Katolikus posztmodern?

A POSZTMODERN

Legjobb a fogalmakat rögtön az elején tisztázni, főleg ha lehet tisztázni. Almási Miklós „Az ambivalens műbírálat” című írásában² így fogalmazott: „Legfeltűnőbb vonása – ti. a posztmodernnek – a tolerancia, a többértelműség bátorítása, elfogadása”. Számomra a posztmodern egyrészt mindenképpen egy szemlélet, illetve egy szemléletváltás, vagy egy szemlélet-kavalkád. Testből és lélekből álló pszihoszomatikus egységként szoktak bennünket kezelni, és ha a szemlélet a lelki, szellemi rész, akkor az anyagi, materiális, fogható valóság a fizikai világ, a természet- és humántudományok és a teológia a világ egészét átfogó, térben és időben, kultúrákban, politikai szférákban megtestesülő egészét jelenti. Felmerül bennem a kérdés, hogy mennyiben új a posztmodern? Egyáltalán új-e? Természetesen minden új. Nemcsak a folyó változik meg, de a folyóba lépő is. Tehát a posztmodern, mint ilyen alapvetően emberi jelenség, vagy éppen nagyon is szokványos világjelenség. Mégis, természetesen van új oldala, amelyet másnak érezhetünk, mint az, ahogyan eddig volt új valami. A boldog vagy éppen boldogtalan ún. 60-as, mások a 70-es évektől származtatják a posztmodern létezését. Bennem mégis úgy fogalmazódik meg az elmúlt több mint fél évszázad, hogy volt egyszer egy rádiónk Szegeden a Csongrádi sgt. 8/a-ban az ötvenes években, melyen kabarét, Sztálin halálának bejelentését, 56-ban a Szabad-Európát, majd a Honvágydalt hallgattuk, és egyszer csak megjelent a televízió, majd jött kvarcóra, aztán sűrűsödött a dolog, jöttek a mobiltelefonok, a számítógép, az internet. Jelenleg webkamerával bárki nézheti a világ valamelyik sarkát élő adásban. Vagyis felrobbant a világ. A katolikus teológia nem. Amolyan nyögvenyelős posztmodern. Sok nagyszerű teológus kitűnő dolgozata mellett ott él a nehezen elviselhető, a plébániai életbe beleszürkült, az épkézláb világból kilógó papi mentalitás is. Egy biztos, a katolikus teológia és a működő egyházi struktúra vajúdik, mindkettőben ott él a múlt jó és rossz eleme és a jelen rossz és jó lehetősége. Fel lehet tenni a kérdést, hogy a vajúdás után szülés következik-e, végre révbe érünk-e? Egy újkor vagy éppen egy új középkor köszönt-e be?

 

A GÖRÖG-ZSIDÓ HAGYOMÁNY

A görög mitológia csodás és szövevényes világát, mely Verdi La forza del destino³ c. operájának követhetetlen cselekményét messze felülmúlta, egy merész és új vállalkozás követte, a görög filozófia, mely az ember saját fejére hagyatkozott, arra a bizonyos józan észre. Ez lett a szofiá, a bölcsesség vagy szerényebben fogalmazva a filozófia, a bölcsesség szeretete. Jelen gondolkodásunk igazából nem sok újat tartalmaz, vagy éppen semmi újat, és ha tartalmaz is, az is csak egy variációja az emberi szellemnek, vagyis tetszik, nem teszik, nincs igazán új a nap alatt, illetve mégis, az pedig az adott készlet új formája. Eközben készült valami innét nem messze a Földközi-tenger partján, a kánaáni térségben, ahová a mezopotámiai és egyiptomi térségből jöttek új lakók, és keveredtek össze a helybéliekkel nem éppen békés módon. Az ókori kelet vallási képzeteiből újabb és újabb anyagot gyúrtak, egy részüket le is írták, és egy bizonyos formában a zsidóság megjelenítette ókori becses és szent könyveiben, melyet később Bibliának hívtak. A hellenisztikus zsidóság sem légüres térben élt, kereste kapcsolódási pontjait, megtalálta a görög érintkezéseket Alexandriai Philontól Pál leveleiig az Újszövetség lapjain. Két világ találkozott. Az első század fordulóján Antiochiai Szent Ignác leveleiben már egy görög típusú egyházstruktúrát találunk az addigi zsidóval szemben, a teológia pedig a Biblia, értjük ez alatt most már a Biblia Hebraicát és a Septuagintát és a Vulgátát, valamint az újszövetségi korpuszt. A Biblia és a görög filozófia vegyülete, viaskodása, kristályosodása az, amit keresztény teológiának nevezünk. A szinkretizmust túlélte a kereszténység, megmaradt a Bibliánál, Platónnál és Arisztotelésznél, ma pedig – illetve már évszázadokkal ezelőtt – összetalálkozott az inkulturációval, az evangélium beépítésének problémájával más népek kultúrájába.

