Pár napja kétségbeejtő riport jelent meg egy hetilapban arról, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai hajléktalanszállását a Gázművek ki akarta zárni a gázszolgáltatásból, mivel már harminc millió forintra duzzadt a tartozása. Az Egyesületet a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hozta létre és tartja fent. Az Egyesület szeretetotthonában mintegy hatszázan kapnak éjszakai szállást, melegedést, ételt, orvosi ellátást és óvodát is biztosítanak a hajléktalanok gyerekeinek. Az Egyesület dolgozói nem engedték elzárni a gázellátást és elbarikádozták magukat.
Jogos volt-e a Gázművek akciója? Már hogyne lenne, a szolgáltatásért fizetni kell. Csakhogy a MET azért került ebbe a helyzetbe, mert a 2011-ben elfogadott új Egyházjogi Törvény alapján a Parlament „biznisz egyháznak” minősítette és kizárta a Magyarországon elismert felekezetek közül. Pedig még a Kádár rendszer alatt is elismert keresztény felekezet volt. Azt viszont senki sem határozta meg, hogy a hajléktalanok, rászorulók segítése, gyerekeik oktatása, etetése, a betegek gyógyítása miért, vagy kinek lenne biznisz. Nincs e mögött semmi más, csupán az országot jelenleg vezető politikus személyes ellenszenve, mondhatnám gyűlölete.
Az Alaptörvény szerint Magyarország keresztény ország, külön Keresztényüldözés Elleni Államtitkársága van és aktívan segíti a külföldön bajba jutott keresztényeket. Most viszont hazánkban kerültek bajba keresztények. Nem hiszem, hogy bárki el tudná vitatni, hogy a MET humanista tevékenysége keresztényi cselekedet. Ami itt történik, azt se megmagyarázni, se elfogadni nem lehet. A kereszténység nem üres lózung. Nem harcba hívó trombitaszó. A kereszténység egyfajta etikai kódex: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”
A kereszténységről lehet beszélni, érzelegni, de akinek cselekedetei a kereszténységgel ellentétesek, azok magukat is, másokat is becsapják. Egy magát kereszténynek nevező politikustól minimálisan elvárható, hogy a keresztény értékrendet szolgálja. Agymosás ideig-óráig sikerülhet, de a hazugság akkor is hazugság, ha naponta százan szajkózzák. A hazugság és a gyűlöletkeltés ellentétes a keresztény tanítással és Európa hagyományos értékeivel. Keresztény ember nem hirdethet hazugságot, nem tiporhat mások becsületébe, nem gyűlölködhet. Lehet gyűlöletkeltéssel szavazatokat szerezni, lehet hatalomba jutni, lehet hatalmon maradni képmutatással, hazudozással és karaktergyilkosságokkal, de eddig mindig megbukott minden hazugságra alapozott rendszer.
Van olyan helyzet, amikor keresztény ember egyszerűen nem hallgathat. Véleményem szerint ez most olyan. Ne várjunk deklarációkat senkitől. Mindenki kimondhatja a történtekről a véleményét, egyszerűen azzal, hogy segíti a bajba jutott Egyesületet. Mindenki szavazhat az adományával. Aki csak száz forinttal tud, annyival. Nem az összeg számít, hanem a kiállás. Ennyivel tartozunk magunknak és utódainknak.
Végh Endre
nyugdíjas mérnök