Megjelent az Egyházfórum 2007/2. számában
A sokszínű jövő
A századforduló embere gyökeresen új világban találja magát, mint amilyen a korábbi volt. A műveltség iránya eltolódott a technika és a gazdaság kérdései felé. Az a családmodell (nukleáris család), amely a régebbi korokat jellemezte eltűnt vagy korlátozódott. Ezt az életérzést, és az evvel járó bizonytalanságot eleveníti meg sok versében Weöres Sándor. Ebből következik az a tény, hogy az emberek, illetve a társadalom megszólításához gyökeresen más módszerek szükségesek.
Mindez nagyon nagy válságot és bizonytalanságot okozott a hitéletben és a lelkipásztori feladatok teljesítésében is. Megváltozott az egyházközségek szerkezete. Rendkívül ártalmas a haszonelvűség túlhangsúlyozása. Jelenlegi világunk a versenyre van beállítva. Életelve: „taposd el a gyöngét!”. Rá kell jönnünk, hogy amiben hiszünk, annak meghatározó elve a gyöngék megsegítése. A másik alapelv a liturgia felszabadítása a formális kötöttségek alól. Végre tevékeny szerepet kapott minden hívő a szent cselekményben. Tudomásul kell végre venni, hogy az Üdvözítő az Ő emlékezetének a parancsát és az igehirdetést minden Krisztus-hívő számára rendelte el. Tudomásul kell venni, hogy az ima mindig közösségi cselekedet; akkor is, ha egyedül végezzük. Nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani a hétköznapi életnek, hiszen a munka is az ima egyik formája. „Az egyház egy olyan hely a társadalmon belül, ahol egy másfajta paradigma szerint lehet gondolkozni. Az életem felett nem rendelkezem, az Isten kezében van. Ez kiegyensúlyozottá teszi az embert. Hiszen az érték független az ember teljesítményétől. Azt diktálja, hogy az embert szeretni kell.”
Jobban ki kellene használni az egyház kincsestárát otthon és a társadalomban egyaránt. „Tanítják továbbá, hogy az egy anyaszentegyház minden időben megmarad. Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki.” (Ágostai Hitvallás,1530, VII)
Kálvin Kiadó, Budapest, 2004.
Radnóti Róbert