Megjelent az Egyházfórum 2006/3. számában
A Sík Sándor Kiadó és Görföl Tibor nagy adósságot törlesztett, amikor magyar nyelven is megjelentették a neves kortárs svájci teológus, Hans Urs von Balthasar teológiai traktátusát, ami már önmagában is tekintélyes szisztematikus munka (négy kötet magyarul). A legfontosabbnak az első kötet (a Teológiai esztétika) tartható, tekintve, hogy Balthasar, követve a klasszikus német tradíciót, a bevezető kötetben alapozza meg mind módszertanilag, mind pedig tudományelméletileg a további kötetek vizsgálati módját. A további kötetekről ezért külön kitérőt nem kell tennünk, legfeljebb tartalmilag jelezhetjük: filozófia-, illetve teológiatörténet, valamint Ó- és Újszövetségtan a témájuk.Izgalommal vártam, hogy végre magyarul is olvashassam a híres teológus biblikus filozófiai alapvetésű művét, ugyanis nem tagadható, hogy a biblikus gyökerű fenomenológiai teológia a magyar nyelvű szakirodalomban manapság igencsak elhanyagolhatónak mondható. Természetesen jelennek meg vallásfenomenológiai kézikönyvek, de ezek jobbára nem érik el a rendszerszerű kifejtés szintjét.
Balthasar Három nap teológiája (Osiris, 2000) című tanulmánya mindenképpen fejlődés a Teológiai esztétikához képest, amit hasonlóképpen Görföl Tibor tolmácsolásában volt szerencsém magyarul olvasni. A Három napban Balthasar egy olyan hermeneutikai szemléletet vet fel, amely fantasztikusan kitágítja a bibliamagyarázat és az egyházértelmezés határait. Alapja egy jellegzetes ikonikus szemlélet, melyben döntő jelentőségű egyházszimbólumok kerülnek egzisztenciális vizsgálat alá. Nem csupán a mennyei jegyesség szimbolikájában mozoghatunk, hanem az Egyház önidentitását a fenomenológiai nyitottság révén lényegében a teljes passió és evangélium összefüggésében ismerhetjük meg.
A fenomenológiai és az ikonikus szemlélet szerencsére az Esztétikát (1962) is meghatározza, azonban az egyháztan szintjén a Három naphoz (1969) képest radikális elmaradás tapasztalható, mondhatni Balthasar szemlélete hét év alatt sokat mozdult el a merev, tekintélyközpontú dogmatizmus irányából egy sza- badabb kereszténység felé. Balthasar az Esztétikában könnyedén eljut a történelmi és a transzcendens keresztény egzisztencia átvilágításáig, azonban az egyházszervezet leírásakor hamar visszafordul az egyházi intézményrendszer hagyományos, regulatív jellemzéséhez. Különös hasítottságot okozva ezzel a mű belső szerkezetében, ugyanis az Egyházi Tanítóhivatal így paradox módon mint az isteni dicsőség fenomenológiai felfénylésének egyik létformája jelenik meg, holott egzisztenciálisan csupán funkcionális szereppel rendelkezhetne.
Ezen véleményem szerint nem is csodálkozhatunk, hiszen Balthasar ki nem mondva az Esztétika lapjain heves vitát folytat Rahnerrel. Mindketten fundamentálteológiát művelnek, azonban Rahner ragaszkodik az emberi egzisztencia szabadságához Istennel szemben, ezért is határozza meg az emberi létezőt, mint titkot, Isten horizontja előtt. Balthasar azonban ilyen szabadságot nem enged meg az emberi gondolkodásnak. Számára a szentháromságos létezés fenomenológiája szükségszerű érvénnyel tárulkozik fel az emberi egzisztencia előtt, kitérésre avagy kikerülésére nincs lehetőség. Ha belegondolunk nem véletlen, hogy ennek tükrében Rahner megengedi az anonim kereszténység fogalmát, azaz azt az állapotot, melyben az ember elrejtőzve él Isten közelében. Ez Balthasárnál 1962- ben elképzelhetetlen. Érdekes kérdésnek bizonyulhat, hogy a kortárs magyar keresztény gondolkodásra nézve rendelkezik-e bármilyen jelzésértékkel az, hogy az ezredfordulón megjelenik egy merész perspektívákat feltételező fordítás, majd pár évre rá egy olyan mű ugyanazon szerző tollából, mely az előző gondolatokhoz képest kimutatható visszafordulást tartalmaz, és ráadásul olyan műve a szerzőnek, melyet a haladó szellemiségű tanulmánya előtt írt. Utalhat-e ez a hazai katolikus ízlésvilág dogmatikus revíziójára, vagy csupán tisztán tudományos szem- pontok vezérelték a fordítás készítőit és megrendelőit.
Ezt döntse el az olvasó. Mindenesetre annyit javasolnék, hogy az Esztétikát mindenképpen a Három nappal párhuzamosan tanulmányozza, és olvassa figyelemmel a köztük megbúvó árnyalatnyi rezdüléseket, melyek mégis gigászi harangjátékká erősödhetnek.
Sík Sándor Kiadó, Budapest, 2004.
Fellner Zoltán Ákos