A 2016. október 2-án tartandó referendumról keresztény gondolkodóként meglehetősen ambivalens érzéseim vannak, ezért igyekeztem megvizsgálni, milyen választ adhatok a feltett kérdésre. Arra jutottam, hogy a kérdés és a népszavazási kampány között ellentmondás van, azok másról szólnak. Ezért érdemes közelebbről szemügyre venni mindkettőt, és levonni a megfelelő konzekvenciákat.
A 2016. október 2-án tartandó referendumról keresztény gondolkodóként meglehetősen ambivalens érzéseim vannak, ezért igyekeztem megvizsgálni, milyen választ adhatok a feltett kérdésre. Arra jutottam, hogy a kérdés és a népszavazási kampány között ellentmondás van, azok másról szólnak. Ezért érdemes közelebbről szemügyre venni mindkettőt, és levonni a megfelelő konzekvenciákat.
Amennyiben csupán a kérdésre fókuszálunk, akkor arra meglátásom szerint keresztényként akár „nem” választ is lehet adni, az ugyanis nem a határok lezárásáról vagy a migránsok/menekültekkel szembeni fellépésről szól, így az nem is kirekesztő vagy sértő. A kérdés arra irányul, hogy ki döntsön az országba történő betelepítésről: az EU vagy a magyar állam illetékes szervei. Sok polgártársunk csak a menekültválság kapcsán ismerte fel, hogy hazánk uniós csatlakozása az állami szuverenitás korlátozásával is jár. Márpedig, ha egy nagyobb közösség tagjai vagyunk, akkor bizony el kell fogadnunk azt is, hogy vannak olyan ügyek, melyben közösen kell döntenünk. Az EU döntéshozói és a magyar kormány is valamilyen megoldást próbálnak találni a kialakult helyzetre. A módszeren kétségkívül lehet vitatkozni, de annak eldöntésére a hétvégi népszavazás – függetlenül annak eredményétől – alkalmatlan.
A referendummal a magyar kormány a túlzott központosítás ellen kíván muníciót gyűjteni. Erre utal maga Orbán Viktor is idén szeptember 12-én az Országgyűlésben mondott beszédében, mikor Brüsszel bevándorló-szétosztási mechanizmusával kapcsolatosan megjegyezte: „az Európai Unió intézményei döntenek egy matematikai képlet alapján, és semmi – azaz semmi! – közük nincs ehhez a döntéshez a nemzetállamok kormányainak és Önöknek, parlamentereknek sem.” Ellenkező oldalról, de végül ugyanerre hívja fel a figyelmet a liberális Fodor Gábor nyilatkozatában: „az igen szavazat a Liberális Párt szerint az európai értékek támogatását, illetve a kormány politikájának elutasítását jelenti.” (Infórádió online, 2016. szeptember 13.) Ténylegesen tehát a tagállami szuverenitásról és az EU jövőjéről szavazunk, vagyis arról, hogy milyen Európai Uniót és abban milyen Magyarországot szeretnénk a következő évtizedekben.
A kampány azonban nem erről szól, hanem magát a menekült/migrációs válságot lovagolja meg, mégpedig fölöttébb aggályos módon, amikor félrevezető és meglehetősen negatív megállapításokat tesz a migránsokkal és a menekültekkel kapcsolatban, mintegy bűnözőnek állítja be őket, illetve illegális bevándorlók betelepítéséről beszél. A „Tudta-e…” kampány durván és sablonosan közelítette meg a migrációs kérdést, ezzel megosztotta a társadalmat, így a keresztény közösségeket is. Természetesen nem arról van szó, hogy a migrációs/menekült válság nem valós probléma, sőt a határokon ma is tízezrek állnak, és kérnek bebocsájtást az Európai Unió területére.
Azzal valószínűleg minden keresztény egyetért, hogy a menekülteken így vagy úgy, de segíteni kell. Ezen túl azonban el kell gondolkodnunk azon is, hogy mi járul hozzá Európa megújulásához, a bezárkózás vagy a hozzánk érkezők befogadása és integrálása. Érdemes megfontolni Ferenc pápa szavait: „Hidakat kell építenünk, okosan méghozzá, párbeszéden át, integrációval. (…) A határok lezárása nem oldja meg a problémát és hosszabb távon rosszat tesz az a saját népének is.” (Vatikáni Rádió 2016.06.07.) Ezzel maximálisan egyetérthetünk, hiszen a történelem tanúsága szerint a bezárkózó és az önmagában polarizált társadalmak végleg meggyengülve eltűnnek a történelem színpadáról. Egy erős társadalom jellemzője azonban nemcsak a gazdasági erősségen, hanem a szilárd erkölcsi alapon is múlik, mely képes a befogadásra és integrálásra.
Lugosi-Szabó Gergely