Megjelent az Egyházfórum 2007/4. számában
A semmiféle kritikát nem tűrő magyar katolikus egyház súlyos koloncként hurcolja magával XX. századi közelmúltját. Ennek is legfájdalmasabb korszaka a kommunizmus évtizedei, amelyről a hivatalosan kialakított önkép az üldöztetés, a szenvedések és a megpróbáltatások általánosan érvényes időszakáról beszél. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára azonban másról is tudósít: az együttműködésről, a kicsinyes megalkuvásokról, illetve azokról a jellembeli gyengeségekről, amelyeken nem javít, sőt ront a szenteléssel járó hatalom, és annak interiorizált tudata.
Az egyetlen egyházi kiadó által sem vállalt könyv szerzői egyháziak, az egyházhoz hűséges személyek, akik a jövő érdekében, az az iránt érzett aggodalom és felelősség tudatában szólnak. „Meggyőződésünk – írja Szabó Gyula –, hogy a múltjával szembenéző Egyház példamutató, felnéznek rá az emberek, és ez erőt ad a hiteles, tiszta jövő építéséhez az egész társadalom számára” (11). Ennek fényében tanúvallomásuk még igazabbnak, fájdalmasabbnak hat, amely elgondolkodásra kellene, hogy késztesse az intézmény felsőbb vezetését. A fogalmazás feltételes, mert abba a magasságba már nem jut el a kiáltó szó. Általában csupán a kiáltást magát hallják meg, s mivel az zavaróan hat, válaszul annak forrását igyekeznek elnémítani. Elfeledik, hogy napjainkban erre már (vagy még!) csak nagyon korlátozott lehetőségeik vannak.
A tartalmában bátor kiadvány módszertanában is rendhagyó. Azt maga Lénárd Ödön dolgozta ki, és munkatársai – akik befejezték az általa elkezdett munkát – ahhoz tartották magukat. Ez a módszer „nagyszerűen ötvözi a személyes élményeket, emlékeket, valamint a történelmi tényeket. A történelem bemutatása két szinten fut. Az első szint az állandó példák, személyes élmények szintje, ezek teszik emberközelivé az írást. A másik szint a kor embereinek, helyszíneinek, eseményeinek története, ami magyarázatként, segítségként a lábjegyzetekben szerepel, ezek nélkül érthetetlen, vagy könnyen félreértelmezhető lenne a történések sora.” (10)
Az olvasó Lénárd Ödön visszaemlékezésein és életének történetén, Tímár Ágnes személyes kiegészítésein, illetve a ma már hozzáférhetővé vált államhatalmi dokumentumok nyújtotta megvilágosításokon keresztül betekintést nyer a kommunista korszak egyháztörténetének bizonyos részleteibe, és feltárulkoznak előtte az összefüggések. A szerzők tulajdonképpen arra vezetnek rá, hogy megértsük: miképpen jutott a magyar katolikus egyház a mai helyzetbe, és főképpen miért alakult ki a mostani magatartása. Jobboldali elkötelezettsége tulajdonképpen a közelmúltat kompenzáló visszatérés az azelőtti – lényegében szintén felvállalhatatlan – államhatalmi és társadalmi modellhez. A Kádár-korszak talán legfájdalmasabb – és még mindig meghaladhatatlannak tűnő, máig ható – hozadéka a szellemi leépülés (a magyar teológia mint tudomány elsilányulása) és a kontraszelekció. Ezen a téren a könyv szembesíti az elhunyt vagy még mindig tisztséget betöltő (és múltjukat nem vállaló) személyeket a róluk kialakult reprezentációval. Ebben segít a könyv végén található névmutató.
A kötet olvasása során óhatatlanul körvonalazódik napjaink erkölcsi imperatívuszokat megfogalmazó és az Igazságot magának vindikáló magyar katolikus egyházának a tudathasadásos állapota. Miközben ugyanis a hívőket állandó lelkiismeretvizsgálatra és a bűnösséggel való folyamatos szembesülésre ösztönzi, addig intézményes önmagát a legtökéletesebb bűnnélküliség letéteményeseként reprezentálja, aki senkinek nem tartozik számadással. Sőt mi több, magát a számonkérési, szembesítési szándékot tekinti bűnnek.
Sajnálatos, hogy a könyvet alig-alig látni a könyvesboltokban. Tévedés azt hinni, hogy napjainkban nincs cenzúra, a dolgokat elkendőzni szándékozó akarat. Csupán kifinomultabban működik. A gondolkodásról leszoktatott, fogyasztásra és szórakozásra nevelt tömeg mindebből semmit nem érzékel. Hiszen alapelv, hogy amiről az „istenadta” nép nem tud, az nem is létezik. A szerzők – és a kiadó – bátorsága ezt az elvet töri meg; nevesítve tárják fel az elkendőzött múlt egyes történéseit és összefüggéseit, hogy csak az ne tudhassa, aki nem is akarja tudni!
Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.
Jakab Attila