Megjelent az Egyházfórum 2009/5-6. számában
Kamarás új könyve érdekes és tartalmas, mint az előzők. A szerző P. Bourdieu és M. Weber kutatásaiban szereplő összefüggésrendszer különböző változataira hivatkozik. Ezekre támaszkodva,számára egy „izgalmas kérdés, hogy vajon hogyan helyezhető el ebben az összefüggésrendszerben a vallásosság”. Összeveti a vallásosság értelmezését egyrészt a bourdieu-i igénnyel, választásokkal, ízléssel és szokásokkal, másrészt a weberi társadalmi rendszerekkel, osztályokkal és rétegekkel. Különleges figyelmet igényelnek a szerző bizonyos kérdésfeltevései, mint például: „milyen mértékig hat a vallásosság az életstílusra és persze fordítva?” Szerinte, „e kérdések mögött ott bujkál az a kérdés is, hogy mennyiben vallási természetűek az értékmegragadás aktusai, és vallási természetű-e az, hogy az ember hozza létre az ’értékek rendjét’?”.
Mint szokásos, Kamarás gondosan kifejti felmérésének minta összetételét, a különböző számba vett vallások fogalmi tárát, az adatfelvételt és adatfeldolgozást. A Bevezetés után a három fejezet foglalkozik a következőkkel: az első a vallásosság jellegével, a második az életstílussal, az ízléssel és az értékrenddel, a harmadik pedig a művészet szerepével, fogadtatásával és befogadásával. Mindezeket a témákat a különböző „egyházias és felekezeti, szektás és kultikus vallási” beállítódású egyénekre vonatkoztatja. Az eredmények megtestesülnek a sokrétű és gazdag együtthatók halmazában. A szerző az együtthatókat okozati, illetve függvényes összefüggésként értelmezi, önkényesen választott összefüggőségek között pedig gyakoriságokat sorol fel. Ezeket valónak fogadja el, miután statisztikailag valószínűek, viszont az elemzésének tudományelméleti megalapozása hosszabb és kimerítőbb lehetett volna.
Amikor egy kutató harmadik személyben magyaráz egy jelenséget, akkor nem veszi észre a feltételezéseinek szükségszerű végtelen sorát. Ha viszont egy jelenséget első személyben szólít meg, keresve az összefüggés tényezőit, akkor már weberi „választott összefüggésekről” van szó, olyan összefüggésekről, amelyek lehetővé teszik a magyarázatot, vagy hozzájárulnak ahhoz. A második személyben való munka a Másikkal megengedi a vitát és a kritikát. A harmadik személy megteremti a szükséges nyelvezetet. Az első személy intézményesíti az alanyiságot. A második személy lehetővé teszi a beszédet.
Tulajdonképpen könnyen belátható, hogy a tudás egyik vagy másik módja nem tesz mást, mint hogy – adott előfeltételek között – választ ad bizonyos kérdésekre. Kamarás sok kérdést tesz fel a Bevezetőben, de aránylag kevésre ad választ. Sokan tudományosnak fogadják el a leírást mint módszert, ami az érzékelhetőre és az észlelésre korlátozódik. Vagyis a láthatóra, a hallhatóra stb., azok számszerűsítésére és esetlegesen azok együtthatói számaira, de feltételezi a magyarázat és az értelmezés nélküli megfigyelést. Vajon elegendő-e mindez, ha tudományos igazságra törekszünk?
Magyarázni nem jelent mást, mint egy adott kérdésre válaszolni: hogyan vagy miként van, működik vagy lehetséges valami, tehát a dolgokat megalapozni, vagyis a valóság és a dolgok összetettségét egyszerű és világos összefüggések formájában kifejezni. Ezek az összefüggések bizonyíthatók és/vagy kísérlettel bizonyíthatóak, sőt egy adott, bizonyított helyzetből kikövetkezhető egy másik helyzet. Érteni a következőt jelenti: válaszolni azokra a kérdésekre, hogy miért van, működik vagy lehetséges valami, tehát értelmezni a valóságot és a dolgokat, megfejteni a valóság és a dolgok jelentését, megtalálni értelmüket, és felfogni ésszerűségüket. Ugyanakkor nehéz valamit magyarázni, ha nem értjük egy bizonyos mértékig, és viszont: nehéz megérteni valamit, ha nem magyarázom meg egy bizonyos mértékig. A magyarázó összefüggések megértése csak értelmező összefüggése segítségével történhetik, és fordítva.
Véleményem szerint a sok-sok érdekfeszítő adat alapján az utolsó fejezetében: az Összegezésben, Kamarás többet és kimerítőben magyarázhatna és értelmezhetne. Gazdag adatgyűjteménye alapján képes lett volna rá. Pedig úgy tűnik, igen közel áll hozzá, de mintha valami visszatartaná. Megemlítem még két másodrendű kifogásomat is. Nem hinném, hogy szektásoknak minősített mozgalmak örülnének az e néven való osztályozásuknak. Azon kívül, miért fontos egyedül „a nők vallási-egyházi szerepének megítélése”, anélkül hogy Kamarás rákérdezne a férfiak vallási-egyházi szerepére?
Az olvasó biztos megértette, hogy ebben a munkában egy igen fontos „kutatási jelentés”-ről van szó, amit feltétlenül el kell olvasnia és megvitatnia, amin érdemes elgondolkoznia, és amiről beszélnie kell, ahol csak lehet, különösen az egyházakban és vallásos mozgalmakban.
Loisir Kiadó, Budapest, 2009.
BÁRDOS-FÉLTORONYI MIKLÓS