nemzet”-nek, mint „rassz”-nak az évszázados elnyomatása, a magyar nemzet eltiport állapota. A cél: az eredeti állapot, vagyis a tündöklés visszaállítása. Ezért azokat az egyetemes érvényű metafizikai princípiumokat, amelyeknek Hamvas Béla fektette le az alapjait, konkrét, partikuláris területre kell alkalmazni. Azért fontos az az irodalom, amely a végveszéllyel és a nemzetek eltűnésével foglalkozott a 20. század elején (Evola, Guénon, Spengler), mert a végveszély problémaköre egyre inkább eszkalálódik: a jelenkor a sötétség korának előrehaladott állomása. […] Konkrét célja egy nemzetstratégia felmutatása, amelyben a szellemi út principumai úgy vannak rendszerbe foglalva, hogy tudással legyenek képesek kiegészíteni a puszta jószándékú aktivizmust. Csak akkor transzformálható a harciasság heroizmussá , ha tudással párosul. Az az embertípus alkotja a magyarság magját, esszenciáját, amelyben a harciasság tudással párosul, Ő lesz a nemzetnek, a rassznak a magja.22 A magyarság színe-virága azokból az emberekből áll, akik képesek életüket áldozni a hazáért és más, magasabb, internálisabb szellemi célokért. A harc és szellemi felsőbbség elválaszthatatlan fogalmak. A harcot nem lehet megvívni transzcendentális és metafizikai tudás nélkül, gnózis – vagyis a bátorság, a hősiesség, az igazmondás, a becsület kultusza – nélkül. Ami Magyarországon épül, az a Bábel tornya, amelybe Isten villáma majdan belecsap. Guénon is megjósolta a katasztrofális összeomlást. Az összeomlást a világ népeinek a pusztulása előzi meg, s úgy tűnik, ennek a fejezeteit éljük meg.
Hogy a nemzethaláltól való félelem mennyire összefügg az összeesküvés-elméletes, antiszemita világnézettel, bizonyítja a „zsidó messianizmus”-ról és „cionizmus”-ról szóló írás.23
A metafizikai tradicionális létszemlélet nem azonos a vulgáris összeesküvés-elmélettel és a vulgáris antiszemitizmussal. Vulgáris összeesküvés-elmélet és antiszemitizmus lenne, ha azt mondanánk, hogy a pénz–hatalom síkján történik minden, és a gonosz világbank nyomja el a népeket. Ezt, vagyis amikor csak azzal foglalkozunk, amit látunk, pozitivizmusnak nevezik. Erről is szó van, de a döntő küzdelem nem ezen a síkon zajlik. A háttérerők, az operátorok nem is láthatók, ezért beszélünk sötétségről. A valódi operátorok ügyvivői a jelenkori kormányok, amelyek vagy közvetlen utasításokat hajtanak végre, például hitelminősítő intézetek révén, vagy úgy vannak manipulálva, hogy létszemléletük eleve tökéletesen egybeesik a háttérhatalom létszemléletével.
A világ zsidósága nem azonos azzal az operátorral, amely a háttérhatalmat alkotja; a világ zsidóságának legnagyobb része a háttérhatalom megtévesztettje. A hátteroperátorok tulajdonképpen kabbalisták (a kabbala a judaizmus ezoterikus hagyománya). Ők azok, akik tulajdonképpen a jelenlegi operátorok tudását és mágikus kvalitásait ellátják spirituális, vagyis antispirituális munícióval. Ilyenformán tehát ez nem a kabbala, hanem az ellenkabbala, vagyis a kabbala devianciája. Ez a megvalósítás célja.
A felszínes láttatás az operátorok elsőrendű érdeke. Azok a közgazdászok és jogászok, akik a világot igazgatják, szintén operátoroknak számítanak. Az operátorok és azon kiválasztottak között, akik az isteni jogból, tehát a princípiumokból levezetett jog világát élik, azért lehetetlen a párbeszéd, mert az olyan, mintha színvakokkal próbálna az ember színekről beszélgetni.
Hogy a hajtóerőket a maguk mélységében és sötétségében láthassuk, szükségünk van arra a metafizikai, tradicionális létszemléletre, amely a lehető legnagyobb távolságban van a materializmustól és az ateizmustól. A háttérhatalomnak vannak látható, közönséges szintjei, amelyek átkerülnek egy nem látható, nem emberi síkra. Ez az, amit diabolikus, sátáni princípiumnak nevezünk (héberül sátán ’ellenség’-et jelent). A háttérerők az okkult és mágikus transzcendentalitás és ellentranszcendentalitás dimenziójában mozognak. Ehhez csatlakoznak olyan erők, amelyek arra kényszerítik a nemzeteket, köztük a magyar nemzetet, hogy rabszolgaként legyenek kénytelen ebben a folyamatban statisztálni. Ilyen erők az MSZP- és a Fidesz-kormányok is, amelyek a masszív materializmus és antitradicionalitás politikai holdingjai. A jelenkori nyugati világ is az antitradicionalitást képviseli. Nemhogy nem keresztény, hanem markánsan antikrisztusi, sőt ellenkrisztusi, ördögimádó, mert megtagadta azt, amit Kisztus képviselt.
