Megjelent az Egyházfórum 2007/1. számában
„Íme Ruth!, és akik nem értenék az olvasást, azokat emlékeztetni kívánja, hogy az isteni kinyilatkoztatás gyakran jelenik meg másféle formában, a radikális másság elfogadásában, egy idegen elismerésében – amit első pillanatban még megtagadnánk, elutasítandónak tartanánk. Ez semmi esetre sem a különbözőségre vagy a prozelitizmusra való buzdítás, hanem felszólítás, hogy mérlegeljük, hátha a másik léte többletet hoz. Ez Ruth igazi szerepe – kívülről érkezőként, idegenként, közösségből kizártként” – olvashatjuk J. Kristeva, Fremde sind wir uns selbst c. művének egy idézetét Jutta Hausmann könyvében.
Ruth könyve az emberiség nagy kérdéseivel foglalkozik, s az emberi lélek oly mélységeit mutatja meg az olvasónak, amilyennel csak a világirodalom legnagyobb műveiben találkozhatunk.
Úgy gondolom, hogy szeretünk sémákban, sablonokban gondolkodni, előtérbe helyezünk dogmákat, mindenütt törvényszerűségekre törekszünk, de újból és újból rá kell döbbennünk, hogy vannak ennél sokkal összetettebb dolgok, s életünk e komplexitásból áll, korunk hirtelen változásai törik szét gondosan felépített mikrovilágunkat.
Jutta Hausmann rámutat arra a határtalan lehetőségre, amit Ruth könyve rejt a mai olvasók számára. Bemutatja, hogy Ruth alakjában rálelhetünk a multikulturális együttélés lehetőségeinek és határainak egy megoldására, vagy éppen a megőrzött identitás modelljére. Személye az új kezdet esélyét adja korunk posztmodern félelmei között vergődő emberének.
Témák és formák játéka, gondolatok ütköztetése tárul fel a szemlélődő olvasó előtt.
Kikerülhetetlen probléma viszont, mely mellett nem lehet említetlenül elmenni, hogy a kitűnő német nyelvű eredeti szöveget ismerve, sajnos azt kell látni, hogy a magyar fordítás hibás, gyakran magyartalan, mely a következő kiadásban remélhetően javításra kerül.
A szerző könyvében látható, hogy ez a mesterien szerkesztett elbeszélés szereplőivel, térbeli és időbeli játékával hozzájárul ahhoz, hogy azonosulni lehessen mind a szereplőkkel, mind pedig a felmerülő problémákkal. Nem engedi, hogy az olvasó akárcsak egy pillanatra is kikerülhessen a vonzásából.
A bibliai könyv mélyebb megértését s ezen értelmezési aspektusok sokszínűségét segíti elő Jutta Hausmann kitűnő elemzése, melyet a témában járatos szakember és az érdeklődő laikus is egyaránt élvezettel olvashat.
A nyelvi kialakulás, a szereplők bemutatása, a beszélő nevek jelentősége, a párbeszédek és kulcskifejezések értelmezése, mind-mind izgalmas értelmezési aspektusokat villantanak fel. A szerző rámutat, hogy a párbeszédek milyen fontos eszközei a szereplők bemutatásának. Látható ez abból a tényből is, hogy Ruth könyvének 85 verséből 55 dialógusként hangzik el.
A többször előforduló női szereplős beszélgetések (Naomi menyeivel; Naomi Ruthtal; Naomi a betlehemi asszonyokkal; betlehemi asszonyok Naomival) figyelmeztetnek, hogy a könyv mennyire a nőkre fókuszál. Különös, hogy Naomi csak nőkkel beszél, míg Ruth egyfajta közvetítő szerepet tölt be anyósa és Boáz között, összekapcsolva a férfi és a női perspektívákat.
Persze a bibliai könyv megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a kulcskifejezések vizsgálata (pl. ben, sifhah, sub, halah, laqat, sahab, heszed, acab). Sajnálatos, hogy a magyar kiadás transzkripciója rendkívül következetlen volt. A felsorolt példákból is látható, hogy a héber szavak eredeti olvasatát lehetetlen visszakövetkeztetni.
Jutta Hausmann könyvében rámutat, hogy a szöveg egy fiktív időben zajlik, s a szereplők is tipizált személyek.