 

A BIBLIA

A Biblia három vallás, három „könyvvallás” kiemelt iratgyűjteménye. Nem készen kapott irat, sok évszázad áll mögötte. Emberek írták, olyanok, mint mi. Végső formájában különböző hagyományokat tartalmaz ugyanazon kérdésekről, eseményekről. Egyik jellegzetessége, hogy nem zavarják olyan problémák, hogy kétféle, egymásnak sokszor ellentmondó vagy különböző változatokat közölnek teremtéstörténetről, Tízparancsolatról, Miatyánkról, Nyolc boldogságról vagy éppen négy evangéliumot olvasunk. Ez senkit sem zavart, más volt a lényeg, csakhogy változnak a korok, és másoknak meg más a lényeg, vagy más is. A szövegek mögött szóbeli és írott ókori keleti háttér mozog, melyek zsidó megfogalmazásaikban is sokszor már magyarázatos irodalomként érkeztek a Biblia iratai közé. Így van ez az újszövetségi evangéliumoknál is. Felvetődik egy általános kérdés, mi volt az eredeti szöveg? Ha megtaláljuk, ha azonosítjuk, akkor megnyugszunk? Ahogyan előttünk áll a szöveg, úgy fogadta el egy adott közösség. Neki ez a szöveg kellett, nem az „eredeti”. Nekünk akkor miért kell az „eredeti”? Végül is miért ne lenne fontos esetleg számunkra az „eredeti” is? Eljutottunk oda, hogy egy szövegnek többféle értelmezése is lehet, és többfélét is elfogadhatunk. Lehet egy T’nách szövegnek ókori keleti magyarázata, lehet egy zsidó vallásfilozófiai és lehet egy keresztény értelmezése is. Bizonyos preferált klasszikusnak számító szövegek erőszakos szószerinti magyarázata is továbbél azonban, ez a vallási fundamentalizmus melegágya. Ennek vannak kiemelt ó- és újszövetségi helyei. A Biblia teológiai fogalmi készlete, úgymint pl. a megváltás, szintén fejlődés eredménye. A zsidó kultúrkörben alakult ki, egy másik kultúrkörben ilyen képzet adott esetben nincs is, és teljeséggel érthetetlen valami.

Az elmúlt évtizedben beindult Magyarországon is a tudományos teológiai munka. Nemrég egy olyan biblikus dolgozat opponense voltam, mely gyakorlatilag csak abból állt, hogy melyik kutató mit mondott, vagyis a gyerek elvész a bábák között. Száraz, élvezhetetlen segédtudományi anyag, öncélú értelmetlen tudományosnak minősíthető szöveggyár. – És még valamit. Varga Gyöngyi, evangélikus biblikus mondta egy konferencián 2011-ben:⁴ „A Bibliát férfiak írták férfiaknak.” Ez is egy ki nem tárgyalt kérdéskör, a Bibliáról női szemmel.

