Megjelent az Egyházfórum 2008/1-2. számában
Az Egyházak Világtanácsa (EVT) 2005. márciusában tette közzé AGAPÉ (Alternative Globalization Addressing Peoples and Earth = Alternatív globalizáció a népekért és a földért) c. 60 oldalas dokumentumát. Írásomban röviden szeretném összefoglalni e dokumentum jelentőségét és mondanivalóját.
Az agapé görög szó, jelentése szeretet, az ember szeretete.[2] A dokumentum címe egyrészt erre utal, magában hordozva mindazokat a teológiai konnotációkat, amelyet az Újszövetségben sok helyen előforduló agapé szó tartalmaz. Az angol nyelvű előszó külön hangsúlyozza, hogy Isten bőséges kegyelmének és szeretetének kifejezésére választották az agapé szót, jelezve ezzel azt a teológiai és spirituális alapot, amelynek szellemében elkészítették az írást. Másrészt a dokumentum címében mozaikszóként szerepel az AGAPE, amely az angol nyelvű cím kezdőbetűiből áll össze: Alternative Globalization Addressing Peoples and Earth. Az írást közgazdászok és teológusok közös munkacsoportja készítette el, 2005 márciusában, azzal a céllal, hogy a 2006-ban, Porto Allegre-ben, megrendezett EVT nagygyűlés előkészítő dokumentuma legyen.
AZ AGAPE FŐBB TÉMÁI
A dokumentum elkészítését az a tapasztalat ösztönözte, hogy az EVT 1998. évi harare-i nagygyűlése óta az egyenlőtlenség egyre inkább extrém mérteket ölt. A szegénység és a nyomor elfogadhatatlan méretűvé válik, miközben a gazdagság kevesek kezében hatalmas vagyonként halmozódik fel. Ezért szólította meg dokumentumával az egyházakat az EVT, hogy tegyenek azért, hogy az evangélium igazságosságra való felszólítása konkrét tettekben is megnyilvánulhasson. Arra a kérdésre keresik a választ, hogy az egyházak milyen módon tudnak reagálni azokra a kihívásokra, amelyek a gazdasági globalizációban gyökereznek. Az előszó világosan megfogalmazza a dokumentum célkitűzését, vagyis, „hogy ösztönözni kívánja az egyházakat és a szélesebb ökumenikus mozgalmat arra, hogy napjaink globális problémáival érdemben foglalkozzanak, és határozottan fellépjenek a világban tűrhetetlen méreteket öltő szegénység ellen”.
A szerzők világosan felvázolják az AGAPE folyamatot, amely 1998-ban, a harare-i nagygyűléssel vette kezdetét. Ennek fő kérdése az volt: „Hogyan éljük meg keresztény hitünket a globalizáció kontextusában?” Ezt az alkalmat számos ökumenikus konferencia, gyűlés, megbeszélés és konzultáció követte. Fontos feladat, hogy ne csak a neoliberális gazdasági rendszer kritikája hangozzon el, hanem konkrét tettek szülessenek az agapé jegyében az igazságos gazdaság megteremtése érdekében.
A gazdasági egyenlőtlenség, a szegénység és a gazdagság felfoghatatlan méreteket ölt napjainkban. Ezt alá lehet támasztani számadatokkal, statisztikákkal, de egyszerű és közvetlen módon saját tapasztalatainkkal is, bármely országában élünk a világnak. Az uralkodó neoliberális elképzelés szerint a makroszintű gazdasági növekedés csökkenteni fogja a szegénységet. Azonban temérdek bizonyíték mutatja, hogy ez nem történik meg automatikusan. A gazdasági növekedés nem elégséges feltétele a szegénység megszüntetésének. A szegénység valódi gyökere az igazságosság hiánya.[3]
A dokumentum bemutatja a neoliberális gazdasági rendszer elméleti feltevéseit és gyakorlati működését, szembeállítva azt az élet szolgálatában álló gazdasággal (economy of life). Bemutatja a kétféle gondolkodásmód különbségét, és megfogalmazza a neoliberális nézetek globális szinten működő hatását: „Lényegét tekintve a neoliberalizmus a kormányokat erőtlenné teszi, így azok egyre kevésbé tudják a közjavakat és közszolgáltatásokat biztosítani. (…) Következésképpen a neoliberalizmus az állam jóléti szerepét megszünteti.”[4] Hangsúlyozza azt is, hogy a gazdaság nem cél, bármennyire is ezt sugallja jó néhány gazdasági intézkedés, hanem eszköz, amely akkor működik jól, ha az élet és az ember méltóságának szolgálatában áll.
