Megjelent az Egyházfórum 2007/5. számában
Amerikai Egyesült Államok. A hatóságok egy több ezer nevet tartalmazó listát állítottak össze, amelynek célja megfigyelés alá helyezni, és mozgásukban akadályozni, mindazokat a személyeket, akik kritikusak a Bush kormánnyal szemben. Erre a repülőterek biztonsági személyzetének (Transportation Security Administration) magatartása hívta fel a figyelmet.[1]
Irak. Az Egyesült Államok által a „demokráciáért” – és nem utolsó sorban a kőolajforrások ellenőrzéséért – indított „nagy felszabadító háború” talán legnagyobb vesztesei a keresztény közösségek. 2003. március 20-a óta mintegy 4 millió iraki kényszerült otthona elhagyására (belső migráció és kivándorlás). Ez gyakorlatilag a társadalmi és kulturális struktúrák mélyreható átalakulását eredményezi. Az uralkodó tendencia a területek lakosságának etnikai és vallási homogenizálása („megtisztítása”), aminek következtében a keresztények – mint a „keresztesek” feltételezett szövetségesei – szinte mindenütt a támadások célpontjaivá váltak: megfélemlítés, tulajdonrombolás (pl. templomok), elrablás, gyilkosság. Az egyes fegyveres csoportok (pl. a síita Failaq al-Badr) előszeretettel rabolnak el és gyilkolnak meg egyháziakat (papokat, szerzeteseket), akiket esetenként kínzásokkal próbálnak hittagadásra kényszeríteni. A gyakorlatban ugyanis iraki állam nem létezik (Bagdad Dóra nevű külvárosi negyedében pl. szabályos szunnita iszlám „állam” jött létre, ahol a nem-muzulmánokat külön adóval sújtják, és ahol felszámoltak minden intézményes egyházi jelenlétet: az ingatlanokat lefoglalták, a papokat és szerzeteseket elűzték); szinte teljes a büntetlenség – és a káosz. Az egyes települések, közösségek saját maguk kénytelenek gondoskodni a védelmükről, hiszen mindenki harca folyik mindenki ellen – különböző ideológiai és retorikai legitimációk ürügyén. Erre a diszpórákban, a muzulmán többségű lakosság körében élő keresztényeknek nincs lehetőségük. Arról nem is beszélve, hogy semmilyen fegyveres harci hagyománnyal nem rendelkeznek. Mindezek eredményeképpen az iraki kereszténységet a felmorzsolódás veszélye fenyegeti. Miközben ugyanis 1987-ben még 1,4 millióan voltak, 2003-ban a számuk lecsökkent 650 ezerre (26 millió lakosból), napjainkban pedig már csupán 200 és 300 ezer közöttire becsülik őket; akik 11 felekezet között oszlanak meg. Legjelentősebb a keleti rítusú katolikus egyház (kaldeusok), amely Tamás apostolra vezeti vissza az eredetét, és amely a XVI. században egyesült Rómával. Teljesen kilátástalannak tetsző helyzetükben – és a „demokráciát” retorikailag elkoptató nyugati államok közönyétől övezve – az iraki keresztények még mindig remélnek; mert remélni akarnak![2]
Japán. Az alkotmány tervbe vett modósításának kapcsán a japán katolikus egyház a szabad vallásgyakorlat, valamint az állam és a vallás szétválasztása érdekében emelte fel a szavát. A püspökök szerint a „szétválasztás” nem azt jelenti, hogy az Egyház elfordul a társadalmi és a politikai kérdésektől, hanem annak kinyilvánítása, hogy Egyház és Állam kölcsönösen függetlenek egymástól. A püspökök főképpen azt a kitételt nehezményezik, amely a politikai vezetőknek bizonyos vallási aktusok megtételét írná elő „a társadalmi és kulturális előzékenység” kinyilvánításaként. Szerintük ez sértheti az egyéni lelkiismereti szabadság és a közhivatalnoki követelmények szétválasztásának elvét. Kommentár: Elgondolkodtató, hogy ezzel egy időben és hazai viszonylatban a politikailag elkötelezett magyar katolikus hierarchia az egyház és az állam markánsabb összefonódását szorgalmazza, és a szétválasztást, különösen annak pénzügyi vonatkozásában, mintegy egyházellenes magatartásnak minősíti.
Jezsuiták. A rend adatai szerint 2007. január 1-jén 19 216 jezsuitát tartottak számon a világon. Ebből 13 491 volt pap (2006-hoz képest -248), 3049 tanuló (-41), 1810 testvér (-56) és 866 novícius (-19). 2006-ban 486-an léptek be a rendbe (2005-ben 530-an), miközben 472-en hunytak el, és 378-an távoztak a rendből. Ez az elmúlt 20 év legjelentősebb létszámcsökkenése. Egyedül Afrikában mutatható ki egy nagyon enyhe növekedés (+4).
