Megjelent az Egyházfórum 2011/1. számában
A gazdagon illusztrált (több mint 200 képet tartalmazó) kötet célját a szokatlanul hosszú alcím világosan megfogalmazza: a világ egyik legvitatottabb megítélésű, legellentmondásosabb és legbefolyásosabb vallási mozgalmának története és tevékenysége a szerény kezdetektől napjainkig, a világszervezetté válásig.
Ennek függvényében a szerző először a katolikus egyházat mutatja be – végtelenül leegyszerűsítve és elemi tévedésekkel telítve (pl. az első ‘püspökök’-et, Péter pápaságát vagy a szerzetességet illetően). Ezt követi az Opus Dei alapítójának, Josemaría Escrivá de Balaguer-nek, rövid és hagiográfikus életrajza (pl. a spanyol polgárháború leírása,1 az 1968-ban kérelmezett „Paralta márki” cím kimagyarázása, vagy a szentté avatás taglalása). Semmiképpen nem mellékes, hogy az a fiatal pap, aki „a katolikus egyház megerősítését és megújítását tűzte ki célul” (23. old.), lényegében egy vagyonos és mélyen vallásos középosztálybeli spanyol családból származott; 13 évesen pedig átélt egy gazdasági és társadalmi traumát. A családi üzlet ugyanis csődbe ment. Ezért el kellett bocsátani a cselédeket, és kénytelenek voltak kisebb házba költözni. Kb. két évvel később érlelődött meg benne a papi hivatás. 10 évre rá (1928. okt. 2-án) pedig látomásban jelent meg előtte a Mű. „Az Opus Dei azokat a katolikusokat akarta megszólítani, akik meg kívánták erősíteni hitüket, hogy életük minden pillanatát megszenteljék, és a katolicizmus valamennyi előírását betartsák” (24. old.). Az is megkerülhetetlen tény, hogy a Mű tulajdonképpen Franco Spanyolországában bontakozott ki és intézményesült!2 Ellenben nem maradt meg nemzeti keretek között, hanem terjedni kezdett. A Mű elkötelezett tagjait ugyanis alapvetően az határozza meg, hogy mindenekelőtt katolikusok. Egyéni és közösségi identitásuknak ez a legmarkánsabb eleme. Ez annak is köszönhető, hogy a Mű tagjai egy sajátságos katolikus intézményhez, a személyi prelatúrához tartoznak, amely elöljáróján, a prelátuson, keresztül közvetlenül kapcsolódik a pápához. Erről szól a kötet harmadik része.
Jóllehet a szerző nem mondja ki nyíltan, az összeállításból kiolvasható, hogy a papokat és laikusokat egybefogó szervezet evangelizációs stratégiája mindenekelőtt a (politikai, gazdasági, pénzügyi, kulturális és oktatási) döntéshozókat és döntéshozási gócpontokat célozza meg. Ezért igen nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy jelen legyen a keresztény hagyományú országok elitképzésében; esetleg komolyan befolyásolja azt. Az Opus Dei ugyanis a szekularizált vagy szekularizálódó társadalmakat nem annyira meggyőzéssel, hithirdető tevékenységgel igyekszik újra kereszténnyé tenni, hanem felülről, a hatalom oldaláról kísérli meg rájuk kényszeríteni a keresztény erkölcsi rendet. Ennek a stratégiának értelemszerűen része a katolikus egyház monopolhelyzetének a biztosítása is, ami óhatatlanul maga után vonja a vallás és a politika összefonódását. Ebben a hierarchikusan felépített és szigorú ellenőrzési rendszerrel működő szervezetben az egység nem annyira a papok, hanem a laikus szupernumeráriusok, a numeráriusok (őket szolgálják a női asszisztens numeráriák), az agregátusok és a munkatársak (akik bármely más vallásfelekezet tagjai is lehetnek; vélelmezhetően ha magukévá teszik a Mű szellemiségét és célkitűzéseit) révén valósul meg.
A kötet érdekessége, hogy szót ejt a kilépésről is – amely egyáltalán nem egyszerű és magától értetődő –, illetve említi, hogy egykori tagok szükségét érezték annak, hogy hálózatba tömörüljenek (Opus Dei Awareness Network – ODAN).3
A negyedik rész az Opus Dei világi tevékenységét taglalja (pl. Afrikában és a Távol-Keleten). Ennek középpontjában értelemszerűen az oktatás áll.
