Megjelent a Egyházfórum 2015/1. számban
A Luther Kiadó és az Egyházfórum közös kiadásában hamarosan megjelenő Ferenc Pápa Legendárium című kötet egyik fejezete.
Világkörüli zarándokútján a két jó barát, Ferenc pápa és Abraham Skorka rabbi Felsőkemenesre érkezett. Éppen a Vörös Rébékhez címzett patinás fogadó elé értek, amikor megszólalt a rabbi okostelefonja. A kapott hírnek a rabbi annyira megörült, hogy, tisztesség ne essék szólván, körültáncolta barátját. Meg is szédült egy kicsit, de szerencsére Ferenc pápa időben elkapta.
– Igazán örülök, hogy ennyire örülsz, Abraham, de kérlek, takarékoskodj erőddel, hogy a soron következő örömödre is jusson!
– Temiattad van az egész, Francisco. Most értesített az amerikai Forward Jewish Daily, hogy bekerültél az elmúlt év ötven legnagyobb hatású zsidója közé, akik tavaly a legfigyelemreméltóbb tetteket hajtották végre.
– Ez valami tévedés vagy valami huncutság lesz, Abraham. Igaz, Szent Pállal együtt én is vallom, hogy „a zsidók előtt zsidóvá váltam, hogy megnyerjem a zsidókat”, de Pál ezt zsidóként könnyedén megtehette, én meg, mint tudod, Argentínába kivándorolt, umbriai olasz szülők gyermekeként…
– Nincs itt semmi turpisság, Francisco – vágott közbe Skorka rabbi -, ugyanis a sólet mindig úgy sikerül, amilyen a kedves vendég. Ebben a társasjátékban az a szabály, hogy az ötven aktuális csúcs-zsidó között lehet két olyan személy is, akik nem zsidók ugyan, mégis sokat köszönhet nekik a zsidó világ. Neked azt rótták föl érdemedül, hogy mindig határozottan felemeled szavadat az antiszemitizmus ellen, aktuális konkrétumként pedig azt, hogy szorgalmazod a katolikus egyház holokausztarchívumának megnyitását, végül leszögezik, hogy manapság neked van a világon legnagyobb hatásod arra nézve, hogy mit gondoljon az emberiség rólunk, zsidókról.
– Hát akkor, Abraham, erre innunk kell – javasolta Ferenc pápa.
Skorka rabbi kisilabizálta okostelefonja segítségével, hogy a fogadó közel kétszáz éves, és a fordítási program segítségével az is kiderült, hogy maga Vörös Rébék irodalmi figura, valami boszorkányféleség.
– Mondd, Francisco, egyáltalán beteheti a lábát ilyen nevű helyre egy hívő katolikus? – ugratta barátját Skorka rabbi.
– Még az a szerencse, Abraham, hogy II. János Pál a boszorkányüldözések miatt is bocsánatot kért, amikor az inkvizíció túlkapásait elítélte – nyugtatta meg barátját Ferenc pápa.
Bementek a Vörös Rébékbe, angolul és mutogatva italt rendeltek, majd leültek egy üres asztalhoz, ahol spanyol nyelven folytatták a beszélgetést.
– Azon gondolkozom, Francisco, vajon a magyarok között hogyan legyünk magyarok, amikor nem tudunk magyarul – vetette föl Skorka rabbi.
– Például tolmáccsal, Abraham – felelte Ferenc pápa, majd megemelte hangját. – Bocsánat, beszél itt valaki angolul vagy németül?
A Vörös Rébék vendégei a csapossal élükön hevesen rázták a fejüket. Egy nagyon idős, az orosz fogolytábort megjárt vendég felajánlotta maradék orosz tudását, de ezzel nem jutottak ötről hatra, mert a két zarándok együtt sem tudott többet, mint hogy: „Bozse moj!” Közben egy fiatalember szélsebesen elszaladt valahova.
– Remélhetősen talán tolmácsért – vélte a rabbi, majd azt mondta: – Bizonyára nagyon kíváncsiak, hogy mifélék vagyunk. Mit gondolsz, Francisco, legyünk továbbra is argentínai zarándokok?