 

TÖRTÉNELEM

A kereszténység kétezer éves történetéről jelentek már meg olyan munkák, melyek együtt szemlélik a keleti és a nyugati kereszténység történetét. Mégis nem vált ez vérévé a katolikus egyháznak se külföldön, se hazánkban. A zsidósággal való történeti kapcsolat szintén hiányos, elnagyolt vagy éppen kifejezetten hamis. A nagyegyházak, mint a katolikus, református, evangélikus nem tárgyalják egymás történetét egymás szemüvegén keresztül, ugyanígy az ortodox kereszténységnek és kisebb protestáns egyházaknak a történetét sem. Ennek egyenes következménye, hogy nincs megfelelő kapcsolat nagy és kis létszámú keresztény egyházak között. Magyarországon állandóan halljuk, hogy a „négy történelmi egyház” így és úgy, vagyis a zsidó hitfelekezet, a katolikus, a református és az evangélikus egyház. Rajtuk kívül vannak a még futottak kategóriája. Most éppen az állam bővíti a „történeti egyházak” kvartettjét, zsidó részről ott lesznek a kis létszámú ortodoxok és a feltörekvő lubavicsiak, akik az ún. rendszerváltás idején jöttek az Egyesült Államokból. Keresztény részről pedig a Hit Gyülekezete, mely köztudottan rosszul áll oda-vissza nemcsak a három nagy keresztény egyházzal, hanem az ún. kisegyházak jelentős részével, akiket helyesebb lenne persze „kis létszámúaknak” hívni. Amíg nem ismerjük keresztény részről a zsidóság elmúlt kétezeréves történetét és az összkereszténységét, addig érdembeli kereszténység nem lesz. Sokszor halljuk, tapasztaljuk nagy és kis keresztény egyházakban, hogy a másik ilyen meg olyan, mi bezzeg mások vagyunk, ti. az igazak. Ezt én egyértelműen így szoktam megfogalmazni: nem lehet abból megélni, hogy a másik rossz. A másik valószínűleg tökéletlen a maga módján, de az én feladatom az, hogy pozitívumot mutassak fel. Katolikusként rá kell mutatni arra például, hogy Kapisztrán Szent János magyarországi működése előtt inkvizítorként vadállati kegyetlenséggel végeztetett ki zsidó gyerekeket, és most a magyar haderő védőszentje, ha nem is éppen ezért.

 

MISSZIÓ

Az újszövetségi misszósparancs a kétezer éves kereszténység sarokköve. Volt zsidómisszió a hellenisztikus korban, melynek két iránya volt, a palesztinai és a diaszpórai. Ez utóbbit fogadta el a betérők létminimumaként az 50-ben megtartott jeruzsálemi tanácskozás, mely nem volt más, mint az ún. noéi törvények betartása, melynek egyik kifejtése a római levél elején van. Ti. a pogány a Tóra ismeretének híján magától rájön a helyes élet útjára. A II. Vatikáni zsinat magáévá tette a 20. század legnagyobb katolikus teológusának, Karl Rahnernek megfogalmazását az anonim kereszténységről. Mindaz, aki a maga által belátott igazat követi, az üdvözül. Tehát aki formálisan nem hisz Jézus Krisztusban, de a maga által belátott igazat követi, az üdvözül, akár hívő, akár nem, akár így vagy úgy hívő. A zsidóság az elmúlt 2000 év alatt sokat szenvedett a kereszténységtől, végül a holocaust ezt betetőzte. Elegük van a térítésből. Tudomásul kell venni, hogy nem lehet erőszakoskodni. Ha egy faluban egyetlen egy zsidó van, és erre példa van Magyarországon, akkor arra rávetik magukat a keresztények megtéríteni. Ők maguk ugyan nem élnek keresztényként és tömegével élnek mellettük nem hívők, mégis a zsidó kell nekik. Felvethető a kérdés, lehet-e egyáltalán téríteni? Ha egy szót sem szólok, akkor is információt bocsátok ki. Nem az a probléma, hogy közölhetem-e meggyőződésemet, hanem az, hogy hogyan? Ha a másik nem kér belőle, akkor békén kell hagyni. A meggyőződést az adhatja át, aki azt meg is valósította. A meggyőződés átadása nemcsak verbálisan történhet, hanem millió más módon. Az ószövetség arról beszél, ha a pogányok megtérnek, akkor jön el az Úr napja, a végidő. Pál ennek fordítottját hozta: ha a zsidók megtérnek kereszténynek, akkor valósul meg Isten terve. A templomi prédikációk arról szólnak, hogy a kereszténységen, így a katolikus egyházon a pokol kapui nem vesznek erőt. Arról is ír az Újszövetség, hogy amikor eljön az Úr, vajon talál-e hitet a földön? A zsidó vallási szemléletnek szintén egyik sarkköve, hogy évezredek óta fennáll a zsidóság, míg más népek eltűntek. Mind a keresztény, mind a zsidóság utána nézhetne egy-két távol-keleti kultúrának is.

