Hosszas vajúdás után a református lelkész és csúcsminiszter Balog Zoltán irányította Emberi Erőforrások Minisztériumának apparátusa megszülte azt a régóta várt 22/2013-as rendeletet, amely a kötelezővé tett felekezeti hit- és erkölcstan, valamint a nem egészen tisztázott tartalmú erkölcstanoktatás megszervezését hivatott szabályozni (Magyar Közlöny 48, 2013. március 22). Ezt alig-alig vette észre valaki; beleértve a beiskolázandó gyermekek szüleit is. Vajon miért? Elsősorban az időzítés miatt: nagyhét és iskolai szünet!
Az alaptörvény módosítás, a rezsicsökkentés és a pápaválasztás közepette ez a rendelet nem számított eseménynek. Pedig az volt. Hiszen ennek alapján is szerveződik szeptembertől mindenekelőtt az elsősök és ötödikesek iskolai órarendje.
Hosszas vajúdás után a református lelkész és csúcsminiszter Balog Zoltán irányította Emberi Erőforrások Minisztériumának apparátusa megszülte azt a régóta várt 22/2013-as rendeletet, amely a kötelezővé tett felekezeti hit- és erkölcstan, valamint a nem egészen tisztázott tartalmú erkölcstanoktatás megszervezését hivatott szabályozni (Magyar Közlöny 48, 2013. március 22). Ezt alig-alig vette észre valaki; beleértve a beiskolázandó gyermekek szüleit is. Vajon miért? Elsősorban az időzítés miatt: nagyhét és iskolai szünet!
Az alaptörvény módosítás, a rezsicsökkentés és a pápaválasztás közepette ez a rendelet nem számított eseménynek. Pedig az volt. Hiszen ennek alapján is szerveződik szeptembertől mindenekelőtt az elsősök és ötödikesek iskolai órarendje.
Mire a minisztériumból, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon keresztül, az információ eljutott az érintett tanintézményekig már április 2-a (kedd) volt. Az egyik budapesti kerületben ugyanis ekkor került sor azon tájékoztató megfogalmazására (feltételezve, hogy a kormányhivatalnokok talán mégsem dolgoztak Húsvétkor) – majd iskolai kiragasztására – amelyből a (véletlenszerűen arra járó) szülők arról értesülhettek, hogy a kerület iskoláiban (mindenütt) április 4-én (csütörtökön) délután 16:30-tól az egyházak képviselői tájékoztatást tartanak, hogy a szülők kiválaszthassák a számukra megfelelő oktatási formát. Mindebben az iskoláknak semmiféle szerep nem jutott. Az időpont megállapítását maga a Központ végezte, majd közölte az iskolákkal, valamint az óvodákkal, és vélelmezhetően az egyházakkal. Ez abból is kikövetkeztethető, hogy az egyes egyházaknak komoly kihívást jelentett egyazon időpontban több helyre felkészült és kompetens személyt delegálni. Ezt sem a tájékoztatás, sem pedig a beiratkozás időpontjaiban nem voltak képesek megoldani.
A tapasztalat egyértelműen a kapkodásban és fejetlenségben megszületett rendelkezések – mondhatni maga az egész törvény – teljes életszerűtlenségét tükrözi. Körvonalazódni látszik, hogy a felekezeti hit- és erkölcstan, illetve az erkölcstan nem csupán elválnak egymástól, hanem egymásra mindinkább konkurensként tekintenek. Annál is inkább, mivel egyes pedagógusok számára az erkölcstan akár mentőövet is jelenthet, hogy meglegyen a megemelt kötelező óraszámúk. Ez a tananyag ugyanis az iskola hatáskörébe tartozik, miközben a felekezeti hit- és erkölcstant az egyházi jogi személy szervezi. Minden jel arra mutat, hogy az iskolának semmi beleszólása nem lesz abba, hogy ki (lelkész/pap, hitoktató, kántor, harangozó, sekrestyés, esetleg semmiféle képesítéssel nem rendelkező, de erősen buzgó hívő) és mit tanít – miközben a diákokat az illető osztályozni fogja! Kérdés, hogy a tudásuk, avagy a hívőségük alapján?!
A szülőkkel és a pedagógusokkal való konfliktuslehetőség mellett az eljövendő káoszra is vannak utaló jelek. Amennyiben ugyanis az egyházi jogi személy az órarendi erkölcstanórával egy időben nem képes hittan- és erkölcstanórát szervezni, akkor azt más időpontban, akár az iskolán kívül is, meg kell majd tartania, mert az számára is kötelező. Mindehhez azonban a szülő egyetértő nyilatkozata szükségeltetik. Ebből adódhatnak majd még nézeteltérések.
Jakab Attila