Ferenc pápa alaposan elgondolkodott, majd azt mondta:
– Én magam, Abraham, szívesen lennék azok egyike, akiket itt nem kedvelnek túlságosan, hogy ennek ellenére megpróbálhassuk megkedveltetni magunkat.
– Maximálisan benne vagyok, Francisco. Várj egy kicsit, valaminek utánanézek.
És a rabbi villámgyorsan nyomogatta okostelefonja gombjait.
– Mi, zsidók már eddig is tudtuk, hogy a magyar szociológusok és szociálpszichológusok elsőrangúak az etnikumokkal kapcsolatos előítéletek kutatásában.
– Én meg egy magyarországi cigány küldöttségtől tudom, hogy ebben az országban, még a zsidókat is megelőzve, a cigányok az előítéletek leggyakoribb elszenvedői. A „gyöngék közt gyönge lettem” szellemében cigányok lehetnénk, de azzal, ahogyan mi kinézünk, ezt nehezen tudnánk elhitetni.
– Figyelj csak, Francisco, találtam valamit! Tréfás kedvű magyar szociológusok kitalálták a pirézeket, és amikor arról kérdezték a magyarokat, hogy kiket fogadjon be az ország, a válaszadók kétharmada nem kért a pirézekből. A románok, az oroszok, a kínaiak és az arabok után az ő bevándorlásukat ellenezték leginkább. Na mármost, mivel küllemünk alapján románok, oroszok, kínaiak és arabok sem lehetünk, maradnak a pirézek, vagy ahogyan mi zsidók mondjuk: ha csak két választásod van, válaszd a harmadikat.
Ebben a pillanatban lépett be a körzeti rendőr, azonnal hozzájuk lépett, és „Bitte, Paszport!” felszólítással igazoltatta őket.
– Látod, Abraham, még az a szerencse, hogy megtartottam argentínai állampolgárságomat és útlevelemet. Ha egy vatikánit mutatnék, azt hihetnék, én vagyok a római pápa – jegyezte meg Ferenc pápa.
Mindketten kezet nyújtottak, és bemutatkoztak, Ferenc pápa mint Jorge Bergoglio. A rendőr csak annyit mondott, hogy Horváth törzsőrmester, majd idegesen nézegette a spanyol nyelvű útleveleket, összehasonlítva a fényképeket valóságos ábrázatukkal, végül egy nagyot sóhajtott, és telefonált.
– Dezső, kérlek, gyere gyorsan ide a Rébékbe, mert éppen egy kisebbségi igazoltatást foganatosítok. Tolmácsolni kellene.
– Mi pirézek vagyunk – mondta Skorka rabbi angolul.
– Nyugalom, mindjárt lesz tolmács – figyelmeztette őket a törzsőrmester.
Perceken belül megérkezett Dezső, a felsőkemenesi gyógyfürdő vendégeit fogadó panzió mindenese, aki a körülményekhez képest eléggé sikeresen tolmácsolta a rendőr kérdéseit.
– Honnan jöttek?
– Argentínából. Pirézek vagyunk.
A törzsőrmester érzékeltette, hogy ő bizony átlát rajtuk.
– Argentínában nem argentinok vannak?
– Argentínában természetesen argentin állampolgárok vannak, akik sokféle náció: olaszok, spanyolok, németek, zsidók, indiánok, cigányok. És persze pirézek is – magyarázta Skorka rabbi.
– Te érted ezt, Dezső? – kérdezte a törzsőrmester magyarul.
– Ez ugyanolyan, törzsőrmester úr, mint hogy Svájcban németül, franciául és olaszul beszélő svájciak élnek, miközben svájciul senki sem tud. Ugyanez van Belgiumban, ahol egy szem belga sincsen, csak vallonok és flamandok – magyarázta a panziós, és mindjárt angolra is lefordította.
Skorka rabbi és Ferenc pápa helyeslőn bólogatott.
– Ezt te honnan a… fészkes csudából tudod? – kérdezte a törzsőrmester magyarul.
Ezután a beszélgetés egy darabig magyarul folyt.
– A svájci és belga vendégeimtől – felelte a panziós
– Piréz vendégeid is voltak, Dezső? – kérdezte a törzsőrmester.
– Még nem.
– Szerencsére Felsőkemenesre még nem szivárogtak be a rohadékok – jegyezte meg a csapos.
