Annyi bizonyos, hogy az indulat nem elég, sőt. Az indulat éppenséggel meggátol abban, hogy a véleményünk tárgyilagos és mások számára megfontolandó legyen. Mert ha nem vagyunk tárgyilagosak, csúsztatunk − óhatatlanul. Nem fognak komolyan venni, és ez így van akkor is, amikor az indulataink jó ügyet szolgálnak. Gondot okozhat továbbá, ha nem tudjuk pontosan, miről beszélünk, azaz más értelemben használunk egy-egy szót, ill. fogalmat, mint a közbeszéd, vagy az értelmező szótár. Az olvasó, a hallgató ilyenkor fennakad a számára idegen szövegösszefüggésen, és az üzenet lényegét nem fogja fel akkor sem, ha azt egyébként igaznak tartaná.
Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, miközben Bárdos-Féltoronyi Miklós hozzászólását olvastam a legutóbbi Egyházfórumban. Az új alkotmány – hivatalos nevén alaptörvény – ellen érzett indulatát megértem, több ponton osztom is. A kapkodás és az arrogancia számtalan jelét magán viselő, díszkötésben árult és osztogatott (ráadásul az ünnepélyes elfogadás óta többször is módosított) szöveg megérdemli a kritikát – ehhez kétség nem fér. Nem mindegy azonban, hogy hogyan fogalmazzuk meg a kritikát. Meg az sem, hogy konkrétan mit bírálunk. Ezen a ponton ugyanis Bárdos-Féltoronyi Miklós több hibát is vétett.
Nem tisztázta – sem a maga, sem olvasói számára – a nemzet fogalmát, miközben kritikája nagy részben erre a tisztázatlanságra épül. Az értelmező szótár és a Wikipédiában olvasható bejegyzés szerint több nemzetfogalom létezik.
1, A középkorban a „natio”-t az egy uralkodó alá tartozó, földbirtokkal rendelkező nemesek alkották függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszéltek. A parasztság nem volt a nemzet része, és az esetek többségében a polgárság sem. (Kivételt képeztek az erdélyi szász polgárok. Őket önálló nemzetnek tekintették.) Előfordult az is, hogy „natio”-ként említettek egy-egy céhet vagy egyetemi közösséget.
2, Az államnemzet fogalma a 18. század végén alakult ki. Ennek értelmében a nemzet tagja mindenki, aki az adott állam területén él. Így lettek pl. a bretonok franciák, a katalánok meg spanyolok. Idővel létrejöttek olyan nemzetek is, amelyek azonos, ill. rokon nyelvet beszéltek, de külön államot alkottak (Hollandia, Luxemburg, Ausztria).
3, A kultúrnemzetet etnikumok és nyelvek alkotják országhatároktól függetlenül. Ebben az értelemben tekintette magát 15 millió magyar miniszterelnökének Antall József. Előfordulhat olyan formáció is, hogy egy államon belül több nemzet található, ilyen volt pl. az Osztrák-Magyar Monarchia. Ugyanakkor számos többnyelvű és több-kultúrájú országban az egyes etnikai csoportok nem határozzák meg magukat külön nemzetként – amerikainak, izraelinek stb.-nek tartják magukat. (Egy Izraelben élő magyar ismerősömet egyszer megkérdeztem, hogy mikor látogat haza. Azt felelte, hogy ő most van otthon.)
4, A politikai nemzet fogalma a 20. században alakult ki, és használata tudomásom szerint a mai napig a legelterjedtebb. Ezen az adott ország lakóinak közösségét kell érteni. Pl. a Franciaországban élő, franciául alig beszélő, muszlim marokkói franciának számít, a Svájcban élő francia viszont nem. A jelenleg érvényben lévő magyar alkotmány – azaz alaptörvény – ezt a nemzetfogalmat használja. Többek közt ez áll benne: „… a magyarországi etnikai kisebbségek nemzetalkotó tényezők.”
Bárdos-Féltoronyi ehhez képest azt feltételezi, hogy az alaptörvény kultúrnemzetben gondolkodik, vagy még abban sem, mert nem alkothat törvényt a határon túl élő magyarok számára, viszont alapjogokat von meg a magyarországi etnikai kisebbségektől, még a magyar anyanyelvű romáktól is. Nos, ilyen nemzetfogalom tudtommal nem létezik.
Igaz, olyan Izrael sem létezik, amilyet ő vizionál. Én Izraelről ilyen stílusú mondatokat akkor olvastam és hallottam nagyobb mennyiségben, miután a Szovjetunió által támogatott össz-arab haderő csúfos vereséget szenvedett az 1967-es hatnapos háborúban. Izraelt akkor minősítette agresszornak a Szovjetunió és a csatlósállamok propagandagépezete, sőt még az ENSZ közgyűlése is, ahol sok szovjet-érdekeltségű, ill. arab-érdekeltségű ország képviseltette magát. Természetesen Izraelben sem minden arany, ami fénylik. Sok a korrupt politikus, a részrehajló ítélet, az álságos vallásoskodás, a széthúzás, az önbíráskodás és egyéb túlkapások, mert ők is emberből vannak, de egy füst alatt elítélni mindent, amit a zsidó állam elrendel és véghezvisz, egyszerűen igazságtalan.
A gálut zsidósága és Izrael kapcsolata – hogy képzavarral éljek – megérne egy külön misét – indulatmentesen és pontosan definiált fogalmakat használva.
BALOGH JUDIT
Köszönöm Balogh Judit kedves sorait, amelyekért igen hálás vagyok. Mindössze két megjegyzésem van ezzel kapcsolatban.
Egyrészt a szerzőnek igaza van, hogy sok mai magyar politikushoz hasonlóan, az én nemzetfogalmam sem tisztázott! Legközelebb erre jobban figyelek, habár az antali szavak nagyon élnek emlékezetemben.
Másrészt azonban én semmiféle ilyen vagy olyan „stílusú mondatokat” nem írtam, amelyek nem feleltek volna meg a tényeknek, amelyeket pedig írtam, azokra izraeli állampolgárok hívták fel a figyelmemet. Kár, hogy Balogh a Szovjetunió összeomlása óta nem olvasott semmit Izraelről. Én Izrael létét mindig védtem, de nem vagyok hajlandó elfogadni olyat, amit a saját mércémmel elfogadhatatlanak tartok. Vagyis, ahogy írtam: „Mindez pedig nem akadályoz meg abban, hogy Izrael mai politikáját bíráljam, több okból kifolyólag. Az elmúlt húsz esztendőben a társadalmi különbségek élesen megnőttek az országban. A személyazonossági bejegyzések megkülönböztetik az állampolgárokat. Izrael lerohant több országot, ahol zsarnoki rendszert épített, és újra feltalálta a ’berlini falat’. Ártatlanokat büntet sok éves ’adminisztratív letartóztatással’. Országában ’vadkapitalizmus’ uralkodik. A legfelsőbb bíróság engedélyez olyan kihallgatási módszereket, amelyeket a nemzetközi közjog kínzásnak nevez, stb.” Igaz, ez több más országról is elmondható, sajnos.
BÁRDOS-FÉLTORONYI MIKLÓS