 

SZEXUALITÁS

Azért, mert az egyik kultúrkör valamit elvet, attól a másik még csinálhatja, de nem biztos, hogy az jó is. A zsidóság számára a cölibátus illetve általában az aszketizmus vallásetikailag helytelen valami. Cölibátusra volt és van példa a zsidóságban, ti. az aki egész életét a Tórának szenteli, ez azonban kivételes eseteket jelent. A kereszténységben, jelenleg a katolicizmusban ezzel szemben ez egy tökéletesebb életformát jelent a családosnál. Pál közelinek várta Jézus második eljövetelét, ezért javasolta az adott életformák „befagyasztását”. A katolikus egyház egyes papjai a történelem folyamán és napjainkban is, így hazánkban is, mindig felmutattak kapcsolatokat a másik nemmel, előfordul a homoszexualitás és elvétve a pedofília is. Ezen szexuális kihágások fölött a teljes katolikus világegyházban, így Magyarországon is szemet hunytak az illetékes püspökök, legfeljebb másik plébániára helyezték át az érintettet, ha már nagy volt a botrány. Magyarországon ez jelenleg is így van, egyes esetekben elmozdulás történt, de általában csak külső társadalmi nyomásra. Magyarországon a latin szertartású egyház úgy beszél a cölibátusról, mintha nem is volna hazánkban görög katolikus egyház, ahol nincs paphiány, és normális papok vannak. A Vatikán az Egyesült Államokban létrejött görög katolikus egyházban, melyben nősültek a papok, ezt betiltotta. Miközben a pedofília megszégyenítette a katolikus világegyházat, hazánkban módjában van, hogy például egy közismert pedofil pap megfenyegeti püspökét, és ügyében semmi nem történik, bár tudnak róla további felettesei is. A nős diakonátus intézménye végre elindult Magyarországon, de főállású diakónusként nem tudják alkalmazni, mert nincs rá pénz és talán félnek attól is sokan, hogy helyből jobb és intelligensebb, mint az adott plébános. – Rendkívül fontos kérdéskör még a családtervezésben a „nem természetes családtervezés” problémája, így pl. a különböző fogamzásgátlók használata.

 

EGYHÁZ

Gyermekkorunktól tudjuk hittanból, hogy a Biblia természettudományos és történeti téren tartalmazhat tévedéseket, de dogmatikai és morális vonatkozásban nem. Dogmatikánk adott korban fogalmazódik meg, adott kor filozófiai stb. terminológiájával. A katolikus egyház vallja, hogy van dogmafejlődés, illetve a hitelvek újra és újra új megfogalmazásra szorulnak. Számomra felmerül például egy történelmietlen kérdés: ha Jézus ma születne és nem lenne kortársa Alexandriai Philo, aki a logosz-tant kidolgozta a zsidóságban, talán a János evangélium elejére se kerülne egy Logosz himnusz, és lehet, hogy napjainkban nem szentháromságtani viták töltenék ki a teológiai platformot, hanem esetleg más dogmatikai kérdések vetődnének fel posztmodern szemmel. Kérdés, hogy ha Pál az életformákat nem hozza függőségbe Krisztus második eljövetelének közeli várásával, ami nem következett be, akkor is így alakult volna a cölibátus kérdésköre? Napjaink egyik jellegzetességeként emlegetik az ún. „felbukkanó gyülekezeteket”, az itt-ott megjelenő vagy éppen eltűnő karizmatikus, kisközösségi mozgalmakat, csoportokat. Más volt ez történelmileg a katolikus egyházban és a protestantizmusban. A katolikus blokkban millió szerzetesrend van, egyik sarus, a másik sarutlan karmelita, mert szerintük különböző a lelkiségük, irányultságuk. A görög katolikus egyházban csak egy szerzetesrend van, a baziliták. Ugyanígy a kisközösségi és karizmatikus mozgalmak is jól elférnek a katolikus ernyő alatt, míg a protestánsok osztódnak. Ha két lelkész nem fér meg egymás mellett, lehet, hogy az út az lesz, hogy egyik kiírja az ajtóra, hogy „Korai eső gyülekezet”, a másik pedig egy másik ajtóra, hogy „Késői eső gyülekezet” és szent a béke. Mindenki másképp csinálja… A magyarországi katolikus egyházban van egy kis liturgikus káosz. A II. Vatikáni zsinat engedélyezte a nemzeti nyelvet az istentiszteleteken a latin helyett és szembemiséző oltárokat alakítottak ki. Ezt kötelezőnek értette a papság, mert úgy hirdették ki. XVI. Benedek pedig elmondta – összebékítendő a konzervatívokat és a haladókat –, hogy ez nem volt kötelező, és aki akarja, csinálhatja tridenti módon. Erre sok katolikus pap, plébános egyszerűen, a hívek megkérdezése nélkül visszafordította az oltárt, latinul misézik, és lányok se ministrálhatnak.