– Mert ezek a déli határon szöknek át az afgánokkal és az arabokkal együtt – magyarázta egy borostás vendég.
A többieknek is megeredt a nyelve. A panziós mindent híven tolmácsolt.
– És csinálják nekünk a kalamajkát.
– Kalamajkát? Enyhe kifejezés! Etetjük-itatjuk őket, cserébe meg gengszterkednek.
– Csalnak, lopnak, kiszöknek a menekülttáborokból, és elkapják lányainkat, asszonyainkat
– De ezek, János, itt ketten, nem úgy néznek ki.
– Mert ezeket már kikupáltuk, és most mennek tovább Nyugatra.
– Ezek a pirézek olyanok, mint a zsidók, a kínaiak és az arabok. Ezek mindenhová beszemtelenkednek.
– Én azt mondom, hogy Magyarország legyen a magyaroké! – kiáltotta a csapos.
Ekkor egy kopasz szemüveges odament a pulthoz, és rákiabált a csaposra.
– Akkor is, Lajos úr, ha elfogyunk? A tiszteletes úr szerint Szent István arra intette Szent Imrét, hogy fogadjuk be jó szívvel az idegeneket. Ezért azt javasolom, hívjuk meg valamire vendégeinket.
– Ha akarja, maga meghívhatja, templomgondnok úr – sziszegte a csapos, majd a panzióshoz fordult:
– Kérdezze meg őket, Dezső, hogy nem éhesek-e.
A panziós megkérdezte.
– Ahogyan mi, pirézek mondjuk, ha éhes vagy, nyalj sót, akkor majd szomjas leszel – felelte Skorka rabbi halálos komoly képpel.
A Vörös Rébékben hirtelen felderült a hangulat.
– Még két pohárral ugyanazt! – szólt a csaposnak az a szemüveges, aki Szent Istvánnal példálózott.
– Állj! – figyelmeztetett a rendőr. – Amíg nem tisztáztuk, kik ezek, és mit akarnak, nem barátkozunk, nem adunk ki információkat, és nem fogyasztunk alkoholt. Senki sem! Értettem?
A panziós tovább tolmácsolta a rendőr kérdéseit:
– Honnan jöttek, és mit akarnak?
– Én Buenos Airesből. Rómában találkoztam a barátommal, aki ott a Szent Márta-vendégház lakója. Onnan jöttünk együtt a római légijárattal – felelte a rabbi.
– Mit szeretnénk? Nézelődni, ismerkedni, barátkozni – felelte Ferenc pápa, majd hozzátette: – Egyébként zarándokok vagyunk.
– Hát az mindjárt más! – jegyezték meg többen is, de a csapos megkérdezte:
– És pontosabban hová, hová, zarándok urak? Máriagyüdre, Máriapócsra, Máriaremetére? Jézusmáriaszentjózsefre?
Ekkor a törzsőrmester csendre intette a társaságot.
– Figyelem! Titkos telefonbeszélgetést következik. És ezt ne tolmácsoljad, Dezső! Addig mesélj nekik valami viccet.
– Két piréz baktat a sivatagban… Tudják folytatni? – kérdezte a zarándokokat a panziós.
– Hát hogyne! – vette át a szót Skorka rabbi. – Szó nélkül baktattak már három hete. Egyszer csak megszólalt az egyik piréz: „Ez már Felsőkemenes? – De hiszen láthatod, hogy se híre, se hamva – bosszankodott a másik piréz. – Pedig itt vagyunk, de teljesen befútta a homok – bizonygatta az első.”
A panziós lefordította. Mindenki odavolt.
– Hát ez teljesen jó!
– Ezeknek aztán van humoruk!
– Csend legyen! – kiabált rájuk a törzsőrmester. – Húsz perc múlva érkezik a helikopter. Addig a pirézek vonuljanak abba a sarokba! Ehetnek valamit, de csak kanalat használhatnak. Kérem, tartsunk háromméteres távolságot az idegenektől, akik legvalószínűbben ipari kémek.
– Ipari kémek?! Ezt én nem hiszem el! – méltatlankodott a kopasz szemüveges.
– Márpedig Szent István országát is megfertőzték a fehérgalléros bűnözök – mondta egy újságja mögül felbukkanó, nyakkendős vendég. – Egyébként felhívom a rendőrség figyelmét, hogy a zarándokok egyike talpig fehérben van, akár egy piréz sejk.
