Megjelent az Egyházfórum 2008/5. számában
Franciaország. A francia állammal szerződéses viszonyban levő katolikus magániskolák iránt 2008 őszén is akkora volt az igény, hogy kb. 30-35 ezer jelentkezőt el kellett utasítaniuk. A jelenség értelemszerűen a párizsi régióra és a vidéki nagyvárosokra jellemző. Ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy érezhetően növekszik a magániskolák vonzereje. Jelenleg kb. 2 millió diák tanul a francia katolikus iskolahálózatban. Pedig a kormány által megszűntetett 11200 tanári állásból a katolikus oktatásra is jutott 1400, anélkül azonban, hogy ez katolikus részről (gondolok itt az egyházi intézményre) tömeghisztériát váltott volna ki. Ez azt is tükrözi, hogy a dialóguskészségnek és a józanságnak köszönhetően a laikus Franciaországban egyház és állam között ésszerűbb viszonyok uralkodnak, mint a magyar látszatrespublikában, ahol az egyházpolitikát tömegével szakértik, s ahol közhelyszámba megy már az egyházüldözés.
Globalizáció. Az energiaforrások (kőolaj, gáz) mellett ma már az élelmiszerellátás is egyre markánsabb súlyt kap az általános ellenőrzést célzó nemzetközi rendszerben és gazdasági háborúban. Hiszen az energia és az élelmiszer révén mind az ország, mind pedig a lakosság kézben tartható. Ennek fényében értékelhető igazán az a gigantikus terv, amely – az éhínségi hullámmal és az élelmiszerár-emelkedésekkel szinte párhuzamosan – az év elején a Sarkkörön túli norvég Spitzbergákon (Svalbard-szigetek) megvalósult: az elkövetkező években a földön termesztett összes mezőgazdasági vetőmagot igyekeznek megőrzésre összegyűjteni egy földrengés- és atombiztos tárolóban, a növények egyfajta „Noé bárkájá”-ban (doomsday seed bank), amelyet Longyearbyen falucska közelében építettek ki. Ezen széf (állítólagos) célja a „genetikai sokszínűség” megőrzése, illetve hogy bármilyen kataklizma után lehetséges legyen az élelmiszertermelés újrakezdése. Amiről azonban kevés szó esik, az éppen a beruházók kiléte: Bill Gates (a saját alapítványán keresztül), a DuPont/Pioneer Hi-Bred, a Monsanto Corporation, a Rockefeller Foundation és a Syngenta Foundation; vagyis mindenekelőtt az ipari mezőgazdaság (rizs, kukorica, búza, szója) vetőmag-árusító óriásai, illetve azok, akik rendkívüli mértékben érdekeltek a génmanipulációban és a génmódosított termények monopóliumában. Ez gyakorlatilag olyan mintha rókák őriznék a csirkekeltetőt. Arról nem is beszélve, hogy a Globális Veteménysokféleség Szövetség (Global Crop Diversity Trust) ügyvezető igazgatója, Cary Fowler, illetve az igazgató tanács tagjai (Margaret Catley-Carlson, Lewis Coleman, Jorio Dauster, Mangala Rai) semmiképpen nem tekinthetők az emberiség civil társadalma képviselőinek. Akarva-akaratlanul is felmerül tehát a kérdés: vajon mi érdekük fűződik a beruházóknak ahhoz, hogy a föld különböző pontjain fellelhető széfekből (melyek közül számosat már most is ők maguk ellenőriznek) a saját központi (szinte mondhatni magán) magbankjukba is begyűjtsék a természetes vetőmagokat?
