Közel öt éves nyomozás és bírósági procedúra után a közelmúltban lezárult a pécsi egyházmegye volt vagyonkezelőjének pere: a Kúria helybenhagyta a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla által kiszabott, de az első fokú ítéletet csökkentő, 2 év 10 hónapos letöltendő szabadságvesztést és a 70 millió forintos kártérítési kötelezettséget. A bíróság a katolikus papot a 2005 és 2010 között időszakban (a megelőző jó tíz évet a bíróság elévülés miatt már nem vizsgálhatta) elkövetett adócsalás, hűtlen kezelés és számviteli fegyelem bűntettében marasztalta el. Emlékeztetőül: a pécsi egyházmegye vezetésével kapcsolatos gazdasági és szexuális jellegű visszaélésekre az előző évtized második felében az Egyházfórum többször hívta fel előbb a vatikáni illetékesek, majd az olvasók figyelmét. Miután a regnáló megyéspüspök jogi lépéseket helyezett kilátásba a lap főszerkesztője ellen, egy volt katolikus pap megelégelte a dolgot, és terjedelmes feljelentést tett a rendőrségen, amit továbbiak is követtek. A Vatikán már 2010-ben döntött: előbb a vagyonkezelő elbocsátását kérte a megyéspüspöktől, majd őt magát is lemondatta. A Kúria mostani döntésével a magyar bírósági eljárás is lezárult. Akár meg is nyugodhatnánk: a nyomozóhatóságok feltárták a visszaéléseket, az igazságszolgáltatás meghozta az ítéletet, a bűnös elnyerte büntetését, az egyház pedig megszabadult egy súlyos tehertételétől és rendezte sorait. Úgy vélem azonban, hogy megválaszolatlan kérdések egész sora inkább nyugtalanságra ad okot.
Közel öt éves nyomozás és bírósági procedúra után a közelmúltban lezárult a pécsi egyházmegye volt vagyonkezelőjének pere: a Kúria helybenhagyta a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla által kiszabott, de az első fokú ítéletet csökkentő, 2 év 10 hónapos letöltendő szabadságvesztést és a 70 millió forintos kártérítési kötelezettséget. A bíróság a katolikus papot a 2005 és 2010 között időszakban (a megelőző jó tíz évet a bíróság elévülés miatt már nem vizsgálhatta) elkövetett adócsalás, hűtlen kezelés és számviteli fegyelem bűntettében marasztalta el. Emlékeztetőül: a pécsi egyházmegye vezetésével kapcsolatos gazdasági és szexuális jellegű visszaélésekre az előző évtized második felében az Egyházfórum többször hívta fel előbb a vatikáni illetékesek, majd az olvasók figyelmét. Miután a regnáló megyéspüspök jogi lépéseket helyezett kilátásba a lap főszerkesztője ellen, egy volt katolikus pap megelégelte a dolgot, és terjedelmes feljelentést tett a rendőrségen, amit továbbiak is követtek. A Vatikán már 2010-ben döntött: előbb a vagyonkezelő elbocsátását kérte a megyéspüspöktől, majd őt magát is lemondatta. A Kúria mostani döntésével a magyar bírósági eljárás is lezárult. Akár meg is nyugodhatnánk: a nyomozóhatóságok feltárták a visszaéléseket, az igazságszolgáltatás meghozta az ítéletet, a bűnös elnyerte büntetését, az egyház pedig megszabadult egy súlyos tehertételétől és rendezte sorait. Úgy vélem azonban, hogy megválaszolatlan kérdések egész sora inkább nyugtalanságra ad okot.