– Kérdezze meg tőle, hogy miben van! – szólt a rendőr a panziósnak.
– Zarándoklaton vagyunk – felelte Ferenc pápa.
– Megkérdezhetem, hogy milyen vallásúak? – kérdezte a panziós.
– Azt meg, ugyanis minálunk vallásszabadság van. Itt még a krisnások is szabadon flangálhatnak.
– A barátom zsidó, én meg katolikus vagyok. A pirézek között is van mindenféle vallású, akárcsak a magyarok között – tájékoztatta őket Ferenc pápa.
– Mondja meg nekik, hogy az igazi magyarok vagy reformátusok, vagy katolikusok, esetleg evangélikusok, a többieket csak a vallásszabadság engedi – dohogott a borostás.
A törzsőrmester szigorúan feltartotta jobb kezének mutatóujját.
– Ezzel ez a téma le van zárva. Vagyis minden téma le van zárva. Hírzárlat!
– Ezt is lefordíthatom? – kérdezte a panziós.
– Ezt még igen – engedélyezte Horváth törzsőrmester. – Aztán mondja meg nekik, hogy hamarosan átveszi őket a területi idegenrendészet.
A rendőr fejenként két pogácsát engedélyezett a zarándokoknak. Ezt majszolgatták, amikor megérkezett a területi idegenrendészet helikoptere. Egy magas rangú idegenrendészeti tiszt jelent meg, aki spanyolul is tudott, és doktor Sabácz Tihamér őrnagyként mutatkozott be. Miután a zarándokok is bemutatkoztak, az őrnagy először feltette mindazokat a kérdéseket, amelyekkel már a törzsőrmester is próbálkozott, majd megkérdezte, hogy mivel foglalkoznak.
– Mindketten teológusok és filozófusok vagyunk – felelte Ferenc pápa.
– Ön, Jorge Mario Bergoglio, ezen kívül vegyésztechnikus is, ugyebár? – kérdezte az őrnagy, érzékeltetve, hogy előtte semmi sem maradhatna titkokban.
– Persze, hogyne, de ez már nagy régen volt – szabadkozott Ferenc pápa.
– De még sokat nyomhat a latban – jegyezte meg az őrnagy.
– Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban ipari kémek vagyunk – ismerte el készségesen Skorka rabbi.
Az őrnagy ezt elengedte a füle mellett, majd hirtelen nekik szegezte a kérdést:
– És pontosan hová zarándokolnak az urak?
– Igazat szólva: nincsen kifejezett úticélunk. Csak nézelődünk, ismerkedünk, barátkozunk – felelte Ferenc pápa.
– És kikkel barátkoznak? – kérdezte az őrnagy, de látszott rajta, hogy már meg is bánta a kérdést.
– Most éppen Önnel – felelte Skorka rabbi.
– Ezt a kérdést töröljük – mondta bele okostelefonjába az őrnagy, majd így folytatta: – Mindenki láthatja, hogy Önök intelligens emberek…
– Na végre, őrnagy úr! – kiáltotta lelkesen a templomgondnok.
– Ám ettől akár még ipari kémek is lehetnének – közölte az őrnagy a templomgondnokkal, majd a zarándokoknak ezt mondta: – És ami pirézeket illeti, tudniuk kell, hogy pirézek nem léteznek.
– De most már vannak, őrnagy úr. Legalább is mi ketten – mondta csendesen Ferenc pápa, és ezt a rabbi angolul is megismételte, a panziós meg lefordította.
– És én vagyok harmadik! – rikkantotta a templomgondnok.
Még öten jelentkeztek piréznek. A templomgondok minden piréznek rendelt egy sört. Az őrnagy félrehúzódott, és hosszasan beleduruzsolt csúcsszuper szolgálati telefonjába. Ezután középre állt, és először magyarul mondta:
– A központi idegenrendészet elrendelte, hogy vigyem fel a zarándokokat a Liszt Ferenc repülőtérre, és tegyem fel őket a római járatra. És mivel uniós országban vagyunk, természetesen meg fogom kérdezni tőlük, hogy van-e ez ellen kifogásuk.
