Orbán Viktor negyedik beiktatási beszédében egyszer sem mondta ki az „illiberális” kifejezést, helyette hangsúlyosan a keresztény demokráciát használta, rádiós nyilatkozatában pedig még azt is hozzátette, hogy egy „európai hagyományokban gyökerező, régi vágású” kereszténydemokráciára gondol. Ezzel, persze, alaposan belebonyolódott újdonsült demokráciájába, hiszen az Európai Unió alapításában oroszlánrésze volt annak a régi vágású kereszténydemokráciának, mely legalább annyira volt liberális mint keresztény, mellyel szemben a brüsszelezés nem csupán csak bocsánatos bűn.
Orbán Viktor negyedik beiktatási beszédében egyszer sem mondta ki az „illiberális” kifejezést, helyette hangsúlyosan a keresztény demokráciát használta, rádiós nyilatkozatában pedig még azt is hozzátette, hogy egy „európai hagyományokban gyökerező, régi vágású” kereszténydemokráciára gondol. Ezzel, persze, alaposan belebonyolódott újdonsült demokráciájába, hiszen az Európai Unió alapításában oroszlánrésze volt annak a régi vágású kereszténydemokráciának, mely legalább annyira volt liberális mint keresztény, mellyel szemben a brüsszelezés nem csupán csak bocsánatos bűn.
Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője, egyben püspökhelyettese a Reposzt („Egy blog, ahol a klérus nem papol, hanem gondolkodik, megoszt, reagál. Ahogy néhány dunántúli református lelkész és lelkészfeleség látja a világot”) vezető bloggere Az Orbán-beszéd, avagy megszólal a történelem címmel üdvözli a miniszterelnök beiktatási beszédét. Azért tartotta Köntös „súlyos beszédnek”, mert „az egész üzenetet áthatotta a történelmi emlékezet és öntudat”, mert „képes volt a magyar sorskérdéseket európai kontextusban újrafogalmazni”. A főpap felfedi Orbán titkát: „benne megjelent egy új magyar, már-már elhaltnak hitt öntudat, amely egyszerre képes arra, hogy újrafogalmazza a magyar nemzeti tudat mélységes történelmi beágyazottságát, s ugyanakkor szakítson minden nosztalgiázó magyarkodással, nacionalista gyűlölködéssel és antiszemita őrületekkel”. Eztán a főpap blogger a mai liberális demokráciát ostorozza, ami azért egy kicsit visszás, mert bloggersége ars poeticájában így mutatkozik be: „Liberális konzervatív vagyok, ami azt jelenti, hogy számomra a Reformáció nem doktrína, hanem attitűd”. Márpedig ennek az attitűdnek prófétainak kellene lennie. Hogy mennyire az, döntse el az olvasó, akít a főpap arról próbál meggyőzni, hogy az Orbán-féle keskeny út abban áll, hogy a liberális demokrácia korszakával szemben ki merte mondani a kereszténydemokrácia alternatíváját”, miközben, „a mai liberalizmus domináns része a nemzeti és keresztyén közösségi tudat jelenségét valósággal démonizálja”. Köntös úgy gondolja, hogy „Orbán sokkal jobban képes érzékelni a történelmi mélyfolyamatokat, mint nem egy kortárs európai politikus. S ha a hatásának a titkát keressük, abban találhatjuk meg, hogy azért képes megszólítani hazai, sőt külföldi emberek millióit is, mert államférfiúi szinten újrafogalmazza azt a mélységesen mély történelmi közösségi identitásalkotó tudatot, amelyben való részesedés a nemzetet nemzetté teszi, Európát pedig Európává teszi”.
Az egyházkerületi főjegyző egy szót sem ejt arról, hogy – miként ezt a vallásszociológus Fazekas Csaba megfogalmazza – hogyan lett a miniszterelnök liberálisból keresztény, keresztényből pedig illiberális. Az illiberalizmus megkeresztelése ugyanis a demokrácia tagadása, hiszen a második világháború utáni nyugati kereszténydemokráciák következetesen elismerték a liberalizmust, mint a demokrácia alapját, vagyis azt, hogy a demokratikus berendezkedés alapja az egyenjogúság, az egyén szabadsága. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az egyházkerület püspöke, Steinbach József nem posztol a Reposzton, hanem egészen másféle hangvétellel ír református médiumokba; például így: „Mi, reformátusok, különösen a racionalizmus sivárságától örökölten, egyre inkább mindenben át akarjuk venni az irányítást. Mi magunk akarunk tenni, buzogni, stratégiát alkotni, okoskodni, kitalálni a dolgokat – és legszívesebben mindent kivennénk Isten kezéből -, mert mi jobban tudjuk, mint Ő. Tehát: sokkal több ráhagyatkozásra lenne szükség, nagyobb hitre, a hit merészségére”.)
Ideje bejelentenem, hogy jegyzetem nem a reformátusokról szól, hanem egyházaink mai hiányzójáról. Kereszténynek lenni nem könnyű című prófétikus írásban Adorjáni Dezső Zoltán, az Erdélyi Evangélikus Egyházkerület püspöke: „Olyan irracionális időket él meg népünk, amikor elvadult szenvedélyek, önző, hatalmi érdekek küzdelme, a bénító pozícióféltés teszik szinte lehetetlenné a tiszta és nemes emberség hiteles megélését. Fájó szívvel kell kimondanom, hogy akarva-akaratlanul a történelmi magyar egyházak is – mintegy kényszerpályára állítva – belesodródtak ebbe a választási kampány előidézte krízishelyzetbe”. Jürgen Moltmannt idézi, ami szerint az egyház kettős krízisben van:
relevanciakrizisben, ugyanis mára már nem képes elérni a társadalom teljességét, üzenetének már nincs olyan átütő, inspiráló ereje, mint amilyen a korábbi századokban jellemezte; valamint identitáskrízisben, ugyanis a keresztények egyre inkább a társadalomtól fogadják el szerepüket, mint magától Jézus Krisztustól. „Kihűlőfélben van a prófétai lelkület, egyre inkább hiányoznak a bátor kiállású prófétai egyéniségek” – állapítja meg az evangélikus püspök, majd kimondja: – „Maga a profétizmus mint a hit, az egyház egyik központi életjelensége egyre halványabb, egyre erőtlenebb. A prófétai hivatás olyan különleges szolgálat, melyre egyháznak, társadalomnak ebben a kritikus helyzetben egzisztenciális szüksége van. (…) A próféta Isten szócsöve, Isten embere, az a kényelmetlen ember, aki Isten akaratát közvetíti, aki feltárja a fájó, mezítelen igazságot, kimondja az ítéletet és a kegyelmet”. Innen megítélve megállapíthatjuk, hogy a főpapi blogbejegyzés semmiképpen sem jellemezhető sem a hit merészségével, sem a prófétai igazságmondással, a főpapi bloggerben Orbán prófétája szólalt meg.
Kamarás István OJD