 

ÖKUMENÉ – DIALÓGUS

A 19. század végének gazdasági, kulturális felfutását látványosan fejezte le az I. világháború, a magyarországi Tanácsköztársaság, a numerus clausus és a három zsidótörvény, végül mintegy 600 000 magyar zsidó mártír, akik közül 100 000 megkeresztelt zsidó lehetett. Ezt a Rákosi-éra, 1956, a Kádár-rezsim és az ún. rendszerváltásnak máig tartó társadalmi kínjai csak fokozzák. Lehet-e Magyarországon ökumenikus világról beszélni? Igen is, meg nem is. Nem elsődleges kérdése ez az egyházaknak. A nagy létszámúak el vannak magukkal, a kicsik barátságosabbak. Azt szoktam mondani, hogy a vallásközi párbeszéd előszobája a keresztény-keresztény kapcsolatrendszer. A vallásközi párbeszéd, a dialógus jelenleg olyan Magyarországon, mint amikor úgy építünk házat, hogy tetőt rakunk, holott még a ház alapja sincs készen. Van azonban egyre több helyes egyéni, közösségi kezdeményezés. Ennek elindító és máig egyetlen permanens motorja a Keresztény-Zsidó Társaság, mely érdemben nem kap támogatást, ti. nem végrehajtó szerve egyik egyháznak, hitfelekezetnek, kormánynak vagy a felsoroltak aktuális ellenzékének.

A messiáshívő zsidók mozgalma néhány évtizede kezdődött és erősödik a világban, így Izraelben is, ahol érdemben akadályozzák őket állami és ultraordodox részről. A keresztény nagy egyházak nem foglakoznak velük. A probléma fordított, mint kétezer évvel ezelőtt: a zsidó zsidó akar maradni, és egyszerűen hinni Jézus Krisztusban, és nem venni fel a nyugati, másik kultúrkört. Magyarországon hosszú évek óta él és működik a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség, mely szokásrendszerében zsidó elemeket tartalmaz – sábbát ünnep, púrim, hanukká etc. Megjegyezzük, hogy napjainkban zsidó részéről egyáltalán nem lelkesednek a zsidó ünnepek keresztény átvételéért, ugyanakkor tudatában vannak sok keresztény ünnep egykori zsidó eredetének.

A vallásközi párbeszéd egyébként XVI. Benedek szerint egyik legfontosabb kérdésünk, és különösen az iszlám térhódítása miatt vált jelentőssé. Az ismerethiány minden oldalról a másik felé óriási, az alapvető gimnáziumi fokról nem is beszélve. Néhány éve felhívták az illetékesek a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz templom plébánosát, hogy szeretnének Avilai Nagy Szent Terézzel beszélni. A plébános közölte, hogy meghalt, ti. 1582-ben, de ezt nem tette hozzá. Az illetékes szolgáltató cég ekkor így szólt: Akkor kérem a férjét! Avilai Nagy Szent Teréz kármelita nővér volt. A telefonbeszélgetés pedig tovább folytatódott. Ami pedig az iszlámmal való párbeszédet illeti, arra legjobb, ha meghallgatjuk Blau és Grün beszélgetését. Grün állandóan héberül idézte a Szentírást. Blau gyanút fogott: Mondja, olvasta maga egyáltalán a Bibliát? – Mire Grün így válaszolt: Korántsem…