Ezek a háttérerők az összeesküvés elhallgatásában érdekeltek. Ők maguk azok, akik primitív összeesküvéselméleteket gyártanak, és ők maguk jelölik ki azokat az ágenseket, akik ezeket megcáfolják. Naivitás azt gondolni, hogy nincsenek háttérerők, és hogy a demokrácia önmagától szervezi meg magát. A demokrácia bábszínház, amelyben a választófülkéket azért rendezik be, hogy az emberek elhiggyék: ők döntenek arról, ami történik. A demokrácia principiálisan téves, a démosz nem tud uralkodni, nem tud önrendelkezést felmutatni.
A háttérerők stratégiai ágazatai a tömegmédia és a közoktatás. A tömeg-, illetve massmédia az ÁVH meghosszabbított karja. Az általa legyártott hamis valóság a társadalom lassú tompulásának oka. Ha az embereket ezáltal megfelelően szugerálják (Guénon kifejezése), akkor az elnyomásukhoz még erőszakra sincs szükség.
Az oktatáspolitika azért fontos, hogy a fiataljaink eszméljenek a kábulatból.
S hogy mi pontosan a célja a spirituális antispiritualizmusnak? Valójában a lét és tudat egységének megbontása. A lét és tudat egységének megbomlását nevezi Guénon ellenbeavatásnak. Az ellenbeavatás kísértetiesen úgy néz ki, mint a valódi beavatás. Ellenbeavatás az, amikor az embernek az emberfelettibe való irányítása helyett az embernek az ember alattiba való leszállítását idézik elő. Amikor ezt bevetik, akkor az átlagember annak az illúziójában él, hogy ura a helyzetnek. Már a Messiást is rászedték jóhiszeműségben, ilyenformán tulajdonképpen nem más, mint a keresztény univerzum Antikrisztusa. A zsidóság nem ismerte fel a Messiást, hanem elutasította. A kabbala- és az ellenkabbala-kör kimondta, hogy ő maga a Messiás.
Mi lehet tehát Baranyi szerint a megoldás? Erre például a Konklúzió. Radikális nemzetstratégiai orientációk. A spirituális talapzat helyreállítása24 című írás adja a választ.
A megoldás a radikalizmusban és a valódi tudásban rejlik.
A radikalizmus a radix szóból származik, s a gyökerekhez való visszatérésről szól, amely egyben módszert is jelent: partikuláris síkon visszatérni a nemzet gyökereihez, univerzális síkon visszatérni a lét gyökereihez. A nemzeti radikalizmus olyan fontos, nemzet feletti egyetemes princípiumok összessége, amelyek megismerésével az egyén a magyarsághoz való viszonyát kristályosíthatja.
A valódi tudás, a mély dimenziók megismerése, elméleti gyakorlások (úgynevezett noétikus aszkézis) segítségével történik. Egy nemzet attól nemzet, hogy létezik egy idea, amely a nemzet tagjait közösséggé teszi. Ennek az ideának ugyanazon belső törvényként kell megjelennie a nemzet minden tagjában. Az alapelvek személyes megismerése hozzásegíthet ahhoz, hogy az emberek személyes életükkel realizálják ezeket az ideákat. Ha ma megvizsgáljuk a nemzeti oldalt, azt látjuk, nincs egy olyan eszme, amely megadná a zsinórmértéket, nincs transzcendentális konvergenciapont. Az, hogy mi, magyarok tartsunk össze, nem elég. Az ideának minden egyén lényegi valójába kell beszívódnia és belsőleg elfogadottá válnia. Ha ez sikerül, akkor az idea maga gondoskodik arról, hogy az egység meg tudjon valósulni.
Ma a horizontalizmusnak vagyunk tanúi: mindenki mindenki ellen fordul. Hiányzik a tudás transzcendentális inspirációja.
Az ellenség ezzel szemben át van itatva az érdekelvűségi szolidaritással, értékelvűség helyett érdekelvűséggel. Ez kovácsolja egységbe az antitradicionálisak, vagyis a baloldaliság társadalmi képviselőit. Ők érzelemmentesen, emóciók nélkül politizálnak, ellentétben az ösztönösen politizáló jobboldaliakkal. Az ellentranszcendentalitás, amelynek az ellenség a befolyása alatt áll, felülmúlhatatlanul nagyobb hatóerőt képes kifejteni.
A pozitív erőknek egyetlen esélyük a valódi transzcendenciák felismerése, hiszen egy operatív mágussal szemben a jogászok s közgazdászok hada dilettáns, s labdába sem tud rúgni. A tradicionalitás a legkorszerűbb létszemlélet, de ennek felismerése hiányzik a nemzeti oldal köréből, és ez azért végzetes, mert az ellenség bármire felhasználhatja, főleg, hogy a stratégiai ágazatok a kezében vannak.
A halogatás a Sátántól való, miként a kapkodás is. De minden konkrét tett elmulasztása, eszkatologikus értelemben, beláthatatlan következményekkel jár.
A Szent Háború az őseredeti állapotnak a helyreállításáért folyik, ezért nem törvénytelen. Az őseredeti állapot a rend, az egyensúly és a harmónia teljessége, ami egy szóval maga a béke. Nem az álbéke, hanem az, ami egy valódi renddel és valódi harmóniával függ össze. Ezért ez a háború legitim.
