Megjelent az Egyházfórum 2013/1. számában
A Luther Kiadó karácsonyra megjelentette Kamarás István: Karácsonyi angyal című, alcímével kisebbeknek és nagyobbaknak ajánlott karácsonyi meséit.
A tizenhárom mese, mintha új csatornára kapcsoltunk volna az esti híradóhoz, megannyi meglepő és elbűvölő riportban, tarka, mesés csodafüzérrel váltja apróra, hozza a közelünkbe Isten földre szállásának nagy csodáját.
A könyv csodavilágában a bibliai szereplők otthonos természetességgel teszik „a forgatókönyv szerinti” dolgukat az emberek közt. A betlehemi csillag mindenhol felragyog, ahol csak megtestesül az Istengyermek. Mostanában leginkább kis, ismeretlen helyeken, nagyon szegények között, például olyan kis faluban, ahol már csak cigányok laknak. Mária is lehet cigány, nagyon fiatalka is, akkor szorgalmasan tanulja az istenanyaságot. A háromkirályok elindulnak a csillag után, és ha megérkeznek, ajándékoznak. A drága sátraikat is a hajléktalanoknak. Ha úgy adódik, a tevéikre rakják és szállítják a szentcsaládot a rendőrségről a Mátyás térre. Ha a plázából távolítják el őket, akkor az állatkertbe, övéik közé. Az ingyenes belépést kihasználva ilyenkor sok ott a nagycsaládos és hasonló szegény. Lehetnek maguk is szegények, mert rossz évük volt, akkor József gondoskodik, megeteti a tevéiket, és ő ad nekik ajándékot. Még „súg” is, hogy énekes, verses próbálkozásukkal eleget tehessenek ajándékozhatnékjuknak . Térnek-időnek ezen a szinten nincs jelentősége. József több száz évvel ezelőtt Santa Fében (Új-Mexikó) is gondoskodott, központi támasz nélkül álló csigalépcsőt ácsolt a Loretto-nővérek kérésére. Máriának szánta karácsonyi ajándékul, azóta is csodájára járnak a turisták.
A csillag a mai háromkirályokat is elvezeti a karácsonyi csodához. A szép szokáshoz ragaszkodó valódi királyokat (pontosan felsorolva mind a huszonnyolcat, az emíreket, szultánokat és uralkodó hercegeket is beleértve) protokoll úton Legalsószentbenedekre, amikor ott születik meg Isten Igéje, Hajléktalan Gyula ágyában. Az arra vállalkozó nagyságokat idegenforgalmi szervezéssel Betlehembe. A gerillák és robbantások veszélye miatt a túlbiztosítás ellenére kaland is ez a luxusutazás. Majd minden mesében ott vannak a pásztorok is. Betlehemben a pásztor álruhás őrző-védők és a valódi palesztin pásztorok. A barlangistállóban terroristának ismert, egymással is harcoló csoportosulások képviselői adják át pásztortól várható ajándékaikat, szép békességben. Az is lehet, hogy ők a háromkirályok, nehéz átlátni az ottani helyzetet.
A pásztorok mégis a hajléktalanok betlehemesében a legfontosabbak. Ebben a szerepben ismertek magukra, ezért tartották meg maguknak. A többi, mint egy iskolai fordított nap, vagy inkább valamiféle társadalmi igazságszolgáltatás. Őket oktatja a bölcs főrabbi, nekik játszanak a hírességek és hatalmasságok. Azok, akiket a legfőbb méltóságnak tartanak: a köztársasági elnök, a miniszterelnök és az ellenzék vezére. (Nem lehet nem rájuk ismerni.) Az maga a csoda, hogy el is jöttek, és pár percre ki is bírták egymás jelenlétét! Szépen zajlott minden Heródes megjelenéséig, akkor azonban a pásztorsereg olyan heves támadásba lendült a kis Jézus védelmében, hogy valóságos tömegverekedés lett belőle. Heródest, Imre atya szegény főministránsát, a mentőnek kellett elvinnie. – Majd minden mese állít elénk ilyen, többfélképpen értelmezhető jelenetet.
A földieknek nehéz feladat, legtöbbször nagy megrázkódtatás a váratlan találkozás a mennybeliekkel. A író varázslatos szemléletessége és áldott rossz mája groteszk jelenetekkel és gonoszkodóan kaján meglátásokkal gondoskodik róla, hogy világunkra és magunkra ismerjünk a könyvben.
A rendőrök begyűjtenek egy hajléktalan párt csecsemővel, aztán vidékről jött csordapásztorokat és három tevén érkezett kaftános-turbános idegent a főkapitányság udvarára. Akkor már csillag ragyog felette, ráadásul ötágú, hamarosan angyalok röpködését is jelentik. A főkapitánynak ezt a helyzetet kellene megoldania. Tanácsért fordul a főrabbihoz, egy református, egy evangélikus és egy katolikus püspökhöz. A könyv leghumorosabb része a kínlódás, mert nem tudja értelmezni a hallott, számára idegen fogalmakat. Amikor aztán az aranyparolis főangyal átveszi a parancsnokságot, lassan megért annyit, hogy maga is pásztorként, felszabadultan sodródhat a tömeggel a szent család nyomában, karácsonyi éneket énekelve.
A bosszúságok, esendőségek megoldódnak derűs megértéssel. A mennybéli mentő is késve érkezik, hála Isten, akkor már felesleges, de jót lehet játszani a tolókocsival. A félreértéseken lehet segíteni. Megmagyarázni, hogy a demokraták is imádkoznak, csak ők megszavazzák a közös imát.
