Megjelent az Egyházfórum 2010/6. számában
VEZÉRFONAL A DOKUMENTUM TANULMÁNYOZÁSÁHOZ
1933. január 30-án Adolf Hitler lett a birodalmi kancellár, hiszen pártja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP), megnyerte a demokratikus választásokat. A nemzeti egység eszméjének nevében Hitler szűk félév alatt betiltotta a politikai pártokat, felszámolta a demokráciát – amely egyébként is elértéktelenedett –, és július 14-én bevezette az egypártrendszert. Mindez természetesen kihatott az egyházi életre is. Az 1933. július 23-i választásokon a vezető protestáns egyházi tisztségek a Német Keresztények (Deutsche Christen) irányzat kezébe kerültek.[1] Elkezdődött mind a hitleri politikát támogató birodalmi egyház megszervezése, mind pedig az egyházi ellenállás kibontakozása.[2] Ez utóbbi azonban, mindent összevetve, mérsékelt maradt, és nem lépett át a politikai mezőbe.
Ebben a történeti helyzetben, 1934. május 31-én, Wuppertal város Barmen nevű kerületében, a német Hitvalló Egyház „zsinata” (mindössze 139 fő) egy teológiai nyilatkozatot fogadott el, amely az idők folyamán nem csupán erkölcsi hivatkozási alappá nemesült, hanem valóságos spanyolfallá merevedett, amely elkendőzni hivatott mindazt, amire a német keresztények már nem igazán kívánnak emlékezni: a nemzetiszocialista rendszerrel való tevékeny együttműködést,[3] illetve az antiszemitizmus teológiai gyökereit.[4] Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy a dokumentum megfogalmazásában oroszlánrészt vállaló Karl Barth (1886–1968) egyben elkötelezett marxista színezetű szociáldemokrata politikai meggyőződést is vallott. Ez tényszerűen azt jelenti, hogy teljesen elnéző volt a bolsevizmussal és a sztálinizmussal szemben. Ravasz László református püspököt pl. személyesen is igyekezett meggyőzni a lemondása szükségességéről, hogy helyét a kommunistákkal együttműködőbb személy foglalhassa el. Ez a kettősség egyébként megtalálható K. Barth magánéletében is (lényegében szerelmi háromszögben élt), miközben teológiája a kereszténység kizárólagosságát fogalmazza meg. Alapjában véve tehát elkerülhetetlen volt a hitleri kizárólagos politikai vallással[5] való elvi összeütközés. További kutatásra vár, hogy K. Barth miért nem tartotta összeegyeztethetetlennek a kereszténységet és a szintén kizárólagos és holisztikus bolsevizmust.[6] Annál is inkább, mivel a nyilatkozat világosan fogalmaz: az államnak nem rendeltetése „az emberi élet egyetlen és totális redjévé” válnia, mint ahogy az egyháznak sem kell „az állam orgánumává” lennie, átvéve annak módszereit, feladatait és tekintélyét (29. old.). Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus Isten egyetlen Igéje, aki igényt tart az egész emberre; az egyház pedig testvérek gyülekezete és szolgálatközösség, amely az Isten szabad kegyelméről szóló üzenetet közvetíti.
Az aránylag rövid szöveg (25-29. old.) magyar nyelvű fordítását Török István 1954-ben készítette el. Ezt adja most közre Fekete Károly, aki azt terjedelmes – elsősorban teológiai, de következtetéseiben aktualizált – magyarázattal látta el (31-125. old.). Ebből figyelemre méltóak az egyház és az állam közötti helyes munkamegosztásra vonatkozó gondolatok. Elsősorban azért, mert a szerző az államot teológiailag értelmezi és értékeli; ennek függvényében pedig az együttműködést tekinti mérvadónak. „Az állam akkor jogállam – írja –, ha Istentől szabott határain belül marad, és teret enged az egyház szolgálatának” (107. old.).[7] Magyar nemzeti vonatkozásban a Fekete Károly által mértékadónak tekintett erdélyi László Dezső 1930-as évekbeli gondolatainak a felidézésén keresztül szintén ez a szemléletmód érvényesül.