Az őseredeti állapot helyreállításához nem elég csupán a szellemi aktivitás, hanem olyan valódi tettek szükségesek, amelyek eredményeként a vertikum mentén való állapotmódosítás jön létre. Horizontális értelemben csak módosítgatjuk a létet (kavargatjuk az örvényt magunk körül), vertikális értelemben viszont az emélkedésünk megy végbe. Vertikális értelemben persze alá is lehet szállni. A jelenkor egy rendkívül alászállt világ. A jelenkori ember szellemileg beteg, degenerált, inkorrekt nézeteket vall. Szó sincs arról, hogy a jelenlegi alászállott állapotban békéről beszélnénk. A jelen állapotok háborús állapotok. Aki alá van vetve valaminek, az rabszolga, ebbe a léthelyzetbe egy magasrendű ember nem egyezhet bele, ezt az állapotot meg kell szüntetni.
Ezért van szükség a „dzsihád”-ra, a ’Szent Háború’-ra, amely nem idegen a kereszténységtől: maga Jézus mondta: nem azért jöttem, hogy békét hozzak a földre, hanem azért, hogy fegyvert. A „dzsihád”, a ’Szent Háború’ az eljövendő aranykor, az eredeti helyzet helyreállítása.
Az említett Bogár László közgazdász vulgárisabb szinten közelít a fajelmélethez. Ő is kifejezetten a nemzetféltésből indul ki, félti a „magyar faj”-t a lesüllyedéstől, mert az még önmaga „fajfenntartás”-ára is képtelen,25 összeesküvés-elméletes antiglobalizmusa és antikapitalizmusa a „magyarság”-ot elnyomó, láthatatlan kolonizáló erőket vizionál,26 s a megoldást ő is egy felsőbbrendű entitásban, a „szakrális nemzet”-ben véli felfedezni,27 amelynek lényegi elemét a „szakrális, tiszta paraszti társadalom” nyújtja.
Bogár 2009-től tartott előadásokat Háború a nemzet ellen, később A szakrális magyarság védtelensége címmel. Egyik előadásában, 2013. június 16-án a következőket mondta:
„A magyarok kiirtassanak”, mert „gyanúsan nem keresztények” – szólt III. Sergius pápa pozsonyi csata előtt kiadott dekrétuma. (Ha rajtuk múlik, ez meg is történik.) Körülbelül 3-4-szeres túlerővel támadtak ellenünk, és 10-szeres technikai fölényben voltak (mintha ma a NATO egyesített hadserege támadna a mai Magyarországra), és mi nemcsak hogy nem szenvedtünk megsemmisítő vereséget, hanem éppen fordítva, mi semmisítettük meg az ellenfeleinket. Ez kizárólag azért történhetett meg, mert a spirituális létigazság a mi oldalunkon volt. Itt […] spirituális szellemi, létszerveződési elvek csaptak össze. A magyarság képviselte a kereszténység legmélyebb lételméleti, létszerveződési talapzatát, és az akkor már (hogy is fogalmazzak finoman, de azért értjük egymást, itt, családi körben) elkufárosodott Európával szemben. […]
Minden háborúban létigazságok, létszerveződési módok csapnak össze. Ez a háború a nemzet ellen nemcsak a magyar nemzet ellen, hanem minden szakrális nemzet ellen zajlik, csak mivel ma a világon már rendkívül kevés szakrális nemzet maradt – a magyarság őrzi a leghívebben máig is ezt a szakrális talapzatot, minden roncsoltsága ellenére –, ezért nekünk ezen a történeten keresztül kell szemügyre vennünk azt az általános pusztítást, amit ez a megnevezhetetlen, önmaga létezését is tagadó pusztító világerő végez.28
Hogy a „szakrális nemzet” felfogása mennyire automatizálja az összeesküvés-elméletes, antiszemita világnézetet, Bogár önmaga bizonyítja előadása második részében, amikor a következőket mondja:
A pusztító világerő szerint azokat kell leginkább elpusztítani, akik esetleg fellibbentve a történelmi fátylakat, felhívják a figyelmet arra, hogy miközben mi egymást gyilkolásszuk – „Oszd meg, és uralkodj!” –, a minket közösen pusztító világerő meg jókat röhincsél cinikusan, hiszen akkor tud minket távvezérléssel egymásnak vezetve, mesterséges hisztériákat keltve szembeállítani, egymásra uszítani egyébként természetes testvériségre született társadalmi csoportokat, emberi közösségeket, és miközben azok egymást pusztítják, automatikusan elvégzik azt a piszkos munkát, ami egyébként ennek a pusztító világerőnek a szerepe volna, hiszen akkor lehet igazán kifosztani”.29
Azt az összeesküvés-elméletes-antiszemita világnézetet, amely egy nem létező hatalmat, a „tőke” vagy a „globalizmus” hatalmát vizionálja a „nép” („magyarság”) elnyomójaként, a szakirodalomban „baloldali antiszemitizmus” címszóval jelölik.30 Ennek lényege a „zsidó nagytőke” sztereotípiája (Goebbels és Hitler beszédeiben is gyakori elem volt), valamint a „tőke” és a „nép”, a „spekulatív (karvaly-) tőke” és a „nem spekulatív, dolgos tőke” szembeállítása. Ennek az antiszemitizmus-típusnak az elnevezése onnan ered, hogy a háború után elsősorban a volt szocialista országokban terjedt el (valamint a nyugati szélsőbal ideológiájában). A „dolgos tőke” és a „spekulatív tőke” szembeállítása a „munka alapú és illiberális” állam alapja, és ellentmond az univerzális, liberális-demokrata emberjogi megközelítésnek, valamint a szolidáris társadalmi modellnek, mert benne csak annak az embernek van értéke, aki kvázi termelő, produktív munkát végez. Ez a modell azért kirekesztő, mert egyben megteremti a „spekuláns”, a „henyélő”, a „hedonista” és a „parazita” prototípusát, aki mintegy „élősködik a nemzet testén”. Ez nemcsak az antiszemitizmus, hanem az anticiganizmus alapja is.31