A dokumentum konkrét cselekvési irányokat fogalmaz meg mind általánosan, mind pedig működő példák bemutatásával. Ilyen pl. a Remény Szigete program, vagy egy bolíviai város (Cochabamba) sikeres küzdelme a vízhálózat megtörtént privatizációjának visszafordítására, és a vízdíjak normalizálására. A cselekvést azért tartják különösen fontosnak, hogy ne csupán nyilatkozatok, dokumentumok és elvi állásfoglalások szintjén szülessenek eredmények, hanem a valóságban is. „Az a küldetésünk, hogy megváltoztassuk az életet magunk körül, és megoldást találjunk az emberek szükségleteire, különösen is a szenvedők, az elnyomottak és a kirekesztettek esetében. Amikor ezt tesszük, Krisztust hirdetjük.”[5] Az egyháznak fontos feladata van, amikor az igazságtalan struktúrák helyett a Biblia jövőképét hirdeti: „Az egyház arra hivatott, hogy ne idomuljon hozzá az igazságtalanság struktúráihoz, hanem hogy az új teremtés hírnöke legyen. A Biblia jövőképe a világba kiáltja az isteni újjáteremtés meghirdetését, és ez pedig bizonnyal azt jelenti, hogy itt és most az egyháznak az alternatívák közösségének kell lennie: alternatív víziók, alternatív helyek, alternatív spiritualitás és alternatív gazdasági elképzelések és gyakorlatok közösségének.”[6]
A kereskedelem témájában a dokumentum Ámosz prófétát idézi, amikor ő a csaló kereskedőket ítéli el, akik kisebb vékával, nagyobb súlyokkal és hamis mérleggel csalnak, a szegényeken és nincsteleneken meggazdagszanak, a hulladék gabonát eladják (Ámosz 8,5-6). Ámosz ítélete és intése a csaló kereskedők felett ma is aktuális. Tisztességes kereskedelmet kell felépíteni, amely a javaknak és szolgáltatásoknak erkölcsileg vállalható, fenntartható és igazságos termelését, cseréjét és fogyasztását szolgálja. Bírálják a Kereskedelmi Világszervezet működési gyakorlatát, és konkrét példákat mutatnak be az igazságtalan kereskedelmi szabályozások sikeres megváltoztatására. Az egyik ilyen példa a Via Campesina, amely először helyi problémák nyomán parasztmozgalomként indult, majd nemzetközi hálózat részévé vált.
A pénzügyekről szóló fejezet élesen kritizálja a nemzetközi pénzintézetek működését és sürgeti a nemzetközi pénzügyi rendszer átalakítását. Erre nézve konkrét szempontokat fogalmaz meg. Meghatározza azokat az irányelveket is, amelyek az etikus befektetések szempontjából fontosak. Továbbá itt is olvashatunk konkrét példákat (Zambia, Argentína, Malaizia) arra nézve, hogy milyen sikeres pénzügyi stratégiákat valósítottak meg azok az országok, amelyeknek volt bátorságuk nem követni a Világbank és a Valutaalap tanácsait.