A szerző a művét az összeesküvés-elméletekkel zárja, amelyek Dan Brown, A Da Vinci-kód c. regényében teljesedtek ki. Pedig a fikció középpontjában nem is annyira maga a Mű, hanem sokal inkább Jézus feltételezett házassága és továbbörökített vérvonala áll.4 Ebben az utolsó részben természetesen szó esik a ‘titkok’-ról, a jogos és jogtalan vádakról (ma már létezik pl. a „Nemzetközi Együttműködés az Igazságról az Opus Deiben”5 elnevezésű szervezet), illetve a hibákból való okulásról és napjaink nyilvánosságáról is.
A kötetet hasznos eligazítást kínáló kislexikon, név- és tárgymutató, valamint bibliográfia zárja. Ennek alapján válik nyilvánvalóvá, hogy Maggy Whitehouse műve magyar nyelven mindenképpen hiánypótlónak tekinthető. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a kiadvány oktatási segédanyagként is hasznosítható, de csak abban az esetben, ha a pedagógus megfelelő ismeretekkel rendelkezik a kereszténység történetét, a teológiát, valamint a katolikus egyház intézményes felépítését és működését illetően. Ellenkező esetben jobb, ha nem is kísérletezik, mivel megfelelő magyarázok, kiegészítések és helyreigazítások nélkül többet árt, mint amennyit használ.
Magyarországon az Opus Dei középkori színezetű, fundamentalista és paternalista (a feltétlen engedelmességet és a tekintélyelvűséget hangsúlyozó) szellemiségét és eszmeiségét – pl. a társadalmi rendnek erkölcsi rendként való elképzelése, valamint a családról és a nő szerepéről alkotott felfogás terén – legnyilvánvalóbban egy valójában nem létező párt, a KDNP, képviseli.6 Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy az általa megjelenített politikai kereszténység elsőrendű célkitűzése a politika irányítása és a társadalom befolyásolása. Ezt szolgálja a totális ellenőrzés óhaja, amely legkézzelfoghatóbban a szexualitás szabályozására irányuló kísérletek terén nyilvánul meg (pl. abortusz, homoszexualitás, szingliség, élettársi kapcsolatok megítélése). De ide sorolható a szegénység kriminalizálása is; ami természetesen nem zárja ki – a fennálló társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok fenntartása mellett – a karitatív tevékenységet (alamizsnálkodást). Mindez értelemszerűen összefügg azzal a meggyőződéssel, hogy szegénységükért kizárólag a szegények felelősek, amely bizonyos értelemben a különböző vallási fundamentalizmusok mentén elkötelezett felső középosztálybeliek legkisebb ideológiai közös nevezője. Ebbe a képbe tehát tökéletesen beleillik az a politikusi kitétel, miszerint: „akinek nincs semmije, az annyit is ér”!
Misztikus történelem. Fordította Rózsa György. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010.
JAKAB ATTILA
1 Erre vonatkozóan lásd pl. Antony Beevor, A spanyol polgárháború, Európa Kiadó, Budapest, 2002.
2 Franco hivatalos címe így hangzott: „Isten kegyelméből Spanyolország és a Kereszt Vezére” (29. old.).
3 Lásd www.odan.org. Maggy Whitehouse művét mindenképpen érdemes Jean Vernette – Szekták. (Ismerd meg!), Palatinus, Budapest, 2003, 11-14. old. – művének fényében is olvasni.
4 Jakab Attila, „Tudatlanság és szenzációéhség. A Da Vinci-kód és a Júdás evangéliuma mint média- és társadalmi jelenségek”, Mérleg. Lapok és könyvek szemléje 43 (2007/2) 222-230. old.
5 International Collaboration for Truth about Opus Dei. Lásd még a www.opuslibros.org és az „Opus Dei: the Unofficial Website”(www.mond.at/opus.dei) honlapokat. Az Opus Dei hivatalos honlapja: www.opusdei.hu.
6 Ebben a vonatkozásban sokatmondó, hogy a KDNP stratégiai szövetségese a hasonlóképpen fundamentalista vallási és erkölcsi nézeteket valló Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, amely egyben a magyar neológ zsidóság hagyományainak a megkérdőjelezése/tagadása is.