Megjelent az Egyházfórum 2005/2. számában
Ian Shaw, a Liverpooli Egyetem Régészeti, Klasszikus és Keleti Tanulmányok Tanszékének a vezetõje nemzetközi szakembereket csoportosított maga köré, hogy az ókor egyik lenyûgözõ civilizációja átfogó történetét tárják az olvasóközönség elé. A kronológikus eseménytörténetet elõtérbe helyezõ kötet az angolszász világban közismert tudománynépszerûsítõ mûfaj világos és közérthetõ formájában teszi hozzáférhetõvé a legújabb kutatási eredményeket. Mivel az egyes fejezetek meghatározott történeti korszakokat tárgyalnak és elemeznek, ennek köszönhetõen az egész ókori Egyiptom könnyen áttekinthetõvé válik. Nem csupán az érdeklõdõ olvasó forgathatja tehát haszonnal, hanem akár tankönyvként is hasznosítható. Hiszen a kötet nemcsak a politikai változásokat mutatja be, hanem a társadalmi és gazdasági fejlõdést, a vallási folyamatokat és az ideológiai változásokat, valamint az anyagi kultúrában mutatkozó trendeket is, legyen szó az építészeti stílusokról, a mumifikálási módszerekrõl vagy akár a kerámiakészítésrõl. Ez a kiterjedtebb, átfogó történelmi kép azokból az új típusú bizonyítékokból merít, melyeket a régészek hoztak felszínre, amikor elkezdték feltérképezni és feltárni a korábban elhanyagolt lelõhelyeket (7). Az egyes szerzõk, akik elsõsorban azt a kort tárgyalják, amelyikben a legjártasabbak, hangsúlyt fektetnek mind a változásoknak, mind pedig a változatlan, kontinuitást mutató tényezõknek a feltárására.
A kötetet olvasva egyértelmûvé válik, hogy a Közel-Keleten a történelem messzemenõen nem Ábrahámmal és a kinyilatkoztatással kezdõdik, ahogy azt a monoteista vallások sugallják. Sõt, az is nyilvánvaló lesz, hogy az üdvtörténet tulajdonképpen nem más, mint a történelem sajátságos szempontok szerint történõ teológiai olvasata és értelmezése. Az ókori Egyiptom története azonban beszédesen bizonyítja, hogy az üdvtörténeten kívül is van történelem, és hogy egyáltalán nem érdektelen a Bibliát az egyiptomi vallás és teológia fényénél ismételten megvilágítani. Annál is inkább, mivel a Középbirodalom idején (kb. Kr. e. 20551650) elõtérbe kerül a személyes vallásosság, amely valójában az istenségekkel való közvetlen kapcsolat eszméjét hordozza a király vagy a papok közvetítése nélkül (195-196). Az Amarna-korban és az Újbirodalom késõbbi szakaszában (kb. Kr. e. 13521069) pedig körvonalazódik egy legfelsõbb isten (a napisten) gondolata is. Ezen fejlõdési folyamat csúcspontja Ehnaton (Kr. e. 13521336) fáraó radikális vallási reformja, amely alapjaiban rengette meg az egyiptomi kultúrát (302), átalakítva az uralkodó szerepét is. A politikai hatalmat és erõteljes társadalmi befolyást nyert Amon-papság ugyanis egy olyan közvetlen teokráciát képviselt, amelyben maga Amon uralkodott Egyiptom királyaként. Jacobus van Dijk szerint, az Amarna-kor után az egyistenhit és a többistenhit problémájára melyet Ehnaton úgy próbált megoldani, hogy az egyetlen istenen kívül minden más istenség létét megtagadta merõben újszerû megoldás született: Amon-Ré lett az univerzális, transzcendens istenség, aki valahol messze létezett az általa teremtett világtól függetlenül, míg a többi isten és istennõ mind az õ egyik aspektusát képviselték, mint saját belsõ manifesztációi. (…) Az új transzcendens isten ugyanakkor személyes istenné vált, akinek akarata meghatározta az ország és az egyén sorsát (326). Amon-Ré a messzeségbõl nézett le híveire, de ugyanakkor közel is volt, hiszen meghallotta imáikat, és jelen volt az életükben akaratának megtestesülése és isteni cselekedetei révén (327).
A Közel-Kelet történelmi összefüggéseit mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Bibliából ismert Izrael és Júda királyságainak a felemelkedése gyakorlatilag egybeesik az egyiptomi harmadik átmeneti korral (Kr. e. 1069664). Ebben az idõszakban ugyanis a kozmopolita és multikulturális társadalmat a politikai széttagoltság és a befelé fordulás jellemzi ami természetesen nem csökkenti vonzóerejét és szellemi, kulturális kisugárzását, ahogy azt késõbb, a ptolemaioszi vagy római korban is érzékelni lehet.
A Ian Shaw szerkesztette kötet végén tartalmas irodalmi tájékoztató (463-488) található, amely hasznos kiindulópontot jelenthet mindazok számára, akik egyik vagy másik kérdésben el kívánnak mélyülni. A kiadó érdeme, hogy a magyar szakirodalmat is igyekezett feltüntetni ami gyakorlatilag Kákosy Lászlóra korlátozódik. Tényleg ennyire vérszegény és belterjes lenne a magyar egyiptológiai kutatás?
A kötetet szójegyzék (489-494), kronológia (495-499), illetve név- és tárgymutató zárja (505-519), amelyek nagymértékben megkönnyítik a könyv használatát. Remélem, hogy Egyiptom története után a kiadó az ókori Mezopotámia kultúráinak és civilizációinak a történetét bemutató hasonló színvonalú munkával is meglepi a magyar olvasóközönséget.
Gold Book, Debrecen, 2004.
Jakab Attila