Megjelent az Egyházfórum 2006/3. számában 

Fodor Éva előadása elején hangsúlyozta, hogy ma Magyarországon az élet számos területén a nők és férfiak társadalmi megítélésében egyenlőtlenség tapasztalható. A nők alapvető választási köre kisebb, mint a férfiaké. Egyenlőtlenség az, hogy a nők szegényebbek és kevesebb hatalmuk, befolyásuk van, mint a férfiaknak mind családon belül, mind pedig családon kívül. Egyenlőtlenség az, hogy a nőknek többet kell dolgozniuk és kevesebb a szabadidejük, kevésbé tudják eltartani magukat, s valószínűbb, hogy erőszak áldozatai lesznek. Egyenlőtlenség az, hogy kevesebb választási lehetőségük van párjuk megválasztásában, s nagyobb az esélyük arra, hogy magányos életet éljenek. Mindez megjelenik a társadalmi beidegződésekben és az intézményekben a munkaerőpiactól a házasságig, az egyháztól a médiáig.

Fodor Éva a bevezető gondolatok után rátért a munkaerő-piaci egyenlőtlenségnek a tárgyalására. Annak ellenére, hogy sokan tagadják az egyenlőtlenség ezen formáját, a tények magukért beszélnek:

• A nők kisebb arányban találnak munkát, nagyobb számban szorulnak ki a munkaerőpiacról.
• A nőknek kevesebb az esélyük, hogy vezető pozícióba kerüljenek. Nők ugyanazzal a végzettséggel, ugyanabban a munkakörben és feladattal kevesebbet keresnek.
• A nők által végzett munkák alulértékeltek (pl. ápolónő, óvónő, takarítónő stb.).
• A nők számára kevesebb a választható munkakörök száma.

Ezek a tények azokon az alapvető statisztikai adatokon alapulnak, melyek mindenki számára hozzáférhetők. A felsorolt tények legfontosabb oka, hogy a nők gyereket szülnek, és ebből kifolyólag 3-6-9 évre otthon maradnak, vagy el sem mennek dolgozni, vagy vissza sem térnek munkahelyükre. Ha mégis, akkor is az ő felelősségük a gyerekek nevelése, és ezáltal kiszolgáltatottá válnak a munkahelyükön. Jogos a  kérdés: megoldandó probléma ez, vagy ez az élet rendje? A konzervatív politikai és társadalmi irányzatok, így Magyarországon is, az utóbbit gondolják. Ennek előnye, hogy ha a nők otthon maradnak, akkor olcsón el lehet intézni a gyereknevelést és a munkaerő újratermelését, és ezáltal kevesebb munkahelyre is van szükség. Így ezek a nők nem jelennek meg a munkaerőpiacon.

Nemzetközi tendenciák és a magyar gyakorlat

A nemzetközi kormányközi szervezetek, mint pl. az ENSZ, az EU, az ILO stb. azonban nem így gondolják. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a nőket a családra korlátozott szerepük szegénységre, kiszolgáltatottságra, másodrendű állampolgárságra predesztinálja, hiszen ez sérti az esélyegyenlőség elvét.

A következő kérdés tehát, hogy mi a teendő Magyarországon, ha az esélyegyenlőség elvei szerint akarjuk felépíteni a társadalmat.

Fodor Éva néhány ötletet sorolt fel a megvalósításra váró feladatok közül:

1. Meg kell változtatni azt a társadalmi felfogást, hogy csak a nők feladata lenne a gyereknevelés, s a családról való gondoskodást kell hangsúlyozni. Ez nők és férfiak közös feladata. Meg kell győzni a férfiakat arról, hogy az ő érdekük is, hogy aktívan részt vegyenek a gyerekek nevelésében.

2. A 60-as évekből ránk maradt GYES intézménye mára már divatját és idejét múlta: nem vezet több gyermek születéséhez, nem vezet egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és okosabb gyermekek felnövekedéséhez. Ezen túl nincs értelme annak sem, hogy ezen intézmény segítségével a nőket 3-6-9 évre kiszorítsuk a munkaerőpiacról, de nemcsak a nőket, hanem a férfiakat sem, akik esetleg feleségük helyett vállalják a GYES-sel járó kirekesztést. Ez csak arra jó, hogy ne kelljen rövid távon gyermekintézményekbe invesztálni, és a családpolitikát radikálisan átgondolni.

3. A hangzatos családbarát munkahelyek sem javítanak, inkább rontanak a gyermekeket nevelő nők helyzetén. Hiszen ők elsősorban részmunkaidőben, távmunka-kapcsolatban dolgoznak. Sok esetben ez a megkülönböztetés megerősítését szolgálja, hiszen ezek a munkák még kevesebbet érnek, előrejutási lehetőség nincs, igazi munkakapcsolatok nem alakulnak ki, másodrendű munkavállalók lesznek.

Az utóbbi időben a nemzetközi politikában egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a főleg liberális feminista gondolatok. Ennek hatására alapvetően megváltozott az, ahogy a nemzetközi szervezetek a nők helyét és feladatát látják a társadalomban. Megkérdőjeleződött az a megkérdőjelezhetetlennek tűnő elv, hogy a nők csak a családban tudják megélni önmagukat, és beteljesíteni küldetésüket. Ezzel megkérdőjeleződött az a felfogás is, hogy a nőnek csak a család tud biztonságot nyújtani. Lehetőségként jelentkezik a munkahely segítségével az önfenntartás is. A legtöbb nemzetközi szervezet csak akkor látja lehetségesnek az esélyegyenlőség megteremtését, ha nők és férfiak egyenlő esélyekkel és jogokkal vehetnek részt a fizetett munkában.

Fodor Éva előadása végén felhívta a figyelmet, hogy amíg Nyugat-Európában erre felé fordul a világ, addig Magyarországon az ellenkező irány kezd divatba jönni. Ez komoly megfontolásra ad okot, ugyanis meg kell gondolni, hogy mit jelenthet a nőknek a fizetett munka, és mit jelenthet a társadalomnak a nők fizetett munkája. Ugyanígy a férfiak számára az, hogy amikor megszabadulhatnak a kenyérkeresés szükségességének őrült szorításától számukra egy új dimenziót nyílhatna a gyermekek nevelése, gondozása és a család menedzselése által. Kár lenne az esélyegyenlőség ezen oldalát is figyelmen kívül hagyni, mert akkor talán a magyar társadalomban több lenne az egészséges család és az egészségesen kiegyensúlyozott gyermek.