A kötetet ifj. dr. Varga Zsigmond mártíriuma (†1945) és egy 1955-ös – alig néhány lelkész által megfogalmazott – „Hitvalló Nyilatkozat” zárja; mintegy azt sugallva, hogy az iránymutató és magatartást meghatározó lett a magyar bolsevizmus következő évtizedeiben.
Bölcskei Gusztáv református püspök, a MRE Zsinata lelkészi elnöke, „hálaadó adósságtörlesztés”-nek (7. old.) nevezi a nyilatkozat magyar nyelvű megjelentetését. Vélelmezhetően azért, mert a magyar protestáns (főképpen református) teológiai gondolkodásban mind a mai napig fontos szerepet játszik az a – kontextusából kiragadott és a szerző személyes életpályájától elvonatkoztatott – barthi teológia, amely pl., az egy kereszténység kivételével (!), minden más vallást (implicite tehát a judaizmust is) a hitetlenséghez vezető emberi találmánynak minősít.
Több évtized távlatából és a keletkezési körülmények jobb ismeretének birtokában elmondható, hogy a barmeni teológiai nyilatkozat tényleges történeti és erkölcsi jelentőségét nem szabad túlértékelni! Elsősorban azért, mert annak hátterében egy sajátságos német protestáns belső egyházi probléma és nézetkülönbség húzódik meg. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a Hitvalló Egyház nem annyira a nemzetiszocialista politikai rendszerrel helyezkedett szembe,[8] hanem a Német Keresztények egyház- és kereszténység-felfogását ítélte el. Nem véletlen, hogy a II. világháború után a Hitler-ellenességig soha el nem jutó M. Niemöller hesseni egyházi vezetőként segített az erősen kompromittálódott lelkésztársain (pl. W. Meyer-Erlachon), és kifejezetten szembehelyezkedett a nácitlanítással. Mindez egyértelműen azt mutatja, hogy egy eszmét végeredményben nem a megfogalmazás, hanem az azt képviselő személyek következetessége és erkölcsi hitelessége hitelesít.
Kálvin Kiadó, Budapest, 2009.
JAKAB ATTILA
[1] Lásd pl. S. Böhm, Deutshe Christen in der Thüringer evangelischen Kirche (1927-1945), Leipzig, 2008.
[2] Vezéregyéniségei Martin Niemöller és Dietrich Bonhoeffer (†1945) voltak.
[3] Lásd pl. Jakab Attila, „Az árja Jézus. Keresztény teológusok és a Biblia a nemzetiszocialista Németországban”, Klió. Történelmi szemléző folyóirat 19 (2010/3) 115-126. old.
[4] Lásd pl. A. Gerdmar, Roots of Theological anti-Semitism. German Biblical Interpretation and the Jews, from Herder and Semler to Kittel and Bultmann, Leiden, 2009.
[5] Lásd K. Harvill-Burton, Le nazisme comme religion. Quatre théologiens déchiffrent le code religieux nazi (1932-1945), Québec, 2006; A. Grabner-Haider, Hitlers mythische Religion: theologische Denklinien und NS-Ideologie, Wien, 2007.
[6] Lásd pl. M. van Hamersveld – M. Klinkhamer, Könyörtelen messianizmus, Budapest, é.n.
[7] Mindez sajátságos hangsúlyt kap egy olyan alkotmányozási folyamatban, amely a közszereplők megnyilatkozásait értelmezve Magyarországot a középkori feudális politikai rendszer és társadalmi rend irányába szándékszik elmozdítani. A kérdésre vonatkozóan lásd pl. Jakab Attila, „Republikánus valláspolitika – Az esélyegyenlőség és az antidiszkrimináció egyetlen lehetősége Közép-Kelet-Európában”, Köbel Szilvia (szerk.), A vallási diszkrimináció ellen – az esélyegyenlőség megteremtéséért. Tudományos konferencia a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló1990. évi IV. törvény húszéves évfordulója alkalmából. Budapest, 2010. június 1-2, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 2010, 185-202. old.
[8] Lásd Kirchliche Amtshilfe. Die Kirche und die Judenverfolgung im „Dritten Reich”. Herausgegeben von M. Gailus, Göttingen, 2008.