A harmadik fentebb említett és a Jobbik elitképzőjében feltétlenül ajánlott szerző Pokol Béla jogtudós. Pokol Béla „magyarság elnyomásá”-t Bogárhoz hasonlóan az összeesküvés-elméletes antikapitalizmusból és antiglobalizmusból vezeti le,32 emiatt ráadásul magát Európát is veszélyeztetve érzi.33 Európa végnapjai című könyve németül is megjelent És mi újság Kelet-Európával, Sarrazin Úr? Romakérdések Keleten, iszlamizáció Nyugaton (Und was ist mit Osteuropa, Herr Sarrazin? Roma-Fragen im Osten, Islamisierung im Westen) címmel.34 Pokol Béla intenciója a könyv megírásakor az volt, hogy védekezzék a „rasszizmus vádjai” ellen. Oswald Spenglernek a Nyugat alkonyára vonatkozó jóslatát (1922), amely az emített, 20. és a 21. századi hanyatlásos- és bukásszcenáriós, valamint apokalipszis irodalom sorozatának kezdetét jelentette,35 Pokol Béla Kelet-Európa „népei”-re (illetve nemzetközösségeire) vetíti ki, és aggodalmát fejezi ki azok „demográfiai alakulásá”-val, illetve „a civilizált rétegek alkonyá”-val és Kelet-Közép-Európa „demográfiai összeroppanás”-ával kapcsolatban. Mintegy apokaliptikus vízióként a romák szerinte mértéktelen „túlszaporodás”-át Kelet-Európában a Nyugat vélt „iszlamizálás”-ával hasonlítja össze. Mivel a „cigány” helyett következetesen a „roma” kifejezést használja, látszólag a politikai korrektség határain belül marad, ám ideológiai fegyvertárát, csakúgy, mint Baranyi és Bogár, a rasszizmus és a (szociál-)darwinizmus területéről veszi, amely nála az eugenikával is párosul: konstruál egy homogén „népcsoport”-ot, azt állítja róla, hogy képtelen integrálódni, és „a probléma megoldása”-ként, valamint a „civilizált” elit „megtartása” céljából születési rátájának korlátozását javasolja.36 Ez a belső logikája annak a kérdésnek, hogyan vezet a kollektív paranoia37 népirtáshoz.
A „NEMZETI MEGVÁLTÁS” LÉNYEGE
Az eddig leírtak a nemzeti megváltás logikai lényegét ábrázolták, amely – hasonlóan a kábítószer ígéretéhez – hamis, földi csodát ígérő megváltásremény. Hamis, mert a „megváltás” csak úgy lehetséges, ha a „nemzet megtisztul” a „nemzet ellenségei”-től, a „szennyezett vérűek”-től (az Ahasvertől). A „nemzet megtisztítása” (vélt) ellenségeitől azok kiiktatását, eltávolítását jelenti. A „nemzeti újjászületés” reménye tehát belső logikájából következően népirtáshoz vezet. Az „evilági megváltás” a népirtás előrevetítése. A palingenezis ezért minden nácizmus legfontosabb eleme.38
Hogyan vezet mindez a népirtáshoz? Mivel a „nép” vagy „népnemzet” nem más, mint a valóságban nem létező, absztrahált és ideáltipikus elképzelés, ezért folyamodik a nemzethívő ember a természethez és a biológiához mint a szekularizált világ legfelsőbb, megkérdőjelezhetetlen instanciájához, hogy a „tiszta, spirituális vér” reális létezését bizonyítani igyekezzék. A bizonyítási folyamatban igyekszik félreállítani mindenkit, aki akár csak a legóvatosabban is megkérdőjelezi a népnemzet egységét, esetleg magát a létezését. A népnemzeti ideológia elképzelésében a „nép” vagy a „népcsoport” nem egymás mellett élő individuumokból áll – ez lenne a heterogén, pluralista társadalom az univerzális emberi jogokkal –, hanem olyan részegyénekből, akik egyenként is hordozói „népközösség” homogén kultúrájának. Mivel ilyen a valóságban nem létezik, kialakul az állandó veszélyérzet és egy védekezési mechanizmus, amelyben a népnemzeti ideológia élharcosai a heterogenitásban, az univerzalizmusban és a liberalizmusban látják a legnagyobb veszélyt. Attól tartanak, hogy a pluralizmus, az univerzalizmus és a liberalizmus „aláássa a nemzeti egységet”, azaz feloldja a (merev) kulturális határokat, és egy „értéksemleges melting pot”-ban eltűnnek a kulturális sajátosságok. Ez az a momentum, amely ebben a családszerű nemzetelképzelésben automatizálja az agressziót és az ellenségképgyártást. Mindenkiből és mindenből, aki és ami a heterogenitás, a pluralizmus, a liberalizmus vagy az univerzalizmus felé mutat, végső soron kiiktadandó ellenséget „nemzetidegen”-t, „nemzeti ateistá”-t kreál. Ez az agresszív ellenségképgyártás az, amely küldetéstudata miatt forradalomba, valamilyen társadalmi kataklizmába, végső soron népirtásba torkollhat.