– Nekem van! – kiáltotta a templomgondnok. – Éppen azért van, mert Európában vagyunk! Ha őket viszik, engem is vigyenek, protestáns létemre is.
– Ember, megőrült? – csikorogta az őrnagy. – Magát egészen máshová visszük el, ha nem hagyja abba a protestálást.
Ezután közölte az idegenrendészet intézkedését a zarándokokkal is. Arra kérdésre, hogy van-e ellene kifogásuk, Skorka rabbi homlokát ráncolva azt felelte:
– Ha nem tehetjük, amit akarunk, azt akarhatjuk, amit tehetünk.
– Ezzel mit akar mondani? – firtatta az őrnagy, és szigorú pillantást vetett Ferenc pápára, aki alig bírta kuncoghatnékját visszatartani.
– Csupán azt, őrnagy úr, hogy ha ráesik a kő a cserépre: jaj a cserépnek! Ha pedig a cserép kőre: jaj a cserépnek! Akárhogy is: jaj a cserépnek!
Most már meg sem próbálta Ferenc pápa visszafojtani a nevetését. A rabbi angolra, a panziós magyarra fordította a diskurzusat, és ezen már az egész Vörös Rébék teljes gőzzel röhögött.
– Maga mit csinált? – támadt rá az őrnagy a panziósra. – Kiszivárogtatott egy szolgálati beszélgetést?
– Őrnagy úr, mi itt a Vörös Rébékben vagyunk, és nem az őrsön, a pirézek pedig Felsőkemenes vendégei.
– De már csak néhány másodpercig, mert azonnal indulunk – közölte ridegen az őrnagy, majd megemelte a hangját: – És mindenki hallotta, ugye, hogy a zarándokok nem tiltakoztak, hogy nem történt semmiféle erőszak, semmiféle unióellenes cselekmény?
– Akkor legalább kérje meg, őrnagy úr, a piréz zarándokokat, hogy búcsúzóul áldjanak meg minket, beleértve az őrnagy urat is!
– Én? – vörösödött el az őrnagy.
– Pedig elegáns lett volna, becsszavamra! Hát akkor majd én – vállalkozott a panziós.
A zarándokok szívesen belementek. A Vörös Rébék törzsvendégei körülállták a piréz zarándokokat, és hárman, katolikusok, le is térdeltek. Ekkor Skorka rabbi és Ferenc pápa a felsőkemenesiek fölé tartották kezüket, és a Jóillatú Isten – panziós Dezső fordításában „a Jószagú Úristen” – áldását kérték rájuk.
Innen már ment minden, mint a karikacsapás: a toporzékoló templomgondnokot négyen fogták le, a zarándokokat feltuszkolták a helikopterre, a zarándokok elragadtatva nézegették útközben a pompás pannon tájat, a fővárosi repülőtéren az idegenrendészetiek visszaadták a zarándokoknak papírjaikat, és gondosan ellenőrizték, hogy rendben elszállnak-e Róma felé. A két intézkedő idegenrendész pedig így kommentálta az esetet:
– Igaza van, alezredes úr, az egyik zarándok kiköpött zsidó volt, de a másik, a fehér ruhás akár még a Ferenc pápa is lehetett volna.
– Reménykedjük abban, őrnagy úr, hogy valóban csak zarándokok voltak, és nem vegyipari kémek.
– Ön, alezredes úr, egészen bizonyos abban, hogy a pirézeket csak a szociológusok találták ki?
– Ha vannak szingalézek, kinézerek, kazárok és kelevézek, akkor miért ne lehetnének pirézek is, őrnagy úr? Akárhogy is, a mi pirézeink éppen most hagyják el az országhatárt. De hát szerencsére itt vannak ezek a csúcsszuper okostelefonjaink, bármit ellenőrizhetünk benne. Kattintsunk rá például Ferenc pápára. Tessék: így néz ki valójában Ferenc pápa. Mi van magával, őrnagy úr?
– Éppen most kaptam tőle egy spanyol nyelvű SMS-t, ha jól értem, egy pápai áldást.
Másnap este már hírül ment a Facebookon, hogy Felsőkemenesen megalakult a Magyar–Piréz Baráti Társaság. Honlapjukat másnap estig több mint ötezren keresték föl.
KAMARÁS ISTVÁN OJD
író, szociológus