Megjelent a Egyházfórum 2014/1. számban
Elhangzott a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat 2013-as évi közgyülésén és konferenciáján Csákváron.
TÖRTÉNELMI VISSZATEKINTÉS
Magyar történelmünknek sokat szenvedett, sok hatalomváltást átélt kicsiny világa Kárpátalja, mely előtt jelen írásom tiszteleg, Istentől kapott második hazámmá, otthonommá vált, népében testvért, családot, felebarátot leltem az elmúlt húsz évben. Történelmi idő volt első református iskolánk indulásának időszaka is. Az 1990-ben darabjaira hullott Szovjetunió pénztelenséget, káoszt, bizonytalanságot hagyott utódallamaira, köztük Ukrajnára is. Megszűntek az addig termelő gyárak, kolhozok, hatalmas munkanélküliséget, szegénységet teremtve. A közös vagyont széthordták, új munkahelyek nem teremtődtek. A boltok polcai üresek voltak. A kárpátaljai magyarság a határon átjárva Magyarország piacain próbálta kis portékáját értékesíteni. Igazi szegénység fogadott, de az emberek szeretete mindent pótolt. Ladák és Zsigulik, Volgák és Kamazok közlekedtek a rossz utakon. A lepusztult városokban az elhanyagolt középületek, a siralmas állapotban lévő kórházak, a fejlesztés hiányában nélkülöző iskolák nagyon távol álltak attól a sárospataki, magyarországi színvonaltól, amelyből éppen kiszakadtam. Szülőföldem, Erdély szegénysége ütött szíven Kárpátalján is. Ettünk fekete kenyeret, tapostuk a sarat a sötét utcán, tanítottunk gyertyavilágnál, istentiszteletet tartottunk petróleumlámpa fényénél. Külföldre telefonálni a beregszászi telefonközponton keresztül lehetett, számítógép a környéken sem létezett.
LELKI ÉLET KÁRPÁTALJÁN AZ 1990-ES ÉVEKBEN
1989-90 táján, a Szovjetunió felbomlása idején, a Kárpátaljai Református Egyház 87 gyülekezetében 23 lelkipásztor szolgált. Isten lelki ébredést adott a szívekbe, éhséget az Ige iránt. A templompadok megteltek, az ébredés áldott szele fújt Kárpátalján. A háború előtti, alatti és utáni ébredés szikráját az Úr megőrizte az idős hívők lelkében. Ők voltak ennek a szikrának a titkos őrzői és továbbadói. Köszönöm az Úrnak, hogy ismerhettem ilyen drága testvéreket, példát vehettem tőlük, láthattam alázatos, szolgáló életüket. Mennyi áldást adott az Úr rajtuk keresztül Kárpátalja magyar népének, nekem és családomnak! Az emberek olvasták a Bibliát, a hitre jutottak új életet kezdtek az Úrban. A fiatalokat Isten a nyári táborokban szólította meg, először Zimányi Józsiéknál Tiszanagyfaluban, majd Balazséron, Aklihegyen.
Az első gimnáziumi osztályba felvételizők égtek az Úrért, és az Ő munkásai akartak lenni. Ismerték a Szentírást és sok lelki éneket, szövetségi órákra jártak. Az első osztályban érettségiző 14 fiúból 8 lelkipásztor lett.
AZ ISKOLA INDULÁSA. A FÉSZEKRAKÁS
1993 augusztusát írtuk. Gulácsy Lajos főjegyző úr Ladájából nézegettem az ismeretlen tájat. Beregszászt elhagyva Kelet felé, dombok és szőlőhegyek között kanyargott az út. A Nagybereg előtti dombra felkapaszkodva pompás kilátás nyílt a vidékre: távoli falvak, templomtornyok, erdők, mezők, rétek tolultak a nézelődő szemébe. A Nagybereg előtti mezőkön a tarlót kék szarkaláb borította. A dombtetőről a falura tekintve a 8oo éves templom tornya integetett felénk. Tikkasztó meleg volt, a falu kihalt. A templomdombon az öreg Lada egy fűzfákkal szegélyezett kerti útra hajtott. A kertet övező kerítés foghíjas volt vagy teljesen hiányzott. Néhány ló és tehén ácsorgott a kiégett füvön. A református templom méltóságteljesen magasodott az öreg iskola fölé. Az iskolaudvaron, közel a főúthoz a kolhoz tisztelettáblája rozsdásodott. A kommunizmus ottmaradt mementója.