Hogyan vélekedjünk például a nyomozó hatóságok munkájáról? Az első beérkezett feljelentés után ugyanis a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a pécsi egyházmegye vezetésével való jó kapcsolatára hivatkozva nem vállalta a nyomozást, amit végül Somogy megyei kollégáik csak több hetes késéssel kezdtek meg. Ez idő alatt a feljelentésben megvádoltaknak lehetőségük nyílt bizonyítékok megsemmisítésre. Csodálkozhatunk-e azon, hogy a tárgyalás során a könyvelés áttekinthetetlennek bizonyult, és nem kerültek meg azok a dokumentumok, amelyek igazolták volna, hogy a kilencvenmilliós kölcsönből ki mennyit kapott, és abból mennyit fizetett vissza, vagy mi történt a püspökség kasszájából évvégenként kiemelt tízmilliókkal? Nem világos az sem, hogy mi alapján döntötték el a nyomozók, hogy mit vizsgálnak, és mit nem (a nehezen bizonyítható szexuális bűncselekményeknél talán még érthető volt a vonakodásuk). Az egyházmegyének ajándékozott, de magánszemélyek nevére került ingatlanok ügye például – úgy tudom – nem képezte a per tárgyát, holott az idősek ellátását nem a kedvezményezettek, hanem az egyházmegye fizette.
Az eddigi példák is érzékeltetik, hogy a püspökségen történt gazdasági visszaéléseket nem egy ember követhette el. Az egyházmegyei alkalmazottaknak fizethető adómentes tiszteletdíjból jó néhány arra nem jogosult részesült. A szerződéseket a jogban jártas szakemberek készítették elő, és különböző tisztségviselők írták alá, beleértve a megyéspüspököt is, amint erre az eljárás során a vagyonkezelő is hivatkozott. Újságírói becslések szerint legalább 20-30 ember érintettségéről lehet szó. Vajon miért nem vizsgálta a rendőrség és az ügyészség az ő felelősségüket? Igazak lehetnek azok a pletykák, miszerint a háttérben valamilyen alku vagy politikai megfontolás húzódott meg: ha egyedül a vagyonkezelőre bizonyítják rá a törvénysértést, és ő viszonylag csekély büntetéssel megússza, akkor elkerülhető a még nagyobb botrány, amely az egész magyar egyházat, sőt egyházakat – akiket a politikai hatalom szövetségeseinek tekint – beárnyékolhatja?
Bizonyára az egyházi tekintélyvesztésről tartottak olyan egyházi személyek és világi hívők is, akik közvetlenül nem is voltak érintve az ügyben. Emlékezetes marad számomra egy kisközösségi tag szemrehányó megjegyzése, miszerint az édesanyja hibáit nem fedi fel az ember, hanem takargatja, márpedig az egyház a mi édesanyánk. Azok körül, akik részt vettek a gyalázatos tettek leleplezésében, napokon belül megfagyott a levegő, egyházi körökben megbélyegezték őket, többen elvesztették állásukat. Nem egy, korábban bőséges információt szolgáltató pap és civil megijedt, és részben külföldre távozott, részben tartós beteg lett, vagy más egyházban keresett magának befogadó közösséget. A Vatikán konstruktív hozzáállása példaértékű, az illetékes magyar egyházi vezetők Rómában és idehaza azonban nem foglalkoztak érdemben a Pécsről érkező beadványokkal (egyikük azért fontosnak tartotta tájékoztatni az egyházmegye vezetését a dolgok állásáról és a feljelentő személyéről). A püspökök és papok jó része összezárt, és hamar megvoltak a bűnbakok: a liberálisok és az egyház ellenségei. Hamis próféták ők, rossz fák, amelyek bibliai kifejezéssel nem teremnek jó gyümölcsöt. Ez az értelmezés mind a mai napig tartja magát, és az illetékesek gondoskodnak róla, hogy ezt újra és újra a hívek emlékezetébe is idézzék. Így legalább nem kell érdemben foglalkozniuk a történtekkel.
Jézus valóban ezt mondta: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket… Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt” (Mt 7,16-17). Érdemes tehát alaposabban megvizsgálni minden fának a gyümölcsét!
Wildmann János