„Azt, hogy az elbeszélteknek általánosságban van jelentőségük, nem pedig pusztán személyes relevanciájuk van az érintettek számára, világosan kiderül a záró genealógiából, amely Dávidra utal, illetve a vének áldásából a 4,11-ben, amely párhuzamot von Ruth és – Leán és Ráhelen keresztül – az ősanyák vonala közt, ezáltal őt is annak alappillérévé téve” – olvashatjuk a szerző megállapítását.
Ruth az ősanyákkal kerül indirekt kapcsolatba. A 4,11-ben elhangzó áldás – „az ÚR tegye olyanná Ruthtot, mint Ráhelt és Leát” – ezt még inkább megerősíti. A két asszony történetének folytatásaként jelenik meg Ruth, s ez őt visszafordíthatatlanul Izrael történetének részévé teszi. Jutta Hausmann szerint a könyv végén található genealógia túlmutat a Ruth történeten, s úgy tűnik, az egész elbeszélés Óbéd születésére, Dávid nagyapjára összpontosít. Különös, hogy a nők által dominált szöveghez egy, csak férfiakból álló nemzetségsor kapcsolódik, mintha a női perspektíva és a férfiközpontú szemléletmód ismét szembe kerülnének egymással.
Mindezen megközelítésekből női szerzőségre is gondolhat az olvasó. Bár Ruth könyvének szerzője a férfiak szempontjait előtérbe helyezte, de mindezt egy női szemléletmódon keresztül mutatja be. A szerzőség mellett kérdéses a keletkezési idő meghatározása is, s bár a legtöbb kutató a fogság utáni időhöz kapcsolja a könyv létrejöttét, a pontos időmeghatározás lehetetlennek tűnik.
Ruth könyve a kánon részévé vált, s mind a keresztény, mind pedig a zsidó hagyományban különleges szerepet tölt be.
A keresztény tradícióban ott szerepel Jézus genealógiájába beépítve a megnevezett asszonyok között, de jelentőségét az egyházatyáknál is látni lehet.
A IV. századi szír Efrém a Boáz lábaihoz fekvő Ruthról a Messiás előrevetítőjeként beszél, mivel magvából az élet adója születik.
A zsidó hagyomány a keresztény tradíciónál is nagyobbra értékeli Ruth személyét, hisz ünnepi tekercse lett a Savuot (Hetek) ünnepének, mely eredetileg aratási ünnep volt.
Kikerülhetetlen a mű szépirodalomra gyakorolt hatása.
Nem Auerbach volt az első, aki Mimézis-könyvében rámutatott Homérosz és a Biblia nyelvi és stiláris különbözőségére, mint világszemléleti különbözőséget is kifejező törvényszerűségre.
Hadd idézzük Chateaubriand-t, aki Ruth könyvének egyik retorikailag megragadó részletéről vetette föl: Hogyan fejezte volna ki ugyanazt a homéroszi stílus? Íme: „Ruth pedig mondta: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahova te mégy, oda megyek, s ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem” (Ruth 1,16-17).
„Kíséreljük meg e verset homéroszi nyelven visszaadni”, mondja a francia író, és az alábbi példával szemlélteti: „A szép Ruth felel a bölcs, a népek által istennő gyanánt tisztelt Noéminak: Ne szegülj ellene annak, amit nekem az Istenség sugalmazott; én az igazságot mondom neked, úgy, miként azt az istenek tudnom adták, minden tettetés nélkül. El vagyok határozva téged követni. Melletted maradok, akár a dárdavetésben ügyes moábiták földjén telepedjél meg, akár visszatérj az olajfákban gazdag Júda földjére. Veled együtt fogok vendégszeretetet kérni a népektől, kik tisztelik a könyörgőket. Hamvaink egy urnába fognak összevegyülni, és szüntelenül kedves áldozatokat fogunk nyújtani azon Istennek, ki téged oltalmába vesz, szólott, és mint a földmívesek, ha erős szelek lanyha esőt hoznak nyugat felől, kikészítik a búza- és árpamagot, és kákából művészien font kosarakban előhozzák, mert tudják, hogy e meleg zápor megpuhítja a göröngyöt és alkalmassá teszi a földet a Ceres drága ajándékainak befogadására, így Ruth szavai is, mint valamely termékenyítő eső, meglágyítják Noémi szívét.” (A kereszténység szelleme – Le Génie du Christianisme, V. 4. Paris, 1802 – II. kötet, Budapest, 1876, Gubicza István fordítása).