Nagybereg község régi református iskolájának udvarán álltunk. Az elhanyagolt, mégis tekintélyt sugárzó, impozáns épület a gazdátlanság jeleit viselte magán. Kívül-belül omladozott a vakolat, a lyukas csatornából a falra folyhatott az esővíz. Az udvaron frissen ásott árok húzódott, a régi kútból vezették a vizet az épületbe, készültek a fürdőszobák. A munkások nem sokat beszéltek, dolgukat végezték. Barna hajú, magas fiatalember érkezett. Ő Valkócz Tamás, mondta, a falusi klub és művelődés vezetője. Készségesen körbevezetett az épületben. A marxista ideológiai központ, a nép egyszerű nyelvén az “idegölő”, mellette a néprajzi múzeum, képtár, kávézó, biliárdterem és diszkó kapott itt helyet, amióta a kolhoz segítségével felépült az új iskola.
Itt, az épület egyharmadában kap majd helyet a református gimnázium, mondták, ott, ahol akkor még az idegölő ateista kellékei zsúfolásig megtöltötték a termet. Volt ott Lenin-kép, Marx-idézet, május elsejei felvonulási tabló, propaganda könyvek oroszul és magyarul.
AZ 1993/94-ES TANÉV
Az első fecskék
A felvételi vizsgákat augusztus végén tartottuk az új állami iskolában. Érkeztek a diákok Kárpátalja minden szögletéből, Técsőtől Ungvárig. Matematikából, magyarból, bibliaismeretből és egyházi énekből kellett a jelentkezőknek tudásukat bizonyítani. 21 diákot tartottunk megfelelőnek a jelentkezők közül, velük indult a Nagyberegi Középiskola speciális osztálya, így szólt a hivatalos megnevezésünk. Belső, saját megnevezésünk a Nagyberegi Református Gimnázium volt.
Délelőtt az állami iskolában tanultunk, szilenciumra is oda mentünk vissza mindaddig, amíg saját otthonunk és szállásunk el nem készült a régi iskolában. Saját fészkünk kialakításában bőven kivettük a részünket, délután takarítottunk, meszeltünk, örömmel, nagy lelkesedéssel, mint tavasszal a fecskék. Közben ismerkedtünk egymással: két fiú jött Beregszászból, Bereczky Nándor és Lőrincz Attila, Nagyberegről Béres Ödi , Béres Laci és Káli Zsolt, Asztélyból Pál Attila,Barkaszóról György András, Beregújfaluból Molnár Zsolt és Tóth Zoli, Haláborból Bíró Erika és Gergely Szabolcs, Badalóból Botos Kati, Nagypaládról Csipkés Attila és Samók Kati, Szőllősgyuláról Hevesi Tibi és Oroszi Miklós, Nevetlenfaluból Kádár Éva, Técsőről Csoba Tímea, Szürtéről Katkó Laci, Nagydobronyból Misák Zoli, Borzsováról Barkalaj Valér. Homoki Tibi másodéven jött hozzánk. Az indulás évében tehát a Nagyberegi Középiskola adott osztálytermet a református gimnáziumi osztálynak, és a helyi tantestület tagjai tanítottak. Az igazgató Baran Judit volt, néhai Szamborovszky Erzsébet tanította a matematikát, Bacskó Tivadar a fizikát, Lőrincz Malvin a kémiát és biológiát, Máté Margit a történelmet, Táncsinecz Valéria az ukránt, Glibkó Vilma a földrajzot, Szamborovszky József a számítástechnikát, Géczi Tihamér a tornát, Szabó Anna osztályfőnök – jómagam – a magyart és angolt, Gulácsy Lajos az egyháztörténetet, néhai Oroszi Pál a bibliaismeretet, Horkay László az egyházi zenét oktatta. A hatósági hivatalos elismerés, engedélyezés nehéz munkáját Bacskó Tivadar, Orosz Ildikó tanárok végezték sok más neves és névtelen jó szándékú emberrel együtt. A hivatalos engedélyezésre mégis sokáig várni kellett.