A szakirodalom a népnemzeti gondolatot/ideológiát a modernitáson belüli antimodern visszaesésnek nevezi, amelynek immanens része az agresszív mozgalmi, illetve forradalmi hevület.39 A forradalmi érzület vagy hevület onnan származik, hogy a „nemzet”-ért mint legmagasabb instanciáért a nemzethívők áldozatot is képesek hozni, sőt a „nemzet” képviseletében megjelenő karizmatikus vezetők (nevezhetjük őket nemzeti, evilági, gnosztikus papoknak) áldozatvállalásra is buzdíthatnak.
A „nemzet” érdekében történő áldozatvállalásra buzdított például Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház intendánsa 2013-ban a Szent Johanna című dráma bemutatása alkalmával, amikor kijelentette: szerinte a legfőbb erény „a szeretet nevében feláldozni magad egy közösségért, egy nemzetért, egy országért, egy hazáért, annak mindenekfelettvalósága, Isten nevében, az ő akaratában fölszabadulni, szabaddá válni és tenni”.40
A nemzetközösség érdekében áldozatvállalást tanúsítani vagy áldozatvállalásra felhívni fontos momentumai a fasizálódó társadalmaknak. A német szociálpszichológus és a Frankfurti Iskola meghatározó gondolkodója, Max Horkheimer írta le úgy 1936-ban a német társadalmat, hogy a társadalom nagy része egyéni önmegtartóztatást, vagyis individuális aszkézist tanúsít, de a „közösség” érdekében képes áldozatot is hozni. Leírása azóta általános érvényűvé vált a fasizálódó társadalmakra vonatkoztatva (Horkheimer 1936-ban még a kapitalizmus válságával hozta összefüggésbe a fasizálódást, ám ettől a háború után maga is elhatárolódott). Az autoriter kulturális tradíció az egyén szintjén altruizmust, önmegtartóztatást, amolyan „nemzeti aszkézis”-t követel, míg a csoport vagy közösség szintjén egoizmust. Ez az ún. csoport-, közösségi vagy „nemzeti” egoizmus az, ami az egyéni, individuális aszkézis által önfeláldozásra is képes a közösség vagy „nemzet” érdekében.41
A „nemzeti megváltás”-hoz vezető úton – érthetünk rajta ebben az összefüggésben „nemzeti purgatórium”-ot is – a „nemzeti messiás”, vagyis a Führer eljöveteléig és a „földi Paradicsom”, vagyis a népnemzeti egységvízió „helyreállításá”-ig egyre több olyan rendezvény buzdítja híveit áldozatvállalásra, amelyet „nemzeti liturgiá”-nak nevezhetünk. Az áldozatvállalás azonban a másik oldalon aktív közreműködést kíván a „nemzeti érzelműek”-től a „nemzetietlen”, vagyis „nem magyar identitásúak” feltérképezésében, eltávolításában, kiiktatásában. A Fidesz–KDNP koalíció által 2010-ben létrehozott „elszámoltatási kormánybiztos intézménye” felveti a gyanút, hogy igazi célja az ún. „nemzetárulók” ellehetetlenítése. Ennek legjobb példája az ún. „liberális filozófusok” elleni hadjárat 2011-ben, amely egyértelmű prejudikálással kezdődött a „nemzeti érzelmű” napilapokban. Hogy ez a „nemzetvallás” mekkora összetartó erő, mutatja, hogy a külföldön élő „nemzethívők” is rendszeresen bekapcsolódtak a „nemzetietlen”-nek nyilvánítottak elleni kampányba. Magyarországon ugyanakkor beindult a jogi kapaszkodó keresése, amely alapján pert lehetett volna indítani a kritikus filozófusok ellen. Ennek kapcsán fejtette ki ifjabb dr. Lomniczi Zoltán alkotmányjogász 2011. április 11-én: „Itt egy magyar identitás kontra nem magyar identitás kérdése merülhet föl, és különösen annak a kérdése fontos, hogy ha ez a magyar identitás sokakban nincs meg, és adott esetben külföldön bírálják ezen keresztül az országunkat, és ezzel adott esetben kimutatható kárt okoznak. Bár erre nem volt precedens, de adott esetben egy kártérítési igény akár érvényesíthető is velük szemben. Tehát ez is egy megfontolandó kérdés”.42
