Megjelent a Egyházfórum 2012/1. számban
HÁROM TAIZÉI FÜZET
Három húsvéttal kapcsolatos elmélkedést tett közzé egy kis kötetben a Bencés Kiadó. Az elsőben a kereszt és feltámadás közötti kapcsolatról olvashatunk, a második a kereszt megszabadító erejéről értekezik, míg a harmadik néhány tanú húsvéti lelki visszhangját tartalmazza.
„A kereszt két arca” Krisztus halálának és a feltámadásának összetartozását hangsúlyozza. A húsvéti misztérium két – egy sötét és egy fényes – arcáról van szó. A kereszt mindenekelőtt a kudarc, sőt „a zsidók szemében az isteni elvetés jele” (13). Továbbmenve azonban a kereszt a hóhérok győzelmét és „a jó tehetetlenségét bizonyítja világunkban” (14). Jézus is így olvasta a szent történeteket, amelyekben a nép vezetői megölték Isten küldötteit. A sötét arcon is a legsötétebb vonás azonban, hogy a „keresztre vele!” a kinyilatkoztatás nevében történik: „Nekünk törvényünk van, és e törvény szerint meg kell halnia” (Jn 19,7). Létezik-e nagyobb perverzió, mint amikor a hatalomittas vallásos ember az Isten szavával igazolja saját gaztetteit? Az új kezdet, a fényes arc csak a halál utáni harmadik nap érkezik. Ha azonban Isten itt megmutatkozik, akkor ott volt a halálban is. Vagyis a kereszthalál nem csak kudarc, hanem visszatekintve „a végsőkig vitt szolidaritás aktusa” is (26.) Isten nem a „magasból” menti meg az emberiséget, hanem azáltal, hogy a legvégsőkig magára veszi az emberi természetet.
Jóval nehezebb és kevésbé meggyőző erejű a második elmélkedés, a „Krisztus keresztje megszabadított bennünket?”. A szerző a kérdés megválaszolásának négy akadályát sorolja fel: a szabadulás, a bűn, az igazság és a „Jézus minden embert képvisel” egyébként helyes kijelentéseknek téves értelmezését. Ez utóbbit azonban aligha sikerül kielégítő módon tisztáznia. Az olyan okfejtések, minthogy Jézus „a mi helyünket foglalja el” Isten előtt, de úgy, hogy „nem veszi el tőlünk, éppen ellenkezőleg: helyet készít nekünk” (49-50) tetszetőnek és dialektikusnak tűnhetnek, de nem visznek közelebb a lényeg megértéséhez. Végül arra a kérdésre sem kapunk kielégítő választ – bár jó néhány megfontolandó gondolatot igen –, hogy mit is jelent: Krisztus kereszthalála hozott szabadulást nekünk.
A „Húsvét hangjai” olyan személyek vélt töprengéseit tartalmazza, akik valamilyen módon részesei voltak Jézus meghurcolásának és/vagy föltámadásának. Olvashatjuk egyebek között a Leprás Simon (akinek házában a bűnbánó asszony drága olajt kent Jézus fejére), Júdás, Jakab, Arimateai József, Pilátus, a jobb lator és Mária tűnődéseit. Példaként álljon itt néhány sor a keresztre feszítést felügyelő százados gondolataiból. „Micsoda lecke! Mindent elviselt, megmutatta, milyen messzire mehet a rossz. Nem csoda, ha ezek után bárki kiábrándul az emberiségből! De ő ott maradt, egyedül ő nem menekült el. Nem törődött a szenvedéssel, nem átkozott meg senkit. Azt gondoltuk, hogy a mi kényszerünk tartja itt őt, pedig mindvégig ő őrzött minket, s mindannyiunkért imádkozott… Senkit nem fog utolérni a bosszúja, de bocsánata mindünket körülölel” (87).
Fordította: Somorjai Gabi, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2011.
WILDMANN JÁNOS