Megjelent az Egyházfórum 2006/3. számában
Örömmel néztem végig az Egyházfórum új, nagyon értékes és érdekes számát (2006/2). Papp Ferenc válaszaira van néhány, a mi (református – A Szerk.) álláspontunkat tisztázni kívánó megjegyzésem. Ezeket épen a jövő fejlődés szempontjából lényegesnek tartok.
Egyetértek a szerzővel abban, hogy elégetlen a keresztyén felekezetek közti közeledés eddig elért eredményeivel. Én is írtam arról több helyen is, mennyire nem tudtam elfogadni II. János Pál rendelkezését, az azelőtt püspöki diszkréció szerint gyakorlatban lévő, közös eucharisztia ünneplés leállításáról. Az Eucharisztia a szó és tett, az Ige és a Szentlélek által egybegyűjtött közösség közös Krisztus hirdetése (verbum actum = 1Kor 11,26b „az Úr halálát hirdetitek”). Márpedig a verbum, legyen az praedicatum vagy actum építi az egyházat: gyűjti egybe, gyógyítja és viszi a teljes váltság felé. Az Eucharisztia ennek a folyamatnak nem csupán koronája, hanem szerves része. Tapasztaltuk ezt, mennyi építő ereje volt egy-egy közös úrvacsorázásnak.
Ugyanakkor visszagondolva a magam gyermekkorára, amikor a római katolikus fiúknak meg kellett gyónni, ha beléptek református templomba; amikor a falu papjai együtt tarokkoztak, de egymás templomába nem léphettek be, és elképzelhetetlen volt a közös imádkozás. Azóta óriási lépéseket tettünk előre. Imádkozva és a munkálkodva tovább kell menni.
Papp Ferenc Dominus Jesus-hoz kapcsolódó kritikájával is jórészt egyet értek. A Dominus Jesus, aminek első fele csodálatosan tiszta trinitárius christológiai alapra épülő ecclesiologia, a második részében – még a II. Vatikáni zsinat szövegeiben is meglévő – ecclesia (egyház – A Szerk.) és communitates eclesiastices (egyházias közösségek – A Szerk.) kifejezések agresszív túlhangsúlyozásával messzire megy. Ez elfogadhatatlan számunkra.
Azonban Papp Ferencnek az a furcsa állítása is elfogadhatatlan, hogy a nem római egyházi vezetőknek II. János Páll temetésen való jelenléte a pápai primátus valamiféle elismerése lett volna. Nem az volt, hanem egy nagyon tisztelt, becsült és áldott életű szolgatárs számlára adott végtisztesség megadása, és a Római Egyház iránti szeretetteljes szolidaritás kifejezése.
Papp Ferencnek misszióval és más vallásokkal való párbeszéd fontosságának hangsúlyozásával egyetértek. Az egyház egésze a küldött nép. Az első számú misszionárius maga az egybegyűlt, az Eucharisztiát ünneplő és az ünneplés lelkületét hétköznapok liturgiájába is kivivő Isten népe. Azt viszont valóban hirdetünk kell, hogy Krisztus az Egyetlen Szabadító. Ennek kifejezésére az „abszolút igazság” kifejezés valóban nem alkalmas.
Kétségtelen dolog, hogy a római gyülekezetek súlyuknál fogva könnyen beleélik magukat abba, hogy ők az egyetlen egyház. Ezért kell jobban egymásra figyelni, amit Ti az Egyházfórumban olyan szépen gyakoroltok. Sok szeretettel:
Pásztor János
Református lelkész