Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires-i érsek, megválasztását követően egyszerű fehér pápai reverendában jelent meg az erkélyen. Beszédét is rövidre fogta. A szeretet és a testvériség fontosságát hangsúlyozta a hétköznapi ember számára is közérthetően megfogalmazva. Erre szükség is lenne a pénz- és karrierközpontú, az önmegvalósítást sulykoló lélek- és szolidaritás-nélküli világban, ahol mind jobban eluralkodik a gátlástalanság és a cinizmus.
Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires-i érsek, megválasztását követően egyszerű fehér pápai reverendában jelent meg az erkélyen. Beszédét is rövidre fogta. A szeretet és a testvériség fontosságát hangsúlyozta a hétköznapi ember számára is közérthetően megfogalmazva. Erre szükség is lenne a pénz- és karrierközpontú, az önmegvalósítást sulykoló lélek- és szolidaritás-nélküli világban, ahol mind jobban eluralkodik a gátlástalanság és a cinizmus.
Az új pápa lelkiségéről és emberszemléletéről sokat elárul, hogy nem közvetlenül Istenhez fordult. A világot és az Egyházat az Istenanya közbenjárásával akarja Istenhez vezetni. Minden bizonnyal azért, mert abban a világban, ahonnan származik, Mária emberközelibb, elérhetőbb, kevésbé félelemkeltő, mint az Atya. Ott az istenkép inkább a tekintéllyel (és annak feltétlen tiszteletével), a szigorúsággal, az engedelmességgel, a büntetéssel és a jutalmazással társult. Amikor pedig az infantilizált, különféle diktatúrákban élő hívők megpróbálták felemelni a fejüket, kiegyenesíteni a derekukat, és a helyzetükre reflektálva új megközelítésben értelmezni és megfogalmazni keresztényi mivoltukat, akkor szembesülniük kellett az egyházi intézményrendszer minden szigorával. Ebben a küzdelemben Bergoglio érsek egyértelműen az intézmény oldalán állt. Ezért lehet most pápa.
A Ferenc pápai névválasztás azonban azt sugallja, hogy az emberáldozatokat is követelő küzdelmek idején az első vonalban eltöltött időszak talán mégis hagyott nyomokat benne. Mindenképpen felismerni látszik, hogy az egyház nagyon rászorul önmaga újragondolására és a megújulásra. A szeme előtt lebegő történeti példa, Assisi Ferenc (1182-1226), azt a stratégiát sejteti, hogy a pápa elsősorban a személyes, vagyis az egyháziak (különösen a csúcsvezetők) egyfajta belső, spirituális megújulását tartja fontosnak; az egyházi intézményrendszer és struktúra tiszteletben tartásával. A példamutatásban mondhatni ő maga jár elől, hiszen egész eddigi élete az egyszerűséget és az önmegtartóztatást tükrözi. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy rendkívül összetett személyiségű pápával van dolgunk. Olasz származású dél-amerikai, aki Európában tanult. Otthon van a lelkipásztorkodásban, de ismeri a római kuriális világot is.
Vitathatatlanul konzervatív szemléletű, különösen a szexuáletika terén, ellenben együtt érez a szegényekkel. Ez az együttérzés azonban nem annyira az igazságtalan társadalmi struktúrák kritikáját, azok megváltoztatásának hangsúlyozását jelenti, hanem sokkal inkább a szegénység karitatív kezelését, illetve a szegények hitéletének erősítését célozza. A forrongó, és átalakulásban levő dél-amerikai kontextusba, ahol rohamtempóban hódít az evangelikál protestantizmus (pl. pünkösdi-karizmatikus mozgalom), mindez koherens egységet alkot.
Azzal, hogy a pozíciók meghódítását sokáig elsődlegesnek tartó jezsuita rendből származó pápa a társadalom perifériáján élők életmódját választó rendalapító nevét vette fel arra is rámutat, hogy sokak szerint az Opus Dei stratégiája nem célravezető. A kereszténységet hatalmi eszközökkel rá lehet ugyan kényszeríteni a társadalomra, de attól sem maga a társadalom, sem pedig a Hatalom nem lesz bensőségesen keresztény.
Március 19-i beszédében Ferenc pápa az egyházról és a világról egy olyan víziót vázolt fel, amelynek kulcsszavai a felelősség és a szolgálat. Véges világunkban egymásra vagyunk utalva. Védelemre szorulunk, és védelmeznünk kell, különösen a gyöngéket. Szavazzunk neki bizalmat, ne fogalmazzunk meg elvárásokat, és az első száz napban legyünk türelmesek, megértők. Felvillant egy reménysugár; a magunk módján igyekezzünk óvni, és erősíteni!
Jakab Attila