Bibliaórára szívesen jártunk Szántó János tiszteletes úrhoz a parókiára. Ott még a kolhoziroda működött, a parókiából csak két kis helyiséget kapott vissza addig az egyház. A pártállamban kinevezett huszastanács kormányozta az egyházat, a presbitérium csak később alakult újjá. A huszastanács akkori elnöke Füzesi Sándor bácsi volt, majd Mester András bácsi. A templomba járó nagyberegiek láthatóan örültek nekünk. A fiatalok furcsa népségnek tartottak, ahol lehetett, belénk kötöttek, az ablakot megdobálták, a lányokat zaklatták, aztán lassan megszoktak minket.
A régi iskolaépületben, a mai líceumban kialakított kollégiumi szállás elkészültéig a faluban, családoknál laktunk, az állami iskolában tanultunk, és ott is étkeztünk naponta háromszor. Mindennapos áramszünet nehezítette az esti utcai közlekedést, majd a késő estébe nyúló tanulást gyertyafénynél, lámpás mellett.
Szeptember végén megtartottuk a tanévnyitót a Nagyberegi Református Templomban. A presbiterek és presbiternék segítettek az indulás munkálataiban, az ünnepélyes tanévnyitóra érkezők elszállásolásában, megvendégelésében. Az ünnepi igehirdetés szolgálatát néhai főtiszteletű Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke végezte. Alapigéje a Márk Evangéliuma 6:45-46-ik verse volt. A Nagyberegi Református Gimnáziumot a hullámokkal, ellenszéllel küszködő hajóhoz hasonlította, amely végül is eljut a révbe, hiszen kormánya, evezői biztos kezekben vannak.
A tanévnyitó ünnepségen jelen volt a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, néhai főtiszteletű Forgon Pál, Gulácsy Lajos főjegyző, lelkészek, szülők, hozzátartozók, Magyarországról sok vendég, köztük Szabó Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka, a Nagyberegi Református Gimnázium egyik megálmodója, anyagi feltételeinek kimunkálója, lelki vezetője. Vele együtt érkezett Hollandiából sógora, néhai Tüski István lelkipásztor, aki családjával együtt munkálkodott az iskola indulásához szükséges pénz előteremtésén. Jelen volt Nagy Béla főgondnok úr is, aki tevőlegesen is sokat vállalt az indulás szoros munkálataiban. Megtisztelt jelenlétével néhai Czine Mihály professzor úr Budapestről, Benke György lelkipásztor és Ábrám Tibor tanár Miskolcról. Győri István dékán úr a Sárospataki Teológiát, testvérbátyja, Győri József a Debreceni Református Kollégiumot képviselte. Amerikából néhai dr. Tapolyai Mihály orvos, lelkigondozó hozta a testvérek köszöntését, ugyancsak Amerikából, a Christian Reformed World Mission képviseletében Thomas de Vries lelkipásztor és felesége Grand Rapids Michiganből érkezett az alkalomra. Jelen volt az ungvári tévé, a rádió, a Kárpáti Igaz Szó tudósítója.