Mit is jelent Vidnyánszky mondatában az „Isten nevében” kitétel, és mit jelent az áldozatvállalás? Vidnyánszky – nyilván nem tudatosan – univerzális istenre gondol ugyan, amikor „Isten”-t mond, de amit említ, az nemzetisten, vagyis pogány istenség. Ezért lesz a színházból templom, népnemzeti-szakrális tér, népnemzeti szentély. Vidnyánszky ideológiája Richard Wagner-i mélységeket tükröz. Ugyanúgy, mint Richard Wagnernél, ez esetben is a nemzethit a népiségbe vetett hitet jelenti; Wagnernél a „németség”-be vetett hitet, Vidnyánszkynál a „magyarság”-ba vetett hitet. Wagner gondolkodása a „németség” újjászületését vizionálta egy „posztliberális új rend”-ben,43 Vidnyánszky pedig az illiberális „magyarság”-vízió egyik képviselője. Ebben az ideológiában tehát a „nemzeti megváltás” az ára a sokat hangoztatott „nemzeti újjászületés”-nek, amelyre Vidnyánszky utal, és amely számára a legfőbb erény. Ulrich Beckre gondolva ez – természetesen nem tudatosan, de legvégső konzekvenciájában – azt jelenti, hogy az áldozati halált is vállalni kell a „nemzet megtisztításá”-ért. Az áldozatvállalás ígéri az azonnali „bejutást a Paradicsomba”. Egyértelműen evilági metafizikával állunk szemben. E „legmagasabb cél” elérése előtt rombolja le Vidnyánszky a humán-erkölcsi akadályt. Ez azonban már – ismét Ulrich Beck szociológussal fogalmazva – az összeesküvés-elméletek gyakorlatba ültetése – ami a terrorizmus maga.44
Összefoglalva tehát a népnemzeti ideológia tartalma pogány jellegű, még akkor is, ha azt a népnemzeti gondolat hívei a kereszténység és a Szent Korona említésével igyekeznek isteni legitimációval ellátni. A legnagyobb különbség a keresztény és a népnemzeti felfogás között az, hogy míg a keresztény felfogás univerzális, a népnemzeti elutasítja az univerzalizmust, és homogenitás felé törekszik.
MESSIANISZTIKUS ANTIUNIVERZALIZMUS
Tévedés azt gondolni – jóllehet gyakran felmerül –, hogy a „völkisch-népnemzeti” gondolatiság csupán a német nemzeti szocializmus rasszista-biológiai alapú nacionalizmusa volt, ami elmúlt. Ez az ideológia ma, tehát a 21. században is virulens Európában, s az összes radikális európai párt ebből az eszméből táplálkozik. Ha egy adott ország kultúrpolitikájában nem sikerül demokratizálni a népnemzeti ideológiát, akkor a benne rejlő – a kábítószerhez hasonlóan hamis földi csodát ígérő – megváltásremény nagy húzóerőt képes kifejteni egy ország fasizálódásában, s ennek az erőnek a lényege a fentebb leírt tulajdonképpeni nemzetvallásos attitűdben rejlik, amelynek immanens eleme a „messianisztikus antiuniverzalizmus”-nak”45 nevezhető jelenség. Ez a messianisztikus antiuniverzalizmus az az elem, amely a mai élettérideológiáknak – így Putyin nem hivatalos tanácsadójának, a filozófusprofesszor Alexander Duginnak úgynevezett eurázsianizmusa46 vagy a mai magyarországi „polgári” oldal által preferált Szent Korona-tan 19. század óta képviselt organikus, fajelméletes nemzeteszméje47 – adja az esszenciális kohézióját.
Ugyanis az etnikailag homogén, „tiszta (vérű)” nemzet képe belső dinamikájában azt sugallja, hogy minél határozottabban sikerül megszabadulnia a népnemzeti közösségnek a „nemzet ateistái”-tól, illetve a „nemzet Júdásai”-tól (vagyis az „univerzálisan” gondolkodó, tehát a liberális demokráciában bízó emberektől), annál inkább sikerül megvalósítani az egészségesen tiszta, bűntelen, „szakrális” népnemzeti egységet. A Fidesz egyik választási kampányfilmjében volt szó erről 2010 tavaszán, amikor Kerényi Imre rendező a következőket mondta: „A magyar államiság ezeregyszáz éves. A magyar baloldal száz éves. Április 11-én választunk. Szent István vagy Kun Béla, ez itt a kérdés. Szerintem április 11-én Szent István visszaveszi országát Kun Bélától és örököseitől.”48 Az idézet dekódolva azt jelenti: „Megtisztítjuk, felszabadítjuk a nemzetet a nemzetáruló, nem magyar identitású Júdásoktól.”
Kerényi mondata azért tipikus, mert tükrözi azt a forradalmi érzületet, amely a „nemzet szakralizálása” mögött kialakult Magyarországon, és amelyet a „nemzethívők” forradalmi „felszabadító mozgalom”-ként élnek meg. A „nemzet” szakralizálására már a 2010-es kormányváltást megelőző években is erős akarat mutatkozott, nemcsak az akkori ellenzéki politikai, hanem a civil szférában is. Liturgikus nemzeti kegyhelyek sora létesült 2002 és 2010 között, amelyek pogány messianizmusukkal mint valami népnemzeti evangéliumot hirdették az újpogány istenség eljövetelét, vagyis az antiuniverzális „nemzeti fordulat”-ot.
