Megjelent az Egyházfórum 2008/1-2. számában
Ausztrália. 2007 szeptemberétől a kontinens anglikán egyházában a nők is püspökké szentelhetők. Mondani sem kell, hogy a lehetőség megosztja az egyházat.
Globalizáció. A genfi székhelyű „Tegyünk együtt” Ökumenikus Szövetség (www.e-alliance.ch) a közelmúltban közzétett tanulmánya szerint a rizskereskedelem liberalizációja legalább három országban (Ghána, Honduras, Indonézia) a kistermelők elszegényedéséhez és az éhínség növekedéséhez vezetett. Ghánában pl. nagymértékben csökkent a helyi termelés iránti kereslet, miközben a piacot elárasztotta az egyesült államokbeli, a thaiföldi és a vietnami rizs. Hondurasban az 1990-es évek elején azért omlott össze a rizstermelés, mert a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank nyomására a kormány megszűntette a termelők támogatását, és eltörölte a vámokat.
Oktatás és fundamentalizmus. Franz Magnis-Suseno jezsuita, aki a dzsakartai katolikus egyetem (Indonézia) filozófiaprofesszora, azt vallja, hogy a filozófia hathatós segítséget nyújthat az iszlám fundamentalizmus ellen. A filozófia révén ugyanis a muzulmán hívők és értelmiségiek más szempontrendszerben és megközelítésben szemlélhetik a vallásukat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a humán tudományok tágítják a gondolkodást, ezért a fundamentalisták elsősorban a természettudományos végzettségűek köréből kerülnek ki. Ezt a megállapítást a magyarországi példák is igazolják. Franz Magnis-Suseno szerint hatalmas tévedés – és minden bizonnyal veszélyes, biztonságpolitikai kockázatokat is magában hordozó – az az európai oktatáspolitikai irány, amely a (gazdaságilag nem kifizetődő) humán tudományok leépítését szorgalmazza. Mindez ugyanis a különféle (vallási, politikai, nemzeti) fundamentalizmusok erősödését fogja elősegíteni.
De mi is tulajdonképpen a fundamentalizmus? A jelenség lélektani elemzése közepette J.-M. Jaspard[1] a következő jellemzőit sorolja fel:
1) A fundamentalizmus többnyire konzervatív, a hagyományosat kedveli. Bizalmatlan az újjal és a modernitással szemben. Szemléletmódja manicheista, a jót és a rosszat kategorikusan elválasztja. Mereven ragaszkodik saját abszolút és tévedhetetlen igazságaihoz. Vonzza a messianizmus és a millenarizmus, amely pontosan vázolja számára az idők kezdetét és végét.
2) A fundamentalista a vezérelvűség alapján működő közösségeket kedveli, ahol mindenki számára világos a hatalom birtokosa (karizmatikus vezér). Szüksége van arra, hogy irányítsák, hogy meghatározzák a mindennapi viselkedését, és ritualizálják élete különböző szakaszait. A kiválasztottság tudata örömmel és megelégedéssel tölti el. Pontosan akarja ismerni azokat a betartandó szabályokat, melyek őt a csoport tagjává teszik, a kizárás indokait, valamint a megkülönböztetés kritériumait (rossz tag, illetve nem tag).
3) A fundamentalizmus felé hajló egyén általában hajlamos gondolkodás nélkül, mintegy elvakultan alávetni magát egy abszolúttá nyilvánított igazságnak, és az azt kinyilvánító tekintélynek. Személy szerint problémát jelent számára a rendkívül összetett és modern kortárs világban élni. Ezért vonzódik a leegyszerűsített (reprezentált) múlt felé: a múltról alkotott képét valóságnak fogja fel, és abba menekül. Határozottan – az árnyalat legcsekélyebb lehetősége nélkül – kettéválasztja a jót és a rosszat, az igazat és a hamisat. A meggyőződés (hit) síkjában képtelen különbséget tenni a lényeges és a járulékos között. Az írásokat rendszerint szó szerint értelmezi.
Peru. Az állam és az egyház összefonódása jellemző, bár látszatra még mindig katolikusnak mondható, a társadalomban számottevő, és a jövőt tekintve meghatározó vallási átalakulás van folyamatban. Miközben az evangelikál keresztények (evangelicos) 1940-ben valamivel kevesebben voltak, mint 55000, 2003-ban a számuk meghaladta a 3,7 milliót. Ez az ország lakosságának kb. a 15%-át jelenti; társadalmi láthatóságuk azonban ennél jóval erősebb, hiszen a gyakorló katolikus népesség sem több, mint 15%. Az evangelikál kereszténység főképpen a megtérések révén gyarapodik. A megtértek új életet kezdenek (pl. felhagynak az ivászattal, nem bántalmazzák a családot), és úgy érzik életük új értelmet nyert. Mindennek kihatásai vannak a társadalomra is, hiszen a megtért személyek felfedezik a méltóságukat és a cselekvő- képességüket. Az evangelikál (karizmatikus) egyházi közösségek ugyanis a változásra/változtatásra képes egyénre fektetik a hangsúlyt, ellentétben a katolikus egyházzal, amely, az össztársadalmi problémákra összpontosítva (szegénység, gazdasági kizsákmányolás), kihívta maga ellen a katonai diktatúrák, a Vatikán és az amerikai Fehér Ház ellenséges magatartását. Mára – az Opus Dei segítségével (a perui püspöki kar több mint fele tagja vagy szimpatizánsa a szervezetnek) – sikerült is „domesztikálni” a katolikus egyházi intézményt, és peremre szorítani a felszabadítás teológia művelőit és követőit. 