Kolumbia. Salvatore Mancuso, a Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők (AUC) félkatonai szervezet egyik egykori vezetője a medellini ügyészség előtt feltárta azt a „gazdasági struktúrát”, amely mintegy 20 éven keresztül biztosította a marxista gerillák (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők – FARC) elleni fegyveres harc anyagi feltételeit. A szervezetnek kb. 10 000 meggyilkolt civil áldozatot tulajdonítanak, akiket az ország területén tömegsírokban hantoltak el. A vezető szavai szerint a finanszírozásban fontos szerepet játszottak a nemzetközi banánkereskedelmet uraló cégek: a Chiquita, a Dole és a Del Monte. Miközben a Chiquita beismerte, hogy 1997 és 2004 között 1,7 millió dollár „védelmi pénz”-t fizetett a szervezetnek, addig a Dole mindent tagad. A tárgyalásokon ugyanakkor arra is fény derült, hogy más ágazatokban tevékenykedő cégek is „adóztak” a félkatonai szervezeteknek.
Görögország. A kb. 50 000 görög és 150 000 külföldi hívőt számláló katolikus egyház hivatalosan mind a mai napig nem létezik, mivel nincs elismerve. A görög alkotmány ugyanis az ortodoxiát uralkodó vallásnak minősíti, és megköveteli, hogy a hivatalos funkciókat betöltő személyek egy ortodox pap előtt tegyenek esküt. A politikai mezőben sem a jobb, sem pedig a bal oldalon nincsen olyan komoly erőt képviselő párt, amely alkotmánymodósítást merne kezdeményezni, hiszen ez óhatatlanul konfliktust eredményezne az ortodox egyházzal, amelynek papjai az államtól kapják a fizetésüket. 2006 júniusában a képviselők csupán addig merészkedtek, hogy az ortodox egyháztól megvonták a nem ortodox kultikus helyek építésének jóváhagyási jogát, s ezzel valamivel több teret biztosítottak a szabad vallásgyakorlásnak.
Románia. A román egyházi törvény diszkriminatív. Ez áll legalábbis egy egyesült államokbeli kormányjelentésben, amely a vallásszabadság globális érvényesülését tanulmányozza. A román Alkotmány kimondja a vallásszabadságot, mégis számos törvény és dekrétum szabályozza a vallásgyakorlást, és a hivatalosan elismert egyházak száma is nagyon alacsony. 2006 decemberében Romániában 18 egyház volt bejegyezve, illetve további vallásos csoportosulások és alapítványok. A 2006 decemberében módosított törvény szerint ugyanis ez a három kategória létezik, és mindegyikre eltérő bejegyzési procedúra vonatkozik.
A vallási csoport nem jogi személy, éppen ezért semmiféle állami segítséget nem kaphat, egyszerűen olyan emberek közösségét jelenti, akik ugyanazt a hitet vallják. A vallási szervezetek, alapítványok olyan jogi személyek, akik nem kapnak állami támogatást, de be kell jegyeztetniük maguk, és az imahelyükért nem kell adót fizetniük. A bejegyzéshez legalább 300 taggal kell rendelkezniük, és be kell mutatniuk ezek személyes adatait.
A bejegyzett 18 egyház állami támogatásban részesül, iskolákat alapíthatnak, részt vehetnek a hivatalos vallásoktatásban, a templomépítéseiket jelentősen támogatja az állam, mint ahogy a fenntartási költségeikhez is hozzájárul.
Ezt a román törvényt már számos bírálat érte, például a Helsinki Bizottság és a Velencei Bizottság is tiltakozott ellene. Az amerikai elemzés szerint a kormány csak a bejegyzett egyházakkal tárgyalt a törvényről, és ezek közül csupán hárman ellenezték azt: a Görög Katolikus Egyház, a Baptista Egyház és a Jehova Tanúi. A jelentés kitér arra is, hogy az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatása is eléggé visszás módon történik, illetve számos bejegyzett vallási alapítvány számára megnehezítik az imaházak építését és a szabad vallásgyakorlást.[3]
Románia – EP választások. Tőkés László református püspökkel szemben az RMDSZ a „belső ellenzéki” hírében álló Sógor Csaba szenátort (és „rendelkezési állományban” levő református lelkészt) tette a még „befutó”-nak remélt pártlista második helyére, a nomeklatúrához tartozó és listavezető Frunda György után. Az RMDSZ egyetlen célkitűzése: Tőkés püspök EP képviselővé választásának bármi áron történő megakadályozása. Ennek érdekében – miután a római katolikus egyházat sikerült domesztikálni és a román nemzetstratégiai érdekek szolgálatába állítani – az RMDSZ most a református egyház megosztásán és társadalmi eljelentéktelenítésén munkálkodik.
Svájc. A jezsuiták színvonalas, időszerű egyházi, társadalmi, politikai, kulturális és teológiai kérdésekkel foglakozó genfi havilapjának, a Choisir-nak (www.choisir.ch), eddigi főszerkesztője, P. Pierre Emonet SJ, átadta a stafétabotot – egy újságírőnek, Lucienne Bitar-nak. Az új főszerkesztőnő szívügyének tekinti, hogy továbbra is megőrizze a közel fél évszázados múltra visszatekintő lap irányvonalát: együtt haladni a társadalommal, és segíteni az olvasókat a mérlegelésben. Hiszen egy adott környezetben csak akkor lehet hatékonyan működni, ha azt behatóan ismerjük.
Összeállította: Jakab Attila
[1] Lásd N. Wolf, The End of America, White River Junction (Vermont), 2007 (http://images.huffingtonpost.com/2007-09-10-EOAIntroductionnocover.pdf).
[2] Forrás: Jacques Berset, „En voie de disparition. Les chrétiens d’Irak”, Choisir n° 573, 2007/septembre, 16-19. old.