Megjelent az Egyházfórum 2007/2. számában
A főiskolai jegyzetnek készült könyvben a szerző átfogó és közérthető ismertetését, elemzését kínálja annak az imádságnak, amely „egyfajta azonosító jel…, ami megkülönböztet bennünket [keresztényeket] más vallásoktól, ugyanakkor, ha szimbolikusan is, de jelzi a Krisztusban hívők reménybeli egységét, hiszen minden keresztény felekezet számára ez a legszentebb imádság, amit maga Jézus tanított nekünk, s amit azóta is hűségesen imádkoznak a különböző egyházak” (10). Arról nem is beszélve, hogy a Miatyánk elemei és motívumai egyben a kereszténységet és a zsidóságot is összekapcsolják.
A történeti fejlődés érdekessége (vagy különössége), hogy ez az első időkben az egyház teljes jogú tagjai számára fenntartott imádság napjainkban már szinte mondhatni az az utolsó szál, „ami még az embereket Istenhez, illetve az Egyházhoz köti. Sokak számára ez az egyetlen imádság, amit ismernek, s amin keresztül bármiféle imádságos tapasztalatot szerezhetnek, vagy kifejezhetik istenkapcsolatukat. Ez az a ‘pislákoló mécsbél’, amit ígérete szerint nem olt ki az Isten” (11). Talán ezért is fontos jobban megismerni és elmélyülni benne, amiben segíthet Hankovszky Béla munkája!
A szerző a Máténál (6,5-15) és a Lukácsnál (11,1-8) található, keretbe ágyazott szöveg ismertetése után kitér a szövegkörnyezetre és a szövegkritikára. Ezt követi a Miatyánk görög kifejezéseinek szómagyarázata, valamint a szerkezeti elemzés. A mű érdeme, hogy egy külön fejezetben a zsidó hagyomány oldaláról is igyekszik megközelíteni, megvilágítani az Úr imádságát, hangsúlyt fektetve a lényegi különbségekre. Szövegmagyarázatában, amely az egyes kéréseket tárgyalja, a szerző abból indul ki, hogy ez egyben az egyház imádsága is, hiszen rajta keresztül „közösségbe kerülünk Jézussal, aki a mi testvérünk, s együtt szólítjuk meg az Atyát, de mindaz, aki az Urat Atyának szólítja, kapcsolatba kerül mindenki mással, s így félfedezheti és megvallhatja, hogy testvére a többi embernek” (49).
Egy rövid, és főképpen magyar vonatkozású hatástörténeti ismertető után Hankovszky Béla összefoglalóval és irodalomjegyzékkel zárja munkáját. Szerinte „Jézus nem csak az ima kötelezettségét hagyta ránk…, hanem az ima szeretetét is” (87). Ugyanakkor azonban azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a hívő ember nem csupán „a szavával szólítja Atyának az Istent, hanem egész életével, a saját és a világ sorsához való gyermeki bizalommal is megvallja, hogy Isten Atyánkként viszonyul hozzánk, s ami történik, amögött ez az atyai szeretet áll” (90). Amennyiben ugyanis a szavak és a tettek nincsenek összhangban, minden hiteltelenné válik. Talán ez az intézményi és vezetői hiteltelenség korunk (magyar) társadalmának legnagyobb problémája.
(Katekhón Könyvtár, 1), Kairosz Kiadó – Petőcz Mihály Alapítvány, Budapest, 2006.
Jakab Attila