2007-ben, Juan Luis Cipriani bíboros révén, az Opus Dei a katolikus egyetem (Católica) feletti ellenőrzést is megkísérelte megszerezni, hogy véget vessen a „marxista káderképzés”-nek. Cipriani azzal vált híressé/hírhedtté, hogy ayacuchoi püspök korában következetesen elutasított minden, az emberi jogok megsértésére vonatkozó panaszt. Az eredmény: a társadalmi kezdeményezés (sokszor ökumenikus keretben) és a politikai szerepvállalás napjainkra már markáns jellemzője lett annak az evangelikál kereszténységnek, amely az 1980-as években a politikát még az ördög művének tekintette. Alberto Fujimori elnöksége idején (1990–2000) pl. a parlamentben már ültek evangelikál képviselők. Humberto Lai lelkipásztor pedig indult az utolsó elnökválasztáson, és megszerezte a szavazatok 5%-át. A következő lépés kétségtelenül a katolikus hegemónia megtörése és az evangelikál közösségek jogi személyként (és intézményként) való elismertetése lesz. Hiszen a hatalmas nagy globalizmusban, amely szétbomlasztja és szétforgácsolja a közösségi (főképpen nemzeti) identitásokat, az emberek új (mindenekelőtt vallási vagy annak mechanizmusai szerint működő csoportosulási) identitásokat keresnek maguknak. Peruban ennek a keresésnek és a társadalmi átalakulásnak a nagy nyertesei az evangelikál közösségek. Rendkívül ritka ugyanis az az intellektuálisan és spirituálisan egészséges ember, aki identitás nélkül képes élni; ha egyáltalán van ilyen![2]
Románia. Az olaszországi román bűnözés nyilvánosságra kerülése következtében kialakult feszült politikai és társadalmi helyzetben Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök még XVI. Benedek pápát is felkereste (2007. november 7), hogy a katolikus egyház támogatását kérje az ország rendkívül kedvezőtlen megítélésének enyhítésére. Mindez még hangsúlyosabban támasztja alá azt a kölcsönös érdekre és számításra alapozott közeledést, amely Bukarest és a Vatikán között egy ideje tapasztalható, és amely főképpen a gyulafehérvári magyar katolikus érsekség ténykedésein mérhető le valójában (pl. a magyar kisebbség sorsát és jövőjét szívükön viselő papok félreállítása, peremre szorítása).[3] Az ország (elsősorban gazdasági érdekek indokolta) felvételét követően ugyanis az Európai Unió most szembesül azzal a ténnyel, hogy Románia tulajdonképpen nem megoldja, hanem exportálja a szociális problémáit.[4] Ez elsősorban annak köszönhető, hogy Romániában nagy hangsúlyt fektetnek a látszatra (a tartalom nélküli formára), és mindent a naiv és hiszékeny (nyugat-)európaiak (politikusok, eurokraták) elvárásainak, igényeinek megfelelően készítenek el – papíron. A romákra vonatkozóan pl. a bukaresti kormány már 2001-ben kidolgozta a stratégiáját, tapasztalatból tudván, hogy annak gyakorlati kivitelezését soha senki nem fogja számon kérni tőle. És hasonló a helyzet más területeken is, pl. az igazságügyben, amelyet ma is az egykori kommunista diktatúra személyi állománya működtet; korporatista érdekeinek megfelelően. Nem véletlen tehát, hogy Bukarest keresi a szövetséget a Vatikánnal, ahol az előzékeny jóindulatban a már régóta dédelgetett álom, a román katolicizmus megvalósulásának a lehetőségét látják. Ehhez azonban fel kell áldozni az erdélyi magyar katolikusokat, ami végül is belefér egy ilyen horderejű és szimbolikus – ugyanakkor pedig nagyfokú cinizmussal telített – politikai játszmába; különösen akkor, ha szem előtt tartjuk, hogy magyar katolikusok különben is vannak Magyarországon.
Svájc. A Natur Wert c. tankönyv azonos szintre helyezi a kreacionizmust és a fejlődéselméletet. Az indoklás szerint a cél az, hogy a középiskolai diákok megismerhessék a világ keletkezésére vonatkozó különböző elméleteket és fogalmakat. Hazai viszonylatban az Intelligens Tervezés munkacsoport teológusai és természettudósai szintén ebbe az irányba igyekeznek befolyásolni az oktatáspolitikát. Kérdés azonban, hogy a vallási/teológiai műveltséggel nem, vagy csak hiányosan rendelkező, esetleg fundamentalista meggyőződést valló pedagógus miképpen lesz képes természettudományos vonatkozásban tanítani – még ha könyvből is – a kozmogóniai rendszereket (és melyeket, vagy csupán a bibliait?) egy vallásilag/teológiailag szintén csak hiányos ismeretekkel rendelkező fiatalkorú, és ebből kifolyólag könnyebben befolyásolható hallgatóságnak?
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: JAKAB ATTILA
[1] Lásd J.-M. Jaspard, „Signification psychologique d’une lecture ‘fondamentaliste’ de la Bible”, Revue théologique de Louvain 37 (2006) 200-216.
[2] Forrás: Annette Dietschy, „Mutation religieuse et sociale au Pérou”, Choisir n° 574 (2007/október) 13-17. old.
[3] Lásd Varga Gabriella, Vencser László 60 éve. Beszélgetés, Csíkszereda, 2007, 193-196. old.; Jakab Attila, „Nemzet-” és egyházpolitika Erdélyben. A Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola (Papnevelő Intézet – SIS) betagolódása a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetembe. (Háttéranyag, 3), Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Budapest, 2007.
[4] Lásd a magyar és román hatóságok kalandjait a Blaha Lujza téri késelő gyermekkel; vagy „Gyermekbűnözés. Újabb botrány” (http://ahet.ro/content/view/3556/50).