November 7-én beköltöztünk az öt helyiségből álló“kollégiumba”. Az egyetlen nagy osztályterem lett a délutáni tanulás színhelye, a mindenes helyiség. A fiúk a nagyobb szobában aludtak, az öt lány a kisebben. A lányok nevelője magam voltam, a fiúk felügyeletét a miskolci Benke Ádám fiatal mérnök vállalta karácsonyig, míg be nem hívták katonának. Könyvtárunk először elfért egy stelázsin. Gyorsan szállt az idő, a tanulásban nagy volt a követelmény. Szegény diákok először nehezen birkóztak a hatalmas anyaggal. Karácsonyra betlehemes játékkal készültünk, élveztük a téli vakációt. Januárban mindenki várta, hogy újra együtt lehessünk. A tél elsuhant, jött a tavasz, nem volt fiúnevelőnk. Sárospatak segített, Győri István dékán úr küldte, engedte a teológusokat fiúnevelőnek. Jöttek is a fiúk szívesen, általában kettesével egy hétre, Taraczközi Gerzson és Ferenc, Barta Attila, Samók Attila (Kárpátalja), Fejér Zoltán, Péterffy Kund, Bereczky László (Erdély), Molnár Sándor, Mészáros László, néhai Victor János (Magyarország),Feszty Zsolt (Felvidék). Volt olyan, hogy egyszerre az egész történelmi Magyarország képviseltette magát a gimnáziumban.
Választott igénk az Ézsaiás 43:1 volt. Katkó Laci gyöngybetűkkel kartonpapírra írta és aranymondásként a falra függesztettük: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy. Választott énekünk az 512. számú, a Szólj, szólj hozzám, Uram kezdetű ének lett.
A hollandok Ridderkerkből Szabó Dániel közvetítésével 1994 tavaszán jöttek először egy kisebb élelmiszerszállítmánnyal. Annyi finomságot sohasem láttunk még! Kaptunk sajtot, húskonzervet, csokoládét, szárított gyümölcsöt, kekszet, vajat, mézet, én kávét. A szülőktől kaptunk szalonnát, hagymát, karalábét, sárgarépát, savanyúságot, befőttet, lekvárt, és attól kezdve tanév végéig magunk készítettük a reggelit, vacsorát. Ahogy zöldült a fű, a kertben szalonnát sütöttünk. Sokszor, sok finom étellel várt minket a gimnázium szomszédságában lakó Béres család asztala. Televíziója nem lévén a gimnáziumnak, egyetlen világi szórakozásunknak is az ő otthonuk volt a színtere, náluk néztük meg a péntek esténként sugárzott Dallast, széken, ágyon, földön ülve. Sok hazautazós hétvégén voltam vendége Olasz Pali és Piroska családjának.
Családias légkör, egymás elfogadása, segítése, összetartás jellemezte az osztályt, a kisebb vitákat és csínyeket leszámítva rend volt, fegyelem. Szót fogadtak, szerettek, tiszteltek. Én is szerettem őket saját gyermekeimként.
Tavasszal megtartottuk a felvételit. Amikor elkészültek a magyar és matek feladatlapok, két ócska fénymásolón próbáltuk sokszorosítani őket. Közben az egyik gépből elfogyott a festék, a másik elromlott. Isten adta a mentőötletet: a rossz gépből kiskanállal átraktuk a festéket a működőbe. Mégiscsak lett felvételi feladatlap. Isten sokszor mutatta meg gondoskodó szeretetét irántunk.
Mi is próbáltunk segíteni a rászorulókon. A kapott ruhaadományból juttattunk a falubeli rászoruló családoknak és a nagyberegi cigánytábor lakóinak is. Isten arra is indított, hogy bibliaórát indítsunk a táborban, majd hittanórát a gyermekeknek. Emma és Erzsi, akik azóta az Úrnál vannak, nyitották meg szívük és otthonuk ajtaját az ige és a kis gyülekezet előtt.