Az igazi baj a világunkat átjáró gyűlölködés, kirekesztés és nyomában a sok szenvedés. Már az állatkerti tevék sem fogadják be messziről jött társaikat, mert azok nem tudnak magyarul. Van gyötrő szegénység és vannak Heródesek. A hajléktalanok félszeműen, süketen és félkegyelműen a nyomor és a kiszolgáltatottság nyomait hordozzák. Nem sietnek haza, mert nincs hova, a „nálunk” számukra csak régi emlék.
Az angyalok oldanak meg mindent. Mindig itt vannak körülöttünk, segítenek, akár hiszünk bennük, akár nem. Előfordul, hogy gyakorlatlan, balesetes aprócska, de még kopaszon is szép, máskor látszatra lakást felfordító ebadták, de mennybéli igazolvány bizonyítja angyalságukat. Ha pedig megjelennek az Úr dicsőségének fényében, a motorizált gárdisták is elszégyellik magukat. Még a nagynyugati nagyokosok is letudják valahogy a bibliai minta szerinti feladatukat, pedig már éppen készültek megfutamodni előle. Körükben lefoszlik minden nagyképűség, státuszért elvárt tekintély. A dicsőítés és a békesség áradó boldogságában csak örülni és énekelni lehet. A nagymamáktól hallott, az emlékezetünk mélyéből előbányászott karácsonyi énekeket, ismert és ismeretlen nyelveken, mint itt, majd minden mese végén.
Az angyalok a gyerekekre különösen vigyáznak, talán ezért is könnyebb nekik ráérezni a karácsonyra. A karácsonyra vásárolt pontyból nem lett vacsora, mert a család minden gyereke az ő életét kérte ajándékba. Az Erzsébet hídról dobták vissza a Dunába, ezért most ott is szól a karácsonyi örömének, a halak közegében halgatagul, egy l-lel.Ez már igazán játék, mint a kacsacsőrű emlős története. Ez a sehová sem sorolható csodalény emlős is, tojást is tojik. Példáján talán egy kicsit jobban meg lehet közelíteni a nagyobb csodát, az Isten is, ember is Megváltót. Még inkább műveskedés, barkácsolás a Karácsonyi maradék mese, amelyben az író, mint egy lomtárból, összeszedi mindazt és mindenkit, amit és akit eddig nem szerepeltetett a karácsonyi meséiben. Ami azt illeti, a „három zsákos ember, egy kacsa, egy csizmás kandúr, egy böhöm nagy mézsmatulok meg egy kisharang” igazán nem bibliai szereplő. A végén azért csak sikerül összeszerkeszteni őket.
Kamarás István életművében az Ipiapi atya levelei (1992) című művében találkozhattunk először ezzel az életérzéssel. Ipiapi atya messzire szakadt hazánkfia, aki fűszoknyás híveit otthagyta és azért jött haza, hogy a rendszerváltás lehetőségét kihasználva itthon evangelizáljon. A végletekig szabad az Istentől rábízott feladatok vállalására, szabad minden előítélettől, szabad önnön fontosságának tudatától és annak minden velejárójától. Ebből ered a bátorsága, az egyszerűsége, közvetlensége, leleményessége. A „civilizált” viszonyoktól eleve elszokva csetlik-botlik, de a belső békességét sosem veszíti el. Hamarosan meg is találja a helyét az akkori nagy szervezkedések és újrakezdések ellenére is magukra hagyatottak mellett. Történetében lehetetlen az álmok, a lehetőségek és a valóság elhatárolása, sokan mégis valóságos személynek gondolták.
Ipiapi atya OSD, az Ordo Joculatorum Dei, Isten bohócai Rendjének tagja. Talán jobb, ha sok jelentésű joculatort le sem fordítjuk. Jelenthet mindenféle a balgát, a középkori Istenért „bolond” szentektől a falu bolondjáig és a megmondós udvari bolondokig, a középkori lemorzsolódott egyetemista, pimaszul csúfolódó goliárdokat, de Bajazzót és fehérre meszelt arcú bohóc társait meg a gyógyító bohócdoktorokat is. Bármelyiket nézzük, felszabadultság, újra törekvő eredetiség jellemző rájuk, könnyeket nyelve is vigyorra húzzák a szájukat, és egy kis távolságot tartanak kortársaik tömegétől.
Most már tudjuk, a szerző Ipiapi atya reinkarnációjának tekinti magát, a rend az ő alapítása. A többértelműség, a játékosság, a képzelet és a valóság sajátos összejátszása a későbbi szépirodalmi művére is jellemző. A világ egyre nagyobb darabját láthatjuk ezekben, sok oldalról megközelítve, sajátos OJD-s szemüvegen keresztül. Ezek sorába tartozik a Karácsonyi angyal is. Változatos helyszínek, sok és sokféle szereplő. Csupa túlzás és csupa egyszerűsítés. Minden fejezetnek jó a vége. Mese. A menny és föld, a vágyak és a valóság szívszorító távolságát tehetetlenségünkben talán nem is tudnánk másként elviselni, mint egy kicsit mesés, egy kicsit tudathasadásos „mégis” reménnyel. (A kis zsebkönyv egy délutáni pihenésben kiolvasható.) Különben családi vállalkozás, a szöveg üzenetét hitelesen közvetítő illusztrációk az unoka, Kamarás Milán rajzai.
MATAVOVSZKY TIBORNÉ