A dokumentum a szegénységet és a gazdagságot végig úgy szemléli, mint ami ugyanazon éremnek a két oldala. Vagyis a vagyonfelhalmozás és profitmaximalizálás csak úgy jöhet létre, hogy a tőkével és hatalommal bírók embereket, népeket, országokat, a természetet kizsákmányolják és kihasználják. Reményre ad okot, hogy nem csupán egyházi körökben, teológusok vagy gazdaságetikusok körében, jelenik meg az efféle vélekedés, hanem legutóbb pl. Horst Köhler német államfő, nyilatkozott élesen a témában. Köhler javaslata, hogy Németországban maximálják a menedzserfizetéseket, mivel a hatalmas egyenlőtlenségek veszélyeztetik a társadalmi békét. Véleménye szerint tarthatatlan, hogy menedzserek milliókat tesznek zsebre fizetésként, majd távozásukkor – akár jól, akár rosszul végezték a munkájukat – további tíz vagy százmilliókat visznek magukkal, ugyanakkor ezrek válnak munkanélkülivé, és családok mehetnek tönkre rosszul végzett menedzsment munkájuk következtében.[7]
A dokumentum megfogalmazza azt a követelményt, hogy „a nemzeti kormányoknak fel kell hagyni azzal a neoliberális szemlélettel, amely a gazdagok és a multinacionális vállalatok számára csökkentett adókat ír elő. Az adócsökkentés célja, hogy ideális környezetet biztosítson a befektetések és a szabad kereskedelem számára, ez pedig korlátozza az ország állami bevételeinek összegét a társadalmi fejlődés megvalósítására. Továbbá az a gazdasági környezet nevezhető tisztességesnek, amely nem a tőkeerős óriásokat és multinacionális vállalatokat támogatja, amelyek e támogatások nélkül is boldogulnának – némileg alacsonyabb profittal –, hanem amely a kis és közepes nemzeti vállalkozásokat részesíti előnyben. Vagy legalábbis nem hozza őket versenyhátrányba az óriáscégeknek adott kedvezményekkel. Egy tisztességes és igazságos adórendszerbe beletartoznak az ökológiai igazságosságot és a vagyoni különbségek csökkentését előmozdító adók[8], mint pl. a szén-dioxid kibocsátás adója.”[9] Az ökológiai szemlélet a teljes dokumentumot áthatja. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a gazdaság és a környezet – ökonómia és ökológia – egymástól elválaszthatatlan.
Az utolsó fejezet az agapé folyamat mérföldköveinek tekinthető konferenciákat, gyűléseket, konzultációkat tekinti át vázlatosan, az elért eredményekkel együtt. Ezek közül most csupán egyet szeretnék kiemelni, a 2001-ben megtartott budapesti konferenciát. Itt fogalmazták meg többek között azt a kulcsfontosságú, provokatív kérdést, hogy „vajon lesz-e bátorságuk az egyházaknak hitük alapján szembeszállni a profitorientált életmód ‘értékeivel’, vagy visszavonulnak a ‘magán’ szférába? Ez a kérdés az, amelyre egyházainknak választ kell adniuk, vagy pedig elvesztik a lelküket.”[10] Nem közömbös tehát, hogy az egyházak hogyan viszonyulnak a „szabad” verseny, a szolidaritás hiánya, valamint a szegénység – gazdagság, túltermelés – túlfogyasztás kérdéseihez.
AZ AGAPE FOLYAMAT JELENLEGI EREDMÉNYEI
Nemzetközi szinten az Egyházak Világtanácsa tovább viszi az AGAPÉ folyamatot, amely a harare-i nagygyűléssel indult, nagyszabású további találkozókkal folytatódott, és amelynek jelentős, de nem utolsó állomása volt 2006-ban Porto Allegre. A vitaanyagnak és a Porto Allegre-i nagygyűlés háttéranyagának szánt AGAPE dokumentumot azóta is használják, különböző nemzeti nyelvekre lefordítják, az EVT tagegyházakban megvitatják és továbbgondolják.