 

A POLITIKA

Az ember poliszban élő politikus lény. Igazából mindennek vannak közösségi vonatkozásai. Az itt lévő posztmodern kérdéskör, hogy Európában az ún. kulturális, vallási gyökereket mennyire szabad kiiktatni, vagy éppen előtérbe hozni, még sokáig nem lesz egyértelmű. Kell-e, lehet-e kereszt az osztály falán? A kereszténység története folyamán, főleg a középkorban, megpróbált uralkodni az állam felett. Mindig beszélt a keresztfán kínszenvedett Jézusról, hogy a zsidók bezzeg evilági messiást vártak, de nem így lett! Eközben dávidi, evilági messiásként élte az egyház a világát. Jelenleg az iszlám van ott, ahol a kereszténység a középkorban volt, több mint félszáz iszlám állam van a világban, és sokfelé elindult az iszlamizáció. Európában joggal félnek, hogy egyszerűen a népszaporodás miatt nemsokára az iszlám politikai hatalomhoz is fog jutni. A kereszténység a nyugati világban szekuralizált államokban él. Az iszlám országokban úgy látszik, hogy sok helyen halálra van ítélve a vallási kisebbség, elsődlegesen a kereszténység. Az iszlámban a vallás, a politika, az életforma egyetlen egész, a kereszténységben nem. Ha a kereszténység sürgősen nem tisztázza az evilághoz fűződő álláspontját, eltűnhet. Ütőképes álláspont kell.

Jelenleg Magyarországon több katolikus püspök 100-100 millió forintokat ajánlott fel a szegény magyar állam adóságának csökkentésére. Ez egy agyrém. Ilyen még nem volt. Ehhez fogható ötlet talán az, amikor a lubavicsi közösség korcsolyapályát csinált az Óbudai zsinagógában a gyerekeknek 2010 telén. Ilyen se volt még egy templomban a világtörténelem során. Ha ezt a pénzt a magyar hajléktalanoknak adják, azt helyesnek tartjuk. Ha azonban arról értesülünk, hogy x magyarországi püspök kijelentette, hogy örül, hogy nincs több papja – dacára a kétségbeejtő paphiánynak –, mert nem tudná őket eltartani, akkor mit mondjunk? Pedig végre lehetne hajtani a püspöki kar által néhány éve elfogadott indítványt a hívek hozzájárulásáról, és akkor egyszeriben talpra állhatna a magyar katolikus egyház, és még a nős diakónusokat is alkalmazni tudnák. Nem oldják meg azonban, ahogy az ügynökkérdést sem. Háttérben a rendszerváltás óta ott állnak a kormányok, és védik az illetékes egyháziakat vagy problémaköröket nemzetbiztonsági érdekből. Több hazai püspökség meglehetősen kaotikus pénzügyi ügyvitelt tudhat magáénak, és azt hiszik, hogy ezt folytathatják. A Szentszék felszentelte az általa is ismert ügynököket püspöknek. II. János Pál kihagyta látogatásából a magyarokat Romániában. Ez van. Ilyen a posztmodern. Gödöllőn a kormány Keresztény-Zsidó-Iszlám Európa-Uniós konferenciát tartott. Szükség volt rá, és jó hogy volt. A Keresztény-Zsidó Társaság, mely évek óta Zsidó-Keresztény-Iszlám Vallástudományi Szabadegyetemet működtet, százezer forintot kapott 2011-ben. Ez csak arra elég, hogy az iszlámmal szemben biztosan veszítsen Magyarország.

A posztmodernről nem tudni, hogy pontosan micsoda. A zsidó vallásfilozófia az ókorban nem volt rendszer, pluralista volt Bibliája és teológiája egyaránt, ma is az, és ilyen a kereszténységé is. Nem a sokszínűség a baj, hanem a káosz és a skizoid magatartás: tudom, hogy mi a jó, de automatikusan az ellenkezőjét teszem.

SZÉCSI JÓZSEF