1994 tavaszán megvásároltuk a gimnáziummal szemben, a Nagy Gizella néniék eladásra kerülő házát, majd a nyár folyamán étkezdét, konyhát alakítottunk belőle. Az első szakácsnők voltak: Olasz Piroska, Béres Ibolya, Bodnár Annuska és lánya, Marianna, Besenyei Erzsike, Mondik Ilike és Tóth Éva. Olasz Pali, majd néhai Molnár Gyula voltak első gondnokaink. Őrként dolgozott idős Béres Ödön, Sipos Sándor, Horváth Sanyi, Tóth Bandi, Sipos Jóska, Bába Jóska.
AZ 1994/95-ÖS TANÉV
A növekvő diáklétszám szükségessé tette újabb házak megvételét. Így lett a Baran Juditék házából fiúinternátus, a Nagy Piroskáék házából egy évben lány- majd fiúkollégium, jelenleg tanári lakás. Az 1994/95-ös tanévre angoltanár érkezett, Debra Meyer, az egyesült államokbeli Michigen állam Grand Rapids városából. Segített az angoltanításban, énekkart vezetett, fuvolázott, lánynevelő volt. Mindannyian igen megkedveltük. Fiúnevelőnk ekkor lett a forgolányi Balogh Zsolt.
Második tanévünket saját tantermekkel, étkezdével, fiú- és lánykollégiummal kezdhettük. A diáklétszám ötven körüli volt. Az iskolaépületben a község további helyiségeket bocsátott rendelkezésünkre, de cserében a falunak kultúrházat kellett építeni. Délutánonként mindkét osztályból a fiúk az építkezésnél kemény munkát végeztek, téglát pakoltak, maltert cipeltek.
A tanulók tudásszintje nagyon különböző volt. Tanulni mindenki akart, egészséges versenyszellem uralkodott mindkét osztályban. Elkezdődött iskolánkban a máig tartó folyamat, a járási, megyei, iskolák közti versenyeken a megmérettetés és a versenyeken való magas szintű teljesítés. A járás, a megye, határon túli szervezetek tanügyi képviselői felfigyeltek, és méltatták iskolánk magas színvonalát.
A szünetekben, a délutáni szabadidőben eleven zsibongás töltötte be az öreg iskolaudvart. Igazi barátságok, szerelmek szövődtek. Szerettük az Urat, segítettük egymást, az Úr pedig minden nap megmutatta kegyelmét rajtunk. Áldott, szép tanévet zártunk ismét.
1995-ben házasságot kötöttem dr. Pándy-Szekeres Dávid kanadai születésű lelkész-tanárral. 1996-ban megszületett Áron fiunk, akit osztályom májusi ballagási ünnepén a Nagyberegi Református Templomban Szabó Dániel keresztelt. 1997-ben megszületett második fiúgyermekünk, Dániel, majd 2000-ben Julianna lányunk. Saját gyermekeim nevelése, családi teendőim a tanítást hátrébb szorították életemben. 1995-től Isten férjemet, Dávidot állította a kárpátaljai egyházi iskolák szolgálatába. Tizenhárom évig éltünk Kárpátalján. 2005-ben visszaköltöztünk Sárospatakra. Innen gyakorta Kárpátaljára utazva, a Kárpátaljai Református Egyház keretein belül folytatjuk Istentől kapott szolgálatunkat a református óvodák, iskolák, líceumok fennmaradásáért.
Visszatekintve a megtett útra, dicsőítem az Urat az elmúlt húsz év áldásaiért. Köszönöm tanártársaimnak, diákjainknak, a működés feltételeinek mindenkori megteremtését. Az iskola jövendőjét is az Úr kezébe teszem, Rábízom a holnapot. Kérem, hogy tartsa meg, védje és oltalmazza a Nagyberegi Református Líceumot a többi egyházi iskolával együtt az Ő nagy neve dicsőségére.
2O13 augusztus havában
PÁNDY-SZEKERES ANNA
a Nagyberegi Református Líceum alapító tanára, első igazgatója