A folyamat egyik legfrissebb nagyszabású eseménye 2007 novemberében a tanzániai Dar es Salaam-ban történt, ahol 50 fős találkozót szerveztek fiatalok, aktivisták, teológusok és egyházi vezetők részvételével Szegénység, gazdagság és ökológia összekapcsolódása[11] címmel. Ez a találkozó volt az első az öt tervezett kontinens méretű találkozóból, amelyet a következő hat évben fognak megszervezni. E kontinens-találkozók mindegyike az AGAPE folyamatot viszi tovább a helyi cselekvési lehetőségek irányába. A tanzániai találkozó egyik legfontosabb célkitűzése ennek értelmében az volt, hogy az AGAPE folyamat részeként ökumenikus stratégiákat és cselekvési terveket dolgozzanak ki az afrikai kontinensen jelenlevő, egymásba szövődő problémák kezelésére: szegénység, túláradó gazdagság és környezeti pusztítás. A záródokumentum döntő felismerésnek nevezi, hogy e három tényező szorosan összefügg egymással.
Megállapítják, hogy az 500 éven át tartó kolonizáció és rabszolga-kereskedelem következtében a kontinenst kizsákmányolták; az északi országok ennek következtében lettek gazdag országokká. Ma a nemzetközi pénzintézetek és a multinacionális vállalatok az afrikai elittel együttműködve a kizsákmányolást más eszközökkel folytatják. A neoliberális gazdasági modell és a profitmaximálási célok az élet minden területét veszélyeztetik. Ezért az afrikai országok emlékeztetik az északi országokat a kizsákmányolásra, és elutasítják a neoliberális gazdasági elveket és gyakorlatot. Követelik az afrikai közösségek függetlenségét a döntéshozásban, valamint figyelmeztetnek arra, hogy Északnak mennyire nagy tartozása van Dél irányába gazdasági, társadalmi és természetvédelmi téren. A konferencia részvevői kidolgozták e téma teológiai alapját, valamint megfogalmazták azokat a lehetőségeket, amelyek a remény csírái.
A cselekvés szintjén elkötelezték magukat arra, hogy
– életigenlő teológiát folytatnak, vagyis az élet küzdelmeit és a teológiát nem választják szét egymástól;
– erősítik az egyházak és a társadalmi mozgalmak kapcsolatát a szegénység megszüntetésére, a környezet védelmére és a neoliberális gazdasági globalizáció alternatíváinak kidolgozására;
– elősegítik a nemek közötti igazságosságot;
– bűnbánatra hívják az északi egyházakat az afrikai holocaust felett, amely 10 millió afrikait pusztított el;
– az északi egyházakat pénzügyi forrásaik és befektetéseik felülvizsgálatára szólítják fel, hogy vizsgálják meg, milyen kihatással vannak ezek a szegénységre, és etikailag vállalhatóak-e?
Az AGAPE Magyarországon
Fontosnak tartom, hogy a dokumentum magyar nyelvű megjelenése után annak tartalmát a magyarországi történelmi egyházakban is megvitassák, továbbgondolják. Olyan anyagról van szó, amelyet alapos körültekintéssel, átgondoltan állítottak össze, és alkalmas arra, hogy a benne összefoglalt, globális problémákból kiindulva a helyi szintű megoldások és lehetőségek megkeresésére ösztönözzön.
GÖMBÖCZ ELVIRA[12]
[1] A teljes dokumentum hamarosan magyar nyelven is megjelenik a szerző fordításában.
[2] Az Újszövetség szava a szeretetre. Az ógörögben két másik szó volt használatos: a barátok közötti szeretetre a philia, a szerelmesek közötti szeretetre, szerelemre pedig az erosz.
[3] Vö. Rogate Mshana, Understanding the Links Between Wealth and Poverty, Lutheran World Information 2007/8, 7. old.
[4] AGAPE, 10. old.
[5] AGAPE, 13. old.
[6] AGAPE, 33. old.
[7] Forrás: MR 1, 2007. december 4, 180 perc című műsor. Zentai Péter berlini tudósító, híradása.
[8] Például az élőmunka túladóztatásának elkerülésével és a vagyon megadóztatásának megfelelően kidolgozott rendszerével.
[9] AGAPÉ, 30. old.
[10] AGAPÉ, 42. old.
[11] Linking poverty, wealth and ecology. A konferenciával kapcsolatos valamennyi információ megtalálható az EVT honlapján: http://www.oikoumene.org
[12] Az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktorandusza