James P. Carse: Véges és végtelen játszmák. Az élet, mint játék és lehetőség – egy vízió

James P. Carse
Véges és végtelen játszmák
Az élet, mint játék és lehetőség – egy vízió
Egyházfórum Alapítvány, 2021, ISBN 978-963-8156-45-7¹

 

Lectori Salutem
Gondolatok a magyar fordításról

 

A rendszerváltoztatás előtt a könyvkiadóknál szokásban volt, hogy valaki az elkészült magyar szöveget összevetette az eredetivel, nem elsősorban minőségbiztosítás végett, inkább elővigyázatosságból: így könnyebben lehetett cenzúrázni. Ez a szokás – mármint az eredeti és a magyar változat összehasonlítása – 1990 után visszaszorult, s ezért nagy örömmel töltött el, amikor Scharle Péter ragaszkodott ahhoz, hogy a Carse-könyv esetében ez megtörténjen: számára igen fontos volt, hogy jó minőségű szöveg kerüljön a magyar olvasók kezébe. Aztán kiderült, hogy ez az összevetés életem egyik legnehezebb feladata: nem mindegy ugyanis, hogy mit tartunk jó minőségű szövegnek.

A szerző elhunyt, s örökösei ragaszkodtak ahhoz, hogy a szövegen semmiféle módosítást nem lehet végrehajtani, se magyarázó betoldás, se lábjegyzet, se fordítói elő- vagy utószó nem kerülhet bele: maradjon minden úgy, mint az eredeti amerikai angolban. Ami nyilvánvalóan képtelenség, a két nyelv, a két kultúra közötti különbség óriási, s végül ennek figyelembe vételére engedélyt is kaptak a fordítók. Azok a fordítók, akik nem külső megbízásból, hanem belső indíttatásból fogtak neki a mű magyarra ültetésének, s így nem kellett igazodniuk a megbízó kívánságaihoz: eggyel kevesebb kötél kötözte őket gúzsba, ám a vállalt munka így is roppant nehéznek bizonyult.

Először is, a könyv besorolása nem egyszerű, én leginkább tudományos esszének mondanám, ami azzal a kellemetlen következménnyel jár, hogy egyszerre érvényesek rá a mű- és a szakfordítás kívánalmai: a szöveg legyen szép, gördülékeny, könnyen olvasható, az olvasó lehetőleg észre se vegye, hogy nem magyarul írták, de ugyanakkor teljesen pontosan adja vissza a szerző mondandóját, híven őrizze meg stílusát, használja következetesen szakkifejezéseit, ne hagyja ki szójátékait, építse be vendégszövegeit és intertextuális utalásait, és a szöveg gondolati íve, logikai láncolata ne törjön meg sehol, megbicsaklás nélkül, egyenesen vigyen el a konklúzióig. Ilyen az elvárt eszményi fordítás.

A megvalósult fordításban – hosszas megbeszélések után – végül kompromisszumokat kellett kötni, s a fordítók döntése alapján ez mindig a szépség rovására történt: elsődleges volt a mondanivaló közlése, a fogalompárok felállítása és körbejárása, s ha közben megdöccen a szöveg, akkor ez az ára annak, hogy az angolul nem vagy nem elég jól tudó olvasó is hozzáférhessen Carse gondolatmenetéhez, ami ennek a vállalkozásnak a kiinduló pontja és fő mozgatórugója volt mindvégig.

Az ilyen megközelítés nehézséget okoz a műfordítónak, aki többnyire a magyar nyelvi-kulturális normákhoz igazítja az eredeti szöveget: tulajdonképpen elolvassa, értelmezi, majd megírja magyarul, s lektorként is erre hajlik. Itt azonban erről szó sem lehetett, pedig Carse szövege angolul sokszor játékos és könnyed, amit a veretes magyar mondatok nem mindig adnak vissza. Cserébe híven leképezik azt az ösvényt, amelyen végigjárva az eleinte esetleg berzenkedő olvasó a könyvet becsukva egészen biztosan gondolkodóba esik addigi vélekedéséről egyik-másik társadalmi konstrukciónk kapcsán. S ennél többet szerintem maga Carse sem kívánna…

 

Budapest, 2021. április 11.

