Megjelent a Egyházfórum 2017/4. számban
Tisztelt Egybegyűltek és legfőképpen kedves Márta!
Az én tisztem, hogy a Fidentia pro ecclesia (’Bátorság az egyházért’) emlékérem odaítélése alkalmából laudációval köszöntselek Téged. Teszem ezt jó szívvel, hiszen az Egyházfórum Alapítvány kuratóriumának megtisztelő felkérésén kívül összeköt minket a kollegialitás és a személyes barátság is. Mindketten – bár különböző egyházban –, de ugyanabban a kerületben szolgálunk, és mindketten – ha más-más élethelyzetben is –, de megéljük a lelkésznőség sajátos nehezeit és lehetőségeit. Nem szeretném és nem is tudom e többszörös kapcsolódásunkat szétválasztani, hiszen számomra Te nem a Magdolna negyed egyik tűzfalán grafittin is megörökített, Luther-kabátban buszt vezető Románné Bolba Márta vagy, hanem a Márti, akihez néha átszaladhatok a Karácsony Sándor utcába, akinek megszeretgethetem a kisfiait, és akinek az örömeiben és nehezeiben hol megélt közelségben, hol pedig az időhiány miatt töredékességben, de osztozhatom. Most, a laudációt fogalmazva, néztem a veled készült, rólad szóló videókat. Honnan van ebben a fiatal nőben ez a letisztult gondolatiság, ez a céltudatosság, ütésállóság? – kérdeztem magamtól. Hiszen elhíresült vitád a nyolcadik kerület polgármesterével – nevét nem mondjuk ki –, számos cikked, felszólalásod és tevékenységed a hajléktalanokért, a szegényekért, a menekültekért, az áprilisi önkormányzati választáson való indulásod, az az összefogás, amely körülötted kialakult, sokunk számára ismert.
A többségünkhöz képest szemtelenül fiatal vagy. Születésed idején – 1986-ban – a jelenlévők egy részének már elkezdett őszülni a haja, és lelkében hordozta, lelkünkben hordoztuk egy zárt vagy éppen akkor nyiladozó világ sokfajta lenyomatát.
Te akkor indultál. Igaz nem terhek nélkül. „Korán terhet tettek a vállamra: már elsősként én vittem óvodába az öcsémet, harmadikosként pedig a szülői értekezletére is engem küldtek a szüleim” – nyilatkozod egy helyen.
És ahogy összerakosgattam életrajzodat, képszerűen elevenedett meg előttem életutad néhány állomása. Most szeretném ezeket a képzeletbeli fotókat szavaimmal itt mindenki számára előhívni.
Az első képen egy általános iskolás kislány látható és egy evangélikus lelkész. Hangozzék el itt a neve: Jacob Cruse. Ő az, aki a soproni evangélikus egyházközség gyerekeinek játszóházat szervezett. Ahol ízelítőt kaphattál a közösség lét öröméből, az imádság lelket emelő lehetőségéből, a Szentírás szavainak erejéből. Igen, ez a minta mélyen beléd égett, és amikor az evangélikus gimnáziumban láttad, hogy nőként is lehet valaki lelkész, a pályaválasztásod és a sorsod talán már el is dőlt.
A második kép egy fiatal nőt ábrázol, teológiára járó, mellette bölcsész szakot is végző, okos, fiatal nőt, aki körül könyvek, barátok, szerelmek láthatók elmosódottan. És két külföldi egyetem, ahol ösztöndíjasként tanulhattál, a finnországi és a lipcsei, ahonnan olyan minták, megoldások, kipróbált utak és módszerek tárházát hoztad tudatosan és öntudatlanul magaddal, amelyek itt, a nyolcadik kerület Magdolna negyedében fognak majd átalakulva, a helyi viszonyokra adoptálva megvalósulni. Emberileg nézve az útkeresés évei voltak ezek. Máshonnan nézve egy Istentől jövő elhívás előkészítő, kirajzolódó útjai.
