Megjelent a Egyházfórum 2012/1. számban
Azt mondhatjuk, hogy a tetszetős kivitelű kis könyv „harcos” írás Dawkins és Sagan stílusában csak ellenkező előjellel. A szerző matematikus, a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem professzora, és a könyv tanúsága szerint igen nagy tájékozottsággal rendelkezik a tudományok legújabb eredményeiről, elsősorban a fizikában, de más tudományágakban is.
Sajnos azonban szinte mindennel és mindenkivel vitatkozik. Az első fejezetben azokkal, akik az ősrobbanást nem fogadják el, a másodikban és harmadikban a kvantumelmélet értelmezésével és a negyedik fejezet Gödel-tételét tárgyaló kitérője után az ötödik fejezetben a darwinizmussal. Végül a hatodik fejezetben „leköti magát” a világegyetem nagyon is vitatott antropikus felfogása mellett.
A probléma nem az, hogy vitatkozik, hogy más véleményen van akár a tudósok nagy többségének vagy összességének véleményével szemben, hanem a szempontja. Ez pedig kimondottan vagy kimondatlanul az, hogy a szóban forgó tudományos eredmény, felfogás ellenkezik így vagy úgy a vallásos hittel. Ez pedig azt jelenti, hogy „idegen” szempontot visz a tudományos vitába, és ez akkor sem engedhető meg, ha a „másik oldalon” is így járnak el.
II. János Pál pápa világosan leszögezte: „Az Egyház … elismeri és követeli a tudományos kutatás és művészi alkotás szabadságát és autonómiáját… A kultúrának szüksége van az igazi szabadságra, még a vallásos hittel szemben is. …Ezért amikor az ész és a hit látszólag szembekerül egymással, akkor minden bizonnyal vagy a kulturális tevékenység vagy a hitből táplálkozó reflexió túllépte a saját illetékességi körét, nem vette figyelembe saját módszere követelményeit.”
Egyébként hasonló megállapítást találunk a II. Vatikáni Zsinat határozatai között is. Világosan kell látnunk, hogy a tudomány és vallás más, egymást nem helyettesítő létsíkban mozog. A vallásos hit nem a tudományos eredményeken alapul, de az utóbbi nem is cáfolhatja az előbbit már csak azért sem, mert a tudomány eredményei nem abszolútak és véglegesek. Különösen akkor nem szabad ezt elfelejteni, ha a „harcos ateizmus” indokolatlanul a tudományra hivatkozik.
A recenzens szerint a szerző nagy tudása és jó szándéka ellenére bizonyos értelemben célt tévesztett. Erre vonatkozólag Kókay József geológus fogalmaz nagyon világosan: „Tévedés, …hogy a természettudományok által feltárt adatokat, felállított elméleteket a vallásos hit segítségével lehet megrostálni. Ez ugyanolyan tévedés, mint az ellenkezője, mikor természettudományokra hivatkozva akarnak hitbeli kérdések között eligazodni.”
Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a hit és hitetlenség kérdésében, különösen, ha egyes emberekről, tudósokról van szó, nagy tapintattal, valódi humanista beállítottsággal, az emberi személyiség iránti tisztelettel szabad közeledni. A gúny és irónia akkor sem hasznos és megengedhető, ha a „hitetlenség bajnokai” gyakran élnek vele. Sajnos a könyvben nem hiányoznak az ilyenek. „A reveláció, hogy az Univerzum nagyon valószínűen az időben behatárolt – akár tetszik Laplace-nak és Condorcet-nak, akár nem – továbbra is égő csalánkiütést okoz lelketekben, tisztelt kollégák.” Vagy: „Ehhez nem kell különösebb kommentárt fűznünk arról, vajon ki az extravagánsabb, az anyatermészet vagy netán Dawkins úr.”
A könyvben különben találunk még egy Utószót „Ész kontra értelem, avagy Platon kontra Arisztotelész” címmel, egy Bibliográfiát, egy Glosszáriumot a könyvben előforduló legfontosabb fogalmakkal és egy összeállítást a könyvben szereplő tudósok néhány szavas életrajzával. Az előszót Jean-Robert Armagathe, az École Practique des Hautes Études professzora írta.
Jacques Vauthier: Levél a tudósokhoz, akik Isten babérjaira törnek. Kairosz Kiadó, Budapest, 2009., 143 o.
BERÉNYI DÉNES
Kiemelés tőlem. B.D.