Sohár Anikó

 

A fordítók ajánlása

 

Az elmúlt év őszén elhunyt vallástörténész és filozófus, James P. Carse a New York University professor emeritusa volt. Tudományos teljesítményei mellett szépirodalmi műveit (versek, elbeszélések mellett egy regény) is elismertség övezi. Kurzusaival az egyetemek világában népszerű, a közmédiában is keresett, díjakkal elismert előadóként Carse elhárított minden olyan kísérletet, amely hollétét fürkészte az istenhitek és az ateizmusok világai között húzódó gyepün. Gondolatmeneteiben tárgyilagosan elemezte, és minuciózusan megkülönböztette a hit (belief) és a vallás (religion) fogalmát. Mintha tudományterületén, elvárható semlegességre törekedve, isleges lett volna: magáról azt állította, hogy vallásos, ha ez a szó az emberi létezés kiismerhetetlensége iránti, szűnni nem akaró érdeklődést jelenti. Utolsó művében, egy felsőoktatási környezetbe helyezett talányos történetben fejezte ki aggodalmát a nyugati civilizáció általa legnemesebbnek tekintett alkotása, az egyetemi szellemiség önsorsrontó hanyatlása miatt.

* * *

 

A Véges és végtelen játszmák megjelenése, 1986 óta megosztja az életviteli, társadalmi modellek iránt érdeklődő olvasók sokaságát. Első látásra nincs kockázata a figyelemnek. A kötet karcsú, jól tagolt, hat fejezetében 101 szakasz sorszámmal ellátva könnyíti meg a „hol is tartottam benne, amikor félre tettem” kérdés megválaszolását. Az első mondat felébreszti a kíváncsiságot, a következő oldalakon bevezetett, egyszerűnek tűnő fogalmak könnyű olvashatóságot ígérnek. A gyanútlan olvasó arra számít, hogy saját életének kérdéseiben eligazító megállapítások is következnek. Ehhez a reményhez képest csalódások fogják érni, mert a könyv nehéz olvasmány.

• A szóhasználat következetes, de a szerző gyakran árnyalja a köznyelvben domináns, értelmező szótárakban visszaigazolt jelentéstartalmakat. Saját gondolatmenetébe rendszeresen illeszt be egy-egy kifejezést úgy, hogy annak jelentését csak rekurzív módon, használata közben teszi egyértelművé. Ez a szövegezésmód megviseli a tárgyalt témakör paradigmáit ismerő és elfogadó, iskolázott olvasókat. Figyelni kell. Amikor vitathatónak tűnik egy-egy állítás, azzal a kérdéssel kell szembesülni, hogy a szerzői fogalomértelmezés elfogadása esetén lehet-e értelmes olvasata. Általában az derül ki, hogy igen.

• A gondolatmenet a szekuláris tudományok (irodalom, természettudományok, filozófia, politológia) medrében halad. Carse nagy (néha szinte meglepő) önuralommal kerüli el transzcendens, szakrális fogalmakkal tárgyalható kérdések felvetését. Más műveiből tudható, hogy ez a szűkítő feldolgozás tudatos. A hiány leginkább azokat az olvasókat zavarhatja, akikben az elemzések és következtetések spirituális rezonanciát is keltenek, a tárgyalásmódot emiatt elfogultnak, alkalmasint veszélyesnek, sőt károsnak találják.

• Carse nem a tudomások tartományának bővítésére törekszik, hanem a meglévő ismeretek körében mutat ki olyan összefüggéseket, amelyekről az olvasó tudhatott, de nem talált fontosnak. Az elemzésekben előforduló szaktudományos hivatkozások vagy utalások a múlt század nyolcvanas éveiben elért színvonalhoz kötődnek. Negyedfél évtizeddel később akad köztük olyan, amelyet elavultnak találhat az olvasó. Különösen a média szerepének bővülése és a digitális technikák térhódítása miatt tűnhetnek egyes megállapítások idejét múltnak, vagy okafogyottnak. Tény azonban, hogy Carse – bár erre lehetett ideje és módja – nem írt Finite and Infinite Games 2.0 változatot.

• Félreértések (és félreértelmezések) forrása lehet a játék és a játszma különféle tudományterületeken különböző értelmezésekkel használt fogalma. A játékelmélet (mint a racionális döntéshozók között kialakuló stratégiai műveletek matematikai modellezésének tana) a társadalomtudományok, a logika, a rendszerelmélet körében kap aktualizált alkalmazást. Carse nem igazodik egyikhez sem, saját értelmezést ad és abban következetes. Az olvasó mérlegelheti, hogy az általa ismert, szemügyre vett élethelyzetekben és alkalmazott játékelméletekben mit tekint játszmának, és ellenőrizheti, hogy ezekben a Carse-modell értelmezése és összefüggéseinek ismerete hasznos-e.

• Az alcím (A vision of life as play and possibility) hangsúlyozottan hívja fel a figyelmet arra, hogy a könyv tárgya gondolkodási modell és arra épülő életviteli mintázat. Carse egy olyan életfelfogás tartalmát és kereteit fejti ki, amelyben az alanyok, események, cselekvési lehetőségek és folyamatok az általa választott kulcsfogalom (game, játszma) használatával leírhatók. Nem állítja azt, hogy az egyén és a társadalom életében minden eseménysor, cselekvési minta és folyamat játszma.

A magyar fordítás elkészítése három évtizeden át lehetőségként akadt el más tennivalók bozótjában, de az ezredforduló után mind gyakrabban mutatkozott indokoltnak. A játék, a játszma, a játszmázás – szabatos vagy metaforikus fogalomként – szélesedő területeken váltak hétköznapivá, és a különféle játékelméleti értelmezések körében egyre természetesebbnek, egyre használhatóbbnak tűnt Carse változata. Az informális diskurzusokban tapasztalt érdeklődés jelezte, hogy a könyv nem számíthat nagy érdeklődésre (absztrakciós szintje, intellektuális tartalmának kanonizálatlansága miatt magyar nyelvű olvasóközönsége talán három jegyű számmal megadható), viszont még ebben a körben sem elegendő az angol szöveg (és a francia, német, svéd, orosz, vietnami, kínai … fordítások) elérhetősége.

Az említett tennivalók átrendeződése és a kis példányszámban is jogtiszta kiadás elérhetővé válása mellett egy sajátos kíváncsiság tette végül is vonzóvá a munka elvégzését. Vajon egy szekuláris ismeretekbe ágyazott vízió, ha nincs közvetlen ellentmondásban transzcendenciával és spiritualitással, kiegészíthető-e ezek iránt nyitott elgondolásokkal? Az említett diskurzusok egyik következtetése az volt, hogy talán – és ha igen, akkor – a modell kiterjeszthető a már ismert létező, szekuláris (közgazdasági, felsőoktatási, kutatáselméleti) alkalmazások körén túlra.

A Carse-modell kiterjeszthetőségéhez fűzött várakozások megalapozottságát ellenőrizni tudják a kötet olvasói. Három vonatkozás, rezonancia említésével érzékeltetjük, hogy ez a lehetőség miért jelentett a fordítói munka elvégzésére késztető, folyamatos ösztönzést.

• Carse véges játékosai olyan játszmákba lépnek be szabadon, amelyekben a győztes jutalma titulus, befolyás és jószág. Ezek a célok (megszokottabb elnevezéssel dicsőség, hatalom, ország) a jézusi tanításban éppenséggel ellenjavalltak.

• A szekuláris, humán értékek iránt elkötelezett világképhez igazodó fejtegetések követése közben tudomásunk lehet arról a gazdag teológiai szakirodalomról, amely szerint Isten nagy, örökkévaló és ilyeténképpen talán egyszersmind végtelen mennyei játékos, aki az embert is bátorítja a játékra.

• Az evangéliumi tanítás keresztény értelmezés szerint szabadságot ad az embernek élete alakításában és döntéshelyzeteiben. Ez a gondolat összhangban lenni látszik a Carse által hangsúlyozott igazi szabadsággal, amely a végtelen játék eredője és egyben jutalma.

Olybá tűnik, hogy a véges és végtelen játszmák jelentéstartalma transzcendencia iránti fogékonyság nélkül is átgondolható, és istenhit nélkül is adhatja fejét bárki végtelen játszmára (a sajátjára, hiszen Carse szerint abból csak egy van). Talán annak sincs azonban akadálya, hogy az átgondoló személyes hittel és spirituális érzékenységgel latolgassa mindazt, ami tudható.

Budapest, Montgomery, 1998-2021

Scharle Péter, Gibson Scharle Mónika