Világunk beteg. Ezen nem a koronavírus-világjárványt értem, hanem civilizációnk állapotát. A korona-világjárvány globális jelensége tette világossá. Ez – bibliai nyelven szólva – az idők jele.
Sokan közülünk a szokatlan böjtidő kezdetén azt gondolták, ez a járvány csak rövid idejű áramkimaradást okoz, zavart a társadalom szokásos menetében, amelyet valahogyan majd átvészelünk, és utána mindenben visszatérünk régi, megszokott életünkhöz. De ez nem így lesz. És baj lenne, ha ezen fáradoznánk. E globális tapasztalat után a világ nem olyan lesz, mint korábban volt – és nyilvánvaló, hogy nem is lehet ugyanolyan. […]
Az üres templomok kora talán szimbolikusan megmutatja az Egyház saját titkolt belső ürességét és egy lehetséges jövőt, amely bekövetkezhet, ha az egyházak nem veszik komolyan, hogy a világ számára egy egészen más kereszténységet mutassanak fel. Túlságosan el voltunk foglalva azzal, hogy a világnak (a másiknak) kell megtérnie, anélkül, hogy a saját „megtérésünkre” gondoltunk volna – nem „megjavulásra”, hanem a statikus „keresztény lét” helyett „dinamikus kereszténnyé” válásra.
TOMÁŠ HALÍK
(A teljes cikk az Egyházfórum 2020/1. számában olvasható.)