Victor Hugo a „Booz endormi” (Az alvó Boáz) c. versében Boázra koncentrál, s Ruthtot csak néhány helyen említi meg. A költemény négy része más-más témára összpontosít:
Elcsigázta a nap, Boáz lefeküdött.
Szérűjén szüntelen, estig munkálva fáradt,
aztán szokott helyén vetett magának ágyat,
s aludt, rakott búzás, telt vékái között.
Bár gazdag, s mezein néki ért búza, árpa,
mégis jóra hajolt ez aggastyán szíve,
malmainak vizét sár nem mocskolta be,
nem rejtett ördögöt kohótüze lángja.
Szakálla színezüst áprilisi patak.
Kévéje sose volt gyűlölködő, se fösvény,
látván egy-egy szegény tallózgatót a földjén,
– Hullassatok kalászt szándékkal – szólt az agg.
Bizton haladt Boáz, nem csábította rossz út,
ruhája hófehér becsület s tiszta len;
s mert a szegény felé tárultak szüntelen,
búzászsákjai úgy buzogtak, mint közös kút.
És jó gazda Boáz, rokoni szíve hű,
nagylelkű, bőkezű, habár takarni is tud,
s asszonyszem követi, inkább, mint bármely ifjút,
mert szép a fiatal, de a vén nagyszerű.
Az agg, ki visszatér forrásához az árnak,
örök napokhoz ér, s elhágy futó napot;
az ifjú emberek szemében láng ragyog,
ámde a vén szeme világossággal árad.
(Részlet a versből, Nemes Nagy Ágnes fordítása)
Másképp kezeli a témát a hitleri időket túlélő Nelly Sachs, aki költeményében a Soahval és következményeivel foglalkozik. Újabb aspektust mutat Paul Celan költeménye, aki „Egyiptom” c. versében összeköti Ruth egyéni sorsát az egész nép sorsával.
Megkerülhetetlen kulturális kérdés Ruth könyvének szerepe a képzőművészetben, hisz mind a zsidó tradícióban, mind pedig a keresztény ábrázolásokban fontos szerepet töltött be.
Jutta Hausmann rendkívül finom érzékkel állítja az olvasó elé azokat a képzőművészeti alkotásokat, melyek még mélyebbé tehetik a bibliai könyv értelmét, még több aspektusát villantva fel azon megközelítési lehetőségeknek, melyek ott rejlenek e könyvben.
Megemlítésre kerül a XII. századi askenáz tradíció szerinti zsidó illusztráció Machsorból, mely az emberi alakokat állati fejjel ábrázolja, vagy Rembrandt tollrajza „Boáz és Ruth” címmel. S a könyvet egy nagyon különös festmény zárja, Anni Seifert alkotása: „Ruth, a jövőbeni anya az idegenből” címmel. „Együtt hordozza magában ez a kép a megütköztetőt, a provokálót – ami sajátja a Ruth elbeszélésnek –, de a bátorítót, életre hívót, jövőt kitárót is” – írja a szerző.
Ezt a nagyon komplex, sokszínű képet varázsolta az olvasó elé Jutta Hausmann kitűnő szakmai hozzáértéssel, a legújabb tudományos eredmények bemutatásával, s mérhetetlen empátiával, mely Ruth könyvének és szereplőinek megismertetését segítették. Számos olyan elemre lelhetett az olvasó, mely napjainkban rendkívül aktuális: akár a migráció, a kultúrák közötti kapcsolat, vagy a társadalmi nemek közti kapcsolat terén.
„A szerző és a könyv hősének ezen találkozása sorsszerű. Hiszen Ruth csodaszép története is nemzeteket és hiteket köt össze, a moábitáktól Izraelig. Jutta Hausmann hasonlót tesz a magyar evangélikus egyház budapesti fakultásán immár számos éve.” – írja Benyik György.
Kréné. Ókori források – Ókortörténeti tanulmányok 6, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2006.
Szabó Julianna