A harmadik képen egy fiatal pár látható. Egy magas, szakállas férfi és a felesége, no, meg két kisfiú. A nevüket is tudjuk: Péter és Márti – ők a fiatal pár. És ez a két okos szemű kisfiú: a hároméves Péter és a közel egyéves Gergő. Ezen a képen nagyítsuk ki a férjet és apát, úgy hívják, hogy Román Péter, közgazdász és fényképész, a Fedél Nélkül utcalap önkéntes fotósa. Megszoktuk, hogy nagy teljesítményeket felmutató férfiak esetén megemlítjük feleségüket is. Jobb esetben jár nekik egy csokor virág és egy kézcsók. Most mindkettő elmarad. De amikor ma átadjuk Mártának az emlékérmet, akkor Románné Bolba Mártának adjuk át. Egy olyan férfi feleségének, aki teljes mellszélességgel ott áll felesége oldalán. Nemcsak a család megélhetéséhez szükséges anyagi hátteret biztosítja, hanem támogatja küzdelmeiben, biztatja, ha bátorításra van szüksége, megvigasztalja, ha éppen elcsüggedt, és átveszi a fiúkat, amikor Mártának éppen el kell rohannia valami megbeszélésre, Biblia-órára, interjúra. Köszönjük, Péter! Nincs még kultúrája annak, hogyan méltassuk közéleti szereplést vállaló nők férjét. Most rajtad kezdjük el ennek gyakorlását. A negyedik kép a Mandák-ház, a gyülekezeti házad udvarán készült. Ha jól sejtem, éppen valami közösségi alkalom lehet itt. Együtt főztök, nevettek, esztek. Romák és nem romák, evangélikus gyökereiket éppen most felfedezők, fiatal egyetemisták, de háború elől menekülők és a Közöd civil szervezet aktivistái is megtalálhatók ezen a képen. Itt van sokoldalú munkád megannyi érintettje, a „nyócker” színe-java. Itt vannak – és Te otthon vagy közöttük.
„A valódi erő nem azzal mutatkozik meg, hogy fenyegeti a gyengéket, hanem azzal, hogy felemeli őket” – mondod egy veled készült interjúban. Ezért a lelkületért és az ebből fakadó tevékenységedért az Egyházfórum Alapítvány kuratóriuma a Fidentia pro ecclesia emlékérmét 2017-ben neked ítélte oda. Az emlékérem odaítélésének hivatalos indoklása így szól:
Románné Bolba Márta, a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség lelkésze azon fiatal teológusok kiváló képviselője, akik tudnak és mernek 21. századi módon gyülekezetet/egyházat építeni, képesek Isten Országának valóságát megjeleníteni. A főváros egyik legreménytelenebb helyén, a VIII. kerületi Magdolna negyedben építi a reménység szigetét. Az evangélium erejével és a civil szerveződés számos eszközével küzd a perifériára került emberekért, azokért is, akiket a társadalom egy része inkább kivetne magából: a hajléktalanokért és a menekültekért. Szót emel a hatalmasok visszaélései ellen, nem hagyja, hogy közéleti szerepvállalása miatt egyházi tisztségét politikai érdekek szennyezzék be. Teszi a dolgát higgadt tárgyilagossággal, megvesztegethetetlen következetességgel végzi szolgálatát. Hiteles személyisége, bátor kiállása az egyháztól távol élő emberek számára is vonzó és követésre méltó. A Fidentia pro ecclesia (’Bátorság az egyházért’) emlékplakett nem pusztán eddigi munkája elismerése; annak a reménységnek a kifejeződése is, hogy e bátor hang nem hallgat el, hanem felerősödve, egyre érettebben, nemcsak egyháza tagjait, hanem a nagyobb keresztény nyilvánosságot is megszólítja majd.
Románné Bolba Márta az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktori iskolájának hallgatója, két gyermek édesanyja.
Isten áldjon meg, Márta!
KERTAI-SZABÓ ILDIKÓ
a Wesley János Lelkészképző Főiskola lelkésze és oktatója