MARSOVSZKY MAGDOLNA
rasszizmuskutató
1 Vö. Nationalisierung der Religion und Sakralisierung der Nation im östlichen Europa. Forschungen zur Geschichte und Kultur des östlichen Mitteleuropas, Schulze-Wessel, Martin (Hg.), Stuttgart, Franz Steiner, 2006. A nemzet szakralizálásának tendenciájáról Magyarországon magam is írtam az elmúlt években, lásd Magyar identitás kontra nem magyar identitás I. és II. rész, Galamus, 2011. 06. 12 és 13: http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=74093:magyar-identitas-kontra-nem-magyar-identitas-i-resz-73314&catid=9:vendegek&Itemid=134, http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=74156:magyar-identitas-kontra-nem-magyar-identitas-ii-resz-73377&catid=9:vendegek&Itemid=134, valamint: Antiszemitizmus és nemzeti áldozati mítosz, Beszélő, 2013. 05. 20. (http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/antiszemitizmus-es-nemzeti-aldozati-mitosz). A linkek utoljára megtekintve 2015. február 23-án.
2 Forrás: a szerző saját feljegyzése. Vö. Hegedűs Lóránt püspök beszéde a 3. Gárdaavatáson 2008. október 29-én a Hősök terén.
3 https://www.youtube.com/watch?v=Thju7mTBfQ8, 1 perc 1 másodpercnél (utoljára megtekintve 2015. február 23-án).
4 Az idézet forrása: Latz, Johannes, Ausstellungs-Rezension zu. Die Frankfurter Schule und Frankfurt 17. 9. 2009–10. 1. 2010, Jüdisches Museum Frankfurt am Main, H-Soz-u-Kult, 14. 11. 2009, (http://www.hsozkult.de/exhibitionreview/id/rezausstellungen-130 [utoljára megtekintve 2015. február 23-án]). A szerző saját fordítása.
5 Horkheimer, Max–W. Adorno, Theodor, Elemente des Antisemitismus. Grenzen der Aufklärung, in Dialektik der Aufklärung. Philosophische Fragmente, Frankfurt am Main, Fischer, 177–217.
6 Gerő András, Képzelt történelem, Bp., Polgart, 2004.
7 http://www.atv.hu/szines/2009_feb__ki_kene_fustolni_a_kossuth_utcai_zsinagogat (utoljára megtekintve 2015. február 23-án).
8 A liberalizmus (mint politikai ideológia, a liberális demokrácia eszmeisége) agóniáját a két világháború közötti Németországban Shulamit Volkov írta le szemléletesen az Antisemitismus als kultureller Code. Zehn Essays, München, C.H. Beck, 2000 című könyvében.
9 Claussen, Detlev, Das Verschwinden des Sozialismus. Zur ethnonationalistischen Auflösung des Sowjetsystems, in Kritik des Ethnonationalismus, Claussen, Detlev–Negt, Oskar–Werz, Michael (Hg.) Frankfurt am Main, Neue Kritik, 2000, 16–41, (Hannoversche Schriften 2).
10 Marr, Wilhelm, Der Sieg des Judenthums über das Germanenthum. Vom nicht-confessionellen Standpunkt aus betrachtet, Bern, Rudolph Costenoble, 1879.
11 Stern, Fritz, Kulturpessimismus als politische Gefahr. Eine Analyse nationaler Ideologie in Deutschland, München, DTV, 1986 (eredeti cím: The Politics of Cultural Despair, Berkeley, University of California Press, 1961).
12 Griffin, Roger, The Nature of Fascism, London, Routledge, 1993, 85.
13 Hanák Péter, Alkotóerő és pluralitás Közép-Európa kultúrájában, in Európa vonzásában. Emlékkönyv Kosáry Domokos 80. szülésnapjára, Glatz Ferenc (szerk.), Bp., MTA Történettudományi Intézete, 1993, 219–230.
14 Rosenberg, Alfred, Der Mythus des 20. Jahrhunderts. Eine Wertung der seelisch-geistigen Gestaltenkämpfe unserer Zeit, München, Hoheneichen, 1930, 14. Vö. még Piper, Ernst, Der Mythos des 20. Jahrhunderts, in Piper, Ernst–Rosenberg, Alfred, Hitlers Chefideologe, München, Karl Blessing, 2005, 179–231.
15 Pl. Bosnyák Zoltán, Sem antiszemitizmus, sem zsidógyűlölet, hanem nemzeti önvédelem, Bp., 1936; Bosnyák Zoltán, Az idegen vér. A zsidókérdés fajpolitikai megvilágításban, Bp., 1938.
16 Orbán Viktor, Az erős nemzetek tagjai összefognak, in http://www.miniszterelnok.hu/beszed/az_eros_nemzetek_tagjai_osszefognak (utoljára megtekintve 2015. február 23-án).
17 Pl. Hamvas Béla, Scientia Sacra, I. rész, 1–2. kötet, Az őskori emberiség szellemi hagyománya (1943–1944), 2. kötet, Szentendre, Medio, 2000; Uő, Scientia Sacra, II. rész, A kereszténység (1960–1964), Szentendre, Medio, 2000.
18 László András, Tradíció és metafizika, Debrecen, Kvintesszencia, 2007; Uő, A jobboldaliság alapelvei. Örökség Őrzői, Debrecen, Kvintesszencia, 2013 (http://www.tradicio.org/kvintesszencia/jobbalap.htm [utoljára megtekintve 2015. február 23-án]).
19 Pokol Béla, A globális uralmi rend, Bp., Kairosz, 2008.
20 Weiß, Volker, Deutschlands Neue Rechte. Angriff der Eliten. Von Spengler bis Sarrazin, Paderborn, Ferdinand Schöningh, 2011.
21 Baranyi Tibor Imre, Fejlődő létrontás és örök hagyomány, Debrecen, Kvintesszencia, 2005 és Baranyi Tibor Imre, Hagyomány és magyarság. Hungarologia traditionalis, Debrecen, Kvintesszencia, 2011.
22 A „magmagyarok” kifejezés mint a „rassz” eszenciája, minden szélsőjobb szakrális rendezvényen hallható évek óta, így például abban a „szertartás”-ban, amelyben a fő felszólaló az első Orbán-kormány (1998–2002) idején Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetője, dr. Grespik László volt. https://www.youtube.com/watch?v=js12c3_PeXE (utoljára megtekintve 2015. február 23-án).
23 Baranyi, Hagyomány és magyarság, 136.
24 Baranyi, Hagyomány és magyarság, 163.
25 Bogár László, Nemzetprogram, előadás a Civil Akadémián 2008. szeptember 21. (A helyzet), és szeptember 28. (A kiút), az Echo TV adásaiban: https://www.youtube.com/playlist?list=PLlAtF6DCDh2Oc_1IJf-8iUegaaC2_RXPr (utoljára megtekintve 2015. február 23-án).
26 Pl. Bogár László, Globalobüntiben, Bp., Kairosz 2012, … és megis élünk! sorozat, 12. kötet,
27 Bogár László, A történelmi pusztulás lejtőjén a magyar nemzet állama, előadás a Magyarok VIII. Világkongresszusa Jövő a Szent Korona jegyében című konferenciáján, Bp., 2012. augusztus 15–20. Konferenciaanyag: http://egipatrona.hu/mvsz/images/doc2/309_314_BOGAR_laszlo.pdf (utoljára megtekintve 2015. február 23-án).
28 Előadás a Civil Akadémián, 1. rész, június 16., Echo TV.
29 Előadás a Civil Akadémián, 2. rész, 16. 6. 2013. június 16., Echo TV.
30 Haury, Thomas, Antisemitismus von links. Kommunistische Ideologie, Nationalismus und Antizionismus in der frühen DDR, Hamburg, Hamburger Edition, 2002.
31 Marsovszky, Magdolna, Üldözők és üldözöttek. Anticiganizmus Magyarországon, Lipcse, Rosa Luxemburg Alapítvány, 2015 (http://www.sachsen.rosalux.de/fileadmin/ls_sachsen/dokumente/Marsovszky_Anticiganizmus_ungarisch.pdf [utoljára megtekintve 2015. máj. 15-én]).
32 Pokol Béla, A globális uralmi rend, 2. kötet, Bp., Kairosz, 2008.
33 Pokol Béla, Európa végnapjai. A demográfiai összroppanás következményei, Bp., Kairosz, 2011.
34 Pokol Béla, Und was ist mit Osteuropa, Herr Sarrazin? Roma-Fragen im Osten, Islamisierung im Westen, Passau, Schenk, 2011.
35 Weiß, Volker, Deutschlands Neue Rechte. Angriff der Eliten- Von Spengler bis Sarrazin, Paderborn, Ferdinand Schöningh, 2011.
36 Sarrazin rasszizmusáról: Hentges, Gudrun, Zwischen „Rasse” und Klasse. Rassismus der Eliten im heutigen Deutschland, in Sprache-Macht-Rassismus, Hentges, Gudrun–Nottbohm, Kristina–Jansen, Mechtild M.–Adamou, Jamila (Hg.), a.a.O., 193–226.
37 Horkheimer, Max–Adorno, Theodor W., Elemente des Antisemitismus… Lásd az 5. lábjegyzetet.
38 Griffin, i. m., 32.
39 Bach, Maurizio–Breuer, Stefan, Faschismus als Bewegung und Regime. Italien und Deutschland im Vergleich, Wiesbaden, VS-Verlag, 2010.
40 http://nepszava.hu/cikk/1004149-johanna-a-maglyan—bemutato-a-nemzeti-szinhazban (utoljára megtekintve 2015. február 23-án).
41 Horkheimer, Max, Egoismus und Freiheitsbewegung, Zeitschrift für Sozialforschung, 5 (1936), 219.
42 Echo TV, Napi aktuális, saját feljegyzés.
43 Griffin, i. m., 86.
44 Beck, Ulrich, Der kosmopolitische Blick oder. Krieg ist Frieden, Frankfurt am Main, Suhrkamp, 2004, 34.
45 Vö. Salzborn, Samuel kifejezése, Messianischer Antiuniversalismus. Zur politischen Theorie von Alexandr Dugin im Spannungsfeld von eurasischem Imperialismus und geopolitischem Evangelium, in Jahrbuch für Extremismus- und Terrorismusforschung, Pfahl-Taughbehr, Armin (Hg.), 2014/ I. Brühl 2014, 240–258.
46 Salzborn, i. m.
47 Concha Győző, A magyar faj hegemóniája (1890), in Concha Győző, A konzervatív és liberális elv. Válogatott tanulmányok 1872–1927, Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor, 2005, 109.
48 Elhangzott 2010. április 9. Saját feljegyzés (http://index.indavideo.hu/video/Ket_harmad_igen_ket_ferfi_nem [utoljára megtekintve 2015. febr. 23-án]).