Olimpiai játékok. Minden bizonnyal csak kevesen tudják, hogy a nyári olimpiai játékoknak katolikus gyökerei vannak. A Grenoble (Franciaország) melletti Rondeau kiváló színvonalú kisszemináriumában ugyanis 1832-től (egészen 1950-ig) rendszeresen rendeztek olimpiai játékokat az ókori görög játékok emlékére. Ezen játékok elsődleges célja a serdülők kezdeményező szellemének fejlesztése, illetve az erkölcsi és nemzeti értékekhez való kötődés erősítése volt. Ezen kisszeminárium egyik növendéke, a demokratikus és republikánus érzelmű Henri Didon (†1900) domonkos szerzetes, a XIX. sz. második felében jelentős szerepet játszott a sport népszerűsítése és a katolikus oktatás színvonalának emelése terén. Didon és Pierre de Coubertin 1891 januárjában találkoztak először. Céljuk a magán (felekezeti) és az állami középiskolák közötti sportvetélkedők megszervezése volt, ami egyik oldalon sem aratott osztatlan sikert. 1891 márciusában mégis sor került az első rendezvényre, amit évente megismételtek. Didon atya növendékei a citius, altius, fortius (gyorsabban, magasabban, erősebben) jelszó alatt versenyeztek. Amikor az olimpiai mozgalom intézményesült, és 1896-ra kitűzte az első játékokat, a jelszót Didon atyától kölcsönözte, aki a megnyitó előestéjén az athéni Szent Dénes templomban mondott ünnepi húsvéti beszédet. A nemzetek testvériségéről beszélve minden bizonnyal nem gondolta, hogy az elkövetkező vérzivataros évszázadot a gyűlölet és a fegyveres konfliktusok sokasága fogja jellemezni; illetve hogy mindez begyűrűzik a játékokba is, ahol fokozatosan elhalványul az eszme, és mindent átitat a politikai és az üzleti érdek.[1]
Románia. A román parlamentnek köszönhetően a jövőben csakis és kizárólagosan az adott egyház kérésére lehet a különböző felekezetek klerikusainak az egykori kommunista állambiztonsági szervekhez (Securitate) fűződő viszonyát vizsgálni. Ennek eredményeképpen azt lehet mondani, hogy Románia nem annyira a modern Európa, hanem sokkal inkább a középkori Bizánc (vagy napjaink iszlám országai) államegyházi modellje irányába fejlődik, ahol az állam oltalmazza, és egyben irányítja is, az egyházat. Teszi mindezt akkor, amikor a jelenlegi egyetemisták (a jövő politikusai, üzletemberei, döntéshozói és véleményformálói) kb. 30%-a epedezve sóvárog a diktatúra után. Ennek fényében sokat mondó a Magyar Kisebbség c. folyóiratnak a közelmúltban megjelent, és a pártállami diktatúrának szentelt száma. Az egyik tanulmány pl. azt a kitételt fogalmazza meg, miszerint „az informátorok főként egy másabb, jobb élet reményében, politikai- vagy társadalmi befolyás, státus, presztízs megszerzéséért vállalták el az együttműködést, vagy egyszerűen azért, hogy a kommunista Románia legrettegettebb intézményének kötelékében dolgozhassanak.”[2] Mindez természetesen igaz a klerikusokra is. A zsarolás és megfélemlítés hatására történő kényszerű együttműködési meséket ugyanis a legnagyobb fenntartásokkal kell kezelni. Ezek tulajdonképpen a semmit megbánni nem kívánó egykori besúgók önfelmentését hivatottak szolgálni.
Spanyolország. A Zapatero kormány célkitűzései között szerepel, hogy a vallási pluralizmus és a társadalmi fejlődés tényét figyelembe véve még határozottabban laicizálja az alkotmányt, és elismertesse az agnoszticizmushoz való jogot. Mindez azt jelenti, hogy fokozatosan felszámolnák a katolikus egyház előjogait, és a katolicizmust egyenlősítenék főképpen a többi nagy vallással. A magát 80%-ban katolikusnak és 40%-ban gyakorlónak tartó Spanyolországban a katolikus egyház évi 4 milliárd eurót kap a spanyol államtól. Ezzel szemben a többi vallások együttesen 5 millió eurón osztozhatnak. A néppárti ellenzék előre láthatóan mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a katolikus Egyház és az Állam közötti szoros összefonódás (a Franco diktatúra egyik öröksége) ne lazulhasson.
Svájc. A Fribourgi Katolikus Egyetem Teológiai Kara 2008 áprilisában a missziológiai és vallástudományi intézet helyett egy új intézetet hozott létre, amelynek elsődleges célja a vallások tanulmányozása és a vallásközi párbeszéd elősegítése (Institut pour l’étude des religions et le dialogue interreligieux). Az intézet küldetését interdiszciplináris megközelítésben igyekszik megvalósítani, és egyben fontosnak tartja a hasonló jellegű intézményekkel való kapcsolatok építését is. Első igazgatója Mariano Delgado vallás- és egyháztörténész lett. Ez elsősorban azért érdekes, mert hazai viszonylatban a katolikus egyházi vezetés minden lehetőt és lehetetlent elkövet annak érdekében, hogy a kibontakozni és a nemzetközi szakmai mezőben is megjelenni vágyó magyar vallástudományt belefojtsa a belterjességbe és a provincializmusba annak érdekében, hogy a felekezeti teológiát megóvja a versenyhelyzettől és a szakmai megmérettetés kényszerétől. A siralmas ebben a történetben, hogy az egyházi vezetés mindezt az Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Akkreditációs Bizottság közreműködésével igyekszik elérni.
Jakab Attila összeállítása
[1]. Philippe Boitel: „Le Père Didon. L’inventeur de la devise des JO”, Choisir n° 583-584 (2008 juillet-août) 18-21. old.
[2]. A. Cristina – R. Cornelia: „Az informátor jellemrajza a Securitate iratai alapján. A Big Five-modell alkalmazása az informátorok személyiségének leírásában és vizsgálatában”, Magyar Kisebbség. Nemzetpolitikai Szemle új sorozat XII. évf., 2007/1-2 (43-44: A pártállami diktatúra titoktalanításáról), 164-184, itt: 181. old. (http://www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/pdf/2007_014.pdf).